Lélekerősítő - Túlélni a szenvedés idejét

 

Lysa TerKeurst

„Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” Jer 29,11

 

A „hosszantűrés” nem tartozik kedvenc fogalmaim közé. Azt jelenti, hogy türelemmel viseljük a gondokat, bajokat. Én viszont nem akarok semmilyen bajt, s főleg nem hosszan tartó, gondterhes időket.

Mai szentírási szakaszunk bátorítást nyújt, amikor úgy érezzük, nem bírjuk tovább.

A Jeremiás 29-ben azt olvassuk, hogy a próféta közli Izrael gyermekeivel, hogy hetven évig fogságban lesznek Babilonban. Gondolj bele, milyen hosszú hetven év! Ha hetven év börtönre ítélnének mától, legtöbben valószínű a börtönben hunynánk el. Hetven év hihetetlenül hosszú időnek tűnik, borzasztó igazságtalannak és keménynek. Egy egész, nyomorúságban töltött, reménytelen élet.

De lám mit mond Isten Izrael népének: „Majd ha elmúlik a Babilonnak adott hetven esztendő, meglátogatlak titeket, és teljesítem nektek azt az ígéretemet, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre” (Jer 29,10)

Ez a háttere azoknak az ismerős, csodálatos ígéreteknek, melyekbe annyira szeretek kapaszkodni:

„Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek. Ha majd segítségül hívtok és könyörögve hozzám jöttök: meghallgatlak titeket. Ha kerestek, megtaláltok, föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek. Megengedem majd, hogy megtaláljatok – mondja az Úr” (Jer 29,11-14a).

Isten biztosítja népét, hogy róluk szóló gondolatai és szándékai szilárdak. Terve jóllétükre vonatkozik, nem arra, hogy bajt hozzon rájuk. Biztos és határozott ígérete újjáépítésről szól.

De azt is megmondja, mit kell tenniük, mialatt várják az ígéret beteljesülését. Segítségül kell hívniuk, teljes szívükből keresniük kell Őt.

Ha keressük, meglátjuk Istent. Nem testi formában, hanem működésében, és egyre jobban látni fogjuk, amit ő lát. Növekedik a bizalom. Ha bízni akarunk Benne, egyre többet megmutat szándékaiból, egyre inkább megengedi, hogy az Ő szemszögéből lássuk a történéseket.

Ha Rá akarunk találni az adott helyzetben, körülményekben, ha az Ő szemével akarjuk látni mindezt, keressük Istent, működésének jeleit, kutassuk Igéjét. Így fogunk rátalálni reményre jogosító, jövőre vonatkozó jó tervére és ígéreteire.

Ha nehezen elviselhető, nagyon elkeserítő helyzetben találjuk magunkat, bármiben, amit nem akartunk megtapasztalni, könnyen esünk abba a tévedésbe, hogy úgy gondoljuk, Isten jó tervei nem vonatkoznak ránk. Úgy érezhetjük, jó terve megrepedezett, s mi kicsúsztunk a repedéseken át.

De a valóság az, hogy Isten közelebb van hozzánk, mint gondolnák. Látja azt, amit mi nem látunk, tudja azt, amit mi nem tudunk. Onnan, ahol van, mindent lát: a múltat, a jelent, a jövőt, minket is fogantatásunk pillanatától majdani utolsó leheletünkig, és még azon is túl, lát minket az örökkévalóságban. Kijelentette, hogy Ő a Szabadítónk. Ő az, aki fenn akar, és fenn fog tartani. És ha valaki, hát Ő képes arra, hogy keresztülvigye terveit (Iz 46,3-11).

Mindez igaz volt az izraelitákra, és igaz ránk is.

A hetven éves fogság valóság lett az izraeliták számára. De mialatt fogságban voltak, egyre bontakozott Isten rájuk vonatkozó ígéretének beteljesülése, hogy tervei a békére irányulnak, és nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szán nekik.

Ne lépj túl azonnal az utolsó mondaton. Isten rád vonatkozó ígéreteinek beteljesülése is zajlik. Akkor is, ha még semmi jónak nem látod jelét az életedben. Ne feledd: a „még nem” nem azonos azzal, hogy „sohasem”.

Kiáltsunk hát az Úrhoz a szenvedések idején. Keressük Őt, s kérjük segítségét, hogy amikor bizonytalannak látszik az események kibontakozása, tudjuk a helyzetet olyan szűrőn át látni, mely Isten kilétének bizonyosságából szövődik. S akkor hosszantűrésünk már nem tűnik olyan hosszúnak és  fájdalmasnak, hiszen tudjuk, hogy Isten szenvedésünk minden egyes percét valami jóra használja.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy emlékeztettél, hogy a várakozás közben bízhatom Benned. Köszönöm, hogy jelen vagy ezekben a percekben is. Tudom, hogy át fogsz vinni rajta, és Rád bízhatom magam. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Surviving our Seasons of Suffering

Daily Devotion, 2021.03.26.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/03/25/surviving-our-seasons-of-suffering

Lélekerősítő - Úgy érzed, valamit elrontottál?

 

Crystal Paine

„Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Jn 8,36

 

„Nem az számít, hogyan játszottál. A lényeg, hogy te mindent megtettél, ami tőled telt.”

Silas nevű hétéves kisfiamnak mondtam ezeket a szavakat, amikor a kocsi felé tartottunk a baseball meccs után. El volt keseredve, mert több hibát is elkövetett a pályán, amivel esélyt adott az ellenfélnek, akik végül megnyerték a mérkőzést.

- Te megtettél mindent, ami tőled telt? – kérdeztem tőle.

- Igen - válaszolta határozottan.

- Akkor nincs miért szégyenkezned, nem kell vádolnod magad. És tudd, hogy akárhogyan játszottál is a pályán, én büszke vagyok és mindig is büszke leszek rád.

Anyai szerepem gyakran eszembe juttatja, mennyire szeret engem mennyei Atyám. Olyankor, ha botladozom, vagy elrontok valamit, nem áll ott mérgesen, idegesen, nem borul ki attól, hogy hibáztam. Nem haragszik rám, amikor nem sikerül a napom.

Szeretete nem a teljesítményemen múlik – de egyetlen cselekedetemen sem. „…Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8).

Szeret, és pont. Nem azért, aki vagyok (vagy nem vagyok), nem is azért, amit tettem (vagy nem tettem), hanem azért, aki Isten, és amit Ő tett.

Természetes késztetésem a szülői aggodalmaskodás. Éjszakánként néha órákon át morfondírozok: elég időt töltök velük? Elég egészségesen étkeznek? Jól fogalmaztam a kérdést, mikor beszélgettünk? Érzi, hogy szeretem? Másként kellett volna válaszolnom neki?

Ezekből az aggodalmaskodásokból komoly szorongás alakulhat ki, felzaklatom magam, s csak szégyent és bűntudatot érzek anyaként. Hálás vagyok, hogy Jézus nem fordul el tőlem, mikor elrontok valamit. Inkább közelebb hív magához:

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28)

Ezt súgja nekem: - Szabad vagy. Amikor meghaltam a kereszten, érted haltam meg. Hibáidért és tévedéseidért. Azért, hogy ne kelljen magaddal hurcolnod a szégyent és a bűntudatot, ne érezd elégtelennek magadat. Pihenj meg bennem. Hadd legyek én elég, ahol te nem vagy az. Bízz bennem az összekuszált, elrontott helyzetekben. Nézz rám, amikor nem tudod, mit kéne mondanod, mit kéne tenned. Támaszkodj rám ebben a gyermeknevelési munkában, amit rád bíztam. Hagyd abba az izgulást, aggodalmaskodást, a nagy igyekezetet. Azért jöttem, hogy életet, reményt és örömöt adjak. Pihenj meg bennem. Szabad vagy!

Amikor felfogtam, megértettem és megéltem ezt a szabadságot, teljesen megváltozott az életem. Nem kell szégyenkezve, bűntudattal gondoznom a gyermekeimet (és élnem az életemet!), vagy azzal az igyekezettel, hogy jó benyomást keltsek másokban.

Nem tudom, te mit érzel, mivel küzdesz naponta. De egyet tudok: Jézus neked is felajánlja ezt a szabadságot.

Ne hurcold magaddal a megfelelni akarás terhét. Ne akarj még jobban teljesíteni, még jobban bizonyítani, hogy érdemes vagy Isten szeretetére.

Krisztusban Isten megváltott, kiválasztott, megbocsátott és szeret. Megpihenhetsz Krisztus csodálatos szeretetében – azokon a napokon is, amikor tévedsz, hibázol vagy elbuksz.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretsz engem – akkor is, ha hibázom vagy elrontok valamit. Köszönöm, hogy meghaltál a kereszten bűneimért, hogy ne kelljen magammal cipelnem elégtelen voltom súlyát. Add, hogy meg tudjak pihenni szeretetedben, és tölts fel szereteteddel, hogy átsugározzon azokra is, akik ma az utamba kerülnek. Jézus nevében, Ámen.

Crystal Paine: Feel Like You’ve Messed Up Recently?

Daily Devotion, March 17, 2021      

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/03/17/feel-like-youve-messed-up-recently

Lélekerősítő - Mit kezdjünk az aggódással bizonytalan időkben

 

Kia Stephens

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” Fil 4,6

Heteken át nem tudtam átaludni az éjszakákat.

