Lélekerősítő levelek 105

Kérlek, hagyd a kegyes szöveget
Lysa TerKeurst

„Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott szó.” Péld 25,11

Szeretem Jézust. Szeretem Istent. Szeretem az Ő igazságát. Szeretem az embereket.
De nem szeretem az előrecsomagolt kegyes szövegeket. Amiken olyan tökéletes kis masnik vannak. És kicsit túl simának mutatják az életet.
Mert egyáltalán nem sima minden, ami ezen a megromlott világon történik. A nemrégiben a coloradói Aurorán történt lövöldözés például iszonyatosan szomorú és hihetetlenül gonosz dolog volt.
És Isten őrizzen, hogy azt higgyem, bármi javulni fog, ha egy szép kerek, kegyes mondással járulok hozzá az erről folyó beszélgetéshez. Isten bizonyára nem várja el, hogy olyan emberek, mint én, a maguk korlátolt látómezejével, korlátolt elméjével, sekélységével értelmet keressenek olyasmiben, ami abszolúte értelmetlen.
Akkor Isten igazságának nincs helye ezekben a történésekben? Dehogy nincs. De hagyjuk, igen, hagynunk kell, hogy Isten irányítson. Az Ő idejében. Az Ő módján. Az Ő szeretetében.
És ha szörnyű dolgok történnek, mondjuk ki nyugodtan: „Ez borzasztó.” Amikor a dolgok nem állnak össze, ne szégyelljük kimondani, hogy „Ennek így semmi értelme”.
Nagy különbség van a rosszkor mondott, oda nem illő szó és a jókor mondott, helyénvaló szó között.
Mikor a húgom tragikus körülmények között meghalt, ez azért történt, mert az orvos olyan gyógyszert írt fel neki, amit sosem szabadna gyermeknek adni. Ennyi indította el az események láncolatát, ami odáig vezetett, hogy ott álltunk a rózsaszín szalagos koporsó körül.
Zokogva.
Szenvedve.
A gyász, a düh, a veszteség feldolgozásának igényével.
Zsenge lelkem méregbe gurult valahányszor odajött valaki, és ilyen mondásokkal próbálta összeseperni életünk szertehullott darabjait: „Úgy látszik, a Jóistennek eggyel több angyalkára volt szüksége a Mennyországban.” Ezzel csak mélyebbre nyomták, s megforgatták szívemben a gyász éles, szúró cserépdarabkáit.
Értem én, hogy miért mondtak ilyeneket. Mert mondani akartak valamit. Hogy javuljon a helyzet. Együttérzésük közel hozta őket hozzánk. És én vágytam is arra, hogy ott legyenek. Aztán már nem vágytam.
Minden összezavarodott, tele volt ellentmondásokkal. Egyik percben hisztérikusan zokogtam, másikban már nevetni tudtam. Rögtön utána kedvem lett volna falba verni a fejem a lelkiismeretfurdalástól, mert nevetni mertem. Aztán dicsőítő énekeket énekeltem. Egyik pillanatban az öklömet ráztam Isten felé, a másikban úgy éreztem, órákon át olvasnám a Bibliát.
Hát ez minden volt, csak nem „sima”.
Tudod, mi volt a legjobb dolog, amit mondott valaki akkoriban?
A temetés napján ott álltam fekete ruhák, fekete öltönyök, könnyek és könnyező emberek között a fűben. Egy hangyabolyt bámultam. A hangyák őrülten rohangáltak össze-vissza, mert valaki rálépett a bolyra.
Az járt az eszemben, hogy ha beleállnék a bolyba, és hagynám, hogy milliónyi helyen összecsípjenek, vajon az a fájdalom enyhítené-e ezt, amit most érzek. Azt legalább tudnám, mivel lehet a fizikai fájdalmat csillapítani.
Hirtelen mellettem termett egy lófarkos kislány, s csak ennyit mondott: „Utálom a hangyákat!”
Na, ez volt a legjobb mondat, amit aznap hallottam.
Oda talált, ahol én magam is voltam. Észrevette, hogy épp mi foglalkoztat, és valami alapvető dolgot mondott ki. Valami természeteset. Nyilvánvalót.
Igen, van létjogosultságuk a kegyes szavaknak. Föltétlen van.
De van olyan helyzet, amikor csak sírni kell, jelen lenni, szavak nélkül.
Isten segítsen, hogy mindig felmérjük a különbséget.

Uram, köszönöm, hogy velem voltál a legsötétebb időszakban. Tudom, hogy valóságos vagy, tudom, hogy Te vagy az egyetlen, aki vigasztalást adhatsz akkor is, amikor ez lehetetlennek látszik. Segíts, kérlek, hogy mindig a Te igazadat mondjam a körülöttem élőknek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.09.13.
www.proverbs31.org


Szeretet az, amikor…
Suzie Eller

„Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: „én gyönyörűségem”, és országodat: „menyasszony”, mert az Úr örömét találja benned…” Iz 62,4

Megkérdeztek néhány gyereket, szerintük mi a szeretet. Egyik azt válaszolta, szeretet az, amikor az anyuka babát vár, és az apuka kilakkozza az anyuka lábujjkörmeit. Egy másik szerint az a szeretet, mikor az apja hazajön munka után koszosan, büdösen, és az édesanyja megdicséri, milyen jóképű.
Egyik gyerek viszont ilyet mondott: „Szerintem az a szeretet, amikor a neved biztonságban van valaki szájában.”
Erről eszembe jutott Candy. Egyik nap megjelent az iskolában. Ugyanolyan reggel volt ez számára, mint a többi. Korán felkelt, elkészítette a testvérei reggelijét, elindította őket az iskolába. Felkapta a földről a farmerját, és sietve felöltözött. Candy anyja drogfüggő volt, az apja nem volt a láthatáron, nem mindig sikerült kimosni a napi szennyest.
Ahogy belépett, szemközt találta magát az egyik anyukával, aki megszólította: „Miért jársz mindig ilyen koszosan?”
Candy szégyenében lehorgasztotta a fejét, mást nem tehetett. Hogyan oszthatná meg titkát ezzel az ítélkező nővel.
Az Izaiás 62-ben egy egész nép szégyenkezik. A prófétán keresztül Isten tudatja a néppel, hogy le akar szállni közéjük a nyomorúságba. Igen, látja rajtuk, milyen állapotban vannak, de ugyanakkor annak is látja a népet, akik ők Isten számára.
A szégyen sok mindent taníthat nekünk.
Maradj csendben.
Amit nyújtasz, nem elég.
Tartsd meg a titkaidat.
De ha Isten megjelöli az életedet, új jelzők fognak meghatározni. Kedves vagy nekem. Enyém vagy. Csodálatos és gyönyörű alkotásom.
Candy kamaszkorában keresztény lett. A hitről még keveset tudott, de azt már igen, hogy Valakinek a szájában a neve biztonságban van.
Idővel oda tudta nyújtani szégyenét a Mennyei Atyának, aki azonnal átvette tőle, mert Ő mindnyájunkat értékesnek tart, és sosem akarja, hogy a szégyen terheink között szerepeljen.
Talán te is valaki más szemével látod magadat, aki lenéz, megvet téged. Vagy úgy érzed, a múltad határoz meg. Vagy annak a cselekedetei, akitől szeretetet vártál, de ő nem azt nyújtotta.
Amikor a szégyen találkozik Isten szeretetével, valami erő lép működésbe. A szeretet felemeli, és egy biztonságos helyre rakja a szégyenkezőt, oda, amit Isten neki készített, ahol nem éri utol a szégyen.
Terhed átkerül Isten széles vállára, s ezzel Ő készen áll, hogy befejezze a „jó munkát, amit benned elkezdett” (Fil 1,6).
Isten gyermekeként nincs helye a szégyennek sem az életedben, sem a szívedben. Neved biztonságban van az Ő szájában. Gyönyörű vagy. Szeretve vagy. Az Övé vagy.

Uram, az a régi dolog, vagy azok a szavak, amiket rám mondtak, nem határoznak meg engem. A Te szavaid és a Te szereteted mondják meg, ki vagyok. Mától, Uram, olyannak akarom látni magam, amilyennek Te látsz. Jézus nevében, Ámen.

Suzi Eller: Love Is…
Encouragement for today, 2012.09.14.
www.proverbs31.org


De tényleg hogy vagy?
Samantha Reed

„Kezdetben volt az Ige (a Szó), és az Ige (a Szó) Istennél volt, és Isten volt az Ige (a Szó). … És az Ige (a Szó) testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” Jn 1,1.14

De tényleg hogy vagy? – kérdezte tőlem valaki a minap, de megkerültem a választ. Az igazság az, hogy nagyon kevés olyan ember van, akivel ennyire őszinte akarnék lenni. Azok viszont, akikkel meg tudnám osztani a mélységeket, most épp kimerítő heteket élnek. Képességeik határát feszegetik, s szükségük van valakire, akinek kiönthetik a gondjaikat. Nyitott kézzel fogadtam szavaikat, aggodalmaikat, igényeiket. Amíg a kezem és a szívem el nem nehezült.
Kimerített, hogy mind csak befogadom mások gondjait, s én magam nem nyílhatok meg. Értettem, hogy most nem képesek rám figyelni. De órákon át csak hallgatni másokat – nem voltam biztos benne, hogy én alkalmas vagyok-e még rá.
A sors iróniája, hogy a nevem jelentése: „meghallgató”. Kettős irónia, hogy az elmúlt évi életigém ez volt: „és aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25b). De nem tudtam több szót befogadni egy pereméig megtelt lélekbe. És nem tudtam felüdíteni mást, mert magam is ki voltam száradva.
Teljesen teli voltam, és egyben teljesen üres.
Így hát önző módon kiszálltam saját épségem megóvására hivatkozva; visszavonultam önmagamba, távol a fájdalomtól, gondoktól, problémáktól elnehezült szavaiktól.
Távolságot tartottam minden szótól.
Mígnem rám talált a Szó, nyitott tenyérrel, amelyre elfért kimerült lelkem, a barátaim gondja-baja, és egész sérült világunk.
Belemerültem a Szóba, a határtalan medencébe, ahol az én szavaim is pihentek. Kimondta a négy szót, amire úgy áhított a lelkem: „De tényleg hogy vagy?”
Kimerült vagyok. „Én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Ézs 41,10b
Egyedül érzem magam. „Bizony mondom, én veled vagyok a világ végezetéig.” (Mt 28,20b)
Elfáradtam. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28
Én kiöntöttem, Ő betöltött. Apály és dagály, mely az óceánok mozgásánál is természetesebb. A lelkemnek az Ő szavaira volt szüksége; Rá volt szüksége: a Szóra.
A közösséget Isten adja. De a barátok és a család képessége a támogatásra apad és dagad. Azért igényli annyira lelkünk az Úr barátságát. (Lélegezd be jó mélyen ezt az örömteli valóságot: Isten barátai vagyunk.) Barátok vagyunk a soha nem változó természetű Szóval, Jézussal.
Vegyük hát nyitott tenyerét, amit felénk nyújt, hogy átvegye gondjainkat, barátaink, szeretteink gondjait. Azután kézen fogva tegyünk egy sétát az Igében. Mondjuk ki őszinte válaszainkat, és szívjuk magunkba az Írás mezejének frissítő levegőjét. Felüdülés vár ránk. Ő már feltette a kérdést: „De tényleg hogy vagy?”

Uram, köszönöm, hogy Te sosem változol. Köszönöm, hogy meghallgatsz, és figyelsz rám. Köszönöm, hogy hűséges barátom vagy. Jézus nevében, Ámen.

Samantha Reed: How Are You Really?
Encouragement for today, 2012. 09.18.
www.proverb31.org

Vágyunk rá, hogy keressenek
Lynn Cowell

„Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak; neveden szólítottalak: enyém vagy. … Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek. Embereket adok oda érted, és nemzeteket az életedért.” Iz 43, 1.4

Vadul ver a szívem: „Gyorsabban, gyorsabban! Elkésel!”
Azt gondolhatod, hogy még sosem láttam a filmet. Pedig láttam, és megnézem újra meg újra. Tudom, hogy a főhős megérkezik az utolsó pillanatban, és odakiált a kapitánynak és a csapatnak: „Engedjétek szabadon!” Tudom, hogy az életét teszi kockára, hogy megmentse a lányt.
Hiába tudom előre, mi fog történni. A keresés izgalma, a hősies kiszabadítás mindig megdobogtatja a szívemet.
Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Számtalan nő kuporog izgatottan a fotelben, és nézi meg ugyanazt a jelentet újra meg újra, főleg az olyanokat, ahol a hős az életét kockáztatja egy lány megmentéséért. Azonosulunk a történettel, kívánjuk, hogy vágyakozzanak utánunk, hogy harcoljanak értünk – hogy keressenek. És ez meg is történik.
Teremtőnk és Királyunk keres minket, de ez sokkal több, sokkal jobb, mint amit a moziban látunk. Életét adta, nagy árat fizetett azért, hogy ideérjen, és kiszabadítson minket.
Sokszor előfordult, hogy megmentőmnek, pásztoromnak, barátomnak láttam Jézust. De csak akkor döbbentem rá irántam való szeretete nagyságára és mélységére, arra, hogy mennyire értékes vagyok számára, amikor elolvastam ezeket a verseket a The Message átiratában:
„Ne félj, mert megváltottalak. Neveden szólítottalak. Enyém vagy. Ha elborít a gond, ott vagyok veled. Ha tajtékzó víz vesz körül, nem süllyedsz el. Amikor sziklák közé szorítva érzed magad, van kiút… Mert én vagyok a te Istened, a te személyes Istened, Izrael Szentje, a Szabadítód. Nagy árat fizettem érted: egész Egyiptomot, Kust és Sébát odaadtam. Ilyen sokat jelentesz nekem! Ennyire szeretlek! Az egész teremtett világot odaadnám cserébe érted.” Iz 43,1b-4
Mindent odaadna értem? Ez őrültség! Ám ez a radikális szeretet az, ami forradalmasította az életemet.
Mikor megtanultam ezeket a verseket, látni kezdtem Jézusnak egy olyan oldalát, ami azelőtt homályban volt. Keres engem. Mindennél jobban szeret. És mindenem szeretne lenni.
Mélyről jövő vágyakozást elégített ki bennem ez az igazság, olyat, aminek a létéről nem is tudtam. Pedig mindig is ezt akartam tudni. Ez az a szeretet, mely kitölti az űrt a szívemben, és választ ad a kérdésre: „Elég értékes vagyok én arra, hogy engem is keressenek?” Igen. És te is az vagy, barátnőm. Te is az vagy.

Uram, énemnek ezt a részét is, mely arra vágyik, hogy keressék és megmentsék – Te alkottad. Te teremtetted, hogy aztán megtöltsd feltétel nélküli szereteteddel. Köszönöm, hogy sosem fáradsz el abban, hogy keress engem. Vágysz rám, s én vágyom Rád. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Longing to be Pursued
Encouragement for today, 2012.09.19.
www.proverbs31.org


