Lélekerősítő levelek 95

Hagyjuk, hogy Isten töltse be az űrt
Renee Swope

„Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.” Zsolt 63,1

Egy forrás, amelytől függött. Egy hely, ahova menni szokott, hogy kielégítse szükségletét. De sosem volt elég, amit innen magával vitt, minden nap vissza kellett térnie.
Miután megtöltötte korsóját vízzel, feltekintett, s hallotta, hogy a férfi inni kér tőle. Viszonzásul felajánlott valamit: élő vizet. Azt mondta, hogy szemben a vízzel, amiért naponta ki kell jönnie az asszonynak, az a víz, amit ő ad neki, örökre ki fogja elégíteni a szomjúságát.
Nem volt könnyű hinni egy ilyen ígéretnek. „Hisz vödröd sincs, a kút meg mély. Honnan vehetnél hát élő vizet?” (Jn 4,11) – kérdezte.
Nem fogta fel, hogy Jézus a lelke mélyén meglévő szomjúságról beszélt – egy Általa teremtett vágyról, mely arra szolgál, hogy az asszonyt Jézushoz vezesse: az Egyetlen Forráshoz, aki a lelkét kielégítheti.
Csak a Szentlélekre volt szükség, hogy felhúzhassa – nem a vizet a kútból, hanem az asszony lelkét Önmagához. És amilyen mélyen volt a víz a kútban, olyan mély volt a szív, amibe beletekintett. Az asszonytól függött, engedi-e, hogy Jézus elérjen lelkének azon pontjaihoz, melyeknek legnagyobb szükségük volt Rá.
Tudom, milyen az, amikor arra van szükségünk, hogy Jézus mélyen a lelkünkbe tekintsen, s megmutassa az űrt, amit csak Ő tud kitölteni.
Én is, mint az asszony a kútnál, más forrásokból próbáltam kielégíteni szükségleteimet. Pedig ha ezeken a forrásokon tartom a tekintetemet ahelyett, hogy Jézusra néznék, soha semmi nem lesz elég.
Embereknél kerestem: családban, barátok közt, főnökök és fiúk közt, tanárok és mentorok közt, a férjemben, a gyermekeimben. Vártam, mikor érzem azt az elégedettséget, azt a jóleső érzést, hogy feltétel nélkül elfogadnak, ami együtt kéne járjon lelkem szomjának oltásával.
De kerestem tulajdonban és pozícióban, egy ideig még a hírnévben is. „Ha csak ezt megkapnám…” – gondoltam.
De mindegy, mennyit teszek, mennyit kapok, sosem elég arra, hogy feltöltsön. És kár is erre számítani.
Miért? Mert a szívünkben lévő űrt úgy alkotta meg Isten, hogy csak Ő tölthesse be. A lelkünk legmélyéről fakadó szomjúságot csak Ő elégítheti ki.
Ezt a mélyről jövő szomjúságot Dávid király is érezte, akinek pedig mindene megvolt: a legmagasabb pozíció, határtalan vagyon, óriási hatalom, de mindez nem elégítette ki. Kiaszott, Isten után szomjazó földként ír önmagáról:
„Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.”
Majd leírja, mit él át, miután nagyot kortyol Isten szeretetéből: „Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked. Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem” (4-5 vk).
Ezt élte át az asszony is, aki Jézussal találkozott a kútnál. Nagyot kortyolt Jézus szeretetéből, s csordultig megtelt vele. Velünk is megtörténhet ez.
Mint a szamariai asszony szívébe, a mi lelkünkbe is belehelyezte Isten a vágyat azzal a céllal, hogy visszavezessen Hozzá. Csak az Ő feltétel nélküli elfogadása tudja kitölteni az űrt a szívünkben, kielégíteni az égető szomjúságot a lelkünk mélyén. Semmi nem fog kielégíteni, amíg meg nem elégszünk Isten szeretetével és elfogadásával.

Uram, mutasd meg az űrt a lelkemben, s azt, hogy mivel próbálom kitölteni. Azután vezess vissza, kérlek, Önmagadhoz, s taníts meg úgy állítani szívem edényét, hogy megteljen és beteljen igéreteiddel és szereteted erejével. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.09.
www.proverbs31.org

Abbahagyom
Lysa TerKeurst

„Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki nem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz.” 2Kor 7,10

Azt súgja a szívem ma reggel, hogy ideje abbahagyni.
Nem a szolgálatot.
Nem egy kapcsolatot.
Azt, hogy állandóan bíráljak valakit, akit nagyon szeretek.
Az benne a furcsa, hogy alapjában nem is vagyok kritikus hajlamú ember. Mégis azon kaptam magam, hogy szép lassan olyanná vált a viselkedésem ezzel az illetővel, amilyen az övé velem.
Mindig kritizál.
Ezért én is ezt teszem. Jó sokszor.
Ma reggel egészen biztosan érzem, hogy más viselkedésmintát, más hozzáállást kell követnem.
Nemrég a lelkészünk egy nagyon meggyőző igazságot állított a prédikációjában. Azt mondta: „Jézus nem azért halt meg, hogy bánkódjunk. Azért halt meg és támadt fel, hogy megváltozzunk.”
Megváltozzunk.
Elég nagy különbség van a bánkódás és a megváltozás között.
Ha bánkódom, rosszul érzem magam. Egy ideig fáj a szívem.
A megváltozás tartós, csak akkor következik be, ha megbánom a bűneimet. A megbánás mélyebb a bánkódásnál. Meggyőződés, ami arra vezet, hogy ténylegesen helyrehozzak valamit, megváltoztassam a viselkedésem vagy egy szokásomat, rossz hajlamomat.
A 2Kor 7,10 arra tanít, hogy az Isten szerint való bánkódás a szabaduláshoz vezető bűnbánatot eredményezi, és nem marad utána megbánás. A világi szomorúság a halálhoz vezet.
„Senki nem bánja meg” – erőteljes szavak.
Szeretnék olyan életet élni, hogy ne kelljen megbánnom semmit.
És ez a mai nap igen alkalmas arra, hogy olyasmivel foglalkozzam, ami elvezet egy jó adag bűnbánathoz.
Elhatározom tehát, hogy valahányszor érzem, hogy kritikus szavak készülnek elhagyni a számat, tartsam ezt meghívásnak valami biztató üzenet közvetítésére.
Még van egy-két dolog, amit tisztáznom kell ezzel az illetővel, de azzal fogom kezdeni, hogy az erősségeit s az azokkal járó felelősséget hangsúlyozom először, és nem a gyengeségeire fókuszálok.
Például: „Te nagy hatással vagy az emberekre! Észrevetted már, hogy mikor boldog vagy, másokra is kisugárzod a boldogságot? Ha viszont negatív vagy, a körülötted lévőket is azzá teszed. Nekem most arra van szükségem, hogy pozitívan lássam a dolgokat, ehhez kérem a segítségedet. El tudod vállalni ezt a vezető szerepet? Hogyan tudnál pozitív hatással lenni erre a mostani helyzetre és rám?”
Nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem, mindez könnyen megy majd. Kegyelemre lesz szükségem. Neki is kegyelemre lesz szüksége. De ha tudom, hogy meg kell változnom, van esély rá, hogy a változás elkezdődik.
Te szeretnél abbahagyni valami régi szokást, negatív hozzáállást, rossz hajlamot? Én biztosan. Legközelebb, ha valami alkalom adódik rá, jussanak eszünkbe a lelkészem szavai: „Jézus nem azért halt meg, hogy bánkódjunk. Azért halt meg és támadt fel, hogy megváltozzunk.”

Uram, kész vagyok abbahagyni. Kritizáló szavak helyett kedves, bátorító szavakat szeretnék mondani. Segíts, kérlek, hogy végrehajtsam ezt a fordulatot. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.10.
www.proverbs31.org

Édesanyám keze
T. Suzanne Eller

„Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.” 1Kor 13,13

Felém nyújtotta a rózsaszín szalaggal díszített, puha, fehér kötött takarót. „Nem biztos, hogy oda akarom adni neki” – mondta. A szemek talán kicsit tágabbak voltak, mint édesanyám régebbi kézimunkáiban, de a takaró minden megkötött darabkája szeretetről beszélt.
Megfogtam édesanyám kezét. Valaha karcsú ujjai most görbék, az ízületeknél egyenetlenek voltak. Elképzeltem, ahogy a kötőtűket tartja s kattogtatja órákon, napokon át, hogy elkészüljön a takaró. Ajándék első dédunokájának, amit fájdalommal és szeretettel készített.
Valahogy magától értetődőnek veszem anyám kezeit. Arcomat simogatták. Rám adták a kabátot (hiába tiltakoztam három gyermekes anya koromban is). Tartották az egyszerre szeretett és gyűlölt mobiltelefont, hogy beszélhessen „az ő Suzie-jával”. Képeslapokat írtak, amik az emailes postafiókomban kötöttek ki egyszavas üzenettel: „Szeretlek”.
Egy régi, hetvenes évekbeli slágerben ezt éneklik: „Az idő suhan, suhan a jövő felé.” Igaza van a dalnak. A suhanó időt látom anyám kezein. Látom a perceket, ahogy összeállnak órákká, majd napokká egy pillantás alatt.
Mindig rohanunk. Ebben a hónapban is tele volt a hűtőn lévő tábla a tennivalók listájával: gyülekezeti alkalmak, fogászati időpont, meghívások, esküvők és ballagások, s közönséges dolgok, mint a számlabefizetés, fűnyírás, nagytakarítás.
Nemrég jöttem rá, hogy édesanyám egyre lejjebb kerül a listán. Eltelt egy hét. Elrepült egy hónap. Cseng néha a telefonom. „Szia Suzie, csak azért hívlak, hogy megmondjam, nagyon hiányzol.”
Egyik nap emailt kaptam egy barátnőmtől. Arról értesített, hogy beteg az édesanyja. A következő hetekben minden nap imádkoztam érte, s követtem az eseményeket. Egyik este aztán kaptam egy emailt, amiben barátnőm a haldokló édesanyja iránti szeretetéről ír, s azért imádkozik, hogy ereje legyen a búcsúzáshoz.
Hirtelen rádöbbentem, milyen kevés időmet szentelem drága édesanyámnak. Csak ültem a megnyitott levél előtt, és sírtam. Másnap felhívtam édesanyámat, és megbeszéltünk egy találkozót. Gyermekként örült és nevetgélt, mialatt megbeszéltük a részleteket.
Nagyon jól éreztük magunkat a közös ebéden, s elhatároztam, hogy listámra minden héten felkerül valami lehetőség, amivel kifejezhetem szeretetemet.
Képeslapot küldök neki.
Benézek hozzá, csak hogy átöleljem és megfogjam a kezét, vagy megsimogassam a haját.
Segítek a kertben, vagy együtt ebédelünk, beszélgetünk.
Fel-felhívom, hogy mondjak neki valami szépet, biztatót, hogy szeretem, s hálás vagyok neki.
Azért imádkozom, hogy be tudjam tartani az elhatározásomat. És hogy nagyon sok alkalmam legyen az együttlétre vele. És még inkább azért imádkozom, hogy ne tekintsem magától értetődőnek, hogy ő van nekem.
A rohanás minden bizonnyal nem fog lelassulni. De ha olyasmikre akarom szánni az időmet, amire érdemes, ezek között előkelő helyen kell szerepelnie annak, hogy kezemben tartsam édesanyám kezét.

Uram, hálát adok Neked szeretteimért. Az élet néha összekuszálódik, s nehéz lelassulni, hogy kimutathassam, mennyire fontosak nekem. Segíts, kérlek, hogy összeszedett maradhassak, s felismerjem, mi az, aminek alig van értéke, s így több időt szánjak azokra az emberekre, akiknek az értéke felbecsülhetetlen. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.11.
www.proverbs31.org

Elrejtettem könnyeimet
Ali Smith

„Te számon tartod szenvedéseim útját. Palackba gyűjtötted könnyeimet, feljegyzed őket a könyvedbe.” Zsolt 56,8

Hosszú éveken át mindig rejtegettem a könnyeimet. Visszatartottam őket, nem akartam sírni. Az egész egy kis tejfoggal kezdődött.
„Hajtsd hátra szépen a fejedet, hunyd be a szemed, tátsd nagyra a szád, számolj magadban háromig. Rendben? Egy – kettő – három!”
Hat éves voltam. Túl kicsi még ahhoz az éles fájdalomhoz, ami belém hasított. A legtermészetesebb dolog, hogy elkezdtem sírni.
„Bőgő masina!” Ennyit apámról. A nagy, hős foghúzó nevetett.
Hüppögve próbáltam magyarázni: „De fáj!” Átázott papírtampont szorongattam az ínyemben tátongó lyukon. Hősiességem bizonyítása fájdalmas bukással végződött. Nyámnyila kis alak lettem mások előtt.
Ez a nap pecsételte meg a fájdalomhoz való viszonyulásomat. A sírás szigorúan magánüggyé vált, ha egyáltalán lehetett létjogosultsága. Így nőttem fel. Valahányszor úgy éreztem, kitörni készülnek a könnyeim, erőszakkal visszatartottam őket a helyükön: szívem mélyén, ahol senki se látja.
Aztán szemem elé kerültek a fenti drága sorok, s minden megváltozott. „Te számon tartod szenvedéseim útját. Palackba gyűjtötted könnyeimet, feljegyzed őket a könyvedbe.” Zsolt 56,8.
Hihetetlen volt. Van Valaki, aki össze akarja gyűjteni a könnyeimet! Sokkal jobb helyen, mint a szívem szöglete. Hát nem gyönyörűséges arra gondolni, hogy minden könnycsepp, amit az évek során minket ért fájdalmas élményeink során ejtettünk (beleértve az első foghúzást is), össze vannak gyűjtve egy drága edénybe? Mennyei Atyánk szíve közelében, aki értékesnek tarja őket.
Látod, Isten nem nevet, ha sírunk. Nem mondja, hogy uralkodjunk magunkon, hogy lépjünk tovább, hogy felejtsük el könnyeinket. Inkább ölbe vesz, szerető karjával átölel, és mi kiönthetjük neki szívünket. Urunk szereti, ha megosztjuk Vele legmélyebb érzéseinket.
Nem tudom, mi okod van most a könnyezésre – hasztalan könyörgések, csalódások, az élet bizonytalanságai – ezt mind látja és megőrzi Az, aki vigaszt nyújt, és törődik velünk minden szükségünkben.
Ha valami visszatart, hadd biztassalak. Nyisd fel szíved zsilipjeit, engedd szabadjára sírásodat, csendesedj el az Úr közelében, add át neki a könnyeidet. Vagy írd ki magadból. Sétálj egyet, és könnyeidet add oda Neki. Kitárt karral várja, hogy Hozzá térj.

Uram, köszönöm, hogy könnycsatornákkal teremtettél. Ne hagyd, hogy mások véleményétől félve visszatartsam az érzelmeimet. Adj bátorságot a síráshoz, juttasd eszembe, hogy Te mellettem állsz, megvigasztalsz, elcsitítod a szívemet, bármi fájdalom érjen is. A Te szereteted nem lankad, és én nagyon hálás vagyok érte. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.14.
www.proverbs31.org

Ami nem rajtunk múlik
Samantha Reed

„Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta.” 1Kor 3,6

Könyökünkig földesek voltunk. Kiegyenesítettük sajgó hátunkat, s végignéztünk munkánk eredményén. A szemünk elől talaj fedte magok jó termést ígértek. Több órányi tervezés után elkészítettük a megfelelő talajkeveréket, majd a megemelt ágyásokat – készen voltunk. Megtettük, ami rajtunk állt. Hogy a zöldségmagok mihez kezdenek ezután, az nem rajtunk múlik.
Máskor is előfordult, hogy Isten elvégzett valamit, ami már nem rajtam múlott. A körülményeket én nem alakíthattam, de Ő életet lehelt beléjük. Egyes kapcsolatokért én semmit sem tehettem, de Ő irányítása alatt tartotta őket.
Javierral egymás melletti szobákban laktunk a kollégiumban évtizedekkel ezelőtt. Szobatársaink összejártak, így gyakran voltunk egy társaságban. Együtt főztünk, laza délutánokon együtt mentünk moziba, együtt szurkoltunk focimeccseken. Mikor elkezdtem gitározni, Javier megmutatott néhány akkordot. A sok együtt töltött idő alatt, szomorúan vallom be, nagyon ritkán hoztam szóba az Úrral való kapcsolatomat.
Ballagásunk óta, az elmúlt tizenkét évben nagy ritkán hallottunk egymásról. Ezért lepett meg nagyon a következő email, amit nemrég kaptam tőle:
Sam, szeretném neked megköszönni, hogy része voltál az életemnek a kollégiumban. Kb. négy éve befogadtam lelkembe Krisztust, s ha visszanézek az életemre, szívesen gondolok azokra az emberekre, akiket példaképnek tartottam, akiket követni akartam.
Bár alig beszélgettünk Krisztusról, tudtam, hogy keresztény vagy, és csodáltalak érte. Az elvetett mag, ami hosszú ideig nem hozott termést. Tíz évig készülődött. Örülök, hogy elmondhatom azoknak az embereknek, akik Krisztushoz segítettek engem, mennyire fontosak számomra. – Javier
Sosem gondoltam volna, hogy a csend ennyire beszédes lehet. Alapigénk szerint, ha hűségesen vetjük a hit magját, Isten hűségesen segít annak szárba szökni, s meghozni a termést: a Vele való kapcsolatot.
Szoktál imádkozni valaki megtéréséért? Vagy szoktad kérni Istent, hogy vezesse vissza Magához a gyermekedet, valamelyik szülődet, testvéredet vagy a házastársadat?
Talán mindent megtettél, amit tudtál. Elvetettél minden magot, ami eszedbe jutott. Alázatos voltál. Megosztottad az Igét. Továbbküldtél online bizonyságtételeket. Meghívtad bibliakörbe. Bibliát, lelki könyveket ajándékoztál nekik. Dicsőítő CD-ket küldtél. S még mindig nem bukkant elő a csíra szívük megkeményedett talajából.
Jó volna, ha adhatnék neked egy 5 pontból álló ültetési útmutatót. Ha azt mondhatnám, tedd, amit én is tettem Javier-rel. Elhívtam a bibliakörbe. Az imádkozó kiscsoportunkba. Együtt tanultuk az új gitáros dicsőítő énekeket. Kedvenc igeverseimet összekapcsoltam mindennapi életünk történéseivel.
Igen, ezek mind csodálatos dolgok, de ezek nem a magok, amiket elvetettem a kollégiumban. Akkor én egyszerűen csak megéltem a hitemet, a Jézussal való kapcsolatomat. A példa, amit mutattam, néha látványosabb volt, máskor kevésbé, de akárhogy is, a mag elvetődött. Javier láthatta, hogy mindennapjaimat az Úrban való bizalommal élem meg, hogy számítok isteni beavatkozására, hogy örömmel gondolok Rá.
Nem tudhatom, mennyit imádkoztál, milyen magvakat vetettél el a szeretett személy érdekében. Egyet tudok: ha hűségesen, kitartóan vetjük a magot, Isten méltányolni fogja. Másokat is odavezet szerettünkhöz, hogy megöntözzék az elvetett magokat. És mindenekfölött, meg fogja adni a növekedést. Nyugodtan rábízhatjuk a végeredményt, ami már nem rajtunk múlik.

Uram, köszönöm, hogy szereteteddel veszed őt körül, hogy gondot viselsz megmenekülésére jobban, mint én magam. Segíts, használj fel magvetőként, küldj másokat, akik megöntözik, és kérlek, add meg a növekedést. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.15.
www.proverbs31.org