Lefeküdtem, elaludtam, aztán 3 körül felébredtem, s csak bámultam a plafont.

Számláltam báránykákat.

Próbáltam olvasni a Bibliát.

Próbáltam imádságokat mondani.

Nem működött.

És ez így ismétlődött éjszakáról éjszakára.

Megpróbáltam utánajárni, mi lehet a mélyben, és ismerős folyamatra bukkantam. Mint egy lassú szivárgásnál a gipszkartonban, kiderült, hogy álmatlan éjszakáimat egy súlyosabb probléma okozza.

A világunkban történt hirtelen változásokkal kezdődött. Ehhez hozzáadódtak az életemben és szeretteim életében bekövetkező események. Lassan egyre több „mi van, ha” kérdés merült fel bennem, ami aztán általános szorongáshoz vezetett.

Mi van, ha nem sikerül úrrá lenni rajta?

Mi van, ha bekövetkezik a legrosszabb?

Mi van, ha ez már mindig így lesz?

Szerettem volna minden problémára megoldást találni, de rá kellett jönnöm, hogy ami történik, túlvan a hatáskörömön. Ezeknek a mamut méretű problémáknak a kimenetele egyedül Isten kezében van. És itt fedeztem fel álmatlan éjszakáim okát: folyamatosan olyan dolgokon rágódom, amelyek meghaladják az erőmet, amelyeken én nem változtathatok.

Megnyitottam a szívemet az aggódás előtt, és az kényelmesen be is költözött. Álmatlanságom közvetlen összefüggésben állt tépelődéseimmel.

Épp ez az, amitől óva int minket Pál apostol a Fil 4,6-ban: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6).

Az aggódásra itt használt görög szó szétesést is jelent, ami még jobban aláhúzza, milyen erejük van az aggódó gondolatoknak. Az aggódás felnagyítja problémáinkat, és lekicsinyíti Istenről alkotott képünket. A körülményekre koncentrálva szem elől tévesztjük a hatalmas Isten uralmát világunk fölött.

Pálnak bőven volt miért aggódnia, de kirak elénk egy veszélyjelző táblát, tudva, hogy az aggódás útja félelemhez, kételkedéshez, kétségbeeséshez vezet. Amikor aggódunk, elménket eluralják a szorongó gondolatok, ahelyett, hogy Istennel, s az ő hathatós erejével foglalkoznánk.  

Pál útmutatása egyértelmű: tudatosan döntsünk az aggódás ellen. Könnyű ezt mondani. Ehhez az kell, hogy minden egyes kontrollálhatatlan történés és esetleges kimenetele láttán bizalommal forduljunk Istenhez, aki tudja, mit miért tesz. Nemcsak olvasnunk kell az Írásokat, de horgonyt kell vetnünk benne. El kell döntenem, hogy hiszek Isten egyeduralmában, az Ő tervében, még ha esetleg az nem is egyezik az én vágyaimmal.

Ezután azt kéri Pál, hogy imádkozzunk, könyörögjünk Istenhez, és adjunk hálát Neki azért, ami aggódással tölt el. Én is imádkoztam, de imádságom az aggodalmaimról szólt. Miután Isten elé tártam kéréseimet, könnyeim tovább mosták gondolataimat, érzéseimet. Az az imádság, könyörgés és hálaadás, amiről Pál beszél, arról szól, hogy akaratunkat felcseréljük Istenével.

Szerintem Isten akarja, hogy kérjünk Tőle, de bízzunk abban, hogy Ő jobban tudja, mi a jó. Pál tudott hálaadással könyörögni, mert megtanulta, hogyan helyezze Isten tökéletes akaratát a saját vágyai fölé.

Ha így teszünk, megtapasztaljuk azt a békességet, amiről Pál beszél a folytatásban: „és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban” (Fil 4,7).

Ahogy imádkozunk, kérünk, és hálát adunk Istennek, bezárjuk az ajtót az aggódás előtt, és megnyitjuk a békességnek. Ebben a békében már tudunk Istenre koncentrálni ahelyett, hogy a jövőért aggódnánk. Ha elfordulunk az aggódástól, átéljük a békességet, mely már nem az általunk kontrollálható kimeneteltől függ, hanem Istentől jön, Aki mindenen uralkodik.

Ennek a békességnek az elérésén dolgozom most már. Bár lehet, hogy a világ, a körülmények, szeretteim élete nem változik, de igyekszem átadni Istennek mindent, ami nem rajtam múlik, leállítani a „mi van, ha” gondolatokat, és átaludni az éjszakákat.

Istenem, mikor beborítanak a gondok, amelyeken nem tudok változtatni, segíts Beléd vetnem bizalmamat. Juttasd eszembe, hogy Te uralkodsz mindenek fölött. Erősítsd hitemet, hogy amit Te teszel, az mindig jó és terved szerint való, még ha nem is egyezik azzal, amit én szeretnék. Jézus nevében, Ámen.

Kia Stephens: Dealing With Anxiety When Life Is Uncertain

Encouragement for Today, Jan 25, 2021. 01. 25.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/01/25/dealing-with-anxiety-when-life-is-uncertain

Lélekerősítő - Segítsd bátornak lenni

 

Amy Ford

„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, törekedj szeretetre, és járj alázatosan a te Isteneddel.” Mik 6,8

Örömkönnyek lepték el a szemem az asztalnál, ahol egy lelkésszel beszélgettem. A lányáról, Abbyről mesélt, akinek váratlan terhessége nemcsak a család, hanem az egész gyülekezet életére nagy hatással volt.

A születendő gyermek apja bűnöző volt, több időt töltött börtönben, mint szabadlábon, nem tartozott Abby barátai közé. A lány bocsánatot kért szüleitől a fájdalomért, amit okozott, szeretett volna hazatérni, és ez meg is történt. Aranyos kislánya született. A családban mindenki örült a kis jövevénynek, még ha eredetileg nem így képzelték is el a család bővülését.

A lelkész még a várandósság alatt közölte a hírt a gyülekezettel, és ők méltó módon fogadták. Volt, aki apró ajándékot vett a babának, és lerakta az ajtó elé. Biztatták Abbyt, és dicsérték, hogy az élet mellett döntött. De az érintett meg leginkább, ami ez után következett az elbeszélésben.

Abby megkérte édesapját, hogy a gyermek bemutatása az ő templomában történhessen. A lelkész beleegyezett, és felvette a többi bemutatandó gyermek sorába a kislányt.

A gyermekbemutatási szertartáson, amikor a szülőpárok egyenként odaviszik gyermeküket az oltárhoz, a lelkész a következő kéréssel fordul a gyülekezethez: „Kérem azokat a családtagokat, akik ehhez a gyermekhez tartoznak, álljanak fel!” Ezután a lelkész külön azért a családért, a gyermek melletti elköteleződésükért imádkozik.

Abby gyermekének bemutatásakor is ez történt, egymás után vitték az oltárhoz a gyermekeket, míg aztán rájuk került a sor.

A lelkész ugyanazt a kérést mondta, mint a többieknél is: „Kérem azokat a családtagokat, akik ehhez a gyermekhez és édesanyjához tartoznak, álljanak fel!”

Ami ezután történt, megmutatja, milyennek álmodta meg Isten a világot: felállt az egész gyülekezet.

A nemkívánt terhességgel szembesülő édesanyákat segítő országos egyházi szolgálat vezetőjeként elsőkézből tapasztalom, milyen ereje van a gyülekezet szeretetének, kedvességének. A gyülekezet lelki családja lehet az egyedülálló anyának, nem csak a várandósság alatt, hanem egész további életében. A gyülekezet szeretetharcosai segíthetnek neki túllátni a váratlan helyzeten, mely minden éber pillanatát felemészti, és bátorságot önthetnek belé.

Isten egyedi erősségekkel, képességekkel, szenvedélyekkel oltott be téged, hogy általuk megváltoztasd a világot. Ott van benned a lehetőség, hogy segíts valakinek, hogy tudjon bátor lenni. Együttműködve eljuthatunk oda, hogy az élet választása legyen az egyetlen opció.

Isten elvárja, hogy használjuk ezeket az adottságainkat, és megmondja azt, is, hogyan: „Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, törekedj szeretetre, és járj alázatosan a te Isteneddel.” Mik 6,8

Alább felsorolok néhány kérdést, melyek alapján elgondolkozhatsz azon, mi lehet a te sajátos szereped, hogyan segítheted közösségedet, azokat, akik hatókörödön belül élnek:

1. Mi az, ami szenvedélyt lobbant benned? Mi a kedvenc hobbid? Fel tudod-e használni valamiképpen a pro-life mozgalomban, vagy más nemes cél érdekében? Például: ha szeretsz a számokkal foglalkozni, taníts meg egy egyedülálló anyukát, hogyan ossza be a pénzét. Ha karriertanácsokat szeretsz adni, segíts egy embernek megírni a pályázatát álláskereséshez. Ha szereted a gyermekeket, vállalj gyerekvigyázást. Ha az autókat bütykölöd szívesen, segíts megjavítani egy gyermekeit fuvarozó anyuka kocsiját.

2. Mi váltja ki belőled, hogy az asztalra csapj, és azt kiáltsd: márpedig valakinek lépnie kell! Ha így érzel, lehet, hogy te vagy az a valaki.  Oka van, hogy valamilyen igazságtalanság vagy egy eszme ennyire feltüzel – talán Isten jelzése, hogy ez a dolgod.

3. Miről szól az élettörténeted? Célunk gyakran kötődik történetünkhöz. Átéltél egy abortuszt, és most szeretnéd, ha más, hasonló sorsú anyák ugyanúgy megéreznék Isten gyógyító erejét, mint te? Átélted a nemkívánt terhességgel vagy lányanyasággal járó magányt? Lehetnél te az a személy, akinek a megértését, melléd állását annyira kívántad akkor. Isten gyakran legmélyebb fájdalmainkat használja fel, hogy elinduljunk legfontosabb hivatásunk útján.

Nézz körül a világban, s állapítsd meg, mi okozza neked a legnagyobb fájdalmat benne. Azután ne fuss el fájdalmad elől, hanem fordulj felé. Áss a mélyére, kérdezd meg Istent, azért fáj-e a szíved, mert az övé is fáj. Ha fájdalmad térképpé válik, mely megmutatja a szolgálat útját, lelked lángra gyúl tőle.

Ha együttműködünk, elérhetjük, hogy az élet választása legyen az egyetlen opció, és bátorságot adhatunk ezeknek a nőknek. Fogjunk össze, „váltsuk tettekre az igazságot, törekedjünk szeretetre, és járjunk alázatosan a mi Istenünkkel”!

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy adtál olyan képességet, amivel változást idézhetek elő. Bocsásd meg, hogy nem mindig használom ki adottságaimat, melyeket azért kaptam, hogy másokat szolgáljak velük. Segíts, és önts belém bátorságot. Jézus nevében, Ámen.

 

Amy Ford: Help Her Be Brave

Encouragement for today, 2020.01.11.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/01/11/help-her-be-brave

Lélekerősítő - Mikor eltöprengek, kivé válhattam volna

 

Mikor eltöprengek, kivé válhattam volna

Brenda Bradford Ottinger

„Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt. Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt” Jn 11,5-6

Vannak kihívásokkal teli fejezetek az életünkben, amelyek nagymértékben befolyásolják későbbi alakulásunkat, és pontosan elválasztanak egy előtte és utána időszakot.

Közel maradnak hozzánk ezek a történések, gondozzuk az utánuk maradt hegeket, melyek mélyen befészkelik magukat személyiségünkbe, és befolyásolják az önmagunkról alkotott képet éppúgy, mint azt, ahogyan másokra tekintünk.

Valakiről azt hitted, szeret, de nem szeretett – az érthetetlen visszautasítás űrt hagyott a lelkedben, amit nagy erőfeszítésekkel igyekszel visszatölteni. Talán egy diagnózis vagy egy tragédia törte derékba a terveidet, és szeretnéd meg nem történtté tenni. Elárultak, és nemcsak a szíved törték össze, hanem a holtomiglan-holtodiglanról szőtt álmaidat is.

Bármilyen sebeket hordozunk is, elménk szeret eljátszani a kóbor gondolattal: milyen lett volna az életünk, milyenné alakultunk volna, ha mindez nem történik meg. Kishitűség, küzdelmek helyett talán magabiztosság és nyugodtság jellemezne, ha a hajdani szenvedés nem íródik bele életünk történetébe.

Az évek során, mialatt azon tépelődtem, hogyan alakult volna az életem a csalódások nélkül, Isten szeretettel rávezetett, hogy emberi válaszaim erre a kérdésre figyelmen kívül hagyják az isteni nyomdafestéket életem történetének lapjain.

A Bibliában újra meg újra találunk példát arra, hogy az Úr felhasználta a lelkileg összetört embert, és az életében kialakult hiánynak bőséggel járó célt, értelmet adott.

Amikor a földön járt, Jézust és társait nem kerülték el a csalódások, szívfájdalmak. János osztott meg velünk egy ilyen esetet, amikor Jézus hírt kap kedves barátaitól, Mártától és Máriától, hogy fivérük, Lázár, beteg. Jézus egy nap járásnyira volt épp Betániától, ahol a testvérek éltek, mégis zavarba ejtően reagált: bár szerette őket, „amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt” (Jn 11,5-6).

Végül négy nappal Lázár halála után Jézus megérkezik Betániába, s mindkét nővér szívfacsaró szavakkal fogadja: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” (Jn 11, 21.32).

Hányszor fordultunk mi is így, saját megfogalmazásunkban, az Úrhoz, aki engedte, hogy valami megtörténjen, s hányszor álmodoztunk arról, mi lett volna, ha a tragédia nem történik meg.

De ne hagyjuk figyelmen kívül ebben a szakaszban a vigasztalást, ami Jézus magyarázatában rejlik: ami történt, „Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia” (Jn 11,4b).

János folytatja elbeszélését, leírja, hogyan támasztotta fel Jézus Lázárt, melynek hatására sokan felismerték, hogy Ő valóban Isten Fia (Jn 11,34-44).

Testvérem! Semmi sincs olyan távol, hogy az Ő megváltó érintése ne jutna el oda. A minket ért bajok sosem akkorák, hogy ne lehetnének Isten dicsőségére.

Rá fogunk ébredni, hogy csalódottságunk, reményvesztettségünk, mely arra késztet, hogy rákérdezzünk, mivé lehettünk volna, ha ez nem történik meg, végül is kegyelemmé lett az életünkben.

Mielőtt Jézus előhívta volna Lázárt a sírból, így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.” (Jn 11,42). Nem késett le Lázár meggyógyításáról, időzítése lehetővé tette, hogy nem csak egy ember szíve támadjon fel azon a napon.

Mialatt szenvedünk, nem érezzük, hogy az élettörténetünk lapjaira írt szövegnek mindig értelme van, sosem véletlenszerű. Minden fejezet hatással van a következőre, alakítja érzelmeinket, együttérzésünket, értelmünket és bölcsességünket, és ez nem következik be, hogyha nem éltük volna át a fájdalmat.

Ha túltekintünk azon, kivé lettünk, lehettünk, vagy kellett volna lennünk, és alázatosan átadjuk hegeinket, sebeinket Megváltónknak, tökéletlen történetünk tanúsítani fogja Isten hatalmát, mely a látszólag halott dolgokat is fel tudja támasztani a maga dicsőségére.

Drága Jézus! Kívánom, hogy minden fájdalom, melyet a szívem rejt, a Te dicsőségedet szolgálja. Mindet felajánlom most Neked, Uram. A Te nevedben, Ámen.

Brenda Bradford Ottinger: When You Wonder Who You Would Have Been

Daily Devotion, 2021. január 8.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/01/08/when-you-wonder-who-you-would-have-been

Lélekerősítő - Isten lát és hall téged

 

Laura Bailey

Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. (Zsolt 40,2)

A fürdőszoba padlóján ültem, és könnyektől maszatos arccal zokogtam: „Uram, törődsz te egyáltalán a gondjaimmal?”

Alighogy kimondtam a szavakat, elöntött a bűntudat. Vannak asszonyok, akik gyereket szeretnének, de meddők, emberek, akiknek kifizetetlen számláik vannak, és elvesztették munkájukat, hajléktalanok, akik ágy helyett az utcán alszanak. Én meg panaszkodom egy gyermek miatt, aki nem hajlandó végigaludni az éjszakát, férjem miatt, aki túl későn jár haza a munkából, és a házban lévő rendetlenség miatt, amin nem tudok úrrá lenni.

Tény, hogy másoké mellett az én gondjaim eltörpülnek, de vajon ez azt jelenti, hogy Isten kevésbé foglalkozik velük vagy velem? Önzőnek és nyafogósnak tart, mert hangot adok elégedetlenségemnek, vagy vigaszért kiáltok hozzá, ha elkeseredem?

Amikor letört vagyok, a zsoltárokat szoktam elővenni . A könyv 70 %-a panasz és siránkozás, a keserűség vagy bánat szenvedélyes kitörése. A neves blues zenész, B.B. King előtt sok-sok évszázaddal élt Dávid, az igazi „blues-király”. Ha végiglapozzuk a zsoltárokat, olyan, mintha Dávid naplóját olvasnánk. Szerkesztés és szűrés nélkül nyilvánul meg bennük Dávid hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel tarkított kapcsolata Istennel.

A bensőséges hangú 40. zsoltárban Dávid könyörög, hogy mentse meg az Úr, és Isten szeretetteljes, könyörülő válaszát is olvashatjuk. „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat” (Zsolt 40,2). Később úgy fogalmaz Dávid, hogy az Úr kiemelte „a pusztulás verméből”, a mocsár iszapjából, sziklára állította, és biztossá tette lábait.

Ahelyett, hogy pusztán megköszönné ezt Istennek, és továbblépne, Dávid 14 versen át dicsőíti Istent hűségéért, igazságosságáért és szeretetéért. Nem csak erre az egy alkalomra kéri Isten szabadítását, hanem könyörög, hogy ne vonja vissza tőle irgalmát, és mentse meg máskor is – amit Isten meg is cselekedett.