Az elutasítás ragályos
Lysa TerKeurst

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.” Kol 3,13

A székek műanyag huzata zöld volt. Az asztalé drapp. Tökéletes halvány alap, amin jól látszik a firkálás.
Ezért láthattam meg, min vihognak az előttem ülő lányok. Rám néztek, aztán még kiegészítették Jennifer asztalrajzát: egy göndör hajú, lófogú, villámló tekintetű pálcikaalakot. Mielőtt alákanyarították volna a nevet, tudtam, hogy engem ábrázol. Rólam készült ronda karikatúra.
Évek múltak el azóta, hogy utoljára ültem a drapp asztalnál. De nem számolhatom években az időt, mióta ugyanazt az elutasítottságot és fájdalmat legutóbb átéltem. Persze most már nem firkáló lányok okozzák. Az aljas bánásmód fáj minden korban, minden formában.
A lányokat kiemelheted az iskolából, de az iskolát nem szakíthatod ki egyes lányok lelkéből.
Ha neked is volt ilyen élményed, tudod, miről beszélek. Ha lágyabb anyagból gyúrtak, elmenekülsz, igyekszel távol tartani magad a bántás forrásától. Ha keményebb, robbanékonyabb vagy, vissza akarod adni, amit kaptál, hadd szenvedjenek ők is.
Innentől viszont bonyolódik a dolog. Jézus szembecsapja a konvencionális logikát, és azt mondja: „Szeresd ellenségedet”. Komolyan? Mélyen bennünk ott suttog egy hang: „Ne próbáld szeretni. Ő a kivétel.”
Kezdődjön hát el a belső harc.
Mi van akkor, ha Jézus nem kegyetlen, nem közömbös, és nem is naiv, mikor ezt a szeretetparancsot adja nekünk? Ha igazából megmutatja a módját, hogyan szedhetjük ki magunkból a másik által belénk döfött tüskét? Ha megbántanak, választhatjuk a gyógyulást azzal, hogy szeretettel fedjük el a sebet. De vissza is utasíthatjuk a gyógyulást, és hagyjuk, hogy a seb elfertőződjék, és ragályként terjedjen tovább.
Fontoljuk meg a következő három dolgot:
Parancs
Az én dolgom nem az, hogy az ellenségemet megbüntessem. Az a dolgom, hogy engedelmeskedjem Istennek, és úgy kezeljem a helyzetet, ahogy Ő mondja: „Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!” (Mt 5,44)
Óvatosság
Ha erőszakos cselekményről van szó, messziről szeressünk. Hogyan? Megbocsátva annak, aki bántott: engedjük el a bántást, tegyük át Isten kezébe. Bízzunk abban, hogy Isten nyilvánvalóvá teszi számukra, hogy hibáztak, és foglalkozni fog a tetteikkel.
De ne higgyük azt, hogy a megbocsátás és a gyógyulás mindig kéz a kézben járnak. Megbocsáthatsz valakinek, mégsem akarsz mindennap együtt lenni vele. Kérd Istent, mutassa meg, mikor és hogyan jobb távolról szeretned.
Katalizátor
Térjünk hát vissza Jenniferre és a bántó rajzra. Szeretném a mai tudásom birtokában újraélni a jelenetet. Jennifer a maga bizonytalanságát vitte bele abba a rajzba. Bár tényleg nehéz együttérezni valakivel, aki épp szándékosan fájdalmat okoz nekünk, az ő nyilvánvaló szenvedése mégis szánalmat ébreszthet. A sebzett emberek másokat sebeznek.
Áss egy kicsit az aljas módon viselkedő lány lelkébe a felszín alá, és látni fogod, mennyire utálja saját magát.
A Róm 12,20-ban ezt olvassuk: „Sőt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére.”
Jennifer éhezett és szomjazott az elismerésre. Úgy gondolta, ezt csak úgy tudja megkapni a környezetétől, ha engem kifiguráz.
Mi lett volna, ha felállok, odamegyek hozzá, és adok ennek a kétségbeesett lánynak egy kortyot az élő vízből? „Jennifer, ne félj. Igazán szép vagy, hidd el.”
Nem hiszem, hogy erre bárki is képes lenne középiskolás korában. De már nem vagyok középiskolás.
Ideje felismernem ezt.

Uram, köszönöm, hogy van türelmed hozzám. Segíts, hogy szeretni tudjam azokat, akik bántanak. Mutasd meg, mikor kell azon igyekeznem, hogy helyrehozzak egy kapcsolatot, és mikor kell elengednem. Azt akarom, hogy a kapcsolataim is a Te dicsőségedet szolgálják. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Rejection Infection
Encouragement for today, 2012.09.20.
www.proverbs31.org

Kiürül és megtelik a fészek
Van Walton

„Mindennek megszabott ideje van… Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az elengedésnek.” Préd 3,1.6b

Idén tavasszal végignéztem egy pintypár fészekrakását: ahogy megépítették, őrizgették, melengették a tojásokat, táplálták a fiókákat. Aztán egy nap apuka és anyuka biztató csiripeléssel kivezényelték az apróságokat a fészekből. Minden mozzanatot megörökítettem a fényképezőgépemmel. Ahogy elnéztem az utolsó képet – az üres fészket -, elöntött a szomorúság, mert saját kiürült házamat idézte fel.
Az elmúlt idők emlékei mély bánatot okoztak. Úgy éreztem, elvesztettem életem célját, szemem zsilipjei megnyíltak. Harsogó csend vett körül.
Hogyan tovább?
Azt hittem, könnyen túljutok rajta. Hát nem.
Azt hittem, meg tudok róla feledkezni. Hát nem.
Azt hittem, vissza tudom majd téríteni magam a mindennapokhoz. Nem sikerült.
Végül elmentem tanácsadásra, segítsenek feldolgozni a kiürült fészekkel járó szomorúságot, ami már-már lebénított.
A tanácsadónak sikerült kipréselnie belőlem néhány szót, mialatt ömlöttek a könnyeim. Megkérdezte, mivel szeretek foglalkozni, mi okoz örömöt, miről álmodozom. „Az álmai valóra váltak – mondta. A fiai lediplomáztak, elmentek otthonról, s elkezdték az új életüket, amire felkészítette őket.”
Hmmm… Nem vigasztaltak meg a szavai.
Arról is beszélt, hogy én magam nem változtam meg. Megmaradtak a képességeim, adottságaim, új irányban kell gyümölcsöztetnem őket.
Először nem fogadtam el a tanácsát. Nem akartam elhinni, hogy egy új irány ugyanazt azt örömet tudná okozni, mint fiaim felnövekedése a szárnyaim alatt.
A tanácsadó nem tágított, tovább biztatott a szomorúságban. Választhattam: leragadok a megélt veszteségnél, vagy odafordíthatom figyelmemet Isten perspektívájára, arra, hogy Neki mi a célja az életemmel.
Hát igen, Isten rólunk alkotott terveiben nem szerepel a visszatekintés, a múlt utáni vágyakozás, a letűnt napok visszasírása.
De kérhetjük hűséges Atyánkat, hogy mutassa meg, milyen új célt szánt az életünknek. Meg fogja mutatni jövőbeli életünket a maga perspektívájából, egy olyan jövőt mutat, melyben életünk középpontjában már nem a gyermekeink állnak.
Imádkoztam Isten perspektívájáért. Igéje által rávezetett, hogy az életnek szakaszai vannak, és én most egy új időszakba léptem.
„Mindennek megszabott ideje van… Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az elengedésnek.” (Préd 3,1.6b.)
Azután arra is rámutatott, hogy jó anya voltam.
„Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád.”(Mt 25,23.)
Végül rávezetett, hogy nőként az a feladatom, hogy lépjek elő, s felhasználva tapasztalataimat, amiket anyaként szereztem, segítsek másokat a nyomomban járni.
„Kiterjeszti tenyerét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg a kezét nyújtja. Erő és méltóság árad róla, vidáman néz a holnap elé. Szája bölcsességre nyílik, és nyelve jóságra tanít.” (Péld 31,20. 25-26.)
Anyaként különböző életszakaszokon megyünk át. Sose feledjük el, amikor kérjük Istent, mutassa meg nekünk a következő lépést, amit meg kell tennünk életünkről készített terve szerint, hogy mások is vannak a gyermekeinken kívül, akiknek szükségük van a szeretetünkre, az adottságainkra.

Uram, vezess át, kérlek, az új lehetőségekre nyitott ajtón. Mutasd meg, hogyan örüljek a múltnak, s hogyan fogadjam mosollyal a holnapot. Jézus nevében, Ámen.

Van Walton: Emptying and Filling My Nest
Encouragement for today, 2012.09.21.
www.proverbs31.org