Lélekerősítő levelek 177

Mikor Istennel is türelmetlen vagyok
Christy Mobley

„Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.” Fil 2,13

Vigyázz – kész – rajt!
Mindig elsőként löktem el magam a földtől erre a vezényszóra. Nem volt startlécünk, a betonra rajzolt vonalról indultunk. Jó volt az nekünk.
Azért sem törődtem vele, hisz hetedikben én voltam a leggyorsabb az osztályban. Bármikor le tudtam hagyni a lányokat, de a fiúkat is. Kivéve 600 méteren.
Minden évben megrendezték nálunk a Fizikai Erőnlét Elnöki Próbája nevű eseményt. Különböző próbákból állt, amivel erőnket és kitartásunkat mérték, és megállapították minden tanuló testi erőnlétét. Akik bizonyos százalék fölött végeztek, megkapták a Fizikai Erőnlét Elnöki Díját.
Nagyon akartam azt a díjat. Tudtam, hogy jól teljesítek a próbákon. Egy kivételével. A 600 méteres futás mindig kifogott rajtam. Most már olyan rövid távnak tűnik, de akkor számomra ez volt a Marathon.
Indulás előtt az edzőnk figyelmeztetett, hogy osszuk be az erőnket, állítsuk be úgy a sebességünket, hogy bírjuk végig a távot. No persze, gondoltam, ismerem én a magam sebességét. Gyors vagyok! Végigfutom, és célba érek, mielőtt a többiekhez eljut a vezényszó vége! Legalábbis így gondoltam.
Azt hittem, rám nem vonatkozik az edző figyelmeztetése. Mit tudja ő? Majd én beállítom a sebességemet. Így is történt.
Miután teljes gőzzel lefutottam az első 100 métert, a lábaim hirtelen felmondták a szolgálatot. Mintha gumiból lennének. A tüdőm meg ólomból. Egy lépést se tudtam tenni. Előrehajoltam levegőért küzdve, és a szemem sarkából láttam, ahogy az osztálytársaim normál iramban elhúznak mellettem a győzelem felé.
Visszanézve már tudom, hogy nem jól álltam hozzá, nem kellett volna azonnal olyan gyorsan indítanom, ahogy csak bírok. Felnőttként is előfordul, hogy megelőzöm Isten terveit. Ahelyett, hogy imádságos lélekkel megkérdezném Istentől, hova kellene eljutnom, saját elképzeléseim szerint vágtatok előre. Ha pedig ezt teszem, olyan vagyok, mint egy gyorsan égő gyertya rövid kanóccal. Kiégek.
Mai alapigénk, a Filippiekhez írt levél 2,13 azt mondja, Istennek terve és célja van velünk, és eljuttat oda, ahol szüksége van ránk. Az Ő időzítése szerint. Ne próbálkozzunk megelőzni Őt a célvonalnál.
Hallottam egy meghatározást a türelemről, eszerint türelem az, amikor lelassulsz valaki másnak a ritmusára. Megtanultam, hogy Istennel is türelmesnek kell lennem, le kell lassulnom az Ő ritmusára – arra a sebességre, amit Ő nekem beállított.
El kell ismernem, nagyon csalódott voltam minden évben, hogy nem kaptam meg a Fizikai Erőnlét Elnöki Díjat. De ma már inkább Isten sebességével szeretném végigfutni a versenyt, hogy megkapjam díjként az Ő dicséretét: „Jól van, te derék és hűséges szolga.”

Mennyei Atyám! Futottam egész életemben, és kimerültem. Ezentúl Veled szeretnék lépést tartani. Segíts lelassulnom a Te sebességedre, hogy ne fussak el semmi mellett, amit Nekem előkészítettél. Jézus nevében, Ámen.

Christy Mobley: When I Lose My Patience with God
Encouragement for today, 2014.12.04.
www.proverbs31.org


De te nem tudod, milyenek a rokonaim
Karen Ehman

„Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben.” Róm 12,18

A mindegyre elém kerülő képek az ünnepek közeledtével el tudnak kedvetleníteni, ünnepi hangulatomat drukkos bánkódássá fagyasztják.
Bámulatos otthon jelenik meg a képernyőn – tarkabarka díszek mindenütt, hívogató kandallófény, csodásan elrendezett bűvös dobozok a karácsonyfa körül, olyanok, mintha mindegyiket az áruházak hozzáértő munkatársai csomagolták volna.
Aztán körülnézek itthon.
Megszokott díszek a fán, közönséges, olcsó csomagolópapírba burkolt ajándékok. És a „burkolt” szót érthetjük a legtágabban. Nagyon ügyetlen vagyok, mikor egyszerre kell éles, egyenes vonalban lezárni a csomagolópapírt, és közben az átlátszó ragasztószalagról épp elég hosszúságú darabot lehúzni, majd letépni és felragasztani, miközben arra vigyázok, hogy a maradék szalagvég nehogy végleg leragadjon a tekercsre. Inkább lazán veszem a dolgot, és ajándékzacskóba csomagolok.
A szociális média sem marad alul. Ünnepi asztal csodásan tálalt ételekkel. Gyönyörű kézimunkák. Hihetetlen hagyományok. Ahogy nézem őket, csak arra gondolok, mennyivel kevesebb, amit én tudok nyújtani.
De leginkább azok a képek stresszelnek, amiken ott van a család is az asztal körül. És nem csak ott vannak, de láthatóan jól is érzik magukat!
Az ünnepek alatt komoly próbatétel lehet a családi összejövetel. Különböző személyiségek, életstílusok, vallási és politikai nézetek zsúfolódnak egy helyre – még az is vitatéma, hogy idén ki hozza a sütőtökös pitét. Mindebből kisülhet valami érdekes, izgalmas, de akár robbanásig feszült együttlét is.
Régebben mindig abból indultam ki, hogy az ilyen összejöveteleken mindenki tudja, hogy kell viselkedni. Nincsenek szóváltások, szarkasztikus vagy hátba támadó megjegyzések. Ha mégis vannak, ezt nálunk egyetlen kedves rokon váltja ki, aki saját véleményével akarja uralni a terepet a családi összejöveteleken. Mikor tudtam előre, hogy ő is jelen lesz, mindig azért imádkoztam, hogy ne kerüljek támadása célkeresztjébe. Többnyire hiába.
Vagy anyai képességeimet vonta kétségbe, vagy a krumplipüré nem volt eléggé áttörve, de volt ennél rosszabb is. Mindenesetre, álmaimat a békés családi együttlétről sikerült összezúznia, érzelmeimet és hangulatomat újra meg újra padlóra küldte.
Végül sikerült megtalálnom a módját, hogyan álljak hozzá ilyen-olyan rokonaimhoz. Alkalmazni kezdtem mai alapigénk bölcsességét: „Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben” (Róm 12,18).
Nem csak én felelek a családi összejövetelek békéjéért. Nem tudom mindig lehúzni a redőnyt a viharos jelenetek előtt. Nem kényszeríthetek másokat, hogy legyenek jól neveltek. De ura vagyok saját szavaimnak és tetteimnek. Biztosíthatom, hogy amit én mondok, nem növeli a feszültséget, nem táplálja az ellenségeskedést.
Amennyire rajtam áll, én viselkedhetek illemtudóan.
Még akár témát is válthatok. Nyugodt hangon, összeszedetten válaszolhatok a kérdéses személynek. Vagy egyszerűen csak befogom a szám, és nem szólok semmit. Kimehetek a szobából játszani a gyerekekkel. Vagy csendben elmosogathatok a konyhában.
Megtanultam, hogy nem kell mindent kimondanom, amit gondolok. Sőt még a felét sem!
Imádkozhatok és mérlegelhetek. Kérhetem az Urat, hogy segítsen eldöntenem, mikor hallgassak, mikor beszéljek. És mérlegre tehetem a szavaimat: alkalmasak-e, szükségesek-e, végső soron Istennek tetszőek-e.
Az együttlét végén pedig visszanézek, és örömmel látom, hogy nem járultam hozzá se szóval, se tettel az esetleg kirobbant vitához, ehelyett – amennyiben rajtam állt – megőriztem a nyugalmat, a békét. Ha így volt, nyugodtan felvehetem a kabátomat, és bűntudat, lelkiismeretfurdalás nélkül hagyhatom el a családi összejövetel helyszínét.
Legfeljebb azon bánkódhatom, hogy nem vettem még egy szeletet a sütőtökös pitéből.

Atyám, add, hogy amikor az idei ünnepeken találkozom családom közeli és távoli tagjaival, tudjak mindenkivel békében együtt lenni. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: But You Don’t Know My Family
Encouragement for today, 2014.12.09.
www.proverbs31.org


Jézusért világítasz, bárhol legyél is
Holley Gerth

„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” Mt 5,14-16

Az asztalomnál dolgoztam, a nappaliból behallatszott a Híradó. Amit hallottam, az újabb szörnyű tragédia, szöges ellentétben állt azzal, amivel épp foglalkoztam. Abba kellett hagynom az írást, és sóhajtva hátradőltem a széken. A keserűség hulláma csapott át rajtam.
„Uram - imádkoztam hangtalanul -, tehetnék valamit a világban uralkodó sötétség ellen? Úgy tűnik, mindent elborít.”
Halk suttogást éreztem a szívemben: „Egyetlen módon lehet eloszlatni a sötétséget: világossággal.”
A sötétség a fény hiánya. Ha közvetlenül támadjuk a sötétséget, az olyan, mintha az árnyékunkat kergetnénk. Nem lehet zsákba rakni, és kidobni. Csak a fénynek van hatalma arra, hogy eltüntesse a sötétséget. A Hegyi Beszédben Jézus egyértelműen tudtunkra adja, hogy mi vagyunk a világ világossága. A világítás a hivatásunk. De a fény, melyet megosztunk, nem tőlünk származik.
A teremtés kezdetétől fogva Isten a fény forrása lelki és gyakorlati értelemben egyaránt. Ezt olvassuk a Teremtés könyve 1,2b-3-ban: „sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: ’Legyen világosság’, és lett világosság”.
Képzeld el a teljes sötétséget. Aztán elhangzik néhány szó, és fény borít be mindent.
Világunk minden élőlényének léte a fényen alapszik – a növényeké, állatoké és az emberé. Isten, aki fényt adott a világnak, nekünk is ad. Ahogy a 2Kor 4,6a mondja: „Isten ugyanis, aki azt mondta: ’A sötétségből támadjon világosság’, a mi szívünket is megvilágosította”.
Az a legjobb ebben, hogy nem kell olyanok legyünk, mint a villanykörte, amelyik azt mondta: „Meg kell találnom a módját, hogyan világítsak!” Elment egy önsegítő csoportba, hogy tanuljon a világítani tudás belső képességéről. Könyveket olvasott arról, hogyan lehet fényesebb. Minden reggel, mikor felkelt, pozitív kijelentéseket ismételgetett: „Én villanykörte vagyok. Hiszek magamban. Világítani fogok!” De nem történt semmi.
Idővel a villanykörte elfáradt, elcsüggedt. Kezdett kételkedni saját valójában, képességeiben. Szinte teljesen kiégett. Szerencsére egy nap óvatosan becsavarták egy foglalatba. Fény gyulladt, és beragyogta a szobát. A villanykörte végre megvilágosodott.
Nem az a megoldás, hogy még jobban igyekszünk, hanem hogy csatlakozunk a forráshoz.
Magunktól világítani kimerítő lehet. Ehelyett azt a feladatot kaptuk, hogy szorosan csatlakozzunk Istenre, és maradjunk Benne. Ha ezt tesszük, az Ő világossága erős, ragyogó fénnyel szóródik szét általunk, és megváltoztatja a világot. Világításunk lehet, hogy nem kerül be a hírekbe, de nagyobb a hatása, mint amit mi látunk belőle.

Uram, köszönjük, hogy Te vagy bennünk a fény, és világíthatunk magunk körül a világban. Amikor úgy tűnik, eluralkodik a sötétség, használj fel minket, hogy ez megváltozzék. Arra kérünk, segíts, hogy főleg az évnek ebben a szakaszában megoszthassuk másokkal szeretetedet, örömödet, békédet. Te vagy a remény, amire szükségünk van, és az Egyetlen fény, mely nem alszik ki, nem győzhető le, nem homályosul el. Jézus nevében, Ámen.

Holley Gerth: You’re Shining for Jesus Wherever You Are
Encouragement for today, 2014.12.03.
www.proverbs31.org


Mikor el akar kapni a félelem
Lysa TerKeurst

„Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él,
az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!”
Zsolt 91,1-2

A szemhéjam rögtön felpattant, a szívem vadul verni kezdett, mikor meghallottam, hogy jelez a telefonom. Éjjel 1 óra volt. Aki ilyenkor hív, nem jó hírrel keres.
Kiugrottam az ágyból, megragadtam a készüléket, és ezt az sms-t olvastam: „Anyu, itt a rendőrség. Lezárták a kollégiumot, fel-le rohangálnak, kiabálnak. Nem tudom, mi történt, de nagyon félek.”
Ashley volt, friss kollégista lányom, akitől alig hét órája váltunk el.
Próbáltam felhívni, de olyan rossz volt a vonal, hogy nem értettük egymást. Csak az sms maradt, feltettem egy csomó kérdést, hogy világosabban láthassam a helyzetet.
Remegett a kezem, a szívem zakatolt. Borzasztóan tehetetlennek éreztem magam.
Kicsi korában, ha felsírt éjszaka, csak átmentem hozzá. Ültem az ágya szélén, simogattam a hátát. Láthatott engem. Meg tudtam nyugtatni az érintésemmel. Ott lehettem mellette, és biztató szavakat súghattam neki.
De most ez a kicsi lány kollégista lett, messze van tőlem.
Nem ülhettem az ágyára, nem láthatott. Nem nyugtathattam meg a simogatásommal. Nem súghattam a fülébe biztató szavakat.
Csak sms-ezhettem.
És ez a mostani szituációban nagyon kevésnek tűnt.
Rémképek jelentek meg a szemem előtt, minden, amit egy rettegő anyuka az ijesztő bizonytalanságban elképzelhet. Letérdeltem, és könyörögtem Istenhez, tisztítsa ki az agyamat, adjon szavakat, amikkel segíthetek.
Egyike volt azoknak az alkalmaknak életemben, amikor nagyon szerettem volna, ha Isten látható formában megjelenik előttem, és utasít lépésről-lépésre, hogy pontosan mit tegyek.
De nem láttam Őt. Egy szellemkéz nem írt üzenetet a falra. Viszont indíttatást éreztem, hogy figyeljek oda arra, amit azon a héten kaptam Tőle: egy barátnőm küldött sms-ben egy igét, amit én tovább is küldtem egy másik barátnőmnek. Ezt olvashatod a levelem elején.
„Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él,
az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” Zsolt 91,1-2
Azért is szeretem, mert ad egy mondatot, amit imádságként ismételgethetek: „Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!”
Gyorsan elküldtem ezt az igét Ashley-nek, kérve, hogy mondja ki hangosan, és ismételje mindaddig, míg érzi, hogy enged a félelem szorítása. Sejtheted, hogy én is ezt tettem.
Érdekes a két szó, aminek Istent nevezi itt a zsoltáros: menedék és vár.
A menedék egy olyan hely, ahol meghúzhatod magad szükség esetén. A vár, olyan erődítmény, ami kifejezetten a teljes biztonság érdekében épült. A héber szó, ami itt a szövegben áll, a metsudah nem csak várat, hanem megközelíthetetlen helyet is jelent. Isten nemcsak egy gyors menedék vihar elől, de olyan hely is, ahol nem érhet el hozzám a félelem.
És a félelem nem tudja elkapni azt, akit nem tud megközelíteni.
Nem arról van szó, hogy többé nem fognak rossz dolgok történni az életünkben. Sérült világban élünk, ennek megfelelő események történnek minden nap. De Isten gyermekeként nem kell a félelem szorító markában élnem.
Máig sem tudjuk, mi történt a kollégiumban, miért rendeltek el zárlatot. Istennek hála, Ashley és a barátnői épségben megúszták, bármi volt is, és még néhány órát alhattunk is azon az éjszakán. Tudom, hogy nem minden éjszakai hívás végződik ilyen jól. Sajnos, én magam is megtapasztaltam már.
De igyekszem valamelyest fejlődni a félelem feldolgozásában.
Tudom, hogy érezhetek félelmet, de nem kell félelemben élnem.
Kimondhatom hangosan: „Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” Lehunyom a szemem, és elképzelem, ahogy felemel egy olyan helyre, ahol a félelem nem érhet el.

Uram, kijelentem, hogy többé nem élek félelemben. Minden rettegésem a kezedbe teszem, és megfogadom, hogy bízni fogok a terveidben. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: When Fear Chases Me
Encouragement for today, 2014.12.11.
www.proverbs31.org


Nem akarok beilleszkedni
Lynn Cowell

„Ekkor a kikiáltó harsány hangon kihirdette: „Így szól a parancs, népek, nemzetek és nyelvek: Mihelyt meghalljátok a trombita, fuvola és citera, hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, boruljatok le, és imádjátok az aranyszobrot, amelyet Nebukadnezár király állíttatott. Aki nem borul le, és nem imádja, azt még ebben az órában tüzes kemencébe fogják vetni.” Dán 3,4-6

Tudtam, hogy nem kéne annyit emlegetnem Greget, de újdonsült menyasszonyként, nem bírtam abbahagyni. Újasszonyként is mindenki hallhatta, hogyan áradozom az én bámulatos férjemről.
Ám elég hamar észrevettem, hogy a munkahelyemen nem díjazzák sem a boldogságomat, sem azt, hogy férjnél vagyok. Az én dicshimnuszaim kilógtak a környezetemben hallható férjócsárlásból. Nem került sok időbe, hogy én is elkezdjek panaszkodni a házasságunkra, és így részt vehessek a társalgásban. Szándékosan keresnem kellett kivetnivaló dolgokat Gregben, hogy táplálhassam a máglyát. De bár szavaim illeszkedtek a többiekéhez, a negatív kijelentések fájdították a szívemet. Ő tudta az igazságot. Nem csak arról volt szó, hogy néha lecsúsztam az útról, de olyan szerepet játszottam, aminek nem volt köze hozzám.
Amikor azt a kifejezést halljuk, hogy „kortársnyomás”, többnyire serdülőkre gondolunk. Pedig a megfelelési kényszer nem múlik el az iskoláskorral. Nem függ életkortól, nemtől vagy társadalmi helyzettől. Valójában minden kultúrában megtaláljuk a csoporthoz tartozás vágyának hatásait.
Alapigénkben Nebukadnezár király Babilonban megparancsolta, hogy minden „népek, nemzetek és nyelvek” boruljanak le, és imádják az őt jelképező aranyszobrot. Mindenféle ember alá volt vetve a megfelelési kényszernek.
Ránk is naponta hat a kortársnyomás.
Hogy szidjuk a férjünket. Hogy tartsunk lépést másokkal, ami a kocsinkat, az öltözködésünket, a lakásunkat illeti. Testalkatunk feleljen meg a társadalmi elvárásoknak. Naponta rajtunk a nyomás, hogy hajtsunk térdet a fogyás, a vásárlás, a szépségipar istene előtt.
Házasságom első évei régen elszálltak már, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés nyomását viszont még mindig érzem.
De úgy döntöttem, nem csinálom tovább. Nem akarok beilleszkedni, ha ez szemben áll azzal, amit Isten eltervezett az Ő dicsőségére és az én javamra.
Akárcsak a három fiatalember, aki szembeszállt Nebukadnezár királlyal a Dániel 3-ban, és megtagadta a parancsot, hogy leboruljon az aranyszobor előtt, mi is merészen ellenállhatunk a kortársnyomásnak. Jézushoz fordulhatunk erőért, bátorságért, kitartásért, hogy nem borulunk le kultúránk viselkedési elvárásai előtt. Legyünk nyugodtan olyan nők, akik Jézust jelenítik meg, a Szentlélek gyümölcseit termik a környezetük számára. Megtaníthatjuk erre gyermekeinket is. Amikor szeretetet, derűt, békességet, kedvességet, jóságot, gyengédséget, hűséget és önuralmat nyújtunk — mások vagyunk. De ez egy csodálatos, Istennek kedves másság.

Jézusom, könnyű lenne minden nap aszerint élni, amit a társadalom „normálisnak” tart. De Te arra hívsz, hogy maradjak állva, és álljak ki Érted. Segíts ma is, hogy merjek más lenni, és hagyjam, hogy életemen a Te életed folyjon keresztül. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: I Don’t Want to Fit In
Encouragement for today, 2014.12.15.
www.proverbs31.org


Ha magányosnak érzed magad, olvasd ezt el
Lysa TerKeurst

„Tekints rám és könyörülj meg rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok!
Adj enyhületet szívem gyötrelmének és szabadíts ki bajaimból!” Zsolt 25,16-17

Sokféle érzelemre számítottam, amit majd a konferencia nyújt. Elfogadásra. Jóleső izgalomra. Összetartozásra.
A résztvevők papírforma szerint hozzám tartoznak.
Női egyesületek vezetői. Én is az vagyok. Sérülékenyek. Én is. Ismerik a határidők szorongatását, a szolgálat és a család közti egyensúly megteremtésének nehézségeit, és azt a rosszalló érzést, hogy a pizzafutár telefonszáma az elsők között szerepel a listámon.
Igen, közéjük tartozom.
Az a nagyon jó még abban, ha olyan emberekkel kerülsz össze, akikkel hasonló cipőben jártok, hogy tudod, azonnal meg fogjátok érteni egymást, jó lesz a hangulat, jókat fogtok beszélgetni, együtt mulattok a vicceken, melyeket csak ti tudtok megérteni.
Alig vártam, hogy velük legyek.
És vágytam a majdani mély barátságokra, amik ebből az együttlétből fognak kivirágozni.
Beléptem a terembe, és körülnézve megláttam az asztalt, ahol majd ülni fogunk a társaimmal, akikkel alig vártam a találkozást. Minden székhez névtáblát raktak, körbejártam az asztalt, hogy megtaláljam az enyémet. Mikor az utolsó székhez érve se láttam a saját nevemet, rossz érzés fogott el.
Bejártam az egész termet, hogy megkeressem a helyem, és végül meg is találtam egy asztalon a terem túlsó végében. Gondoltam, az Úr valami különlegeset tartogat számomra, azért kerültem más emberek közé. Leültem, kikapcsoltam a telefonomat, és türelmetlenül vártam asztaltársaimat.
Vártam.
És vártam.
És vártam.
Ahogy az asztali áldásnak vége volt, és ezzel kezdetét vette a konferenciaebéd, keserű szívvel vettem tudomásul, hogy valami megakadályozta a konferencián való részvételben a többieket, akiket az én asztalomhoz osztottak be. Így hát egyedül ültem ott. Nagyon magányosan.
Azt hiszem, senki sem vette észre a helyzetet. Addigra már a többi asztaloknál azzal voltak elfoglalva, hogy körbeadják a kiflit, a salátadresszingeket. Önsajnálatom arra indított, hogy én is csevegni kezdjek: „Figyelj, magam, kérsz egy kiflit? Vagy tízet talán? Jut annyi is, ha kell, mikor egyedül ülsz egy asztalnál.”
Ekkor egy mondat jelent meg a tudatom felszínen: „Lysa, téged nem félreültettek. Téged különültettek.” Nem volt hallható a mondat. És nem is volt az én gondolatom. Tudtam, hogy olyasmi, amin Isten szeretné, ha elgondolkoznék.
Ha különválasztanak a többiektől, az még nem jelent elutasítást.
Pedig az ellenség ezt akarta velem elhitetni. Ha sikerült volna neki, teljesen magamba fordulok, elbizonytalanodom, és nem jut el hozzám az üzenet, amiért Isten erre az eseményre vezetett.
Ha különválasztottak, akkor olyan feladatot kapsz, ami előkészületet igényel.
Szerintem ez az, amit meg akart láttatni velem Isten. Ha megértem, akkor képes leszek elfogadni ennek a helyzetnek a tanulságait.
Ismered ezt az állapotot? Esetleg ezt éled át most, karácsonyra készülődve? Durva ám látni, hogy körülötted minden a boldogságról harsog, te meg szenvedsz a magánytól, és mindent érzel, csak örömöt nem.
Nem csak ott azon a konferencián éltem ezt át. Hosszabb szakaszok voltak az életemben, amikor ugyanígy voltam: sok ember volt körülöttem, és én mégis nagyon magányosnak éreztem magam.
Szeretnék megosztani veled három biztató gondolatot.
1. Keresd a kicsiség ajándékát. A Péld 11,2b szerint „a szerénységgel bölcsesség jár”. Ebben a különültetett állapotban Isten különleges bölcsességgel ajándékoz meg, melyre szükséged lesz az előtted álló feladatokhoz.
2. Keresd az egyedüllét ajándékát.
Ez az állapot fogja felébreszteni benned az együttérzést azokkal, akik ugyanilyen helyzetben vannak. Elhiheted, hogy azóta, ha belépek egy terembe, mindig körülnézek, nincs-e valaki egyedül egy asztalnál, hogy biztosítsam, legalább egy valaki észrevette.
3. Keresd a csend ajándékát.
Ha azok hangja tölti be a teret körülöttem, akikkel annyira szerettem volna találkozni, nem hallottam volna meg Isten hangját. Igyekszem azóta több csendet engedni életem ritmusába, hogy bármikor mondhassam: „Mit akarsz mondani nekem, Uram? Hallgatlak.”
Az egyedüllét fájdalmas tud lenni. A félretoltság gondolatai hangosak, erőszakosan rá akarnak venni, hogy érezd az ürességet, amiért nem vesznek észre, nem hívnak magukhoz.
De ha imádságos lélekkel figyelsz az érzéseidre, gondold át, hátha nem arról van szó, hogy félretoltak, hanem fel akarnak készíteni valamire.
Valami csodálatosan szent dolog történik, amikor Isten egy leánya nem azon sajnálkozik, hogy félretolták, hanem azt keresi, milyen különleges üzenete van számára az Atyának, amiért különültette a többiektől.

Uram, segíts meglátnom mostani magányosságom ajándékait. Hiszem, hogy nem félretoltak, hanem különültettek. Jézus nevében, Ámen.

Igazság a mai napra:
„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket.” Jn 15,16a

Lysa TerKeurst: If You Ever Feel Lonely, Read This
Encouragement for today, 2014.12.16.
www.proverbs31.org