Az anyaság szó szerint padlóra küldött, kimerülten, kétségbeesetten egyetlen dologra vágytam: egy kis szabadságra. Egy kis szünetre. Csapdában éreztem magam, s kértem Istent, adjon néhány órát, amikor újratöltekezhetem. Ez a nap is véget ért, leszállt az éj, majd új nap virradt egy kicsi lány szokásos nyafogásával.

Ám akkor reggel nem csak a kislányom igényelte a figyelmemet: megcsörrent a telefonom. Egy hölgy hívott a gyülekezetből, szeretné áthívni délutánra a gyermekeimet. Pár órával később egy barátnőm telefonált, szerinte jót tenne nekem egy este főzés és takarítás nélkül. Alig telt el néhány perc, újra jelzett a mobilom, a férjem sms-ezett, hogy elmarad az értekezletük, s mivel korábban jön haza, barátnőzhetnék, kimenőt kapok estére, ha szeretném.

Az első gondolatom az volt, hogy micsoda szerencsés összejátszása az eseményeknek! De hát nem szerencse volt. Egy irgalmas mennyei Atya meghallotta gyermeke kiáltását, és úgy szervezte a dolgokat, hogy kiemeljen a „mocsaramból”.

Nem tudom, kedvesem, mi nyomja a szívedet, de egyben biztos vagyok: Isten ismer téged, törődik veled és terheiddel, legyenek azok könnyebbek vagy nehezebbek.

Isten társas lénynek teremtett minket. Szeret, és bensőséges kapcsolatra vágyik velünk. Élvezettel hallgatja énekünket, dicsőítésünket, hálánk kifejezését, de azt is szeretné, ha Hozzá fordulnánk, mikor fáj vagy nyomaszt valami, ha letörtek vagy csalódottak vagyunk. Kiálts az Úrhoz, ő lát és hall téged!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy segítesz és megszabadítasz, ha bajban vagyunk. Vágyakozzunk szoros, mély szeretetkapcsolatra veled a fájdalom idején éppúgy, mint mikor öröm tölti el a szívünket. Jézus nevében, Ámen.

Laura Bailey: God Sees and Hears You

Daily Devotion, 2020.11.16.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/11/16/god-sees-and-hears-you

Lélekerősítő - Gondokból lett dicsőítés

Lara Casey

Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. De én vigadozni fogok az ÚR előtt, víg örömre indít szabadító Istenem. (Habakuk 3,17-18)

Odaégett a leves. A leves! A friss tejet a kamrába vittem. A salátát is. A tojások csak azért úszták meg, hogy a fagyasztóba kerüljenek, mert 8 éves kislányom meglátta, s megkérdezte: - Anyu, mit csinálsz?

Én igazán próbálkoztam.

Jelen lenni.

Mindenkit boldoggá tenni.

Végére jutni tennivalóimnak.

De az egyetlen, ami végét járta, az én voltam.

Ez az odaégett ételek éve. A teljesületlen tervek éve. A teljes felfordulás éve világszerte.

Mikor a hűtő rácsukódott a tojásokra, egyenesen az éjjeliszekrényhez mentem. Kinyitottam a Bibliát, letelepedtem a padlóra, kezemben toll és az imanaplóm. Le akartam írni az Igét, a Biblia szavait.

Aznapi igém:

„Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. De én vigadozni fogok az ÚR előtt, víg örömre indít szabadító Istenem.” (Habakuk 3,17-18)

A világ elcsöndesült körülöttem, mialatt tollam az élő szót tintabetűkké alakította. Minden szó, ami a papírra került, beleíródott a szívembe is.

Írás közben birkóztam a szavakkal. Hogyan dicsőíthette Habakuk Istent, miközben úgy tűnt, minden szétesik körülötte? Elég lett volna a termés hiánya, de ő nem állt meg a felsorolásban.

Habakuk nevének jelentése: átkarol – és ezt tehetjük ölelés, de birkózás közben is. Habakuk birkózik a szavakkal és Istennel. Először panaszkodik Istennek, amit teljesen megértettem. Annál inkább zavart, mikor a panaszkodás bizalomba, dicséretbe, dicsőítésbe csapott át.

Mikor úgy érzem, minden összeomlik, először én is panaszkodni kezdek. A panaszkodás valamire rámutat. Isten azt mondja a Szentírásban, hogy a szív bőségéből szól a száj (Lk 6,45). A szánkból elhangzó panasz tehát azt jelzi, hogy figyeljünk oda szívünkre, mert törődésre, gyöngéd ápolásra van szüksége.

Habakuk szavait írva eszembe jutott, amit ő is tudott: Isten kezében az irányítás. Történjék a világban bármi, nyomaszthatja a szívünket akármilyen gond: Isten már megnyerte a csatát.

Amikor az élet kusza, a tervek homályosak, így szólunk: - Bízom Benned, Istenem.

Amikor várakozunk: - Legyen meg a Te akaratod.

Amikor elhagyottnak érezzük magunkat, vagy magányosak vagyunk: - Istenem, Te itt vagy velem.

Amikor ránk telepszik a világ gondja: - Uram, hatalmas vagy.

És amikor az agyunk tele van és a lelkünk üres, így szólunk: - Istenem, nálad van, ami szükséges. Vezess a lábaidhoz.

Isten nem azt akarja, hogy tökéletes és gondtalan légy – a felé fordított szívedre vágyik. Vedd elő a Bibliát ott, ahol vagy, a gondok közepén. Miközben írod az Igét, tudatosítsd magadban minden nap, kicsoda Isten, és formáld a dicsőítés helyévé szívedet.

Uram, köszönjük Igédet! Köszönjük, hogy találkozol velünk, és eszünkbe juttatod az Igazságot: a Te kezedben van az irányítás, és Te mindig ott vagy velünk.  Segíts, hogy gondjainkat letegyük eléd, és formáljuk át őket dicsőítéssé. Jézus nevében, Ámen.

Lara Casey: Worries Turned Into Worship

Daily Devotion, 2020. november 9.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/11/09/worries-turned-into-worship

Lélekerősítő - Több, mint por és csont

 

Lysa TerKeurst

„Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.” Ter 1,31

Ne feledd, ki vagy.

Számtalanszor mondtam ezt a gyermekeimnek, mikor kisebbek voltak. Azt akartam, emlékezzenek rá, hogy a Mindenható Isten gyermekei. Tudtam, hogy ha észben tartják, könnyebben meg tudják élni ezt az igazságot.

A Teremtés könyvének első két fejezete engem erre emlékeztet, és ezzel segített, amikor összetört a szívem, és úgy éreztem, minden jó eltűnik az életemből. Olyan jelentéktelennek éreztem akkor magam! Megpróbáltam továbblépni a csalódás okozta mély fájdalomból. „Ki lehet ebből gyógyulni egyáltalán?” – kérdeztem magamtól. Ahogy ebben a fájdalommal és szégyenkezéssel teli világban próbálunk navigálni, a Biblia első két fejezetében Isten így suttog a fülünkbe: „Ne feledd, ki vagy. Emlékezz rá, hogyan alkottalak. Emlékezz rá, milyen hivatást szántam neked.”

Amikor Isten létre hívta, megformálta, megfestette a világot és benne a teremtményeket, minden gondolatával és érintésével az Ő jósága szivárgott beléjük. És mikor elkészült, „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31a).

Annyira szeretem, hogy Isten nagyon jónak találta Ádámot és Évát a szerény alapanyagok ellenére, melyekből alkotta őket. Por és kitört csont – nem valami ígéretes indulás.

Magukban ezek az alapanyagok semmit sem érnek. Értéktelenek. Elfogadhatatlanok.

De mert Isten kiválasztotta őket, rájuk lehelt, és megérintette őket, a teremtés egyetlen darabkájává váltak, mely Isten képmását tükrözi. E két anyag „semmi” volt és a legdicsőbb „valamivé” vált. Isten képéhez hasonlítanak. Ezek a képmások a láthatatlan Istent láthatóvá tették.

Szeretném felhívni a figyelmeteket a Ter 2,18-ra is, ahol Isten kijelenti, hogy hozzáillő segítőtársat alkot Ádámnak.

A „hozzáillő” az eredeti héber szövegben נֶגֶד neged, melynek alapjelentése: előtte, vele szemben, a látóterében. Ez a jelentésárnyalat rávilágít, milyen segítőt szánt Isten Ádámnak: olyat, aki azon túl, hogy a föld megmunkálásában segít, és alkalmas arra, hogy gyermekeket hordozzon és hozzon világra, ott van Ádám előtt, aki nézheti őt.

Én ezt úgy értelmezem, hogy tükörkép. Nem olyanformán, hogy visszatükrözi, amit eléje helyezel, hanem emlékezteti Ádámot, hogy aki előtte áll – és így ő maga is – Isten képmása.

Éva, amellett, hogy alkalmas segítőtárs, nem engedi, hogy Ádám elfeledje, ki ő: Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberi lény. Isten jóságának és dicsőségének tükörképe. Erre az emlékeztetőre Évának ugyanúgy szüksége volt. Feladatuk, hogy betöltsék a földet Isten dicsőségével.  Ne csak úgy legyenek termékenyek, hogy gyermekek által sokasodnak, hanem mint Istenbizonyítékok szaporodjanak el. (Ter 1,28)

Istenre való hasonlóságuk azt hirdeti a világnak, hogy „Isten dicséretre méltó”!

Egymás felé pedig azt üzeni képmásuk, hogy: „Ne feledd, ki vagy. Istené vagy. Istentől vagy. Az Ő képmására lettél megalkotva. Isten a maga édesapai szívének mérhetetlen mélységével szeret. Képzeletedet felülmúlóan drága vagy neki.”

Isteni visszaverődés. Nemcsak Ádám és Éva feladata, hanem mindannyiunké. Nemcsak a házasoké, hanem minden egyes emberé, akinek dobog a szíve. És minél inkább emlékeztetjük egymást arra, kik vagyunk valójában, annál teljesebben tölti be a földet Isten jóságának és dicsőségének visszaverődése.

Nemcsak por és csont vagyunk.

Nem az vagyunk, amit teszünk, vagy amit tesznek velünk.

Nem az a rossz vagyunk, amit mások mondanak rólunk.

Magának Istennek a lehelete és érintése vagyunk. Isten alkotása, akit szeret. Isten jóságának és dicsőségének tükörképe vagyunk.

Ezekre az igazságokra van szükségem, hogy tudjam, ki vagyok. Sokkal több vagyok, mint a sérüléseim, fájdalmaim, szorongásom, bizonytalanságom. Talán neked is erre volt szükséged. Hadd súgjam hát a füledbe: „Ne feledd, ki vagy”.

Atyám, Istenem, milyen gyönyörű ajándék, hogy a Te képmásod lehetek! Segíts, hogy másként lássam magamat és a többieket. Mutasd meg, ha valakire a sértettség vagy a szégyen szemüvegén át nézek a Te szereteted isteni lencséje helyett. Azt szeretném, hogy életem a te jóságodat és dicsőségedet tükrözze. És szeretnék szeretetet és igazságot közvetíteni szenvedő szíveknek, akik elfelejtették, kik ők. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: More Than Dust and Bone

Daily Devotion, 2020.10.28.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/10/29/more-than-dust-and-bone

Lélekerősítő - Ezért szoktam akkor is imádkozni, amikor nehéz

 

Anne Graham Lotz

„Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akitől nevét kapja minden nemzetség mennyben és földön, és kérem, hogy adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva meg tudjátok érteni minden szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; és megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, és így mind jobban elteljetek Isten mindent átfogó teljességével.” Ef 3,14-19

Keresztény életem egyik legnagyobb kihívása az imádkozás. Hiába tudom, hogy erre kaptunk parancsot, biztatást, meghívást, sőt gyakran kényszerítve vagyunk rá, még mindig küszködök az imádsággal. Küzdelmem elsősorban három területre összpontosul.

Először is küzdök az összpontosítással. Miért van az, hogy amint lehajtom a fejem, hogy imádkozzam, szanaszét futnak a gondolataim? Ahelyett, hogy valóban Istennel kommunikálnék, azon töröm a fejem, mit főzzek ebédre, mit viseljek egy bizonyos alkalomra, vagy mikorra időzítsem a találkozást barátnőmmel. De olyan is van, hogy annyira fáradt vagyok, hogy a nyugodt légkör elálmosít, és elszundítok.

Második az állhatatosság. Küszködöm, hogy naponta kerítsek időt az Úrral való találkozásra.  Hányszor megtörténik, hogy a telefonom csipogása, vagy a kutyám jelzése miatt abbahagyom az imádkozást, vagy az utolsó percben ébredek, amikor hogy el ne késsek, ki kell ugranom az ágyból, és így teljesen imádkozás nélkül indítom a napot.

Végül imádságom tartalmával is küzdök, azzal, hogy mit és hogyan mondjak.

Istenhez fordultam megoldásért mindhárom területen. Segített! Ébresztőórámat korábbra állítom, így van időm találkozni az Úrral, mielőtt elindul a nap – ez segít a kitartásban. Leírom az imádságomat, így könnyebben koncentrálok, és segít a megfogalmazásban is. Négy elemből szerkesztem meg az imádságomat: dicsőítés, bűnvallás, hálaadás és közbenjárás.

Azzal kezdem, hogy dicsőítem Istent önmagáért, azért, Aki, mert az ő nagyságára koncentrálva, ezzel összehasonlítva, az én szükségleteim és problémáim összezsugorodnak. Ezután magamba nézek, és Isten szentségének és dicsőségének fényében azonnal meglátom bűnös voltomat.

Nem ostorozom magam vétkeimért, hanem csak megnevezem őket, és utána kifejezem hálámat Annak, Aki megbocsát, és megtisztít engem. Ekkor fogalmazom meg kéréseimet magamért és másokért.

Pál apostol imádkozott Jézus efézusi követőiért, én is így imádkozom értünk, hogy közelebb kerüljünk Istenhez:

„Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akitől nevét kapja minden nemzetség mennyben és földön, és kérem, hogy adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva meg tudjátok érteni minden szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; és megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, és így mind jobban elteljetek Isten mindent átfogó teljességével” (Ef 3,14-19).

Ne feledjük, az imádság célja nem csak az, hogy válaszokat kapjunk. Az a célja, hogy bensőséges, személyes kapcsolatot fejlesszünk ki Azzal, aki szeret minket, önmagát adta értünk, és arra vágyik, hogy jelenlétének világosságában éljünk. Ezért a célért érdemes küzdeni!

Abba, Atyám! Köszönöm a kiváltságot, hogy Eléd jöhetek. Köszönöm, hogy segítesz győzelemre vinni harcomat a koncentrálással, az állhatatossággal, imádságom tartalmával. Továbbra is ki akarok tartani az imádságban. Szeretlek! Százszoros jutalmat kapok imádságomért azzal, hogy közelebb juthatok szívedhez. Kérlek, ahogy hozzád fordulok, még ha esetlen is imádságom, fordulj felém. Segíts, hogy figyelmemet a veled való kapcsolatra összpontosítsam. Jézus nevében, Ámen.

Anne Graham Lotz: The Reason I Pray, Even When It’s a Struggle

Daily Devotion, 2020.10.19.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/10/19/the-reason-i-pray-even-when-its-a-struggle

Lélekerősítő - Amikor elfelejtem, hogy bennem él Jézus

 

Lynn Cowell

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Gal 2,20

 

Tekintetemmel a tömeget pásztáztam, kerestem az arcát. A gimnázium kórusával léptünk fel, és egy dolgot szerettem volna látni: hogy édesapám ott van a nézőtéren.

Nem mintha nem bíztam volna a szeretetében. Tudtam, hogy szeret, legalábbis azt hittem, tudom. Szó szerint éjjel-nappal dolgozott, hogy eltartsa tíztagú családunkat. Ez bizonyítja, hogy szeret, nem?

Miközben továbbra is kerestem a nézők között, azon tépelődtem, hogy vajon az én szereplésem elég ok arra, hogy elkéredzkedjen a munkahelyéről? Elég fontos vagyok ehhez? Bizonyítékot akartam a szeretetére. De ha nem jön el, hinni fogom-e, hogy mégis szeret?

Néha mostanában is rajtakapom magam, hogy pásztázom a körülményeket, bizonyítékot keresek arra, hogy szeretnek. Ilyesmikre gondolok:

- tudja-e a férjem, hogy attól még, hogy nem járok be dolgozni 9-5-ig, az én munkám is kimerítő tud lenni?

- vajon megköszöni-e a főnököm, hogy olyan sokat túlóráztam, hogy a projekt időben elkészüljön?

- vajon felnőtt gyermekem szakít-e rám időt?

Úgy sejtem, nem csak én teszek fel magamnak ilyen kérdéseket.

Mai igénkben ezt írja Pál apostol: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20).

Keresztre vagyok feszítve (persze nem szó szerint én, hanem a korábbi élet- és gondolkodásmódom) – itt kezdődik hívő életem. Számomra ez a jóváhagyásért, megerősítésért való állandó vágyakozásom keresztre feszítését jelenti. Jézus már jóváhagyott engem, és ez elég!

Jó arra gondolni, hogy mivel Jézus rám bólintott, minden önző vágy, hogy a nem megfelelő helyen keressem az elismerést, egyszer s mindenkorra megszűnik. Így lesz?

Hát nem. Feléled, amikor elfelejtem, hogy Jézus él bennem.

Amíg a menny innenső oldalán élek, testem harcolni fog azért, hogy újraéledjen és átvegye az uralmat. Tudnom kell, hogy a meghalás önmagamnak nem egy egyszeri, hanem naponta (sőt percről percre) megújított döntés.

Minden egyes nap abból kell kiindulnom, hogy Valaki mélyen, mindörökre szeret. Tudnom kell, hogy Krisztus bennem élő Lelke nagyobb a szeretet, elfogadás, megfelelés bizonyítékát követelő vágyamnál.

Ha nem pazarlom az energiát arra, hogy keressem a szeretetet, az Ő szeretetének, céljának, életének vezetékévé válhatok magam és mások számára.

Kedves barátom, mindketten abbahagyhatjuk a tömeg pásztázását. Atyánk szeret minket. Egyszer s mindenkorra bizonyította ezt Jézus halálával és feltámadásával. És naponta bizonyítja a bennünk élő Szentlélek erőt adó jelenlétével. Bizonyítja azzal az erővel, amit megkapunk, hogy szeretni tudjuk a másikat akkor is, ha nehéz vagy kényelmetlen.

Igen, Jézus bennünk él. Hiszünk és bízunk Isten Fiában, aki szeret, és önmagát adta értünk, és ezzel a bizalommal felvértezve meg tudjuk osztani csodálatos szeretetét másokkal is.

Jézusom, veled együtt keresztre feszítettek. Amikor megkísért, hogy mások hozzám való viszonyulásában keressem a szeretetet, szólj rám, segíts, hogy ragaszkodni tudjak az Igazsághoz, hogy te már elfogadtál és szeretsz engem. Segíts, hogy abban a pillanatban és a következőkben újra meg tudjak halni magam számára, s így lehetővé tegyem, hogy a te Lelked éljen bennem és általam. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: What Happens When I Forget Christ Lives in Me

Daily Devotion, 2020.10.16.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/10/16/what-happens-when-i-forget-christ-lives-in-me

Lélekerősítő - Jézus sírt

 

Jézus sírt

Anitha Abraham

„Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” ³⁵Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” Jn 11,34-36

Van, amikor nincsenek szavaink. Annyira szívszorító, ami történt, hogy a lelkünk legmélyéig felkavar.

Velünk is ez történt, mikor megjött a hír. Eltűnt egy kisrepülőgép, rajta a fiatal pilótával, aki évek óta közösségünk tagja volt. Csodáért imádkoztunk, de hamar beigazolódott legrosszabb sejtésünk. A repülő lezuhant, a pilóta nem élte túl.

Csak 17 éves volt.

Magamnak és másoknak is ki tudtam volna mondani az ilyenkor szokásos keresztény színezetű mondatokat, de képtelen voltam felfogni a hihetetlen veszteséget.

Krisztus követőiként van reményünk. Tudjuk, hogy Isten mindent a mi javunkra és az Ő dicsőségére fordít. Tudjuk, hogy Ő uralkodik.

De attól még gyászolunk. És ez nem a hit vagy a bizalom hiánya, hanem az emberi szív válasza a világ sebzettségére. Lázár történetéből tudjuk, hogy Jézus maga is gyászolt.

Lázár történetét több oldalról meg lehet közelíteni. Jézus ismerte őt. Nem csak egy volt követői közül, akik csodáiról hallva csatlakoztak a tömeghez. Jézus többször együtt volt vele, a barátjának számított. Tudjuk, hogy Jézus mindenkit szeretett, de a Biblia külön kiemeli, hogy „Jézus szerette Mártát, a nővérét és Lázárt” (Jn 11,5).

Jézus együtt étkezett Lázárral. Jelen volt a nővérek közötti feszült pillanatban. Ismerte ezt a családot, és ők is ismerték Őt. Személyesen.

Ez is oka lehetett, miért rázta meg annyira Lázár halála.

Ismerjük a történet végét: Lázár nem sokáig maradt halott. Jézus szemléltette, amit hirdetett: Ő a feltámadás és az élet.

De előtte, a halál és az élet között, valami történt. „Jézus könnyekre fakadt” (Jn 11,35).

Felmerül a kérdés: miért? Jézus tudta, hogy Lázár meg fog halni, és azt is, hogy életre kel. Miért sírt akkor? Kezdhette volna azzal, hogy „Lázár, jöjj ki!”, de ő előbb nyilvánosan siratta barátját.

Tudósok, teológusok több elméletet gyártottak erről. Jézus nem magyarázta meg, tehát igazából nem tudhatjuk, mi a válasz a miértre. Egy dolgot viszont tudok: örülök, hogy így tett. Rávilágít, hogy vannak pillanatok, mikor nincs szükség szavakra.  Nem kell magyarázni, nem kell kijelentéseket tenni. Egyszerűen a gyász ideje van.

Egy nagyon nehéz időszakomban kaptam egy jó tanácsot egy barátnőmtől: érezzem át, amit érzek. A gyógyulás később következik.

Mindennek megvan az ideje. A gyásznak is. Amikor eluralkodik rajtunk a bánat, tudjuk, hogy van egy Megváltónk, egy megértő, együttérző Főpapunk. Ő a Szabadító, aki reményt és örök életet ad nekünk.

Szabadító, aki könnyekre fakadt.

Drága Mennyei Atyám, néha annyira nehéz az élet, de hálás vagyok, hogy Te mindig ott vagy velem. Köszönöm szeretetedet és a reményt, amiben részünk van Benned. Jézus nevében, Ámen.

Anitha Abraham: Jesus Wept

Daily Devotion, 2020. 09.28.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/09/28/jesus-wept

Lélekerősítő - Szívünk óvásának árnyoldala

 

Tracie Miles

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” Péld 4,23

„Anya, neked falak vannak a szíved körül.”

Bántott a lányom megjegyzése, s rögtön ellene mondtam. Ő kedvesen, de szilárdan kiállt az igaza mellett.

Megjegyzése nem hagyott nyugton. Egyáltalán mit jelent? Falakat húztam a szívem köré? És ez ennyire nyilvánvaló? A következő napokban, ahogy figyeltem gondolataimat, tevékenységemet, egyre világosabban láttam, mire gondolhatott. Valóban ott voltak a falak, amelyek hosszú évek sebei, ütései ellen lassan körbevették a szívemet.

Mondok néhány példát. Nehezen tudok bízni az emberekben, mindig attól tartok, hogy nem őszinték velem. Állandóan arra számítok, hogy be fognak csapni, és titokban lesem, mikor történik ez meg.

Mindig azt feltételezem, hogy a legrosszabb forgatókönyv fog megvalósulni. Ezért állandóan résen állok, és gyakran megfeledkezem arról, hogy Isten az én oldalamon áll, minden helyzetben számíthatok az Ő békéjére - és hogy Benne valóban meg lehet bízni.

Hiperérzékenyen reagálok a visszautasításra, arra, ha valaki cserbenhagy, elutasít, nem szeret vagy bírál, s úgy védekezem, hogy elrejtem érzéseimet, s elbújok egy mosolygó, minden-rendben-van álarc mögé. Ha konfliktusba kerülök valakivel, inkább visszahúzódom, nem veszek róla tudomást, ahelyett, hogy szembenéznék és foglalkoznék vele.

Könnyen megbántódom. Ilyenkor aztán hagyom, hogy az érzések és önkritikus gondolatok rácsimpaszkodjanak önbizalmamra, táplálják a mélyen bennem lakó bizonytalanságot, s visszahúzódom falaim mögé, ahol biztonságban érzem magam, amivel aztán újabb kapcsolati problémákat generálok.

Huhh. Szembenézés a valósággal. Úgy látszik, valóban falak épültek fel bennem az egyedi fájdalmak, szenvedések, csalódások köveiből. Úgy éreztem, megvédem magam, ha óvom a szívemet. Valójában viszont csak nem engedtem közel magamhoz az embereket, és nem mertem bízni a bennük lévő jóban. Ez a reakció gyakran megfoszt a békétől és örömtől, sőt még attól is, hogy olyan közel érezzem magam Istenhez, ahogyan szeretném.

De hát nem erre szólít fel az Írás a Példabeszédek 4,23-ban? „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”

Salamon itt a keresztény élet egyik legfontosabb aspektusára mutat rá: szívünk állapota befolyásolja, hogy kik vagyunk, hogy érezzük magunkat, mit teszünk és hogyan élünk.

De amiről Salamon itt beszél, nagyban különbözik attól, ahogy mi szoktuk értelmezni szívünk óvását.

A szentírási értelemben szívünk őrzése azt jelenti, hogy Isten bennünk lévő ereje által éberen figyeljük, mi kerül a szívünkbe és mi lakik benne.

Figyelnünk kell arra, mit mondunk és mit teszünk, mert idővel gondolataink és cselekedeteink formálják szívünk állapotát. Szívünk bibliai óvásának alapja, hogy állandó kommunikációban legyünk Urunkkal, eligazítást, biztos választ, békét kérve tőle.

A falak építése szívem köré természetes önvédelmi reakciónak tűnt, még ha nem is mindig voltam tudatában, mi történik. De most már látom, hogy a falak többet ártanak, mint használnak. Semmi előnnyel nem jártak az életemben a láthatatlan falak, amiket olyan szorgalmasan húztam fel.

Lányom egyszerű, őszinte mondatának hatására felismertem a falépítés hátrányait. Nagy különbség van szívünk óvása és a falak felhúzása között. Ha az Írásokkal óvjuk szívünket, hitünk jó irányba tart, míg ha az emberek és érzelmek kizárása végett falakat húzunk magunk köré, a bizonytalanság, félelem, boldogtalanság és magány válik állandó társunkká.

Csak Isten tud megóvni a fájdalomtól, és Ő nem azért teremtett, hogy magunk építette börtönben töltsük az életünket. Ő közösségre és szeretetre teremtett. Azt akarja, hogy szabadon, szívünkben örömmel és békével éljünk. Rajtunk áll, hogy kibújunk-e falaink mögül és elhisszük, hogy mindez a jó elérhető Általa, akármi történt is velünk korábban, és bármi történik is ezután.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy falak mögött éljünk, főleg mivel a szabadság és béke állandóan rendelkezésünkre áll, ha kérjük.

Uram, segíts lebontani a falakat, melyeket önvédelemből építettem, erősíts meg, hogy bízni tudjak abban, hogy te megőrzöd a szívemet. Segíts, hogy át tudjak engedni Neked minden haragot, keserűséget, sebet, sértést és a képtelenséget a megbocsátásra, és élni tudjak abban a szabadságban és örömben, amit Te kínálsz nekem. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: The Downside of Guarding Your Heart

Daily Devotion 2020.09.16.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/09/16/the-downside-of-guarding-your-heart

Lélekerősítő - Imádkozni, amikor már nincsenek szavak

 

Chrystal Evans Hurst

„Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálóleányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca.” 1Sám 1,18

Nem tudtam abbahagyni a sírást. Édesanyám születésnapján ott ültem az ágya szélén, és egyszerűen képtelen voltam leállítani a könnyeimet. Nagyon sokat imádkoztam érte, de most éreztem, hogyan tör fel lelkemben a rossz előérzet, a félelem, hogy már nem sokáig van velünk. De most a születésnapja van. Folytak a könnyeim, és próbáltam úgy fordulni, hogy ne lássa őket.

A szorongás és aggodalom ott áramlott a mélyben, mialatt napi feladataimat végeztem, majd csatlakoztam a családhoz édesanyám gondozásában. Amennyit csak lehetett, jelen akartam lenni mellette segítőkészen, erősen.

És imádkoztam. Mind imádkoztunk. Rengeteget.

Ez eddig is így volt, de a mai nap valahogy különbözött a többitől. Aznap felfogtam, hogy minden jó szándékom, minden befektetett energiám ellenére, nem tehetek semmit.

Egy tennivalóm maradt: csendben imádkozni. A szomorúság elrabolta a szavaimat.

Azt hiszem, a bibliai Hanna is ebben az állapotban lehetett.

Nagyon vágyott gyermekre, de nem került áldott állapotba. Fájdalma mély volt. Férje megkérdezte tőle: „Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve?” (1Sám 1,8). Hanna szomorúsága az étvágyát is elrabolta.

Kicsit később elment a templomba, és „lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt” (10. v.) Mikor Éli észrevette, egy asszonyt látott, „aki magában beszélt: csak az ajka mozgott, de nem hallatszott a hangja” (13b v.).

Hanna fájdalma olyan mély volt, amihez már nem voltak szavai.

Nekem is folyt a könnyem, az ajkaim mozogtak, de szavakat nem formáltak. Egyszerűen nem találtam szavakat, miközben próbáltam imádkozni. Kizárt, hogy volnának szavak, amelyek ki tudnák fejezni az érzéseimet.

Sok-sok könnyel és szavak nélkül folytattam az imádkozást.

Legforróbb vágyam teljesülését – még időt – kértem Istentől, aztán megadtam magam a bizalomnak, tudva, hogy kérésem teljesítése az Ő kezében van, és Ő hall engem, ha nincsenek is szavaim.

Ez az elengedés azon a napon megmagyarázhatatlan békességgel töltött el.

Egy kérésem már teljesült. Édesanyám megérte a 70. születésnapját. A következő kérésem az volt, hogy legyen velünk karácsonykor – hogy még egyszer átélhesse kedvenc ünnepét.

Megérte azt is.

Emlékszem kedves mosolyára, mikor benéztem hozzá karácsony reggelén, és áldott ünnepet kívántam. Voltak még kéréseim ez után? Persze. Szerettem volna, ha megéri az újévet, a következő házassági évfordulójukat, még egy nyarat, még egy születésnapot. Nem kaptam meg, amit reméltem, de egy vágyamat teljesítette Isten.

Hannának végül lettek gyermekei, de biztosan állíthatjuk, hogy szerette volna, ha másként kezdődik a története. Isten viszont teljesítette egy vágyát. És Hanna vissza tudta adni Istennek elsőszülött gyermekét.

Bár várakozása gyötrelmes volt, Hanna is megízlelte Isten békéjét. Még ott a templomban, miután kiöntötte szívét Istennek, az Írás szerint „nem volt többé szomorú az arca”. Gyakran van az, hogy az imádságból eredő legnagyobb ajándék, hogy megismerjük Istent és az Ő békéjét. Akkor kapjuk meg ezt, ha megfogalmazzuk kéréseinket, türelmesen várjuk Isten válaszát, és bízunk bölcsességében és irántunk való szeretetében.

Az igazság az, hogy nem minden kérésünkre kapunk olyan választ, amilyet szeretnénk. Pár héttel később édesanyám belépett a menny kapuján.

Mindazonáltal hálás vagyok, hogy kitartottam az imádságban, és még mindig részesülök a béke ajándékában. Imádkozhatunk attól még, hogy nincsenek szavaink. Megismerhetjük Isten békéjét, amikor vágyunkat el kell engednünk. És ha nem kapunk választ, Isten akkor is megerősíti szívünket, és megtanulunk bízni Benne.

Istenem segíts, hogy imádkozzam Hozzád akkor is, ha nem tudom, mit mondhatnék. Segíts hinnem, hogy te átveszed az üzenet fejemből, szívemből, és lefordítod Magad számára, amikor nincsenek szavaim. Segíts átélnem békédet, amikor nem kapok választ imáimra, és segíts bíznom Benned, hogy úgy fogsz válaszolni, ahogy a legjobbnak látod. Jézus nevében, Ámen.

Chrystal Evans Hurst: Praying When You Don’t Have Words

Daily Devotion, 2020. szeptember 3.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/09/03/praying-when-you-dont-have-words

Lélekerősítő - Ne félj, Istent nem lehet elvéteni

Lisa Bevere

„Elölről, hátulról közrefogsz, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.” Zsolt 139,5-6

Nemrég teljesen váratlanul találkoztam egy „keresztlányommal”...

Váróteremben ültem, mikor belépett egy fiatal nő. Ismered azt a fura érzést, mikor látod, hogy felismer valaki, és neked fogalmad sincs arról, hogy ő kicsoda? Veszettül keresgéltem a memóriámban, hol találkozhattunk. Hiába, úgyhogy esetlenül visszamosolyogtam. Ebben a pillanatban előkapta az addig a hóna alatt szorongatott egyik könyvemet. Megöleltük egymást, kértem, üljön mellém.

Nemrég új életet kezdett, férjhez ment, elköltözött otthonról, távol került családjától, barátaitól. Könnyes szemmel magyarázta, milyen sokat jelentett neki a könyvem. Fellapozta, hogy megmutassa a széljegyzeteit, a kiemeléseket.

Abból, amiket mondott, egyértelműen kiderült, hogy szereti Istent, szereti az egyházat, szereti Isten Igéjét. Minden erejével Isten kedvében akart járni, de össze volt zavarodva. Nem tudta biztosan, hogy Isten hangját hallja, vagy a sajátját, vagy - ami még rosszabb - az ellenség hangját. Egy mondatban foglalta össze kérdéseit, félelmeit: „Félek, hogy elvétem Istent”.

Éreztél már hasonlót? Én igen!

Felszínesen nézve, a félelem, hogy nem vesszük észre Istent, akár nemes érzés is lehetne, de a tapasztalat megtanított, hogy az ellenség arra használja, hogy csapdába csalja az embereket.

Ugyanis elvonja a figyelmet Isten vezetési képességéről, és a mi követési képességünkre fókuszál.

Keresztény utunkat a szeretet és hit helyett félelem vezeti. Kegyes vágyunkat Isten követésére a Sátán elferdíti, megkérdőjelezi minden lépésünket, míg annyira összezavar, hogy nem is merünk megmozdulni. Megbénít a rossz mozdulattól való félelemmel. Tudja jól, hogy bénán nem tudjuk követni Isten útmutatásait.

Figyelj rám: Jézus nem akar kicselezni. Nem mondta volna, hogy kövessük, ha lehetetlen lenne. Meg fogja mutatni az utat.

Drága „keresztlányom”, én hiszem, hogy ha a szíved tiszta, képtelenség Istent elvétened. Honnan tudom?

Mert Isten hatalmas céltábla.

 

Hova célozhatsz, ahol nem Őt találod?

Mihez nyúlhatsz, ami nem az Ő létét hirdeti?

Mire tekinthetsz, ami nem viseli magán fenséges ujjlenyomatát?

 

Nézz fel, és fedezd fel a csillagok csodájában.

Nézz le, és lásd dicsőségét egy szál virágban.

 

A hegyek ormai hirdetik, hogy Ő a mi Kősziklánk és menedékünk.

A tenger morajlása Isten hatalmas erejéről beszél.

A szél rányitja lelkünket Isten láthatatlan jelenlétére.

 

De ha mindez a tudás nem volna elég, van még egy örömhírem. Téged, kedves keresztlányom, körülvesz Isten. Hiába képzelsz el olyan helyet vagy helyzetet, ahol egyedül vagy. C.S. Lewis is hangsúlyozza ezt az igazságot: „Megtehetjük, hogy nem veszünk tudomást róla, de Isten jelenlétét sosem kerülhetjük el, hiszen csordultig betölti a világot. Ő mindenütt ott van - inkognitóban.”

Nincs pillanat, nincs hely, ahol Ő ne lenne jelen, és sem múltadban, sem jelenedben, sem jövődben nem találsz olyan részt, amiből hiányozna Isten.

Dávid királyt csodálattal töltötte el Isten bensőséges közelsége:

„Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság” (Zsolt 139,5-12 RUF).

Lányom, ne félj attól, hogy elvéted, elszalasztod Istent. Ő sokkal hatalmasabb a te félelmednél. Csak szögezd rá tekintetedet, és indulj el. Bízzál a vezetési képességében. A jó pásztor tudja, hogyan terelje juhait, még ha azoknak fogalmuk sincs róla, merre mennek.

Jézusom, félelmeim ellenére a Te vezetésedre bízom magam. Tudom, hogy jó szívvel vagy irántam. Megnyugszom a tudatban, hogy Te jobban vezetsz, mint ahogy én követni tudlak. A hitben előre indulok, és Te irányítani fogod lépteimet. Jézus nevében, Ámen.

Lisa Bevere: Don’t Be Afraid of Missing God

Daily Devotion, 2020. 08.25.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/08/25/dont-be-afraid-of-missing-god

Lélekerősítő - Isten, aki lát engem

Melissa Spoelstra

»Te vagy El Roi (az Isten, aki lát engem)!« Azután hozzáfűzte: »Valóban itt láttam azt, aki lát engem?« (Ter 16,13b)

Kaptam egy hosszú üzenetet, lassan elolvastam. Majd még egyszer. Olyasmivel vádolt meg, amit sohasem mondtam. A szociális médián megjelent bejegyzésemet magára értette, pedig egyáltalán nem róla szólt.
Döbbenten néztem az üzenetet.
Nem akart velem találkozni, hogy megbeszéljük. Lezárta a barátságunkat, és kérte, hogy többé ne keressem.
Ordítani tudtam volna az igazságtalan vádtól. Ki akartam engedni a gőzt magamból, felhívni valakit, akinek elmondhatom. De tudtam, időt kell hagynom magamnak, mielőtt olyan beszélgetésbe keverednék, ami a másik kibeszélésének, pletykának minősülne.
„Látod ezt, Istenem?” - nyögtem félhangosan, ahogy az iskola előtt, lányomat várva a kocsiban ültem. Tudtam a választ. Ő El Roi, az Isten, aki lát engem.
A Biblia szerint egy Hágár nevű asszonynak nyilatkoztatta ki magát Isten ezen a néven. Egyiptomi szolgáló volt Hágár a meddő Sára mellett. Sára gyermeket akart, és megkérte urát, háljon Hágárral. Utána viszont gonoszul bánt a várandós szolgálóval, olyannyira hogy Hágár kimenekült előle a pusztába.
Megértem Hágárt, én is sokszor szerettem volna kifutni a világból. De az El Roi név rávilágít, hogy legsötétebb pillanatainkban is van Valaki, aki ránk tekint. Isten látja fájdalmunkat. Hallja sírásunkat.
Egy angyalt küldött Hágár bátorítására, és ez után olvassuk: „Erre ő ezt a nevet adta az Úrnak, aki vele beszélt: »Te vagy El Roi (az Isten, aki lát engem)!« Azután hozzáfűzte: »Valóban itt láttam azt, aki lát engem?« (Ter 16,13).
Sosem vagyunk egyedül, mert olyan Isten szolgálatában állunk, aki lát minket. Nyugodtak lehetünk, hogy Ő sosem téveszti szem elől, min megyünk keresztül. El Roi látta Hágárt, de nem ígért gyors megoldást a problémájára. Minket is lát, de látja a teljes képet is, az idő korlátaitól szabadon.
Néha arra hív, hogy húzzunk egy határt, és meneküljünk el az erőszaktól, a rossz bánásmódtól. Előfordul, hogy mások húznak elénk határokat, és a kapcsolatnak, melyet fenn szeretnénk tartani, vége szakad. Megint máskor arra hív Isten, hogy maradjunk a pályán. Ígéreteibe kapaszkodva, új látásmóddal tartsunk ki egy nehéz házasságban, munkahelyi szituációban vagy gyülekezeti konfliktusban.
Amikor becsaptak, vagy más nehézség adódott, mint például a hosszú üzenetet olvasva, szerettem volna, ha Isten azonnal megoldja a helyzetet. Te voltál már így? Igaz, hogy El Roi tudja, hogy bántak velünk, de bíznunk kell útmutatásában, mert ő a teljes képet látja.
Isten tud róla, ha könnyeinkkel vödrök telnének meg, s még azt sem tudjuk, miért sírunk. Velünk ül győzelmi ünnepet, ha valami új tudást sikerült elsajátítanunk, vagy őszintén meg tudtunk bocsátani valakinek, akinek nem volt könnyű megbocsátani. Lát minket, amikor egész nap tompák vagyunk, csak nézünk ki a fejünkből. Talán nem old meg azonnal minden nehézséget, amivel szembesülünk, de jelenlétében nem kételkedhetünk. Sosem vagyunk egyedül, mert El Roi az Isten, aki lát.

Köszönöm, El Roi, hogy látsz engem. Tudod, milyen volt a napom. Ismered az embereket, akik nehézzé teszik a szívemet. Jól esik, és bátorít a gondolat, hogy bár oly mérhetetlenül sokan vagyunk a földön, Te személyesen ismersz engem. Hozz növekedést az életembe, míg én egyre jobban ragaszkodom Hozzád, és hiszek Benned. Jézus nevében, Ámen.

Melissa Spoelstra: The God Who Sees Me
Daily Devotion, 2020.08.04.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/08/04/the-god-who-sees-me

Lélekerősítő - Amikor legszívesebben feladnád

Sharon Jaynes

„Ezért tehát mi is, akiket a tanúknak ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatosan fussuk meg az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki a rá váró öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és most Isten trónjának jobbján ül.” Zsid 12,1-2

Érezted már, hogy legszívesebben feladnád? Érezted lelki lábad fájdalmát, hajdan erős szíved gyengülését, a tűz hamvadását a kebledben? Én igen. És rájöttem, hogy sokan éreznek így körülöttem.
Kedvetlenül álldogáltam a megyei futóverseny nézői közt, mikor mellettem álló sógornőm szájához emelte a megafonját. Nem engem akart biztatni, hanem a fiát, Stu-t.
Hetven lelkes fiatalember állt a rajthoz. Mikor a lövés eldördült, elkezdődött az öt kilométeres erdei vágta. Amint Stu lába elhagyta a startvonalat, Pat belekiáltott a megafonba.
„Haj-rá Stu!” - nem egyszer, hanem tíz másodpercenként. Amikor a fiú kikerült a látóteréből, az anyja átfutott a kanyargó pálya egy másik pontjához, ahol át fognak haladni a versenyzők. Még ha senki sem volt a láthatáron, akkor sem hagyta abba a biztatást: „Haj-rá, Stu!”.
Megkérdeztem, szerinte hallja-e a fia. „Nem tudom, de ha a legkisebb esély van rá, hogy igen, azt akarom, hogy hallja a biztatásomat” - válaszolta. Így hát 16 percen át rendületlenül pumpálta fia szívébe a bátorságot és önbizalmat.
A verseny után megkérdeztem Stutól, hogy a fák között futva hallotta-e anyja biztatását.
„Ó igen – felelte, - a teljes szakaszon hallottam.”
„És mit jelentett neked?” – kérdeztem.
„Segít, hogy ne akarjak kiszállni” – válaszolta.
„Amikor sajognak a lábaim, ég a tüdőm, és úgy érzem, hánynom kell, meghallom anya biztatását, és futni akarok tovább.”
A Biblia így tanít: „Ezért tehát mi is, akiket a tanúknak ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatosan fussuk meg az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki a rá váró öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és most Isten trónjának jobbján ül” (Zsid 12,1-2).
Látod a sok tanút a pálya mentén? „Hajrá, kislány! Ne add fel! Fuss tovább! Csak a célvonalat lásd magad előtt!” Neked szurkolnak.
És idefigyelj: Jézus imádkozik érted! A Róm 8,34b írja: „Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk”. Nincs ennél jobb!
Már régebbről tudom, milyen érzés részt venni futóversenyen. Ahogy közeledsz a vége felé, a torkod ég, a lábaid sajognak, az egész tested azt üvölti, állj meg! Ilyenkor jön jól a család, barátok, szurkolók segítsége. Biztatásukkal át tudsz nyomulni a fájdalmon a célig.
Egy nő szavának van ereje ahhoz, hogy valakiben fenntartsa az erőt a verseny végéig. A te szavadnak is ilyen ereje van. Egy jókor mondott bátorító szó eldöntheti, hogy valaki végigjut a pályán, vagy összeesik a cél előtt.

Mennyei Atyám! Elismerem, néha úgy érzem, túl kemény nekem a pálya, amit meg kell futnom. Segíts, hogy ne feledkezzem el a „tanúk fellegéről”, akik a pálya szélén szurkolnak nekem. Köszönöm neked Jézust, aki naponta közbenjár értem. Segíts, hogy a bátorság vezetéke legyek azok számára, akik együtt futnak velem a pályán. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Jaynes: When You Feel like Giving Up
Daily Devotion 2020.07.23.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/07/23/when-you-feel-like-giving-up