Lélekerősítő levelek 77

A pásztorok és az asszonyok feladata
Karen Ehman

„Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, elhíresztelték azt is, amit már előbb megtudtak a gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén.” Lk 2, 16-18

„Mesélj még a pásztorokról, anyu. Nagyon szeretem ezt a részt” – kérte hároméves kisfiam, Mitch. A Hálaadás utáni héten történt, mikor elkezdtük szokásos decemberi rituálénkat: a karácsonyi történetet meséltük esténként a csillogó karácsonyfa alatti kosárból válogatva. Több tucat, szebbnél szebb képekkel illusztrált könyvet gyűjtöttünk össze az évek során a születés történetéről.
Mitch kedvence a pásztorokról szóló epizód volt. Attól kezdve, hogy ügyetlen ujjacskáival már lapozgatni tudta a kemény karton babakönyveket, újra meg újra rákeresett a pásztorok képére, hosszan nézegette a pusztában élő, nyájukat őrző marcona, mégis szelíd embereket.
Kisfiam lelkesedése arra indított, hogy mélyebben elgondolkozzam arról, mit tanulhatunk a pásztoroktól.
Az első Karácsony éjjelén ezek a lenézett, szegény emberek szokásos feladataikat végezték: etettek és itattak; terelték és védelmezték a rájuk bízott állatokat; ápolták a sebesülteket, bátorították a félénkeket. Közben éberen lesték, nem közeledik-e valamilyen ragadozó, hogy ártson a báránykáiknak.
Mikor a pásztorok meghallották a mennyei kórust, életük egyszerre megváltozott. Elsőre talán zavaró lehetett a különös közjáték. A juhokra egyfolytában figyelni kell. Ha csak egy pillanatra szem elől tévesztik őket, az végzetes lehet.
Nem tudhatták, hogy rövidesen találkozni fognak Mindenek Pásztorával, aki rongyokba pólyálva egy jászolban rejtőzik.
Mi asszonyok, főleg akiknek gyermekeik vannak, néha úgy érezzük, mintha pásztorok lennénk egy megváltozott korban. Hisz mi mást teszünk mi is, mint etetünk és itatunk, terelünk és védelmezünk, ápolunk és bátorítunk, és éberen lessük, nem fenyegeti-e valami drága báránykáinkat. Néha koszos, vagy kellemetlen a mi munkánk is, és ritkán kapunk érte vállveregetést, társadalmi elismerést. Mégis lényeges, amit teszünk. Még azoknak az anyáknak a munkája is, akiknek a gyermekei készen állnak a karám elhagyására.
Gyermekeinknek, legyenek bármilyen korúak, fontos a Karácsony alapüzenete: Krisztus eljött a földre, hogy reményt és új életet adjon azoknak, akik Felé fordítják szívüket. Eleinte képeskönyvek illusztrációi segítik a bevésést, később lehetőség nyílik arra, hogy velük együtt életre keltsük az üzenetet.
Amikor felnőttek a gyermekeink, mindig izgalommal vártuk, hogy alkalmunk legyen a karácsonyi üzenet továbbadására. Segítettünk szegények konyháján, hajléktalan szállókon. Egy-egy családnak ételt és ajándékot vittünk karácsonyra. Járdasepréssel, takarítással járultunk hozzá egy magányos özvegyasszony karácsonyi készülődéséhez.
Mit tehetünk még, hogy megéljük ezt az időtlen üzenetet, amit kicsi bárányom olyan élvezettel hallgatott évről évre?
Hagyjuk abba egy pillanatra a lázas készülődést. Tegyük le az ezüstlamét vagy a portörlőt. Kapcsoljuk ki a karácsonyi dalokat, és legyünk csendben, egyedül. Engedjük, hogy Isten megszakítsa napi menetrendünket, és bemutasson újra a Jó Pásztornak. Szüneteljen a munka, csodálkozzunk el, mint a pásztorok, és aztán – mint ők is – beszéljük el környezetünknek, milyen csoda ez a Krisztus-gyermek. Aztán együtt segíthetünk, hogy mindenütt visszhangozzék a tartós reménység örömhíre:
„Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz. Üdvözítő született ma nektek Dávid városában, ő Krisztus, az Úr” (Lk 2,10-11).
Uram, segíts, hogy megálljak a rohanásban, és eltöprengjek a csodán, hogy a Földre küldted a Krisztus-gyermeket. Hadd tudjam gyermekeimnek átadni a szeretetet és a vágyat, hogy másokat is odavezessenek tökéletes, önfeláldozó Fiadhoz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.03.
www.proverbs31.org


A fák beszéde
T. Suzanne Eller

„Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem és levelei nem hervadnak. Siker koronázza minden tettét.” Zsolt 1,3

„Suzie, nézd azt a fát!” Vera barátnőm egy hatalmas, haldokló fára mutatott. Néhány levél még próbált megkapaszkodni, de az ágak többsége már elszáradt, sok letört.
„Forró és száraz volt a nyár – mondta Vera. – Nem nyúltak elég mélyre a gyökerei – pont, mint nekünk.” Tovább sétáltunk, s ő arról beszélt, hogy ha sekélyen gyökerezünk a hitben, ha nem jut a lelkünk elég táplálékhoz, könnyebben megsínyli a nehéz idők tikkasztó hőségét.
A fák beszéde. A barátnőm érti. A természet minden jelenségében meglát valami mélyebb értelmet. Néha én is próbálkozom, de ha nem mondja, én most is csak egy kiszáradt fát láttam volna.
Vera most nehéz időket él. Nagy a hőség. Rákos.
Mialatt imádkozom érte, bátorítást kapok az első zsoltár fent idézett szavaiból. Az Istenhez hűséges ember eszerint olyan, mint a folyópartra ültetett fa. Annyi táplálékot kap, hogy állandóan tud teremni, levelei nem száradnak el. Mindegy, milyen az időjárás a folyótól távolabb, a fa virul. Mint a barátnőm.
Vera átesett a műtéten. Majd a kemoterápián. Kihullott a haja, egy ideig nagyon beteg volt. De nem vesztette el az örömét, a mosolyát. Nem vesztette el a hitét. Mikor először jött templomba, csinos kis rózsaszín kalappal a kopasz fején, ölelésre kitárt karral fordult felém.
Ma már, ha séta közben erős, árnyat adó, gyümölcsöt hozó fát látok, Vera jut eszembe. Megtanított a fák beszédére figyelni.
Ápoljuk úgy hitünket, hogy gyökereink egyre mélyebbre nyúljanak, egyre erősebbek legyenek. Most még talán elvagyunk sekély gyökereinkkel, de honnan vesszük a táplálékot, ha égetni kezd a nap, hogyan maradunk meg, ha vihar tombol?
Verától megtanultam, hogy akkor jutunk elegendő táplálékhoz, ha olvassuk a Bibliát, és imádkozunk. Így növekedhetünk Istenről alig tudó csemetéből felnőtt hitű fává, aki árnyat ad a hozzá fordulónak.
Megmutatta Vera azt is, hogyan lehet állandóan gyümölcsöt hozni. Jó időben, rossz időben. Verát mélyre nyúló gyökerei megtartották egy könnyűnek igazán nem nevezhető időszakban, nem veszített erejéből, nem töredeztek le az ágai.
Néhány hete egyedül sétáltam. Egy fa megállított. Levelei a piros, narancssárga, sárga különböző árnyalataiban tündököltek. Isten fenségének üzenetét hozták egy kemény nyár után.
Eszembe jutott Vera. Alig vártam, hogy hazamenjek, és megosszam örömömet a barátnőmmel. Most már én is értem a fák beszédét!

Uram, testemet étellel táplálom meg pihenéssel, de gyakran megfeledkezem lelkem táplálásáról a Te jelenléteddel. Segíts, hogy naponta egyre mélyebbre eresszem gyökereimet Beléd, hogy erős legyek, és teremhessek bármilyen évszakban. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.05.
www.proverbs31.org

Az ajándék
Rachel Olsen

„A bűn zsoldja ugyanis a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,23)

