Az ismeretlentől való félelem legyőzése
Micca Monda Campbell
„kétezer könyöknyi távolság legyen köztetek és a láda közt, hogy messziről láthassátok, és tudjátok, melyik úton kell haladnotok, mert azon még nem jártatok sohasem.”Józsue 3:4a
Félsz az ismeretlentől? Ha igen, tudod, mennyire kimerítő. Rettegsz az ismeretlentől, és értékes energiákat veszítesz azzal, hogy igyekszel felkészülni a legrosszabbra. Két gond van ezzel a félelemmel:
1. A jövő nem most van.
2. A jövő nem a mi kezünkben van.
Józsue könyvének első fejezetéből megtudjuk, hogy még Mózes halála előtt Isten átadta a vezetést Józsuénak. Az izraeliták már negyven éve vándoroltak a pusztában Mózes vezetésével. Most útjuk végéhez értek. A Jordán túlpartján ott van az ígéret földje – a föld, amelyet Isten Ábrahámnak és leszármazottainak ígért.
A Jordánhoz érkezve Józsue és az izraeliták tábort vertek a folyóparton, és várták Isten eligazítását. Mint annak idején a Vörös tenger partján, Isten meg kellett, hogy mutassa, hogyan jutnak át a folyón. Harmadik nap Isten azt a parancsot adta az elöljáróknak, hogy hirdessék ki: mindenki nézze a szövetség ládáját, és azt kövesse, mivel még soha nem jártak azon az úton (Józsue 3:4). Lényegében azt mondta Isten: Kövessetek, és én átvezetlek az ismeretlenen.
És ez még nem minden. Azt is megmondták az embereknek, hogy milyen távolságból kövessék a frigyládát. Enélkül az utasítás nélkül az emberek összetömörültek volna a szövetség ládája körül, ám Isten azt akarta, hogy egyenként mindenki láthassa az Ő jelenlétét, amint biztonságban vezeti őket az ismeretlen völgyön át. Mi lehetett volna bátorítóbb tudat, mint az, hogy az Úr az ő Istenük, az Isten, aki velük van?
Látod, az Úr megérti a mi félelmünket az ismeretlentől. Ő észreveszi, ha olyan helyzetben vagy, amilyenben még nem voltál, és félsz. Talán most először vagy munka nélkül. Esetleg valami betegséget diagnosztizáltak nálad, vagy épp lázadó korszakában van a gyermeked. Nem jártál még ezen az úton, és nem tudod, merre fordulj, mit tegyél. Isten meg fogja mutatni az utat.
Józsue életútját nem lehetett megjósolni, tele volt ismeretlen kihívásokkal, mint a tiéd vagy az enyém. De sikeresen legyőzte a félelmét azzal, hogy Istenre figyelt, és nem az eseményekre, a körülményekre. Ahogy az izraelitákat vezette Isten az ismeretlen úton, téged és engem is vezetni fog. Amikor olyan helyre érünk, ahol sohasem jártunk azelőtt, Isten jelen lesz, hogy segítsen. „Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok, és ha a folyókon, azok nem borítanak el; ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg téged. Mert én vagyok az Úr, a te istened, Izrael Szentje, a te szabadítód;” (Iz. 43:2-3a).
Bár Izrael gyermekeinek nem mondták meg, hogyan fognak átkelni a folyón, tovább haladtak bizalommal. Mi is bizalommal mehetünk előre, osztozva Isten megígért jelenlétében, Aki vezet minket az ismeretlen körülmények között.
Uram, köszönöm neked megígért jelenlétedet. Megnyugtatja a szívemet, hogy nem vagyok egyedül. Vezess át, Uram, az ismeretlenen az életemben. Világítsd meg előttem az utat, és én követni fogom. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today 2009. november 20.
www.proverbs31.org
Használjuk ki a magányosságot
Glynnis Whitwer
„Nem mondalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura, hanem barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit az Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek.” Jn 15:15
Kicsi fiam a kanapén térdelt arccal a háttámla felé, állát összekulcsolt kezén tartva nézett ki az ablakon. Feje jobbra-balra fordult, ahogy figyelte az utcán bicikliző, nevetgélő két szomszéd gyereket.