Ha Isten szeret, akkor miért…?
Renee Swope

„Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” Jer 29,11

Nem sokkal azután, hogy átadtam életemet Krisztusnak, küzdeni kezdtem múltam fájdalmas emlékeivel, amik kételkedni késztettek Isten jövőmre vonatkozó ígéreteiben. Ha Isten valóban szeret, miért engedte meg, hogy ennyi fájdalom érjen? – töprengtem.
Ha szeretett, miért hagyta, hogy családomat szétszakítsa a hűtlenség és a válás, tönkretegye a zűrzavar, a káosz, az alkohol, a drog és annyi más? És miért engedte meg azokat a fájdalmas dolgokat, amiket magamnak okoztam, miért hagyott a depresszió sötétségében?
Egyik nap vettem a bátorságot, és megosztottam Wanda barátnőmmel a kételyeimet, kérdéseimet. Meglepetésemre, nem lekicsinylő vállveregetéssel válaszolt, hanem megértően nézett rám, s azt mondta, együttérez velem. Aztán elmondta a maga történetét, ami szintén tele volt csalódásokkal, fájdalommal. Mégsem éreztem kételkedést vagy szomorúságot a hangjában. Bizalom és remény volt benne.
Fellapozta a Bibliát a Jeremiás 29-nél, és felolvasta mai alapigénket nekem szánt ígéretként: „Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőled – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok neked.”
Azzal folytatta, hogy Isten meg akarja gyógyítani a sebeimet, múltbeli tapasztalataimmal kövezi ki az utat jövőmre vonatkozó terve felé. De én nem akartam, hogy Isten a múltamat vagy a fájdalmaimat használja erre. Ugyan miféle jó származhatna mindabból bárki számára, beleértve engem is?
Érezted már ezt sebeiddel vagy múltaddal kapcsolatosan? Kérdezted már, hogy „Ha Isten szeret, akkor miért …?”
Ezek a kérdések felbukkanhatnak, ha fájdalom vagy csalódás ér. S a be nem gyógyult sebek megkeseredéshez, megkötözöttséghez vezethetnek.
A Jézussal való kapcsolatunk biztonságában Isten mégis arra hív, hogy tegyük fel ezeket a kemény kérdéseket, és keressük a választ, ami elvezet az Ő megváltó szeretetének és gyógyító erejének mélységeibe.
Megengeded, hogy egy kis reményt suttogjak most a szívedbe? Ha élsz és lélegzel, életed még nem teljesedett be. Mindegy, hogy mit tettél, vagy mit követtek el mások ellened, Istennek terve van még az életeddel.
Hogyan fedezhetjük fel ezt a tervet? Olvassuk el, mi következik a Jer 29-ben talált ígéret után. „Ha majd segítségül hívtok és könyörögve hozzám jöttök: meghallgatlak titeket. Ha kerestek, megtaláltok; föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek.” (12-13. vk.)
Rálelünk Isten tervére, ha a magunkét napról napra alávetjük Neki. Ez egy percről percre tartó közeledés Felé, beszélgetés Vele, hit abban, hogy meghallgat, és engedés, hogy reményre és gyógyulásra szeressen.
Isten szeretete nem azonnali ír a sebeinkre, de megváltó ereje van, és el tud vezetni a bizalommal teli reménykedés állapotába. Ha hagyjuk, hogy a Szentlélek élő vízként mélyen átitassa sebeinket, meg fogja gyógyítani a szívünket legbelülről kezdve egészen a felszínig.
Mialatt múltbeli fájdalmainkkal foglalkozunk, vagy a ma csalódásait éljük meg, a kételkedés újra meg újra feltörhet, fenyegetve megszerzett reménységünket. De amikor ez megtörténik, mindig megállhatunk, és ott helyben megkereshetjük Istent. Kérhetjük, hogy mutassa meg a célját, fedje fel, kik vagyunk, és mi történt velünk, hogy kételkedni kezdtünk.
Kérjük azután, hogy segítsen újraértékelni a jövőképünket, nem a múltunkból és fájdalmunkból kiindulva, hanem az Ő életadó igazságának fényében. Tudod, mi történik, ha ezt tesszük percről-percre, napról-napra, kételyről-kételyre? Isten így szól: Megtalálsz … jóra fordítom sorsodat … és visszahozlak a számkivetésből. (Jer 29, 14).
Újra és újra meg fogjuk találni. Megtaláljuk Azt, aki ki akar vezetni kételyeink számkivetéséből, és vissza akar hozni a szabadság és remény helyére. Azért tudom, hogy így van, mert sokszor megtapasztaltam. Küzdöttem, ellenálltam, majd megadtam magam Neki. Isten szeretete nem csak nem múlik, de mindig megszabadít és újraépít. Igazsága csatába száll küzdelmeinkben, célt hoz fájdalmainkba, megvált a múltunktól, és reményt ad a jövőnkre nézve.

Uram, gyógyítsd meg sebeimet, tölts el reménységgel, miközben bízni igyekszem rám vonatkozó terveidben. Hozzád jövök ma, és szívem mélyéből kereslek. Szabadíts meg, kérlek, a kételyeimtől, és vezess a bizalommal teli reménység helyére. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.16.
www.proverbs31.org