Minden évben, így december közepe táján egy könyvesboltban találom magam. Karácsonyi dzsessz zsong a hangszórókból, a kávézórészlegből áradó frissen pörkölt kávé aromája elegyedik a levegőben az új könyvek jellegzetes illatával. Nyami. Alapítványoknak gyűjtő kedves emberek szolgálatkészen jelentkeznek a megvásárolt kincseim díszes csomagolására.
Ajándéknak valót keresgélek – édesapám és a kislányom szeretnek könyvet kapni karácsonyra. Gőzölgő, fahéjjal ízesített kávéval a kezemben rájuk gondolva indulok körülnézni az üzletben.
Ám nem jutok messzire a kávézótól. Mindig megállít ugyanaz a pult. Az, amelyiken a karácsonyi regények vannak. Hópelyhek, szánkók díszítik a címlapokat. Hóba burkolózó kisvárosi terek, egy viktoriánus ház ablakaiból meleget sugárzó kandallófény hívogat. Vágyakozással töltenek el a szívmelengető képek.
Beleképzelem magam az egyik jelentbe. Puha takaróba burkolózva ülök egy fotelben a karácsonyfa mellett, és elmerülök a könyvből áradó ünnepi hangulatban.
Aztán magamhoz térek, eszembe jut, hányadika van.
Egy hét választ el karácsonytól, ami azt jelenti, hogy még hátravan a fiam születésnapi bulija. Hiába kezdeném ma el, nem fogom befejezni a regényt az ünnepig. Valami irracionális okból, kudarcként élem meg, ha nem tudok végigolvasni egy karácsonyi történetet Karácsony előtt. (Csak én érzem úgy, hogy nem esne jól az ünnep után folytatni a történetet?)
Visszarakom a könyvet az asztalra, szipogok egy kicsit, aztán folytatom a keresgélést. Ez a jelenet már sokszor ismétlődött az elmúlt évek során, és jó eséllyel fog még a jövőben is.
Ám itt jön a fordulat. Igenis, minden évben ott ülök betakarózva a fotelben a karácsonyfa mellett, és olvasok egy csodálatos karácsonyi történetet. Egyfajta útleírást. Van benne dráma, intrika, szeretet és gyilkosság is. Máté evangéliuma 1,18-23, Krisztus születésének és élete első éveinek története.
Nincsenek benne hópelyhek és szánkók. Nincsenek Viktória-korabeli házak. Senki nem süt benne mézeskalácsot, nem aggat díszeket egy fenyőfára. De van benne kölcsönös ajándékozás. Bölcsek adnak ajándékot a kisded Jézusnak, hogy kifejezzék megbecsülésüket, hogy ünnepeljék megszületését. De nem csak ez történik, mert a folytatásban előviláglik az igazi, a végső kölcsönös ajándékozás: mi adjuk a bűneinket, Krisztus a megigazulást. A hitünket adjuk cserébe az örökéletért. Ez az az ajándék, amit mindnyájan keresünk, akár tudunk róla, akár nem.
Ez a karácsonyi történet, amiből a fenti ige is származik, arról szól, hogy Jézus Isten nekünk adott legnagyszerűbb ajándéka. Az életem alapján napjaim sorának végén a halált érdemlem. Jézus élete alapján az örök életet kapom! Nincs az a megvásárolható ajándék, ami megközelíthetné ezt. Nincs olyan karácsonyi történet, bármennyire tehetséges lenne is az írója, amit ezzel össze lehetne mérni.
Isten írta meg a világ legcsodálatosabb karácsonyi történetét. Minden évben elolvasom, és hagyom, hogy Jézus öröme betöltse a lelkemet. Ez a történet nemcsak a szívünket melegíti föl, de meg tudja változtatni az életünket is.

Uram, köszönöm Neked az örök élet ajándékát, amit Jézus Krisztusban adtál. Köszönöm, hogy biztosítottad, hogy az Ő élettörténetét papírra vessék, és így én is olvashatom. Tölts el közben, kérlek, jelenléteddel, és segíts, hogy olyan nagylelkű, adakozó és megbocsátó legyek, amilyen Te vagy. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.06.
www.proverbs31.org


Agyonzsúfolt élet
Glynnis Whitwer

„Ügyelj, hogy mindig tudd, mi van a juhaiddal, és figyelj gondosan a nyájaidra!” Péld 27,23

Felpakoltuk a bőröndöket, hátizsákokat, szatyrokat egy poggyászkocsira, és irány a jegypénztár. Késésben voltunk, úgy gondoltuk, gyorsabb, ha egy kocsira halmozunk mindent, és rohanunk.
Valami minden lépésnél kezdett lecsúszni a halomról. A férjem tolta, én húztam a targoncát, s közben mindketten próbáltuk egyensúlyban tartani a csomagokat. A liftig nem is volt nagyobb baj.
Legidősebb fiúnk, aki akkor hétéves volt, tartotta a liftajtót. Ám miközben átmentünk a küszöbön, az egymásra gyömöszölt csomagok kezdtek lecsúszni. A hároméves Robbie, aki törött, begipszelt lábbal jött velünk, megállt a kocsi előtt. A férjem nem vette észre, s ahogy előreugrott egy lecsúszó szatyorért, rálépett a lábára.
Robbie felordított, a férjem segítségért kiáltott, a lift sípolásba fogott, jelezve, hogy túl sokáig tartottuk nyitva az ajtót. Josh ijedtében sírni kezdett. Katasztrofális helyzet volt.
Ha… ha kicsit hamarabb indultunk volna el a szállodából, ha számítottunk volna rá, hogy sorba kell állni az autókölcsönzőnél, mikor leadjuk a kocsit, ha nem terheltük volna túl a poggyászkocsit, ha nem borítottak volna ki az ijedtségtől vagy fájdalomtól ordító gyermekek…
Súlyosan nehezedtek ránk ezek a gondolatok, mialatt a repülőhöz igyekeztünk. Másodperceken múlott, hogy még elértük a járatunkat.
Örülnék, ha csak ez az egy eset lett volna. De akkoriban rendszeresen belegyömöszöltem még valamit az időmbe, mielőtt kiléptem az ajtón, még egy találkozást a már amúgy is túlzsúfolt délutánba, vagy több feladatot elvállaltam, mint amit reálisan el tudtam végezni.
Mi volt a gond? Túlterhelt életet éltem.
Vállalásaim meghaladták lehetőségeimet. Állandóan feszült voltam – magammal, az otthonommal, a férjemmel, a gyermekeimmel. Miért nem tudnak semmit megoldani? Miért nem állnak már le a kérésekkel? Miért rám van szüksége mindenkinek?
Aztán eljött a nap, amikor szembe kellett néznem a helyzettel. Nem vádolhattam senkit, nem mentegetőzhettem, nem halasztgathattam tovább. Az összeomlás szélén voltam, és a családom szenvedett. Abba kellett hagynom ezt az életformát.
A Példabeszédek 27,23 azt mondja: „Ügyelj, hogy mindig tudd, mi van a juhaiddal, és figyelj gondosan a nyájaidra!” Igen, ezt kell tennem. Bármily fájdalmas, őszintén számba kell vennem összes tennivalómat, terveimet, a fontossági sorrendemet, feladataimat, szembe kell néznem azzal, mit végzek el jól, mi az, amit elhanyagolok.
Listát készítettem az otthoni, a munkahelyi, a családi tennivalókról. Mi az, ami nem tűr halasztást, mi az, amit elodázhatok. Önkéntes vállalásaimat is számba vettem az iskolában és a gyülekezetben. Még napok múlva is jutottak eszembe fel nem jegyzett feladatok, amikről pillanatnyilag megfeledkeztem. Mikor elkészültem a listával annyira megterhelő volt a mennyiség, hogy el akartam égetni az egészet, és nekifogni újból.
Ehelyett elkezdtem átszerkeszteni. Sokat imádkoztam, kértem Istent, mutassa meg, mi az Ő szándéka velem az adott időszakban. Kihúztam azokat a feladatokat, amelyekhez már nem éreztem hívást, és azokat, amiket más is elvégezhetett. Lefaragtam a listámat, hogy csak a valóban fontos dolgok maradjanak, amiket feleségként és három kisgyermek édesanyjaként el kell látnom.
Néhány dolgot azonnal törölhettem az életemből, és voltak folyamatban lévő ügyek, amiket még be kellett fejeznem, mielőtt törölném őket. Végül az életem kezelhetővé vált. Az állandó nyomás, hogy valamit még meg „kell” tennem, megszűnt. Soha véget nem érő listám egy tervezetté alakult, amit hetente újraértékeltem, és be tudtam osztani heti és napi tennivalókra.
Azóta Isten még két kislányt küldött a családunkba, akiket örökbe fogadtunk, így most már ötgyermekes anyuka vagyok. És még mindegyiknek szüksége van rám. De mert ismerem juhaim állapotát, kézben tudom tartani az előre látható eseményeket, és így kevésbé borítanak ki a váratlan történések.
Úgy sejtem, életem végéig küzdeni fogok azzal a késztetéssel, hogy többet vállaljak, mint amennyit teljesíteni képes vagyok. De már tudom, hogy ez a fajta könnyelmű optimizmusom árt a szeretteimnek, ha nem ötvözöm kellő bölcsességgel, a pillanatnyi állapotom gondos mérlegelésével. Kemény lecke volt, de megtanultam. Az agyonzsúfolt élet összeomláshoz vezet, a rendezett élettel viszont kiegyensúlyozottság és béke jár.

Uram, Te tudod, mennyire zűrzavaros és rendezetlen tud lenni az életem. Arra hívtál, hogy rakjak rendet benne. Segíts, hogy jól kezeljem, ami rajtam áll, és így fel tudjak készülni arra, amire nincs rálátásom. Adj, kérlek, bölcsességet és tisztánlátást. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.07.
www.proverbs31.org

365 napi áldás
Holly Good

„Ő állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát.” Kol 4,12

Szolidan becsomagolva egy szeretettel lepecsételt borítékba – a legemlékezetesebb karácsonyi ajándékom. Életem 44 karácsonyán még sosem kaptam olyan értékes kincset, mint pár évvel ezelőtt. Egy olyan ajándék volt, ami 365 napra biztosított jó érzést, békét, örömöt. És azóta sem felejtettem el.
Az irodánkban egy dobozba gyűjtjük az egymásnak szánt ajándékokat, és a karácsonyi közös ünnepélyen mindenki húz közülük egyet. Egyszerűen csomagolt kis doboz volt, ami a kezembe került, ahogy belenyúltam az ajándékok közé. Egy kísérőlevél is volt benne, amit hangosan olvasni kezdtem:
„Tegnap este, ahogy csomagoltam az ajándékodat, Isten súgott nekem egy ötletet, amit teljes szívemmel elfogadtam. Te, aki ezt az ajándékot kicsomagoltad, nemcsak egy általam készített karácsonyfadíszt kapsz, hanem egy ígéretet is tőlem. Kitüntetés és megtiszteltetés számomra, hogy a következő év minden napján imádkozhatom érted. Akár rossz napod lesz, akár jó, mindig tudhatod, hogy én név szerint fogok imádkozni érted. Szeretlek. Boldog Karácsonyt. Szeretettel Melissa.”
Könnybe lábadt szemmel, szavak nélkül öleltem magamhoz drága barátnőmet. Írott üzenete balzsamként simogatta meg szívemet. Nem tudtam szavakba önteni, mit érzek. Csendben összehajtogattam a levélkét, és visszacsúsztattam a borítékba. Csak mosolyogni tudtam.
Valaki minden nap imádkozni fog értem! Kihagyás nélkül. Mekkora ajándék!
Még senkitől sem kaptam ilyen ígéretet. Persze, szokták mondani a barátnőim, barátaim, hogy imádkoznak értem, ha beszámolok nekik valamilyen küzdelmemről. Előfordul, hogy felhív valaki, hogy elmondja, hirtelen eszébe jutottam, és imádkozott értem. Mások is mondják néha, hogy meg szoktak rólam emlékezni imáikban. De azt a biztonságot, hogy van egy imaharcos, aki minden egyes nap küzd értem imáiban, ezt még elképzelni sem tudtam.
Nagyon jó érzés volt.
Bátorságot, önbizalmat, optimizmust éreztem.
De mindenekelőtt azt, hogy szeretve vagyok. Mekkora elköteleződés. Nekem és értem. Minden nap.
Tudod, ismerem az ima erejét. Tapasztaltam gyógyulást, növekedést, csodákat, békességet magányos ima, családi vagy közösségi imádkozás hatására. Eljutottam arra az alázatos felismerésre, hogy minden nap teljesen Tőle függjek, és ez az imádkozással kezdődik.
Az imádsággal teli élet nem azt jelenti, hogy meggyőződésem, hogy Isten mindent pontosan úgy tesz majd, ahogy kérem Tőle. Azt jelenti, hogy tudom, hogy meghallgat, és tudja, mi a legjobb nekem. Bizalom abban, hogy vezetni, irányítani fog, ha keresem az akaratát. Teljes szívemmel ráhagyatkozom erre a bizonyosságra.
Túláradó hálával a szívemben mentem haza aznap a karácsonyi ünnepségről, boldoggá tett az egy évig tartó imaajándék. Eldöntöttem, hogy viszonzásul én is minden nap imádkozom Melissáért. Mint kiderült, kihívásokkal teli év következett számára, szüksége volt az imáimra.
Amikor hálásan rágondolok, mindig eszembe jut a kolosszéieknek írt levél fent idézett mondata Epafrászról, Krisztus Jézus szolgájáról: „Ő állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát.”
Sosem felejtem el Melissa csodálatos, önzetlen ajándékát.

Uram, köszönöm, hogy olyan barátokat adsz, akik a Te szereteteddel szeretnek minket. Köszönöm, hogy meghallgatod kéréseinket, és úgy válaszolsz rájuk, ahogy jónak látod. Bízunk Benned, szeretünk és magasztaljuk Szent Nevedet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.08.
www.proverbs31.org


Amikor nehéz a karácsony
LeAnn Rice

„Meggyógyítja a megtört szívűeket”. Zsolt 147/3a

A naptárra néztem, s kiszámoltam, hány nap van még karácsonyig. Minden évben így szoktam, türelmetlenül várom Krisztus születésének megünneplését, s azt, hogy egy tökéletes ajándékkal örömöt szerezzek valakinek.
Abban az évben mégsem jóleső izgalom volt bennem, sokkal inkább rettegés.
Férjem, Ron, áprilisban hunyt el. Ez a karácsony lesz egyike a félelmetes „első” alkalmaknak, amiket nélküle, a fiammal kettesben töltünk el.
Törékeny, elesett, magányos – ezek a jelzők illettek rám azon a télen. Úgy tűnt, mindenkit elkapott a készülődés boldogsága, a közelgő családi együttlétek fölött érzett örömük csak még hangsúlyosabbá tette a veszteségemet.
A mindent uraló fájdalom mellett még aggódtam is. Hogy tudom eltartani magunkat? Hogyan biztosíthatom a kisfiamnak az örömteli ünnepet, mikor egyfolytában sírni szeretnék? Túl sok volt az egész.
Talán megértesz, mert neked is nehéz a karácsonyod. Valaki elment, akit szerettél, valaki talán súlyosan beteg. Esetleg ez az első ünnep, mióta elhagytak, vagy mióta elváltál. Te sem érzel mást, csak mint én akkor: fájdalmat, rettegést, aggódást.
Az az első karácsony a férjem halála után 14 évvel ezelőtt volt. Időbe telt, de sikerült kialakítanom néhány módszert, amivel örömöt tudok csempészni az ünnepekbe. Szeretném ezeket megosztani most veled.
Mutasd ki, hogy fontos neked az, aki elment. Férjem hiánya annyi év után is ránehezedik a szívemre bizonyos alkalmakkor. Az ő emlékére Nick fiammal felakasztunk egy különleges díszt a karácsonyfára. Jól látható, központi helyre kerül, jelzi, hogy Ron is része az ünnepünknek, hisz hozzánk tartozik. Akassz fel te is egy emlékeztető díszt a fára, vagy adj ajándékot valakinek az ő nevében, vagy adományozz egy olyan szervezetnek, amelyik kedves volt neki. Készítsd el vacsorára a kedvenc ételét, elevenítsétek fel az emlékét, beszélgessetek róla az asztal körül.
Teremts új hagyományokat. Mindig szerettem a nagy, közös ünneplést, zajongással, felfordulással. Kiterjedt családom messze lakik, Nick-kel elhatároztuk, hogy új család után nézünk a közelben. Az évek során Isten új embereket küldött, akik kitöltik az űrt az életünkben, a szívünkben, az ünnepekkor. Egyik kedvenc új hagyományom, hogy egyik nap meghívom a barátaimat, és nagy karácsonyi vacsorát készítek nekik. Együtt ünnepelünk, jókat eszünk, és részem van mindabban a zenebonában és felfordulásban, amire áhítozom.
Oszd meg a karácsony jó érzését. Megtapasztaltam Isten ígéretének valóságát, hogy meggyógyítja az összetört szívet, épp ahogy fenti igénk írja. A gyógyulás többnyire mások szeretetén át érkezett. Ezért hát nyitott szemmel járok, hogy meglássam, ha valaki bánkódik, szomorú az ünnepen. Ha másokat vigasztalok, én is vigasztalódom.
Mialatt most az idei karácsonyra készülődöm, tudom, újra átélem a sokféle érzés már ismerős kombinációját. Rám tör a szomorúság, mert a férjem nélkül kell ünnepelnem, de ugyanakkor hálásan ünneplem azt, amit csak Krisztus tud nyújtani: a megtört szív gyógyulását. Ezért a jó érzésért, amit csak Ő tud adni, ezért is ünnepeljük a születését ilyenkor, Karácsonykor.

Uram, hálát adok Neked, mert jelen vagy, és jelenléted jó érzéssel tölt el akkor is, ha szomorú vagyok. Könyörgök Hozzád, hogy különösen ebben a karácsonyi időszakban, nyíljon meg a szemem, vegyem észre mások fájdalmát. Segíts, hogy szeretni tudjam őket Érted. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.12.09.
www.proverbs31.org