Régebben úgy gondoltam Istenre, mint egy ítélőbíróra, aki figyel, és feljegyez minden rosszat, amit elkövetek, hogy aztán, amikor meghalok, eldönthesse, hogy a mennyet vagy a poklot érdemlem-e. Kint ül az emelvényen, mint egy elnök. Felismertem a képét, ha elém került, de Őt magát nem ismertem.
Később, amikor találkoztam Krisztussal, úgy tűnt, mintha az élet egy kerékpárút lenne, amin biciklizem, pontosabban ülök egy tandemen, és Krisztus mögöttem ül, hogy segítsen pedálozni. Nem tudnám megmondani, mikor történt, de Jézus egyszercsak azt javasolta, cseréljünk helyet. Az élet gyökeresen megváltozott, mióta Jézus, az én Uram mögé ültem a hátsó ülésre. Krisztus izgalmassá teszi az életet. Amíg én vezettem, úgy hittem, tudom az utat, de azzal együtt, hogy kiszámítható volt, unalmas is. A legrövidebb távolság két pont között.
Azután, hogy Ő átvette a vezetést, izgalmas kanyarokat tettünk, hegyekre fel, sziklák között, néha nyaktörő sebességgel. Mást nem is tehettem, csak kapaszkodtam. Néha őrültségnek tűnt az irány, de Ő csak hátraszólt: „Te csak hajts!” Aggodalmaskodtam, idegesen kérdeztem: „Hová viszel?” Ő csak nevetett, és nem válaszolt, én pedig megtanultam bízni Benne. Magam mögött hagytam unalmas életemet, és nekivágtam a kalandnak. S ha néha szólok neki, hogy félek, csak hátranyúl, s megérinti a kezem.
Elvitt olyan emberekhez, akik számomra fontos adományokkal rendelkeztek: meggyógyítottak, elfogadtak, örömöt adtak. Átadták ajándékukat, hogy magammal vigyem az útra, kettőnk útjára: az Úréra és az enyémre. Aztán folytattuk a tandemezést. Ő megszólalt: „Add tovább az ajándékokat, túlsúlyt jelentenek, nehezek.” Szót fogadtam, s továbbadtam az ajándékokat az embereknek, akikkel találkoztunk, és felfedeztem, hogy amikor adok, mindig kapok is, és a terhünk mégsem nő.
Eleinte nem bíztam Benne, nem akartam átadni életem vezetését. Azt hittem összetöri, pedig Ő tökéletesen ismeri a bicikli titkait, meg tudja hajlítani, hogy bevegye a hajtűkanyarokat, fel tudja ugratni a sziklákra, repül vele, hogy lerövidítse a félelmetes útszakaszokat. S én közben megtanultam, hogy fogjam be a számat és hajtsak a legkülönösebb helyeken át, s mostmár kezdem élvezni a kilátást, a hűsítő szellőt az arcomon, mialatt elragadó társammal, Krisztussal tandemezem.
Amikor meg biztosra veszem, hogy nincs tovább, Ő rám mosolyodik, és hátraszól:
„Te csak hajts.”
Provided by Free Christian Content.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése