2012. május 19., szombat

A hívőket kísérő jelek


"Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak." Mk 16,15-17

Átvitt értelemben megélhetjük a jeleket.
Jézus mindig szabadon lavírozott a konkrét és átvitt értelmezés között. Például

Konkrét – átvitt: A jeruzsálemi templomról kérdezik, ő azt feleli, bontsák le, és harmadnapra felépíti – a saját testére vonatkozik.

Átvitt – konkrét: Zsolt 41,10-et idézi az utolsó vacsorán, “aki a kenyeremet eszi, az árul el”, – ő pedig bemárt egy falat kenyeret a szószba, s odaadja Júdásnak, hogy lássák, ki az, aki elárulja.

Íme tehát a jelek:

Ördögűzés: A benned lévő démontól: egy fájó, zavaró gondolattól, érzelemtől, indulattól, vágytól, ami akár évek óta gyötör – Jézus nevében kérve Istent megszabadulsz.

Új nyelveken beszélnek: Tapasztaltad már, hogy nem azt mondod, amit akartál, pontosabban úgy érzed, nincsenek szavaid, nem tudsz vigasztaló stb. szót mondani, esetleg kimerült vagy a lélegzetvételre is, és mégis jönnek a szavak igaziak, vigasztalók, megvilágosítók?

Kígyók, mérgek: Attól még, hogy hívő valaki, nem kerülheti el a világ szennyét, de az nem hat rá, nem mocskolja be, nem mérgezi meg a lelkét

Gyógyítás: Az ember, akiben Jézus él, békességet, szelídséget áraszt magából, amitől lenyugszanak az indulatok, enyhül a fájdalom, a kétségbeesés; a pozitív gondolkodás, a remény saját betegségedet is enyhíti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése