Lélekerősítő levelek 107

Fennmaradni a csapások hullámain
Tracie Miles

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.” Zsolt 46,2-4

Kisfiam a barátjával lelkesen rohant az óceán felé vadonatúj gumicsónakjukkal. Mindenképpen ki akarták próbálni, a szokatlanul erős szél ellenére. Néztem, ahogy a felfújt csónak vadul táncol a levegőben, szinte felemelte a fiúkat a földről.
Jó sokáig próbálkoztak, hogy uralmuk alá vonják a csónakot, és beszálljanak, de a hullámok inkább hasonlítottak szökőárhoz, mint csendes dagályhoz. Néha már sikerül felkapaszkodniuk, de a következő pillanatban a csónak, mint valami hínárokat, már vissza is löttyentette őket a tengerbe.
Miután jó néhányszor elmerültek a hullámokban, a fiúk végül elismerték vereségüket. A hullámcsapások megviselték a csónakot meg a hangulatukat is, tehetetlenül leeresztettek.
Ahogy figyeltem fáradozásukat, védtelenségüket a tajtékok ellen, felmerült az emlékezetemben egy időszak, amikor én is erőtlennek éreztem magam az egyre-másra érkező csapások hullámai közt hánykolódva.
Nem csak egy oka volt az idegességnek és aggódásnak, hanem egy lélekmérgező elegye a problémáknak. A lefelé tartó gazdaság komoly hatással volt a családunkra. Anyukám elvesztette az állását. Nővérem krónikus betegsége súlyosbodott. A rák gyötrelmeivel küzdött valaki, aki közel állt hozzám. Egyik gyermekemről kiderült, hogy komoly egészségi problémája van, közben ott voltak a három kisgyermek nevelésével járó mindennapi szokásos kihívások. A mosógép elromlott, az autóm elektromos hálózata feladta, egy jégeső komoly károkat okozott a tetőnkben.
Úgy tűnt, mindegyik nap újabb adag problémát borít a többi tetejére, én meg egyre kevesebb levegőt kaptam alattuk.
Hosszú időszak volt ez, míg az áradatban vergődtem, s próbáltam a fejem a víz fölött tartani.
Tehetetlen voltam, mint a fiúk gumicsónakja, s minden levegőm elfogyott.
A 46. zsoltár 2-4. versei voltak a kapaszkodóm ebben az időszakban. „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.”
Ezek a szavak ellátnak bölcsességgel a nehéz időszakokra. Figyelmeztetnek, hogy ne feledjük, mekkora szükségünk van Istenre, s egyikünk sincs arra felszerelkezve, hogy egyedül intézze az életét.
Bármilyen erősnek képzeljük is magunkat, jönni fog olyan idő, amikor nem bírunk a gondokkal, amikor mindent megadnánk egy helyért, ahová biztonságban visszahúzódhatnánk. Ahol menedékre találunk a viharokban, ahol van Valaki, aki megérti, min megyünk keresztül.
Én megértettem a két kisfiú erőfeszítését majd csalódását, akik szerették volna kipróbálni a gumicsónakjukat. Miután megpihentek, s a szél is enyhült, biztattam őket, menjenek ki újra a vízre. Megpróbáltak bemászni a csónakba, s végre sikerült is: benn voltak, s nem csak tehetetlenül csüngtek rajta.
Isten megérti, min megyünk keresztül. Igéjében megígérte, hogy segít a gondokkal teli időszakokban. Ha csapások zúdulnak ránk, Isten menedéket kínál, s erőt ad, hogy kiálljuk az élet viharait.
Bármilyen gonddal küzdjünk is, nem kell úgy éreznünk, hogy csak tehetetlenül csüngünk a csónak oldalán. Bizalmunkat helyezzük Abba, aki békét és erőt nyújt nekünk, hogy segítségével elérjük a biztonságosabb partokat.

Uram, rám zúdultak az élet viharai, gondok és csapások tengerében fuldoklom. Hozzád kapcsolódom ma, Aki megmentőm vagy. Reményemet és bizalmamat Beléd helyezem, mindig, minden időben Rád csatlakozva akarok élni. Jézus nevében. Ámen.

Tracie Miles: Mastering the Waves of Adversity
Encouragement for Today, 2012.10.04.
www.proverbs31.org/devotions


Könnyebb a másikat hibáztatni
Lysa TerKeurst

„Ahol a kevélység tanyáz, ott veszekedés van, az alázatosaknál bölcsesség lakik.” Péld 13,10

Tudjátok, melyik az a szó, amit legnehezebb kimondani? „Tévedtem”.
Olyan könnyű észrevenni, ha a másik hibázik. Olyan könnyű akarni, hogy valami az ő hibája legyen. Olyan könnyű bírálni, cinikusan reagálni, beszorulni saját perspektívánk korlátai közé.
És milyen nehéz, lányok, elismerni saját hibáinkat. Azt, hogy mi tévedtünk. Azt, amiért nekünk kell felelni.
Én sokat küzdök ezzel. Nemrég egyik gyermekemet kellett kiigazítanom, mikor másra próbálta hárítani a felelősséget. Könnyű volt meglátnom a büszkeséget, a bizonytalanságot, a félelmet ítélkező szavai mögött. Hogy miért?
Mert mindezt magamban is látom.
Nehéz elismerni, ugye?
Beszélgetésünkben el kellett magyaráznom valamit a gyermekemnek, amit én is csak most tanulok. Az ítélkezésről. A hiba áthárításáról. S arról a veszélyről, ahova ez vezet.
Legtöbb konfliktusban lehetőségem van választani:
A büszkeség útján haladok, azaz a másikat hibáztatom, az ő tévedéseire összpontosítok, nem ismerem el a magam szerepét az ügyben. Ha így teszek, táplálom büszkeségemet, s csökkentem az Úr áldásait az életemben.
Vagy választom az alázat útját: őszintén elismerem a magam szerepét a konfliktusban, belátom, hol hibáztam, és bocsánatot kérek. Ha így teszek, növelem alázatosságomat és az Úr kegyelmét az életemben.
A Bibliát át- meg átszövi ez az elv:
Jak 4,6: "Az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad".
Péld 29,23: „Az embert a gőgje (porig) megalázza, de az alázatost megbecsülés éri.”
Mt 23,12: „Aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Tudom mindezt. Hiszem is. Akkor miért olyan nehéz mégis követni néha?
Az én agyam ilyen irányba szokott elindulni, mikor egy-egy konfliktust elemzek magamban: „Na de ha egyszer nem az én hibám? Az nem igazság, hogy magamra kell vegyem, mikor a másik tette/mondta ezt és ezt.”
Ez az irány téves. Nem arról van szó, hogy magadra kell venned a hibát. Csak ismerj el annyit, amivel te járultál hozzá a konfliktushoz. Ha alázatos szívvel gondolkodom egy konfliktusról, arra kell figyelnem, én mit tettem hozzá.
Ha a másik nem látja be a hibáját, az Úr majd intézkedik. Lásd a fenti igéket.
A konfliktus kemény dolog, de vannak rejtett ajándékai. Áldás és hála járhat vele. De ezeket az ajándékokat csak akkor veszem észre, ha abbahagyom a másik szidását, és a magam szerepét kezdem kivizsgálni.

Uram, szeretném ebben is tanításodat követni. De nagyon nehéz. Dühös vagyok, ideges, és szenvedek. Az utolsó dolog, amit szeretnék ebben az állapotban az, hogy a saját hibámat, tévedéseimet próbáljam megtalálni. Pedig tudom, hogy ezt kéne. Kérhetlek, hogy lágyítsd meg a szívemet? Hogy segíts a fájdalom mögé látni? Segítenél, hogy abbahagyjam a másik ócsárlását, az ítélkező gondolkodást? A te dicsőségedre szeretnék élni ebben a helyzetben is. Igazán ezt akarom. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: When It Feels Better to Blame Someone Else
Encouragement for today, 2012.09.11.
www.proverbs31.org/devotions

Fogadalmaim megújítása
Stephanie Clayton

„Hálaadással áldozz Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat! Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” Zsolt 50,14-15.

Fiatal lányként nagyon szerettem volna karcsú lenni. Ehelyett én voltam a „duci lány” az úszócsapatban, az enyhén túlsúlyos a tánccsoportban, és mindig rosszul éreztem magam kétrészes fürdőruhában. 15 évesen felfedeztem a fogyasztó turmixokat, és rengeteget tornáztam, sportoltam, mozogtam.
Működött! Jó sok kilót leadtam, s végre együtt járhattam szórakozni azokkal, akikkel mindig is szerettem volna.
Ekkor tettem magamnak egy fogadalmat: soha többé nem leszek kövér.
Első terhességem alatt annyira rettegtem a hízástól, hogy napi 5 km-t futottam minden nap a szülésig. Bármilyen áldozatra képes voltam, csak tartani tudjam magam a fogadalmamhoz. Karcsúság utáni vágyam szolgálatában álltam.
Ryan születése után még vékonyabb szerettem volna lenni. Elsősorban cukormentes italokból és keménycukorkából állt a diétám. Néha megengedtem magamnak egy-egy étkezést vagy pár falatnyi valódi ételt. Gyorsan leadtam újabb 5 kilót.
A kislányommal való terhesség alatt egy belső seb miatt ágynyugalomra ítéltek, abba kellett hagynom a testmozgást és a diétázást. Lauren megszületése után az ellenkező végletbe estem, mindent megettem, amit láttam, és felszedtem magamra 18 kilót.
Sokáig nem értettem küzdelmemet a kilókkal, mígnem egy prédikációt hallottam a generációs megkötözöttségek és a belső fogadalmak kapcsolatáról.
Emlékszem, hogy a szüleim állandóan küzdöttek a túlsúlyukkal. Sőt, tudomásom szerint a családban ez már nemzedékek óta probléma. Olyan minta volt, amit fogadalommal akartam leküzdeni.
De ahelyett, hogy az Úr elé vittem volna megkötözöttségemet, és az Ő szabadítását kerestem volna, megfogadtam, hogy magam leszek úrrá a helyzeten. SOHA többé nem leszek kövér.
Csakhogy ez a fogadalom nem csak az egyik, hanem mindkét végletbe belehajszolt. Egészséges egyensúlyt csak úgy fogok találni, ha átadom küzdelmeimet az Úrnak.
Új fogadalomra volt szükségem, olyanra, amit nem magamnak, hanem Istennek teszek. Ami arra vonatkozik, hogy átadom neki az irányítást. Mindig.
Mai alapigénk arra emlékeztet, hogy bajban mindig fordulhatunk az Úrhoz, és Ő megszabadít, mi meg dicsőítjük őt az életünkkel. Mi viszont többnyire magunk akarjuk legyőzni a nehézségeket.
Mi lenne, ha felajánlanánk az egyik legnagyobb hálaáldozatot? Ha feláldoznánk irányítási igényünket?
A belső fogadalmak önmagunkra összpontosító állandó belső küzdelemmel járnak.
Az Úrnak tett fogadalmak Krisztusra összpontosító békességet hoznak.
Jut eszedbe olyan fogadalmad, amit azért tettél, mert akár generációkon át tartó fájdalmakat, küzdelmeket tapasztaltál a családodban? Vannak olyan minták, amiktől szabadulni akarnál? Nem föltétlen a túlsúlyra gondolok. Lehetnek másfajta generációs megkötözöttségek: erőszakosság, idegesség, szexuális kicsapongás, függőség, vészmadárkodás, pletykálás, stb.
Felszínesen nézve hasznosnak tűnhet a belső fogadalom, de hátrányára lehet lelki fejlődésünknek. A fogadalmainkat kezdjük szolgálni az Úr helyett. Az egészségemnek jót tett, hogy nem akartam tovább vinni az egészségtelen táplálkozás mintáját, amit családomban tapasztaltam, de nem tudtam sikert elérni, nem leltem békességre, míg át nem adtam teljesen életemnek ezt a területét is az Úrnak.
Már nem állok messze az egészségesnek mondható testsúlytól. Nem saját erőmből, hanem mert Jézusnak tettem fogadalmat. Azóta is napról napra tanulom, hogy életem minden területén – beleértve az ételek iránti vágyakozásomat is - az Ő segítségében bízzam.

Uram, ha a saját erőmre hagyatkozom, kifáradok, és elesem. Segíts, hogy Benned bízzam. Igéd biztat, hogy ha Hozzád fordulok, megszabadítasz! Köszönöm, hogy a Te Neved ereje szabadságot ad. A Te erődre és irányításodra akarok ezentúl hagyatkozni. Jézus nevében, Ámen.

Stephanie Clayton: Renewing My Vows
Encouragement for today, 2012. okt. 5.
www.proverbs31.org/devotions


A pletykáról
Nicki Koziarz

„Teljék örömöd számnak szavaiban, s engedd, hogy szívem szándéka elérjen hozzád, Uram, menedékem, üdvözítőm!” Zsolt 19,14

Pár hete találkoztunk utoljára, alig vártam hát, hogy halljak barátnőm élete folyásáról. Megérkezvén az étterembe megöleltük egymást, elhelyezkedtünk az asztalnál, és rendeltünk valami finom teát. Beszélgetni kezdtünk, mi történt velünk az utóbbi időben, elsoroltuk az elmúlt hetek eseményeit. Alig telt el néhány perc, s felmerült egy név (valakié, aki nem igazán állt közel hozzám). Barátnőm elmondott róla egy történetet, amitől nem sikerült jobban megkedvelnem, sőt. Aztán én is elmondtam róla valamit, amitől a barátnőm sem kedvelte meg jobban, sőt.
És a társalgásunk folyt tovább…
Mikor kiléptem az étteremből nagyon rosszul éreztem magam. Gondolatban felidéztem a beszélgetésünket, s rájöttem, hogy nem volt több ostoba csevegésnél.
Az zavart legjobban, hogy menet közben semmit nem vettem észre. Abban éltem, hogy jót beszélgetek valakivel, akit rég nem láttam. Pedig valójában pletykáltunk.
De jó volna most azt mondani, hogy ez a felismerés mindent megváltoztatott, és soha többé nem mondtam rosszat senkiről. De hát én olyan ember vagyok, akinek folyamatosan szüksége van Isten kegyelmére, irgalmára, megbocsátására.
Mai alapigénk, a Zsolt 19,14, segített felismernem, mennyire szeretné Isten, hogy szívem és szavaim örömöt okozzanak Neki, az Ő dicsőségét szolgálják.
A Bibliában sok tanítást találunk a beszédünkkel kapcsolatban. Számadással tartozunk Istennek szavainkról (Mt. 12,36). Ha vigyázok arra, mit mondok, sok bajtól óvom meg magam (Péld 12,13). Meg kell értenem, hogy szavaim életet vagy halált hordhatnak magukban (Péld 18,21).
Ahogy átelmélkedem ezeket az igazságokat, s hagyom, hogy formáljanak, megértem, hogy félresiklásaim (vétkeim) eltávolítanak Istentől. A bűn egyik legnagyobb csapdája, hogy menet közben gyakran nem fogjuk fel, mit teszünk, mi történik, csak akkor, amikor már túl késő.
De hála Neki, Isten mindig kész a megbocsátásra, és segít, hogy erősebben megálljunk Benne.
Mit tehetünk tehát hasonló helyzetekben?
Legjobban úgy kerülhetjük el a pletykálást, ha megelőzzük. Van úgy, hogy azzal kell indítanom a napot, hogy kimondom: „Ma senkit nem akarok megbántani, gyalázni a szavaimmal.” Kérem Istent, hogy jelezze rögtön, ha valami olyasmit akarok mondani, ami méltatlan Hozzá és hozzám. „Az okos ember nem fitogtatja tudását, az esztelen pedig kérkedik bolondságával.” (Péld 12,23).
Egy másik módja a pletykálás elkerülésének, ha nem foglalkozunk vele. Attól még, hogy egy friss, zaftos történetet hallottam, nem muszáj továbbadnom. „A rágalmazó titkokat tár fel, de a hűséges lélek leplezi a dolgot.” (Péld 11,13).
Végül fontos megbeszélnem a dolgot azzal, akiről hallottam valamit. Ha hallunk valami rosszat valakiről, elsőként hozzá forduljunk tisztázásért. Persze, ehhez nagyobb bátorság kell, mint a legyintéshez vagy a háta mögötti kibeszéléshez. Ha zavar valami, azzal beszéljük meg, aki a zavart okozza. „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát.” (Mt 18,15).
Mindezeken még dolgozom. Szörnyen éreztem magam az éttermi beszélgetésünk után. De igyekszem ezentúl megelőzni, figyelmen kívül hagyni a pletykát, illetve magával az illetővel megbeszélni azt, amit hallottam. Azt szeretném, ha Istennek öröme telne szavaimban és szívemben.

Uram, köszönöm kegyelmedet, irgalmadat és megbocsátásodat, amivel kíséred küzdelmeimet rossz szokásaim ellen. Segíts, kérlek, hogy a kapott igazságok beágyazódjanak a szívembe, és szavaimmal mindig méltó legyek Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Nicki Koziarz: Gossip
Encouragement for today, 2012.10.09.
www.proverbs31.org/devotions


Egycsészényi élet
Glynnis Whitwer

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Préd 3,1

Lisztporos kötények, ragacsos kezek, boldog arcok vettek körül egyik délután, amikor közös sütögetést rendeztem a lánykáimmal. A pultokon tálak, kanalak, mérőedények gyűltek a hozzávalókkal, ahogy a gyermekeim lelkesen kivették a részüket az előkészületekből.
A tanfolyam egyik szakasza az értő receptolvasás volt, a hozzávalók és az eszközök előkészítése. Amikor odaértünk, hogy másfél csésze tejre van szükség, megkértem egyik kislányomat, vegye elő a szekrényből a hozzávaló mérőedényt. Oda is hozta az egycsészényi űrtartalmú poharat. Tudta, hol keresse, de nem figyelt a jelzésre.
Nem küldtem vissza, demonstrálni akartam, miért nem alkalmas az 1 csésze jelzésű edény, meg akartam mutatni, hogy nem lehet másfél csészényi folyadékot beletölteni egycsészényi helyre.
Ahogy belegondoltam a mérés menetébe, rájöttem, hogy nemcsak a tejjel nem megy a dolog, de nem működik az életben sem. Pedig hányan próbálunk belegyömöszölni 12 órányi munkát 8 órába. Több könyvünk van, mint amennyi a polcon elfér, több ruhánk, mint amennyi hely a szekrényünkben.
Több tennivalóra mondunk igent, mint amennyi belefér az időnkbe, több feladatot vállalunk, mint amennyire futja az energiánkból. Aztán csodálkozunk, miért nem tudunk kiegyensúlyozott életet élni.
Én is évekig túlvállaltam magam. Kimondtam az igent, gondolkozás és imádkozás nélkül. Este kimerülten és elégedetlenül zuhantam az ágyba. Kinti életem háttérbe szorította a családot, a háztartást. Fárasztó életforma volt, amiben egyfolytában azt éreztem, hogy valami mást is meg kell még csinálnom. Amikor meg azt csináltam, már valami más tennivaló nyugtalanított.
Állandóan azt éreztem, hogy csalódást okozok valakinek, végső soron Istennek, és ettől mindig vesztesnek éreztem magam.
Egyik nap elővettem egy papírt, hogy felírjam tennivalóim sorát, de végül két lap kellett hozzá. Feljegyeztem a szükséges telefonhívásokat, a megírandó emaileket, a különböző feladatokat, amikhez hozzá kellett kezdenem, vagy amiket be kellett fejeznem. Rajta voltak az aznapi tennivalók, de olyanok is, amikre egy hónapom volt. Felírtam a folyamatos feladatokat, mint a vásárlás, s az egyszerieket, mint az őszi pólóvásár megszervezése gyermekeim iskolájában.
Fájt, majdnem agyonnyomott a lista. De valamire mégis jó volt. Így egyben látva egyértelmű volt, hogy másfél csészényit akarok beletölteni egy egycsészényi életbe. Sosem fog beleférni, így sosem fogom megtalálni az egyensúlyt, a békességet.
Le kellett egyszerűsítenem az életemet, csökkentenem kellett az elvárásokat. Egy évig dolgoztam azon, hogy vállalásaim körét leszűkítsem, s az eredmény egy működőképes, irányítható, termékenyebb élet lett. Voltak nehéz döntéseim, de az így nyert békesség megérte.
Az alatt az év alatt megtanultam, hogy éppen annyi időm van, amennyi szükséges mindazon dolgok elvégzéséhez, amiket Isten rám bíz. Több időm nincs. Azt mondja a Prédikátor 3,1: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Az egyensúly kulcsa, hogy keressem Isten szándékát az időmre, és ne töltsem az időt olyan feladatokkal, amiket másnak szánt.
Személyiségemből adódóan valószínűleg mindig is küzdeni fogok a túlvállalással. De Isten bölcsességére hagyatkozva, s figyelve tennivalóim listájának rendszeres áttekintésére, alkalmazkodni tudok a valóságos igényekhez. Nem vagyok nagy matekos, de azt én is tudom, hogy kétcsészényi folyadék sosem fog beférni egycsészényi helyre.

Uram, Te egyedileg felszereltél mindennel, ami Általad meghatározott szolgálatomhoz szükséges. Mégis gyakran elvállalok olyasmit, amit nem nekem szántál. Segíts, kérlek, hogy elégedjem meg a magam feladataival, és örömmel teljesítsem azokat. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: A One-Cup Life
Encouragement for today, 2012.10.10.
www.proverbs31.org/devotions


Csak Ő töltheti ki a benned lévő űrt
Lynn Cowell

„Mert maga a Teremtőd lesz a hitvesed, a Seregek Ura a neve. Izrael Szentje lesz a Megváltód, akit az egész föld Istenének hívnak.” Iz 54,5

Más szavakkal: „Én alkottalak. Én vagyok a hitvesed. Nevem a Mindenség Ura. Én vagyok Izrael Szentje. Megváltottalak: felszabadítottalak. Én vagyok az egész föld Istene.”
Nem hittem volna, hogy az a srác lesz a férjem, akibe hatodikos koromban belehabarodtam, s ha tehettem, a nevét firkálgattam a füzeteim hátsó lapjára. Huszonöt évvel később, bár sok gyermeknevelési feszültséggel küzdünk, és bár nem tökéletes, mégis erős a házasságunk. Ennek egyetlen titka van, s ezt a titkot próbálom serdülő lányaimmal is megosztani.
Egy férfi, egy ember soha nem lesz képes kitölteni az űrt a szívünkben.
Legtöbb nőnek szüksége van arra, hogy valakihez gyöngéd legyen, s hogy ezt viszonozzák. Áhítozunk arra, hogy valaki kielégítse szeretetéhségünket. Találhatunk alkalmas embereket erre a szerepre, s mégis állandó elégedetlenséget érzünk. Szívünk tovább vágyakozik arra az Egyetlenre, akinek szeretetére szívünk teremtve lett. Az Iz 54,5 megmondja, ki az, aki ki tudja tölteni a bennünk lévő űrt: az Úr, Alkotónk és Hitvesünk.
Ő az egyetlen, aki tökéletes, és aki tökéletesen szeret. Azt is olvassuk, hogy felszabadított arra, hogy az Ő szeretetével töltekezzünk fel, és ne keressük másokban azt a szeretetet, amit csak Tőle kaphatunk meg.
Ahogy lassan felnőtté válunk, a mozi, a tévé, a slágerek és könyvek mind igyekeznek meggyőzni róla, hogy megtalálhatjuk a tökéletes férfit. Hatásukra egyre erősebb a meggyőződésünk, hogy teljesülhetnek álmaink a királyfiról, aki majd megjelenik, és figyel ránk, és elfogad, és imádni fog. Idézhetnénk slágerszövegeket, amik mind azt erősítik bennünk, hogy találkozhatunk azzal az emberrel, aki aztán a mindenünk lehet.
Előfordul, hogy azt hisszük, rátaláltunk. Talán férjhez is megyünk hozzá. Aztán kiderül, hogy ez nem egészen így működik. Mások rá sem találnak arra az emberre, aki kimondja nekik: „örökké szeretni foglak”. Mi következik ezután? Üresnek érezzük magunkat, kielégítetlennek, csalódottnak.
Voltak barátnőim, akik családi házról, két gyermekről, kutyáról álmodoztak. Nem jött össze. De mialatt olyan életet élnek, amit nem álmodtak maguknak, boldogok, mert rájöttek ők is, hogy emberek nem tölthetik ki a szeretetűrt a lelkükben.
Csak egy Valaki alkalmas erre: maga a Szeretet.
Mióta Jézust keresem, már nem érzem magányosnak magam, nem érzem, hogy elutasítanak, öröm és biztonságérzés vette át ezek helyét a lelkemben. S hiszem, hogy azzal, hogy minden nap Hozzá fordulok elfogadásért, a férjem is felszabadult a nyomás alól, hogy mindig bizonyítania kell.
Nemrég beszéltem erről egyik barátnőmnek, aki elsírta magát: „Bárcsak tudtam volna, hogy nem várhatom el a férjemtől, hogy betöltse vágyaimat! Bárcsak tudtam volna, hogy egyedül Jézus elégítheti ki szeretetéhségemet! Nem váltam volna el tavaly.”
Nagyon sajnáltam. Bárcsak felfognánk ezt az igazságot, és megosztanánk a fiatal nőkkel, akikhez közünk van! Mindegy, mi történik az életünkben, meg tudjuk találni az igaz szeretetet; azt a szeretetet, amely sosem okoz csalódást, soha nem múlik el, nem utasít vissza. Hűséges szeretet, mely ki tudja tölteni a szívünkben lévő űrt.

Szabadíts fel, Uram, hogy az elfogadást, a biztatást, a szeretetet Nálad keressem. Tudom, hogy Benned nem fogok csalódni, nem utasítasz el, nem mész el tőlem. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Filling the Gaps?
Encouragement for today, 2012. szeptember 5
www.proverbs31.org/devotions