A konyhaajtóból néztem másodikos kisfiamat, míg egy törlőruhával szárítgattam a kezemet mosogatás után. Belegörnyedtem abba sóhajtásba, ami a lelkéből felszakadt egy nagy levegővétel után. Átérezve szomorúságát, elszorult a torkom, s könnybelábadt a szemem. Leraktam a rongyot, halkan odaléptem, és leültem mellé a kanapéra. Szó nélkül átkaroltam, ölembe vettem, s magamhoz szorítottam.
Az arcát odanyomta az enyémhez, könnyeink összefolytak. Szinte éreztem, ahogy a vágy és a remény lüktet benne: „Hátha megállnak a házunk előtt! Hátha kihívnak engem is játszani!” Fojtott sírásba torkollt a remény a kislegényben, aki hősiesen szeretett volna „nagy” lenni.
Mióta pár hónapja Észak-Karolinába költöztünk, Joshnak nem sikerült barátokat találnia. A gyerekek már kialakult csoportokban játszottak, amikbe az én kis szégyenlős gyermekem sajnos nem tudott bekerülni. Otthon szívesen játszott a kistestvéreivel, de ők nem helyettesíthették az iskolai vagy a szomszéd barátokat.
Nyomasztó volt a magányosság, én is éreztem. Az igazat megvallva az én életemnek is egyik legsötétebb korszaka volt ez. Évtizedes barátságokat hagytunk magunk mögött, amikor elköltöztünk. Azokat a barátságokat közös emlékek, együtt töltött esztendők éltették. Nem kellett értük megküzdeni. Most ismeretlen helyre kerültünk, ha nem is földrajzilag, de kulturálisan és társadalmilag minden bizonnyal. Új világ volt ez nekünk, és a változást Josh épp olyan fájdalmasan élte meg, mint én. Mégis, visszatekintve, olyasmiket tanultunk Istenről és magunkról, amik kimaradtak volna az életünkből, ha Phoenixben maradunk.
Bár a magányosság fájdalmas, nem árt, ha megízleljük egy ideig. C.S.Lewis szavaival: „Örömeinkben suttog Isten, a lelkiismeretünkkel beszélget, de a fájdalmainkban kiabál: a fájdalom Isten hangszórója egy süket világ felébresztésére.”
Isten szólt hozzánk a magányunkban. Kezdtem rájönni, hogy magányos időszakaink arra valók, hogy meghalljuk Isten hívását, aki legközelebbi barátunk akar lenni. Ha elhagytak a barátaink, vagy mi hagytuk el őket, Isten új módszerekkel teszi nyilvánvalóvá jelenlétét. Tim Hansel, a Magányosság rengetegében szerzője így ír: „A magányosság nem elhagyatottság … csak annak tűnik. Újfajta találkozások lehetősége az Egyetlennel, aki ki tudja tölteni az űrt bennünk.”
Isten szeretné önmagával feltölteni a szívünket. Mi pedig többnyire a világ javaival igyekszünk szívünk vágyait kielégíteni. Újra meg újra rájövünk, hogy Isten helyettesítése mással mindig múlékony, felszínes, s utána még sokkal magányosabbak leszünk.
Ha te vagy a gyermeked magányosak vagytok, próbáljátok kihasználni ezt az időt arra, hogy Jézusra, mint legjobb barátotokra tekintsetek. Jézus a barátainak mond minket a János 15,15-ben: „Nem mondalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura, hanem barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit az Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek.”
Bár Isten közösségre alkotta az embert, célja van a magánnyal is. Ha tanulunk belőle, ahelyett, hogy zokon vennénk, hiszem, hogy rátalálunk egy életre szóló barátságra, egy Barátra, aki soha sem fog magunkra hagyni minket.
Uram, köszönöm, hogy a barátom vagy, aki soha nem hagy el. Néha nagyon nyomaszt a magányosság. Kérlek, add, hogy ma valóságosan érezzelek. Inkább tanulni szeretnék a magányomból, mint neheztelni érte. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2009. november 23.
www.proverbs31.org
Testkép
T. Suzanne Eller
„Most ugyanis tükör által, homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy Isten ismer engem.”
1Kor 13:12
Elmentem egy tükör előtt az áruházban. Megálltam, visszaléptem, s újra megnéztem magam. „Ez tényleg én vagyok?” Kilencedik hónapban egy ikerpárral a hasamban olyan voltam, mint egy hordó, a hasamon a kabátom gombja, mint egy dugó, ami mindjárt kilő. Egy hatalmas gömbölyű has karokkal, lábakkal.
Pár nap múlva megérkezett Ryan és Melissa. Imádtam őket! De ahogy teltek a hónapok, egyre elégedetlenebb voltam a testemmel. Tele volt mindenféle ráncokkal, csíkokkal, bárhogy igyekeztem, nem tudtam eltüntetni őket.
Ugorjunk 25 évet. Melissa szereti játszani az „anya sztájlisztja” szerepet, nem engedi, hogy elhanyagoljam magam. Egyik nap farmert vásároltunk ketten, összeszedett néhányat, hogy próbáljam fel őket. „Engedj be, anya”, kopogott be az öltözőfülkébe.
Kinyitottam az ajtót: „Egy perc, és kinn vagyok, kincsem”.
Rosszallóan nézett végig rajtam. Később rám is szólt: „Ugye behúztad a hasadat? Nem értelek. Ne foglalkozz vele.”
Hányszor előfordult, hogy megdicsértem valakit, akit igazán szépnek tartottam, s az volt a válasz: „Köszönöm, de hát le kéne adnom néhány kilót”, vagy: „Igazán kedves vagy, de a hajam borzalmasan áll ma”, vagy „Inkább nézd meg őt, na ő valóban jól néz ki”. Pedig én egy kedves mosolyt, egy meleg, sugárzó tekintetet, egy egyszerű, aranyos teremtést láttam magam előtt. Dicséretem őszinte volt, de elkedvetlenedve láttam, hogy ő csak a hiányosságaival törődik.
Melissával való beszélgetésem ráébresztett, hogy én is ilyen vagyok. Sőt ami még rosszabb, ezt a mintát adom tovább a lányomnak.
Pedig az igazság az, hogy egészséges vagyok. Megszültem három csodálatos gyermeket. És ami ennél is fontosabb: Isten leánya vagyok. Saját hasonlatosságára teremtett. Szívembe és elmémbe pecsételte be ezt a tényt.
Csak juttatná is mindig eszembe valaki.
A bibliai időkben a tükör fényezett fémlap volt, ami könnyen behomályosodott, tökéletlenül tükrözte vissza azt, aki belenézett. Ha egy nő arca vagy teste nem volt tökéletes, barátnői vagy testvérei figyelmeztethették rá.
Ma viszont a kozmetikai tükrünkben 5x-ös, 10x-es sőt 15x-ös nagyításban vizsgálhatjuk arcunk részleteit, minden pórusunkat és szeplőnket! Ezek a tükrök gyakran csak a kulturálisan meghatározott szépségideálhoz mérnek minket.
Mi lenne, ha ehelyett arra a tükörre figyelnénk, amiről Pál apostol beszél a korintusi levélben? Minél közelebb jutunk Istenhez, annál tisztábban látjuk a dolgokat. Kevésbé lessük a saját arcunkat, inkább az Övét szeretnénk felfedezni.
És még ajándékot is kapunk: minél jobban ismerjük Istent, annál inkább fognak mások az Ő fényében látni minket.
Ha őt sugározzuk tovább – nos az az igazi szépség!
Istenem, te a saját képedre alkottál engem. Fontos vagyok számodra. Adj nekem bölcsességet. Add, hogy hálás legyek az egészségemért. Mellettem leszel, míg az örömöt, bölcsességet, békét és önzetlenséget keresem? Mert Hozzád szeretnék hasonlítani. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today 2009. nov. 24.
www.proverbs31.org
A Köszönöm ereje
Rachel Olsen
„Mindenért adjatok hálát, mert ezt várja Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.”
1 Tessz 5:18
Egyetemi előadóként (részmunkaidőben) gyakran olvasok kutatási eredményekről. Igen, tudom, ez olyan száraznak tűnik, mint egy túlsütött pulyka. Néha valóban az, de gyakran találok érdekes eredményeket a tudományos cikkekben. Olvastam például egy cikket arról, milyen nagyszerű dolog hálásnak lenni.
A kutatók azt találták, hogy a hálás alaptermészetű emberek sokkal jobban átélik pozitív érzelmeiket, elégedettebbek az életükkel, élénkebbek, optimistábbak. Ezek mind olyan tulajdonságok, amikből én is többet szeretnék. Azt is bizonyította a kutatás, hogy a hálás szívű emberek depressziója enyhébb, kevésbé feszültek, stresszesek – a depresszió és a stressz két olyan dolog, amiből minél kevesebbet szeretnék megtapasztalni.
Sőt, az is bebizonyosodott, hogy azok, akik heti feljegyzéseket készítenek az őket ért jó dolgokról, egészségesebbek. Többet sportolnak, ritkán éreznek fájdalmat, és általában jobban érzik magukat, mint azok, akik a semleges vagy rossz élményeikről vezetnek naplót. Ez nagyon jól hangzik, biztosan kipróbálom.
Végül azok, akik naponta veszik számba az aznapi áldásokat, élénkebbek, lelkesebbek, határozottabbak és energikusabbak. A mindenit, jó sok előnye van a hálaadásnak! Végülis, nem kellett volna meglepődnöm, hisz ismerem az írásom elején idézett igét. A Biblia több helyen is arra ösztönöz, hogy köszönetet mondjunk – mindig – minden helyzetben – mert ezt várja tőlünk Isten.
Ne gondoljátok, hogy nem tudom, mennyi szörnyűség történhet velünk, ami nem Isten akaratából való, de ha közben dicsérjük Istent és hálát adunk neki, az már biztosan Isten akarata.
Keresztényként mindig találunk okot a hálaadásra: megköszönhetjük Krisztus megváltó munkáját, Isten közelségét, a Szentlélek tanácsait. A zsoltáros így énekelt: „Magasztalom az Urat igazságosságáért, s zsoltárral dicsérem a fölséges Úr nevét”. Zsolt 7:18. Ezt mi is megtehetjük.
John Milton, aki keresztény költő volt, valahol arról ír, hogy minden sötét felhőnek ezüstből van a körvonala. Ha célul tűzzük magunk elé a hálaadást, bármilyen rossz idő van, meg tudjuk keresni az ezüst csíkot. S ha így folytatjuk napról napra, előbb-utóbb a hála életünk normális működési elvévé válik.
Nem csoda hát, hogy a kutatók úgy találták, hogy akik számontartják a jó dolgokat az életükben, boldogabbak, egészségesebbek és optimistábbak. Ez a kutatás nem fedezett fel semmi újat: csak bizonyította Isten akaratát és bölcsességét. Isten mindig is tudta, milyen jó nekünk, ha hálásak vagyunk. Mostmár a tudomány is tudja.
Ma miért mondhatsz köszönetet?
Uram, köszönöm Neked ezt a mai napot. Köszönöm Fiadat és Lelkedet, akiket nekem adtál. Köszönöm, hogy fedél van a fejem fölött, és van, mit ennem ma. És köszönöm, Uram, ezt az emlékeztetőt, hogy jobban odafigyeljek a nekem juttatott áldásokra. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today 2009. nov. 25.
www.proverbs31.org
Vendéglista
Sharon Sloan
„Annak pedig, aki őt meghívta, ezt mondta: ’Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne a barátaidat és testvéreidet hívd meg, se a rokonaidat és gazdag szomszédaidat, akik majd téged is meghívnak és viszonozzák neked. Amikor vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Így boldog leszel, mert ők nem tudják viszonozni neked. De amikor az igazak feltámadnak, megkapod jutalmadat.’” Lk 14:12-14.
Egyik lakodalom alkalmával férjemmel a meghívottak „B listájára” kerültünk. Az igazat megvallva, örültünk, hogy egyáltalán felkerültünk a listára, nem sértődtünk meg azon, hogy a „B listára” tettek minket. Valaki, akit kicsi kora óta ismertünk, most férjhez ment. A szülei a helyi közösség élvonalába tartoztak, több száz embert meghívhattak volna a gyermekük lagzijára. Megtiszteltetésnek éreztük, ha ott lehetünk.
A vendéglista összeállítása nem mindig könnyű feladat. A fenti idézet Lukács evangéliumának 14. részéből megtanítja az isteni vendéglista összeállításának etikettjét. Azt mondja Jézus, hogy ha vendégséget rendezünk, hívjuk meg „a szegényeket, a bénákat, sántákat és vakokat”. Szívesen hívok vendégeket összejövetelekre, gyermekeim születésnapi partijaira, a vendéglista összeállítása számomra szent dolog. Felajánlás az Úrnak. Jézus azt kéri, nézzünk túl azokon, akiket természetes dolog lenne meghívni, s érjük el a kirekesztetteket.
Lehet, hogy nincsenek a környezetünkben bénák, sánták és vakok, de vannak olyanok, akik szenvednek, akik úgy érzik, senkijük sincs, akik érdemteleneknek tartják magukat.
Mikor a gyermekeimmel összedugjuk a fejünket, hogy együtt megalkossuk a listát, imában kérjük az Urat, juttasson eszünkbe olyanokat, akiknek áldás lenne a meghívás. Lehet az egy barát, akinek az anyagi körülményei nem engedik meg, hogy partikat rendezzen. Valaki, akit bénító lelki fájdalom gyötör. Egy gyermek, akinek válnak a szülei. Egy félénk osztálytárs, aki a perifériára került. Vagy egy goromba emberke, akivel nehéz kijönni, aki nem érzi Isten elfogadó szeretetét. A szegények, a sánták, a bénák, a vakok.
Az igazság az, hogy Jézus és az Ő megváltó szeretete nélkül mindnyájan „szegények, bénák, sánták és vakok” vagyunk. Még keresztény körökben is kirekesztettnek, nem szívesen látott vendégnek érezhetjük magunkat. Mindannyian átéltük már a „nem hívtak meg”- érzést. A meghívás elfogadást, összetartozást, törődést, szeretetet, értékességet, barátságot jelez. Isten igéje arra szólít fel, hogy tágítsuk ki a meghívottak körét a félénkek, az igénytelenek felé.
Minden vendéglátók Ura meghív minket a menyegzős lakomájára. Ha kibontjuk és elfogadjuk a meghívását, a Király asztalához ülhetünk. Ahogy Isten kiválasztott minket vendégsége díszvendégeinek, úgy válasszunk ki mi is érdemtelennek tűnő vendégeket a listánk élére. Istent tiszteljük meg, ha meghívjuk a szegényeket, bénákat, sántákat és vakokat. „Aki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak Teremtőjét, de tiszteletben tartja Őt, aki megszánja a szűkölködőt” (Péld. 14:31). S Isten tiszteletben tartásának örömén túl, még az az ígéret is elhangzik, hogy „amikor az igazak feltámadnak, megkapod a jutalmadat” (Lk 14:14).
Édes Istenem, köszönöm, hogy meghívtál minket, és a Király asztalánál étkezhetünk. Add, hogy megtisztelhessünk Téged azzal, hogy meghívjuk a szegényeket, a bénákat, a sántákat és a vakokat a mi összejöveteleinkre. Ahogy utánanyúlunk a kevésbé nyilvánvaló vendégeknek, töltse be szívüket a Te tökéletes szereteted az elfogadottság örömével. Add kegyelmedet, hogy a te vendégeid lehessünk itt a Földön, és dicsőséget hozzunk nevednek. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today 2009. nov. 26.
www.proverbs31.org
Egy szomjas asszony
Rachel Olsen
„Aki áldásban részesít, maga is gyarapszik, s aki itat, maga is betelik itallal.” Péld. 11:25
Egy könyvesbolt zsúfolt kávézó részlegében ültem a laptopommal, s dolgoztam. Már többször korgott a gyomrom – még nem ebédeltem. Az éhség sürgetett, hogy csomagoljak össze, és induljak neki az esőben egy vendéglő felé, de nem akartam még abbahagyni a munkát. Aztán valami magára vonta a figyelmemet.
Egy zöld esőkabátot viselő nő ment el az asztalom mellett. Feltűnt, mert a mozgása egyenetlen ritmusából látszott, hogy fogyatékos. Pár lépésnyire tőlem megállt, megfordult, és rám nézett. Valamit elkezdett mondani, de semmit nem értettem belőle. Nem tudtam, hogy reagáljak, rámosolyogtam. Megismételte, az előző értelmetlen hangokat.
„Tessék?” – kérdeztem.
Még „mondott” valamit, majd felém nyújtotta a kezét. Mozdulatai nagyon le voltak lassulva. Nyújtott kézzel billegtetni kezdte az ujjait, s közben szelíd, nehezen fókuszáló tekintettel nézett.
A környező asztaloktól többen figyeltek már minket. A jelenet kezdett kínossá válni. Az asszony nem hagyta abba az ujjai billegetését, s közben érthetetlen hangokat hallatott. Körülnéztem. Egyedül voltam. Újra rámosolyogtam, és megkérdeztem: „Mit szeretne?” Közelebb jött, a keze hozzáért az enyémhez. Talán csak meg akar érinteni valamiért, gondoltam.
Ehelyett megfogta a kezemet, és elkezdett húzni. Felálltam. Tekintetem találkozott a szomszéd asztalnál ülő férfiéval, aki meglepetten és kérdőn nézett rám. Azt hiszem, én ugyanúgy nézhettem vissza.
Az asszony kézenfogva oda vezetett a kávéhoz való kiegészítők asztalához, ahol egy csomó egymásba rakott műanyag pohár és egy kancsó víz is volt. Megragadta a poharakat, és a felső négy a kezében maradt. Vagy egy percig küszködött az egyik pohár leválasztásával a többiről. Kinyújtottam a kezem, hogy segítsek, de nem engedte. Vártam.
Amikor végre sikerült egy poharat a kezében tartania, rábökött a kancsóra. Felemeltem, és megtöltöttem a poharát. Megitta, majd újra a kancsóra mutatott. Újra töltöttem. Azt is megitta, de most a kancsóért nyúlt. Na most mi lesz, gondoltam.
Figyeltem, ahogy megfeszülten próbálta elvégezni a feladatot, hogy vizet töltsön magának. Nagyon óvatosan billentette a kancsót, másikban tartotta a poharat. Pár milliméterrel tévesztette el a célt, az utolsó pillanatban a poharat tartó kezét picit közelebb toltam, így sikerült felfognia a pohárral a vizet.
Közben egyáltalán nem nézett rám, csak álltam mellette a pultnál.
Mikor majdnem megtelt a pohár, „oké”, mondtam. Megállt a kancsó a kezében, visszahelyezte, és egyhajtásra megitta a harmadik pohár vizet. Mennyire szomjas lehetett! Lehet, hogy nem érzi, mikor ivott eleget? Nem tudtam, meg kéne-e akadályoznom, hogy kitöltse a negyedik pohár vizet. Végülis hagytam, megtöltötte a negyedik poharat is, ugyanolyan lassan, mint az előzőt.
Míg itta a vizet, letöröltem a pultra került cseppeket. Hirtelen eszembe jutott egy bibliai idézet:
„Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ’Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, idegen voltam, és befogadtatok engem, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, fogságban voltam, és eljöttetek hozzám.’ Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ’Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk téged betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?’ A király így válaszol majd nekik: ’Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek’” (Mt 25:34-40).
Ma engem választottak, hogy vizet adjak, talán egy asszonynak, talán magának az Élő Víz forrásának. Ez volt a legjobb dolog, amit aznap tettem. Meg azon a héten. Abban a hónapban. Az egész évben talán.
A negyedik pohár víz után megérkezett egy gondozó, és elvezette az asszonyt. Utoljára még rámnézett. Mosolyogtam. Mikor visszatértem a helyemre, már senki sem törődött velem vagy az asszonnyal – hosszú ideig voltunk csendben a pultnál. Mindenki visszatért a könyvéhez, amit olvasott. Nekem nem sikerült folytatnom a munkát. A gondolataim Jézus szavainál maradtak, és az asszonynál a zöld esőkabátban.
Uram, szeretnék köszönetet mondani az asztalomon lévő ételért és italért. Mutasd meg, hogyan oszthatom meg másokkal, akiknek kevesebb van. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today 2009. nov. 27.
www.proverbs31.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése