Történetek Adventre 23

Örökre - karácsonyi történet Oroszországból
Will Fish
rövidített, terjeszthető változat

1994-ben két amerikai tanár elfogadta az Orosz Oktatási Hivatal meghívását, hogy bibliai alapokon álló erkölcstant és etikát tanítson állami intézményekben: börtönökben, cégeknél, tűzoltóságokon és rendőrségeken, és egy nagy árvaházban. Mintegy 100 árva, elhagyott vagy az otthoni durva bántalmazásból kimentett gyermek élt az állami fenntartású intézményben. Az amerikai küldöttektől hallottuk az alábbi történetet:

Közeledtek az ünnepek 1994 telén, ez volt az első alkalom, hogy a gyermekek a Karácsony igaz történetéről hallottak. Meséltünk nekik Máriáról és Józsefről, akik megérkeztek Betlehembe. Nem találtak szállást a fogadóban, ezért egy istállóban húzták meg magukat. Ott született meg a kis Jézus, szülei egy jászolba fektették.
A gyerekek és az otthon személyzete feszült figyelemmel hallgatták a történetet. Többen előre jöttek, s felültek a padok tetejére, hogy egy szót se veszítsenek el.
Mikor befejeztük, kartonlapokat osztottunk ki a gyerekeknek, s megmutattuk, hogyan tudnak jászlat hajtogatni. Mindenki kapott egy kis sárga papírszalvéta darabot, amit otthonról hoztunk. A városban nem lehetett színes papírt kapni. Útmutatásunk szerint a gyermekek összetépték a sárga szalvétát, és gondosan kibélelték „szalmával” a jászolt. Kis darab flanelből készítették el a kis Jézus pólyáját. A flanel egy amerikai hölgy hálóingéből származott, aki mikor hazaindult, hátrahagyta néhány régi ruháját ilyen célra. Szintén még Amerikából hoztuk azt a drapp posztót, amiből babaformákat vágtunk.
A gyerekek szorgosan dolgoztak a jászluk összeállításán, én az asztalok közt sétálgattam, hogy segítsek, ha szükséges. Minden rendben ment, míg oda nem értem a kis Misa asztalához. 6 év körüli kisfiú volt, és már befejezte a munkát. Belenéztem a jászolba, amit készített, és meglepődve láttam, hogy két baba fekszik a szalmán.
Gyorsan odahívtam a tolmácsot, és kértem, kérdezze már meg a kisfiút, miért rakott két babát a jászolba. Misa öntudatosan összefonta a karját a mellén, ránézett az elkészült jászolra, és elkezdte mesélni a betlehemi történetet. Ahhoz képest, hogy alig volt hat éves, és hogy először hallotta, nagyon pontosan elsorolt mindent – addig, amíg oda nem ért, hogy Mária elhelyezte a kis Jézust a jászolba.
Innen már szabadon szőtte tovább a történetet. Saját befejezést talált ki hozzá: „És amikor Mária betette a kisbabát a jászolba, Jézus rám nézett, és megkérdezte, hol lakom. Mondtam, hogy nincs anyukám meg apukám, és nincs hol laknom.
Akkor Jézus azt mondta, hogy lakhatom nála. De mondtam neki, hogy azt nem lehet, mert nem tudok neki ajándékot adni, pedig mindenki más adott. De nagyon szerettem volna vele lenni, és gondolkoztam, mim van, amit neki adhatnék. Arra gondoltam, ha melegíthetném, az jó ajándék lenne.
Ezért megkérdeztem Jézust: „Ha melegítenélek, az elég lenne ajándéknak?”
„Igen”, mondta Jézus, „ha melegítenél, az lenne a legjobb ajándék, amit kaphatok.”
Ezért bemásztam a jászolba, és Jézus rám nézett, és azt mondta, maradjak vele, és lakjam nála örökre.”
Mikor befejezte a történetet, Misa szemét ellepték a könnyek. Kezével eltakarta a szemét, leborult a padra, a válla rázkódott a zokogástól. Az árva kisfiú rátalált valakire, aki sosem hagyja el, aki vele marad ÖRÖKRE.