2010.11.01.
„Mindenben, ami összefügg az imádsággal, Jézus a példa. Ő mondja azt is, hogy kérjük, amire szükségünk van, és azt is, hogy az Atya tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk (Mr 6,9; 7,7). Akár jó időért imádkozunk egy lakodalom előtt, akár beteg barátunk életben maradásáért, az imádságunkban nincs semmi új Isten számára. Az imádság nem arra szolgál, hogy hidat verjen köztünk és egy távoli Isten között. Isten már tudja, mit akarunk kérni. Ő már ott van velünk a vágyainkban. Az imádság nem a "kívánj valamit Istentől" kategória. Minden imádságunk a gyermeki bizalom kinyúlása Isten felé, még akkor is, ha hangunk remegő, gondolataink zavarosak. Az imádság mindig több, mint egy kérelem benyújtása, bár a kérés fontos eleme az imádságnak. Ha nem az ő szavait használod is, minden imádságod Jézust visszhangozza, aki alávetette akaratát az Atyáénak: mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te. Azt kérjük, ami szerintünk a legjobb, de igyekszünk mindent átadni Annak a kezébe, aki nálunk jobban tudja.” Michael Paul Gallagher: Letters on Prayer
Ezért sose mondjuk, hogy nem tudunk imádkozni, nem megy az imádság. Ha a vágy bennünk van az imádkozásra, már azzal is imádkoztunk. Jézus önátadása akkor is benne van imádságunkban, ha „rosszul” imádkozunk. És az Atya Jézust fogja látni. Ha üres és sötét a lelkünk, ha úgy érezzük, kemény, hideg fal vesz körül, amiről visszapattan az imádságunk – aki volt depressziós, átélhette ezt – bennünk a Lélek tovább imádkozik, s szavak nélküli nyöszörgésünk ott visszhangzik Annak a fülében, aki átölelve tart minket akkor, amikor a legnehezebb.
Amikor túljutottam a legnagyobb sötétségen, és már tudtam gondolkozni, rádöbbentem, hogy ez is ajándék volt. Jézust kaptam benne. Átélhettem egy morzsányit abból, amit az Isten Fia a kereszten: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Ha Ő, aki egy volt az Atyával, eljuthatott odáig, hogy nem érzékelte Isten jelenlétét, akkor én mit szólhatok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése