Lélekerősítő levelek 66

A kos már úton van
Glynnis Whitwer

„Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.” 1Móz 22,14

Voltál már olyan kétségbeesett helyzetben, hogy minden reményed elveszett?
Ültél már a konyhaasztal mellett kezedben a villanyszámlával, és fogalmad sem volt, hogy tudod majd kifizetni? Álltál már a csukott ajtó előtt, amit épp most csapott be előtted egy lázadó tinédzser, és úgy érezted, sosem jön már helyre a kapcsolatotok? Törték már össze úgy a szíved, hogy azt hitted, sosem fogsz felépülni?
Szomorúan látjuk, hogy tönkrement világban élünk, ahol a kétségbeejtő szituációk mindennaposak. Tudom, van olyan olvasója ennek a bizonyságtételnek, aki nem látja a kiutat reménytelen helyzetéből. Ha te vagy az, kérlek, olvass tovább. Hiszem, hogy Istennek van számodra ma egy reményt keltő üzenete.
Az üzenet a Bibliából való, egy kétségbeejtő helyzetbe került ember története. Ábrahámnak hívják, és élete legnagyobb próbatétele előtt áll. Egy gyermek utáni vágyakozás hosszú évei után Isten megajándékozza Ábrahámot egy fiúval, akit Izsáknak neveznek el. Ábrahám sosem gondolta volna, hogy Isten azzal teszi próbára a hitét, hogy fel kell áldoznia a fiát. De ez történik.
Ábrahám életének legsötétebb napja lehetett, mikor baktatott fölfelé a hegyen, mellette Izsák a tűzhöz való rőzsével a hátán. Ábrahám úgy gondolta, minden lépéssel közelebb jut egy reménytelen szituáció szomorú végéhez: a fia halálához. Szomorúsága ellenére Ábrahám bízott Istenben. Szíve nem repesett az örömtől. Nem perdült táncra felfelé a hegyen. De rakta egyik lábát a másik elé. Ment előre a sötétségben, engedelmeskedett Istene parancsának.
Ábrahám tudta nélkül valami más is baktatott felfelé a hegyen. Lassan. Nem látta senki. A hegy másik oldalán. Valami más is rakta egyik lábát a másik elé. De Ábrahám nem láthatta.
Ábrahám minden lépésével egy időben egy kos is tett egy lépést felfelé a hegyen.
Ábrahám csak a saját magányos, fájdalmas útját észlelte. Minél közelebb jutott a célhoz, annál erősebb lett a gyötrelmes rettegés. Nem tudom, voltak-e kérdései közben. Nekem lettek volna. Miért nem lép közbe Isten? Miért nem vet már véget a próbatételnek? Nem bizonyította már eléggé Ábrahám a hűségét? Miért így teszi próbára?
Nem jött válasz. Nem hangzott szózat a mennyből. Ezért hát folytatta engedelmesen a parancs teljesítését. Elhelyezte Izsákot az oltáron, és készült fia feláldozására.
És ebben a pillanatban, a legutolsóban, mikor úgy tűnt, eljött a vég, Isten megszólalt, és leállította az áldozatot. Ábrahám felnézett, és meglátott egy kost a bokrokba akadva. Levette fiát az oltárról, helyére fektette a kost, és feláldozta az Úrnak.
A helyet Yahveh-Yireh-nek nevezte el, ami annyit tesz: Az Úr gondoskodik. A történetet leírták, hogy az Isten-követők hosszú nemzedékei olvashassák. Leírták, hogy te és én is olvashassuk, mikor reménytelen helyzetbe kerülünk. Kinyomtatták, hogy te és én is megtudhassuk, hogy Istennek megvan a terve a megoldáshoz. Nem látjuk még. Nem hallunk semmit. De bízhatunk Isten működésében. Az Úr gondoskodik. Rólad is, rólam is.
Bízni akarok Istenben. A kos már úton van.

Uram, Te tudod, mennyire kétségbeesett vagyok. Tudod, hogy megingott a hitem. Akarok bízni benned, de nehezen megy. Kérlek, lépj közbe, segíts, hogy hinni tudjak, mialatt várakozom. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.08.30.
www.proverbs31.org

Túl a kétségek árnyain
Renee Swope

Te azonban kiválasztott vagy, királyi pap, szent ember, Isten tulajdonba vett, hogy hirdesd nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő világosságára hívott el. (1 Pt 2,9 alapján)

A fürdőszobai tükör előtt álltam, a nagy eseményre szépítkezve, s könyörögtem Istenhez, fűtsön fel önbizalommal, vagy küldje vissza, legyen szíves, Jézust, mielőtt az előadásomra sor kerülne. Egész héten bénító kétségek gyötörtek, minden megkérdőjeleződött.
Hiába éreztem megtiszteltetésnek hónapokkal ezelőtt, mikor a szervező felkért a közreműködésre, már nem voltam biztos benne, hogy jól tettem, hogy igent mondtam neki. Szünet nélkül jöttek a kérdések: Mi lesz, ha belesülök, ha elfelejtem, mit akartam mondani? Mi lesz, ha hatástalanok lesznek az érveim? Ha nem fogják fel történeteim értelmét, ha nem nevetnek a poénjaimon? Mi lesz, ha….?
Mikor megfordultam, hogy még beletegyek valamit a hátam mögött lévő táskába, megláttam háromméteres árnyékomat a falon. Meglepett, milyen hatalmas, mennyire eltorzítja 165 cm magas, normál testalkatomat.
Aztán ráébredtem, hogy a bizonytalanságom is létrehozott egy hatalmas árnyékot, a kételkedés árnyékát. Eltorzította a gondolkodásomat, elhatalmasodott az érzelmeimen.
Ahogy ott álltam, és néztem az árnyékomat, Isten mintha a szívemhez suttogott volna: Renee, azért látod az árnyékot, mert háttal vagy a fénynek. Fordulj a fény felé.
Ha valami a fény útjába kerül, árnyékok vetülnek körénk. Ez a helyzet a kétségek árnyékával is. Ha magunkra összpontosítunk, arra, milyen alkalmatlannak érezzük magunkat, vagy hogy mások mit gondolnak rólunk, árnyékot vetünk a gondolkodásunkra, megszakítjuk Isten fényének áradását a szívünk felé.
Nem az a feladatunk, hogy árnyékot vessünk, vagy hogy magunk legyünk a fény. Arra rendeltettünk, hogy a Fényben éljünk, és figyeljünk arra, mit gondol Isten rólunk. Úgy szeretem, ahogy Keresztelő Jánost írja le a Biblia: „Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie” (Jn 1,6-7).
Ez ránk is igaz. Jézus mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12b). Ha elég közel maradunk Jézushoz, mialatt követjük Őt, bizalmunkat megtaláljuk Benne.
Ha érzelmeink fókuszát saját alkalmatlanságunkról az Ő mindenre alkalmasságot ígérő szavaira fordítjuk, önbizalomhiányunkat tartós Istenbizalomra cserélhetjük. Ha így teszünk, életünk bizonyságtétellé válik, tanúskodunk Arról, aki előhívott minket a sötétségből az Ő ragyogó világosságába (1 Pét 2,9).
Szeretnél jobban kötődni Jézushoz, szeretnél Istenben bízó emberré válni, aki biztonságát kizárólag Rá alapozza? Ha igen, akkor legközelebb, mikor az alkalmatlanság érzésének hideg árnyékát érzed, ne kérj Istentől több önbizalmat, imádkozz inkább tartós Istenbizalomért. Aztán fordulj oda a Fényhez, hogy szíved az Ő ígéreteiből fakadó biztonságra fókuszáljon, és abban éljen.
- Amikor alkalmatlannak érzed magad arra, amit vállaltál, jusson eszedbe Isten szava: kiválasztott vagy.
„Ti vagytok a tanúim és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy én vagyok” (Iz 43,10a).
- Amikor úgy érzed, képtelen vagy valamire, ha meginog alattad a talaj, Isten azt mondja: képes vagy.
„Az Úr, az én Uram ad nekem erőt, olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, és magaslatokon enged járni engem” (Hab 3,19).
- Ha érdemtelenséged gyötör, gondolj arra, hogy Isten azt mondja, szeret téged.
„Drágának tartalak és becsesnek … szeretlek” (Iz 43,4a).

Uram, Igéd azt mondja, kiválasztottál, királyi pappá, szentté tettél, Hozzád tartozom. Segíts, hogy sose felejtsem el, hogy előhívtál kétségeim árnyékából, hogy másoknak is bizonyságot tegyek a Fényről és a reményről, amit Benned megtaláltam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011. 08. 31.
www.proverbs31.org

Mikor elő akar jönni belőlem a csúnya kislány
Lysa TerKeurst

„Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen.” (Jn 15,11)

Előfordul néha veled is, hogy valaki ki akarja tépni az örömöt az életedből?
Velem igen.
És ilyenkor nagyon nehéz. Harcolnom kell. A jó kislány bennem azt mondja: „Légy kedves. Viselkedj Jézushoz méltóan. A te felelősséged, hogyan reagálsz. Uralkodj magadon, Lysa, uralkodj magadon.”
De az agyam csúnya-kislány-oldala kifakad. „Hogy volt képes ezt tenni/mondani! Majd én megmutatom neki!”
Az egyik énem így szól: kulcsold imára a kezedet.
A másik: mondd meg neki a magadét amúgy istenigazából.
Veszekedések.
Kijut belőlük. Talán mindegyikünknek. Főleg azokon a bizonyos napokon.
És Isten?
Nagyon szeretem, ahogy ez a két szó hat rám. Megakaszt. Lecsillapít. Emlékeztet. Megnyugtat. Legyőzi bennem a csúnya kislányt. És arra késztet, hogy megálljak. Állj meg. Csak egy pillanatra állj meg. Mert ezzel a pillanatnyi szünettel esélyt adsz a Szentléleknek, hogy leállítsa a csúnya kislányt, aki majd kirobban belőled, és ezzel végleg elmérgesítené a helyzetet.
A Szentlélek másképp beszél: „Lysa, állj meg, és gondolkodj. Lehet, pillanatnyilag jól esne üvöltözni, visszavágni, kiönteni a dühödet. De hosszútávon neked is rossz lenne. Rettenetesen éreznéd magad. Furdalna a lelkiismeret. Gyerünk, Lysa, csillapodj. Nézz előre, és tedd azt, ami hosszútávon a legjobb.”
Jó. De akkor is ronda dolog, hogy el akarja venni az örömömet.
Ám valójában senki sem veheti el az örömömet, ha én nem hagyom.
Jézus mondja a Jn 15,10-12-ben: „Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen. Az én parancsom pedig ez: szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.”
Több ponton is megérint ez az ige. Minden másokkal való interakcióban eldönthetem, megmaradok-e Isten szeretetében, vagy elfordulok tőle. Azt nem tudom irányítani, hogy az a személy hogy viszonyul hozzám. De azt igen, hogy én hogyan reagálok. Ha úgy döntök, megmaradok Isten szeretetében és kedves leszek, ez az örömömre jó hatással lesz. Jézus beinjekciózza örömét a kedves emberek szívébe. Ha úgy döntök, hogy kedves leszek, örömöm ahelyett, hogy megcsappanna, feltelik, teljessé lesz.
Vonulj hát vissza, csúnya-kislány-énem. A jézusi kislány föléd kerekedik. És ragaszkodik minden cseppnyi örömhöz, ami jogosan az enyém. Külső körülmények elrabolhatnak tőlem dolgokat. De az örömömet nem vehetik el.

Uram, ez most olyan szépen hangzik. De nem lesz könnyű, mikor újra találkozom az illetővel, azzal, aki miatt a csúnya kislány elő akar jönni belőlem. Segítesz, hogy ne felejtsem el ezeket a gondolatokat? Segítsz állandóan tudatosítani, hogy ez az ember nem rabolhatja el az örömömet, ha nem hagyom? Juttasd mindig eszembe, hogy ha kedves vagyok, az nem lecsapolja, hanem feltölti örömömet. És ez az, amit szeretnék. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011. 09. 01.
www.proverbs31.org



Hitet az érzelmek fölé
Tracie Miles

„Mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.” Zsolt 25,5,

Hónapokig dolgoztam rajta, nagy reményekkel, bízó várakozással.
Egy szempillantás alatt összeomlott. A hír hegyes késként a szívemig hatolt, álmaimat apró darabkákra vagdosta.
Olyan nagy volt a csalódás, hogy nem tudtam az érzéseimen felülemelkedni. Fáradhatatlanul dolgoztam ezen a projekten, és most kiderült: hiába. Csalódást és elutasítást éreztem.
Aztán ez az érzés ingerültségbe fordult, majd sértődöttségbe. Úgy éreztem, ez nem fair.
Miért nem hallgatta meg Isten a kéréseimet? Miért ültette a szívembe egy álom csíráit, ha aztán hagyja, hogy kitépjék onnan? Miért engedte, hogy ez megtörténjék? Miért velem történt meg?
Tudtam, hogy pozitívan kéne hozzáállnom, hogy nem kéne feladnom, de úgy éreztem, erre képtelen vagyok!
Kérdések zakatoltak az agyamban. Mi értelme lenne? Miért próbálkozzam újra? Ha Isten ilyen sokáig nem teljesítette a kérésemet, miért folytassam?
Hagytam, hogy az érzéseim felülírják a hitemet.
Csak az járt az eszemben, mit érzek a kudarc miatt, és nem az, vajon mit tesz közben Isten láthatatlanul. Úgy éreztem, igazságtalan a helyzet, és nem gondoltam arra, hogy mindig Isten útjai a legjobbak. Vágytam az azonnali eredményre, és nem bíztam Isten mindig tökéletes időzítésében.
Mivel rájöttem, hogy érzéseim útját állják hitemnek, a 25. zsoltárhoz fordultam iránymutatásért. A zsoltáros szavai átmosták a lelkemet.
1. vers: „Uram, lélekben hozzád emelkedem!”
Csüggedt voltam, reménytelen, úgy éreztem értéktelen vagyok, elutasítottak. Ezért szívemet kiöntöttem Istennek. És Ő figyelt rám.
2. vers: „Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim!”
Isten figyelmeztetett, hogy Benne bízzam, ne pedig valami álomban vagy vágyban. Ne a világ szempontjaiban. Ne a saját képességeimben. Ne az én időzítésemben. Ne a saját elképzeléseimben. Csak Benne bízzam. Isten elé hoztam imádságban ellenségeimet: az olyan nehezen megfogható érzéseket, mint a kételkedés, az elbizonytalanodás, az összezavarodás, a csüggedés.
3. vers: „Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled!”
Függetlenül attól, hogy beteljesülnek-e elképzeléseim, nem szégyenülök meg, mert Isten az én Istenem. Még ha tervei ütköznek is az én álmaimmal, tudom, hogy akkor is betartja örök ígéreteit.
4-5a vers: „Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem.”
Ezek a szavak megállítottak. Kezdtem racionálisan gondolkozni. Miért vertem a fejem a falba? Miért emészt a szorongás, a frusztráció? Hagytam-e, hogy Isten mutassa az irányt az utamon? Isten gyöngéden figyelmeztetni akar, hogy Ő a tanár, én a diák vagyok.
5b vers: „… mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.”
Ha saját vágyaimra és képességeimre hagyatkozom, biztos kudarc vár rám. Az öröm és a beteljesülés reménye egyedül Krisztusból származhat. Benne legyen a reményem, nem az emberekben, a karrierben, a férjemben vagy a gyermekeimben, az egyházban, az anyagi sikerben, a gondtalan életben vagy a beteljesülő álmokban. Istennel a csalódások lehetőségekké válnak, amik erősítik Belé vetett bizalmunkat. Az első lépés, hogy futtassuk át érzéseinket a hitünk igazságain.

Uram, Te tudod, mi fáj, ismered a csalódást, ami a szívembe szúrt. Segíts, hogy bízzam Benned, ahelyett, hogy engedem, hogy felemésszenek az érzéseim. Erősítsed meg hitemet, hogy uralkodni tudjon érzelmeimen. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.02.
www.proverbs31.org


Jelentésteli szépségek váratlan helyeken
Sarah Jio

„Tekintsetek föl a magasba,és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat.” Ézs 40,26

Ha azt mondja valaki, találok valami szépet a kertem gyomjai közt, nem hittem volna. Mégis ez történt egyik tavaszi reggel Seattle-ben lévő otthonomban.
Harmadik gyermekemmel való terhességem első időszakában voltam, annak minden kimerítő tünetével, elhívtam egy kedves, korosodó úriembert, hogy tisztítsa meg a kertemet a már-már uralomra jutó gazoktól. A délelőtt folyamán Randy, méretes szalmakalapjával, benyitott, és kérte, menjek vele, mert szeretne mutatni valamit.
„Nézze”, mutatott egy gazcsomóra.
„Mi ez?”
„Erdei ibolyák”, válaszolta.
Elkápráztatott a finom, halványlila kicsi virágok szépsége a szív alakú, sötétzöld levelek hátterével. „Vadvirágok” – folytatta Randy. „A legváratlanabb helyeken bukkannak fel. Van, aki nem törődik velük, pedig szépek.” Rám nézett. „Meghagyhatom őket?”
Csodálatos volt a formás kis lila virágok csoportja a sok gyomnövény között. Megérintett. Hetek óta hányingerrel kezdtem a napot. Nyakig benne voltam az új regényem lektorálásában, miközben két féktelen lurkóra próbáltam vigyázni, s igyekeztem lépést tartani napi munkámmal egy magazinkiadónál. Az élet olyan volt, mint egy állandó maraton – és én már alig bírtam levegővel.
Ahogy ott álltam a kertben aznap reggel, rájöttem, hogy olyannyira csak a futásra koncentráltam, hogy elfelejtettem megállni, és beleszippantani a rózsák illatába – vagy felfedezni a gyomok között az ibolyát. Isten akar figyelmeztetni? Egy ilyen apró, finom kis valami, mint az ibolya, ami váratlanul és hívatlanul előbújik a kertemben, hordozhat valami fontos üzenetet számomra?
Lúdbőrös lett a karom a gondolatra. „Igen” – mondtam. „Kérem, hagyja ott őket!”
Aznap délután, nyitott szemmel Isten teremtett világára, észrevettem, hogy az út mentén is egész ibolyaszőnyeg virít. Talán már elmentem mellettük anélkül, hogy észrevettem volna őket. Mi van még, ami mellett vakon elmentem?
Míg tovább dolgoztam a regényemen, az ibolyák nem hagytak nyugodni. Éreztem, hogy a történetnek szüksége van ezekre az apró, mégis szembetűnő virágszirmokra. Lassacskán a megváltás, a megbocsátás, a kiengesztelődés kulcsszimbólumává váltak a regényemben.
A gyomok gyakran elvonják figyelmünket a szépség és öröm jelenségeiről az életünkben. Gondjaink és tennivalóink eltakarják szemünk elől a csillagok seregét és Azt, aki teremtette őket. Az ibolyák most arra figyelmeztetnek, hogy álljak meg a rohanásban, ne csak a következő feladatra koncentráljak, hanem próbáljak egyszerűen jelen lenni. Arra figyelmeztetnek, hogy keressem Istent a teremtett világban.
A természet különböző elemeit, a vadvirágoktól a madarakig, a Biblia gyakran felhasználja mélyebb mondanivaló közvetítéséhez. A Mt 6, 28-at például mindenki ismeri: „Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak….”
Isten kincsekkel szórta tele az életünket – ajándékokkal, amik csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Miket nem vettünk még észre, mit nem láttunk meg a nagy rohanásban?
Kérlek, nézz ma körül Isten teremtett világában, a ragyogó csillagoktól a szitakötő szárnyának kékes vibrálásáig. Emeld föl a tekinteted, és fogadd be a csillagok seregének látványát. Előfordul, hogy Isten jelentéktelennek látszó dolgokkal mély értelmű üzenetet küld nekünk.

Uram, köszönöm Neked teremtett világod szépségét. Segíts, nyisd meg a szemem, add, hogy jelen legyek, és meghalljam hangodat az apró, látszólag jelentéktelen pillanatokban. Azért imádkozom, hogy sose legyek annyira elfoglalt, hogy ne vegyem észre a szép és jelentésteli dolgokat, amiket az utamra helyezel, hogy vezessenek, és örömöt ébresszenek a szívemben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.05.
www.proverbs31.org



A hála érzése mindent átalakít
Lysa TerKeurst

„Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12)

1992-t írtunk. Ültem az ágyon, arcomon csorogtak a könnyek, negatív gondolatok kergették egymást a fejemben. Miért olyan nehéz együtt élni vele? Miért nem képes megérteni? Miért nem tud megváltozni? Talán nem is kellett volna hozzámennem.
Ez a jelenet újra meg újra megismétlődött házasságunk első öt évében. Csüggedt voltam és kimerült, közel ahhoz, hogy feladjam.
És íme, itt vagyok, eltelt 19 év, és nagyon örülök, hogy akkor nem mentem el.
Az évek során az Efézusiaknak írt levél 6,12 megtanított, hogy nem a férjem az ellenségem. Érezhetem úgy, hogy ő az, de valójában az igazi ellenségem a Sátán, aki gyűlöli a házasságot, és mindent kieszel, hogy közénk álljon.
A Sátán célja mindig az, hogy valamit beékeljen két ember közé, és szétválassza őket.
Minden úton-módon el akar választani egymástól: konfliktusokkal, fájdalommal, félreértésekkel, a zavarkeltés száz meg száz módszerével.
El akar szakítani a szomszédainktól, a barátainktól, a munkatársainktól, a szüleinktől, a házastársunktól, a gyermekeinktől.
Mindenekelőtt Istentől akar elválasztani. Isten szívéről akar leszakítani.
Egyik stratégiája a Sátánnak, amivel az szétválasztást elindítja, hogy igyekszik minket belesüllyeszteni a duzzogás, panaszkodás lelkiállapotába. Ha sikerül figyelmünket a nehézségekre, az egyértelműen negatív dolgokra irányítania, ezzel apró, egyre táguló repedéseket üthet kapcsolataink falán.
A szomszéd – és bárki más – füve egyre zöldebbnek látszik a miénknél.
Tisztán látom a folyamatot, ami házasságunk első öt évében végbement. Valahogy hiperérzékeny lettem mindenre, amit rossznak véltem a férjemben, s teljesen vak lettem a jóra.
Duzzogtam, panaszkodtam, zaklattam, és meg akartam változtatni.
S eközben majdnem tönkretettem a házasságomat.
A Sátán egyre inkább teret nyert, ahogy a távolság Art és köztem napról napra növekedett. Elmentünk tanácsadásra, de szívem annyira fájt, úgy megkeményedett, hogy semmi szinten nem voltam hajlandó kapcsolatba lépni vele. Keserű voltam, zsémbes, és boldogtalan.
Aztán egyik nap, mikor könnyek között könyörögtem Istenhez, tegyen valamit, hogy jó irányba forduljanak a dolgok, késztetést éreztem, hogy felsoroljam Artnak azokat a tulajdonságait, amikért hálás lehetek.
Eleinte nehezen ment. A Sátán suttogásainak hatása alatt voltam, csak a negatív dolgokat láttam, fel sem merült, hogy valami jót is találhatok.
Aztán, ahogy egymás után felszínre kerültek a pozitív vonások, a hozzáállásom is kezdett megváltozni. Mintha a negatív felhők lassan oszladozni kezdtek volna, újra láthatóvá váltak a pozitív tulajdonságok.
Szomorú, hogy öt évem arra ment el, hogy a zöldebb füvön ábrándoztam. Mostmár tudom, hogy ott zöldebb a pázsit, ahol trágyázzuk, és öntözzük. A hála érzése – amikor tudatosan számba vesszük, miért lehetünk hálásak – kiváló módja a pázsit gondozásának. Mindent átalakít.

Uram, köszönöm, hogy megmutattad, milyen jótékony hatása van, ha tudatosítom és értékelem szeretteim jó tulajdonságait. Segíts felismernem a Sátán mesterkedéseit, és hogy ellen tudjak állni nekik valódi hálatelt szívvel. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.09.06.
www.proverbs31.org