Lélekerősítő levelek 182

Jobb lett volna hallgatni
Karen Ehman

„Láttál-e már elhamarkodott beszédű embert? A bolondnak is több a reménye, mint neki.” Péld 29,20

Előfordult már, hogy bajba sodort – akár még bűnre is vitt – az, hogy túl sokat beszéltél?
Velem megtörtént nemegyszer.
Évekkel ezelőtt egy barátnőmmel a középiskolai kosárlabda mérkőzést néztük, és a 17 éves gyermekeink – az ő fia és az én lányom - között bimbózó kapcsolatról beszélgettünk. Nem volt ez hivatalos együttjárás, de tudtuk, hogy kedvelik egymást, és ennek örültünk mindketten.
Én csak hadartam tovább, hogy milyen kemény munkát fektettünk abba a férjemmel, hogy a gyermekeink megtanulják, hogyan válasszák meg párjukat vagy majd házastársukat, és ne csak a külsőt nézzék. Tréfásan azzal indokoltuk ezt, hogy így is úgy is mind megcsúnyulunk idővel (mire a lányom okosan megjegyezte, hogy épp ezért fontos a jó kiindulópont!).
Miközben én azon igyekeztem, hogy éreztessem, milyen boldogok vagyunk, hogy lányunk hallgatott ránk, és fontos neki, hogy ne csak jóképű legyen a barátja, de rendes gyerek is és csodálatos egyéniség, a barátnőm valahogy azt vonta le mindebből, hogy mi örülünk, hogy a lányunk egy jellemes fiút választott, és nem foglalkozott a közönséges külsővel!
Napok múltak, mire rájöttem, hogy rossz üzenetet adtam át. Levelet kaptam a barátnőmtől, amiben leírta, milyen rosszul esett neki, hogy míg látszólag dicsértem fia jellemét, közben azt akartam mondani, hogy nem tartom vonzó fiatalembernek.
Ledöbbentem.
Valami összetört. Félreértették, amit mondtam. És most itt állok egy tönkrement barátsággal, amihez még oly sok reményt fűztem. Mindez azért, mert nem gondolom meg, mit mondok.
Azonnal felhívtam telefonon a barátnőmet, bocsánatot kértem, és elmondtam most már érthetően, világosan a gondolataimat, amik megelőzték hirtelen kimondott szavaimat, melyek félreértéshez, konfliktushoz vezettek, és amelyeket támadásként lehetett értelmezni.
Istennek hála, barátnőm elfogadta a magyarázatot, és még most, hat évvel később is jó barátnők vagyunk!
Ha el akarjuk kerülni, hogy megbántsuk barátainkat, szeretteinket – és általában, hogy verbális bűnöket kövessünk el -, meg kell tanulnunk vigyázni a nyelvünkre. Ha megérezzük a Szentlélek halk jelzését, hogy álljunk meg, vegyük mindig komolyan, és mondjuk egyszerűen: „Bocsánat. Túl sokat beszélek.”
Túl hamar szoktunk megszólalni. Mielőtt még minden körülményt megfontoltunk volna. Mielőtt a másik mindent elmondhatott volna. És ami a legfontosabb, mielőtt rákapcsolódhattunk volna az Úrra, és vele együtt gondoltuk volna át, amit hallottunk. Bármelyiket követtük is el ezek közül együtt vagy külön-külön, az bizony bolondság.
A Szentírásnak sok mondanivalója van a bolondokról. Ezek egyike mai alapigénk: „Láttál-e már elhamarkodott beszédű embert? A bolondnak is több a reménye, mint neki” (Péld 29,20).
Hogy ne beszéljünk elhamarkodottan, alakítsunk ki két szokást:
Tartsunk mindig szünetet. A megállás űrt hoz létre a beszélgetésben, ami lehetővé teszi, hogy összeszedjük a gondolatainkat, mielőtt kimondanánk őket. Elég tízig számolni, hogy rendeződjön a mondanivalónk, és valóban azt tükrözzék szavaink, amit mondani szeretnénk.
Gondoljuk át, mit mondott a másik, és ha hiányoznak még információk, kérdezzünk rá. Könnyű levonni a következtetéseket, mielőtt még minden ténynek birtokában lennénk. Ha befogjuk a szánkat, és visszatartjuk véleményünket egy darabig, elég időt kapunk rá, hogy mérlegeljük a helyzetet, mielőtt ítéletet mondanánk. Sokszor vettem észre, hogy amit kimondtam, nem az volt, amit végül közölni szerettem volna. Adjunk időt a gondolkozásra, a Szentlélek működésére, és ezzel leszokunk az elhamarkodott véleménynyilvánításról, amitől ostobának látszhatnánk.
Tehát állj meg. Gyűjtsd össze a tényeket. Gondolkozz, mielőtt válaszolsz, és ne beszélj túl hamar.

Atyám, azt akarom, hogy mindig a Te szeretetedet tükrözzem, valahányszor beszédre nyitom a számat. Kérlek szépen, tartsd vissza a nyelvemet, mielőtt olyasmit mondok ki, amivel megbántok valakit, vagy aminek kellemetlen következményei lehetnek. Ha viszont mégis úgy alakul, segíts, hogy gyorsan helyrehozzam a hibámat, és megbékítsem, akit megbántottam. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: The Day I Couldn’t Shut Up
Encouragement for today, 2015.02.11.
www.proverbs31.org


Életadó kapcsolatok
Lysa TerKeurst

„Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást.” Zsid 10,24

A bejárati ajtó ablakának támasztottam a homlokomat, könnycseppek szánkóztak le az arcomon. A férjemet néztem, ahogy kitolat a garázs elől, és munkába indul egy új nap reggelén. Aztán odafordultam ahhoz, amit az új nap nekem tartogat: egy ordító kisbabát, felfordult házat, mindent elborító rettegést. Hogy lehetséges ez?
Végre megvolt mindenem, ami boldoggá tehet, amitől kiteljesedettnek, fontosnak, elégedettnek érezhetném magam, és ehelyett nyomorultabb és magányosabb vagyok, mint valaha. Mikor végre felfogtam, hogy egy nagyszerű férj, egy egészséges kisbaba, egy kényelmes ház virágágyással az utca felé nem hozza el a várva várt végső boldogságot, a lelkem mélyen megrendült.
Lelkünk legmélyén olyan üregek vannak, melyeket Isten önmaga számára alkotott, és melyeket csak Ő tud kitölteni.
Ám az én életem eddig azzal telt, hogy megszerezzem a fenti dolgokat, amikkel majd kiteljesedem. Mikor nem váltak be, földre estem, és felkiáltottam: „Nem megy, Istenem. Hova induljak tovább? Hol találhatok Rád? Segíts!”
Pár hétre rá a férjem egyszer felhívott, és közölte, hogy van egy nő az étteremben, aki szeretne velem találkozni. Végignéztem foltos szabadidőruhámon, hátrasimítottam zsíros hajamat, és próbáltam ellenállni annak, hogy azonnal tiltakozni kezdjek a találkozó ellen.
A meglévő kapcsolataimat sem tudtam ápolni, hogyan lenne időm egy újabbra. Különben is, ha túl közel kerülök valakihez, akinek az élete látszólag rendezett, észre fogja venni, hogy az enyém meg szánalomra méltóan szétesett. Egyszerűen nem fért bele senki az életembe a családon kívül.
De hát épp ez volt a baj. Mindent odaadtam a családomnak, amim csak volt, és nem kaptam semmit, ami újratölthetett volna, nem segített át senki a nehézségeken, nem kaptam gyakorlati tanácsot senkitől, aki már átment mindezen.
Fogtam hát magam, megtömtem a pelenkás szatyrot, s kiléptem az ajtón.
Az azóta eltelt évek során többször eszembe jutott az a meghatározó pillanat, mikor döntöttem, és beláttam, hogy szükségem van barátokra. Nem csak a mindennapi személyes életemben segítettek, de nagy szerepük volt abban, hogy meg tudtam felelni anyaként és feleségként. Megelevenítették az életemben mai alapigénket, a Zsid 10,24-et.
Amiről valaha azt hittem, elrabol a családtól, arról bebizonyosodott, hogy olyan gazdagságot hoz az életünkbe, amit máshonnan nem kaphattam volna meg.
Ha hasonló cipőben jársz, mint én annakidején, hadd adjak három gyakorlati tanácsot, hogyan tehetsz szert életadó barátságokra.
1) Találj valakit, aki nagyon ért valamihez, amiben te fejlődni szeretnél.
Lehet ez bármi: iratok és más papírok rendszerezése, főzés, a gyerekek szobájának vagy sarkának berendezése, a szeretet kimutatása a férj felé kreatív módon, hatékony fegyelmezés vagy száz más dolog. Bármi legyen az, kérj engedélyt az illetőtől, hogy nézhesd, hogyan csinálja, amit olyan jól csinál. A nők nagyon szeretnek beszélni arról, amihez értenek.
2) Válassz ki egy barátnőt, akivel együtt tudsz imádkozni anélkül, hogy zavarna.
Nincs jobb ajándék a családnak, mint egy imádkozó feleség és édesanya. Ha együtt imádkozol valakivel a szeretteidért, nem csak családod tagjaihoz kerül közelebb a szíved, hanem az illető barátnőhöz is.
3) Igyekezz barátkozni valakivel, aki egy lépéssel mögötted van.
Ajánld fel a segítségedet olyan stresszes élethelyzetben, amit te már megoldottál.
Mi lenne, ha ma imádkoznánk meglévő barátaidért, barátnőidért, és azokért, akikkel még ezután fogsz megismerkedni? Isten szereti megválaszolni a barátságról szóló imákat. És bízz bennem: menj, mosd meg a hajad, öltözz fel rendesen, mert megszólalhat a telefon, és életed meghatározó találkozása várhat rád, mint rám akkor, sok évvel ezelőtt.

Uram, te jól tudod, milyen barátságokra van szükségem életem e szakaszában. Imádkozom meglévő barátaimért, és azokért, akikkel még ezután fogok megismerkedni. Segíts, hogy barátként is méltó legyek Hozzád, és ne gyengítsem, hanem erősítsem barátaim Veled való kapcsolatát. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: 3 Ways to Find Life-Giving Relationships
Encouragement for today, 2015.02.12.
www.proverbs31.org


Isten aki a csillagokat tartja, téged is tart
Sally Clarkson

„Neked maga a sötétség sem homályos, s az éj világos neked, mint a nappal.” Zsolt 139,12

„Mama, olyan ijesztő hely a nagyvilág, nem érzem biztonságban magam, gyenge vagyok. Félek egyedül, hogy a család, a barátaim nélkül kell megküzdenem minden nehézséggel, ami rám vár.”
Joy, a kislányom utolsó éves egyetemista, másnap indult Oxfordba, Angliába, hogy egy félévet ott végezzen el. A csomagolás napján végezte ki az ISIS a második amerikai újságírót. Joy barátai sms-ekben, üzenetekben érdeklődtek, hallotta-e a híreket.
„Anglia lesz a következő célpont, és ebből akár háború is kirobbanhat, mialatt itt vagy” – írta egyikük. Nem csoda, hogy Joy fiatal szívét megremegtették a pusztításokról, tragédiákról érkező hírek, földrengésekről, keresztény vezetők erkölcstelenségeiről szóló tudósítások.
Késő este lett, mire összehúztuk a cipzárt az utolsó bőröndön. Mindketten kimerültünk a nagy összpontosításban, hogy mindent tökéletesen előkészítsünk a másnapi felszálláshoz, de Joy kérlelni kezdett: „Kimehetnénk együtt még egyszer utoljára a fűre a csillagok alá? Szükségem van egy kis békességre, mielőtt lefekszem.”
Tudtam, hogy nem múltak még el a félelmei, ezért halkan így válaszoltam: „Persze, drágám! Lesz még egy közös emlékünk, mielőtt elmész.”
Régi szokásunk volt, hogy felnyaláboltunk néhány puha takarót, kimentünk az udvarra, és lefeküdtünk a fűre egymás mellé, nem messze a magas fenyőktől. A hűvös coloradói hegyi levegő lágyan simogatta az arcunkat, a rezgő nyárfa levelei a közelben susogtak táncot lejtve. Messze valahol egy kutya ugatott, de különben semmi nem zavarta meg az éjszaka csendjét és nyugalmát.
Bámultuk a csillagokat, csendben osztoztunk a pillanatban. Csillagok töltötték meg a mélykék tájat fölöttünk, és mintha csak a mi kedvünkért sziporkáztak volna. Kilélegeztük magunkból az elmúlt nap hordalékát és félelmeit, és magunkba szívtuk a fenséges égbolt nyugalmát.
„Mama, mikor nézem mindazt, amit Isten alkotott, és nem veszem le a tekintetem Róla, úgy érzem, eloszlik bennem a félelem” – suttogta Joy, és közelebb húzódott.
Úgy tűnt, Isten maga adja a számra a szavakat, amikor válaszoltam.
„Kislányom, ez a rengeteg csillag a helyén van, mióta világ a világ, Isten erős, biztos keze tartja őket, mialatt háborúk dúlnak, tragédiák sorozata, szomorúság, mindenfajta szörnyűség történik. Az emberi történelem semmilyen eseménye nem rendítette meg Isten erejét és uralmát.
Mialatt végigéltem az elmúlt éveket, az álmatlan éjszakákat, amikor asztmásan levegő után kapkodtál, az autóbaleseteket, anyagi összeomlást, barátaink tragédiáit, visszanézve mindenütt fel tudom fedezni Isten hűségét napról napra éveken át.
Isten, a mi Istenünk, aki mindezt, amit látsz, megteremtette, hogy gyönyörködjünk benne, Ő, aki megmutatja hatalmát a csendes nyári éjszakában, veled lesz minden lépteden utazásod során.
Azzal a Lélekkel tölt el téged, amelyik helyére rakta az éjszakai égboltot, hogy átéljük jelenlétét, szeretetét, szépségét és bölcsességét utunk minden lépésénél. Emlékezz, mit mondott Józsuénak, amikor az félt: „Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és kitartó? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” (Józs 1,9).
Joy, Isten megalkotta a te hited történetét is. Sokan lesznek Oxfordban, akik vágynak megismerni az Ő szeretetét, és te ezt el tudod vinni nekik. Mások válaszokat keresnek, Isten igazságára van szükségük, és a te lelkedben ott rejtőznek az igazság üzenetei, hogy átadhasd nekik. Szépség hull majd utadra, hogy keze nyomát mindig észrevedd.
A te reménységedre és hitedre van szükségük azoknak, akiken ezekben a sötét időkben eluralkodik a kétségbeesés. Ha örömmel elfogadod az előtted álló napokat, amiket neked készített Isten, Oxfordban töltött időd célt és értelmet kap, bármit tartogatnak is ezek a napok. Bárhova mész, magaddal viszed az Ő fényét és szeretetét.
De ne feledd Joy, mindig választhatsz.
Ha a napi hírek sötétségével és félelmével foglalkozol, lelked homályba borul.
Nézz Istenre. Válaszd azt, hogy Rá bízod a napjaidat. Élj az Ő valóságában.
Ne foglalkozz a félelemmel, őrizd meg ennek az estének az emlékét, Isten erejét és szépségét a gondolataidban – és akkor minden napra elegendő bátorságot és reményt kapsz majd. Isten, aki a csillagokat tartja, tart téged is.”

Mennyei Atyám, hadd fordítsuk Feléd tekintetünket, nyugtasson meg minket, hogy Te át tudsz juttatni a félelmeken, mindenen, amit a napok hoznak. Jézus nevében, Ámen.

Sally Clarkson: The God Who Holds the Stars, Holds You
Encouragement for today, 2015.02.16.
www.proverbs31.org


Mit akarok bizonyítani?
Glynnis Whitwer

„A bolond egyenesnek véli útját, az okos ember hallgat a tanácsra.” Péld 12,15

Új város, új szomszédság, új iskola a gyerekeknek – magamat is nagyon újnak éreztem. És bizonytalannak. És magányosnak. Eltöprengtem: be tudok-e illeszkedni valaha is, tudok-e majd ehhez a közösséghez tartozni?
Mikor a gyermekeim hazahoztak egy értesítést a közelgő szülői értekezletről, kiraktam a szórólapot a hűtőre, bejelöltem az eseményt a naptáramban, úgy gondoltam ez lesz a tökéletes indítás, hogy találkozzam hozzám hasonló anyukákkal. De nem csak erre vágytam, szerettem volna valahogy a tapasztalataimat, a képességeimet is megmutatni.
Eljött az összejövetel estje, és néhány fölösleges kör után az ismeretlen kampuszon, megláttam a fényt a könyvtár nyitott ajtaján át. Gyorsan leparkoltam, és beléptem a terembe. Szerettem volna megismerkedni néhány emberrel még az értekezlet előtt, de minden asztalnál nevetgélve csevegő mi-már-régóta-barátnők-vagyunk társaságokat láttam. Végül hátul találtam helyet, és leültem egy apuka asztalához, aki éppúgy kilógott a sorból, mint én.
A gyerekek jutalmazásáról, értékeléséről folyt a szó, a szabadtéri foglalkozásokhoz szükséges felszerelésről, a kerti fákról és az éves pólóvásárról. Látszott, hogy minden tökéletes szervezéssel működik, és úgy tűnt, rám nem is lesz szükség. Mindaddig, míg a tavaszi fesztivál témája fel nem merült.
Kiderült, hogy szükség van valakire, aki a büféért felel. Önkéntest kerestek, és senki nem jelentkezett. Persze, meg kellett volna kérdeznem, mivel jár a feladat, de hát annyi hasonlót csináltam már, segítettem gyerekkori barátaimnak egyesületet, klubokat indítani, színdarabokat rendeztem, jótékonysági jelmezbálokat szerveztem az udvarunkon. Felemeltem hát a kezem, és végül rám osztották a szerepet, hogy az esemény teljes élelmezési ellátását intézzem.
Éreztétek már elemében magatokat? Lelkesen láttam neki a snack bár szervezésének. Ez az én terepem. Vettem egy új mappát, beszereztem a hozzá való megvonalazott betétlapokat, hogy mindent papírra vessek, és neki is láttam a listagyártásnak. Kiket kell felhívni, mit kell megvásárolni, miből mennyire van szükség. El lesznek ragadtatva a szervezéstől! Az enyém lehet a valaha volt legjobb büfé az iskola történetében!
Minden remekül ment, majd eljött a következő szülői értekezlet ideje. Egyik anyuka, aki már veteránnak számított az iskolában, szélesen mosolyogva odajött hozzám, és így szólt: „Találtam egy nagyon előnyös ásványvíz-akciót, vettem is a büfé részére. Gyere, megmutatom, hova raktam be a ládákat.” Ahelyett, hogy örültem volna a segítségnek valakitől, aki tudja, mit jelent egy büfét megszervezni, sértve éreztem magam. Azt hiszi, nem tudom megoldani az ásványvíz-ellátást egy büfében?
Követtem a raktárba, és különféle ásványvizes palackokkal teli ládákat láttam egymásra rakva. Hálásnak kellett volna lennem. Őszinte lelkesedéssel kellett volna megköszönnöm. De ez elmaradt. Az anyuka észrevette, hogy valami nem stimmel, de nem értette, mi bajom, és az egész nagyon kínos volt.
Sértettségem, elkedvetlenedésem a bizonyítási vágyból származott. Meg akartam mutatni, hogy jó vagyok valamiben, hogy becsüljenek. És mikor ez megkérdőjeleződött (legalábbis én így éreztem), olyan lettem, mint a sündisznó, aki védekezésül kimereszti a tüskéit. Potenciális új barátnőm megérezte a szúrást.
Ahelyett, hogy alázatos lettem volna, büszke voltam. Ahelyett, hogy tanácsot és segítséget kértem volna, be akartam bizonyítani, hogy egyedül is képes vagyok rá. Ezzel a hozzáállással épp azt akadályoztam, ami az egész mögötti rejtett vágyam volt: hogy barátokra leljek.
Később Isten rámutatott büszkeségemre, és felhasználta ezt az alkalmat, hogy örökre megtanítson valamit: úgy közelítsek minden új helyzethez, hogy tanulni akarok, nem pedig bizonyítani.
Az én-tudom-a-legjobban hozzáállás nem Isten útja, és nem is bölcs magatartás. A Példabeszédek világosan megfogalmazza, hogy a bölcsesség alázatból fakad. Mai alapigénk is erre tanít: „A bolond egyenesnek véli útját, az okos ember hallgat a tanácsra” (Péld 12,15).
Az elkövetkező években ezt igyekeztem gyakorolni, és igazolódott, hogy így közeledve sokkal könnyebb barátokra lelni. Ráadásul azt is megtanultam, hogy nem igaz, hogy mindent jobban tudok. Isten iskolájában még mindig jut tanulnivaló számomra minden nap, és általában embereket használ arra, hogy tanítsanak. Még olyan területen is, ahol elememben vagyok.

Atyám, köszönöm, hogy megtanítottad, hogy a Te útjaid mindig a legjobbak. Segíts, hogy minden új szituációhoz nyitott, szelíd szívvel álljak hozzá, készen rá, hogy megtanuljam, amit aznap tanítani akarsz nekem. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: What Do I Have to Prove?
Encouragement for today, 2015.02.18.
www.proverbs31.org


Mikor így szólok magamhoz: elbuktál
Lynn Cowell

Bízik a szívem, Istenem, bízik a szívem, nem csoda, ha dicséretet zengek neked. (új angol fordítás)
Zsolt 57,8

Hát ez bukta. Ezt szokták mondani a gyermekeim, amikor valami nem sikerül. Egyszerűen csak „bukta”.
Jól ismerem a szót, jól ismerem az érzést, amit takar. Akkor éreztem legutóbb, mikor teljes tudásomat és lelkesedésemet beleadva készítettem el egy projektet, és végül saját mércém szerint nagyon rosszul sikerült. Csak ez járt az eszemben: elbuktál.
Pörgött az agyam, próbáltam végiggondolni, mi történt. Összezavarodva kérdeztem meg Istentől, miért nem segített. A projekttel Őt akartam szolgálni. Az ember azt gondolná, odalép, és segít – úgy, ahogy én a segítséget elképzelem.
Hol rontottam el?
Talán ez az egész nem való nekem.
Már nem tudok bizakodni.
Átélted már ezt? Valaminek nekifogsz, amiről úgy gondolod, Isten akarata szerint való, és végül mégsem sikerül úgy, ahogy szeretted volna? Megrendült-e a bizalmad önmagadban - és talán Istenben is?
Nem vagy egyedül, barátnőm. Olyan könnyen odavész a bizakodásunk, ha rosszul mennek a dolgok.
Mai alapigénkben Dávid a bizalomról beszél. „Szívem bizakodik Benned, Istenem.”
Ezt olvasva azt hihetjük, hogy Dávid élete sínen volt, mikor ezt írta, talán épp a király lányát készült feleségül venni, hogy boldogan éljenek, amíg meg nem halnak.
A valóság igencsak távol állt ettől. Amikor Dávid megfogalmazta ezt a mondatot, szó szerint egy őrült elől menekült, Saul elől, aki nemcsak hogy meg akarta ölni őt, de meg is volt ehhez a hatalma (olvasd el 1Sámuel 19-22 fejezeteket, ha többet szeretnél tudni minderről).
Amikor megfogalmazódtak benne ezek a hittel és reménységgel tele mondatok: „Bízik a szívem, Istenem, bízik a szívem, nem csoda, ha dicséretet zengek neked”, talán egy barlang mélyén húzta meg magát többedmagával, akik vele együtt odahagyták otthonukat, biztonságukat, földönfutókká lettek, életük állandó veszélyben volt. Ez bizony szörnyű életállapot, ám Dávid kijelenti, hogy belső biztonsága nem rendült meg, csak a külső körülmények változtak. Bizalmát továbbra is Istenre alapozza.
A bibliamagyarázat szerint, amit használni szoktam, az a szó, amit „bízik”-ra fordítottak, eredetileg más jelentésekkel is bír: „helyén áll, biztonságban van, készen van, hozzákapcsolódik”. (Magyar bibliafordítók inkább ezeket a jelentéseket vették figyelembe: „A szívem nyugodt, Istenem, a szívem nyugodt, énekelek neked és zsoltározok”(SZIT). „Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek” (UF) .)
Nagyon szeretem az utolsó jelentését a szónak: „hozzákapcsolódik”. Elképzelek egy szerelmes fiatal lányt, egy menyasszonyt, aki lelkében teljesen hozzákapcsolódik valakihez, aki őt mélyen szereti. A lány arca ragyog, a szerelmével való kapcsolata, az hogy szeretik, önbizalmat nyújt neki.
Dávidnak is önbizalmat adott a kapcsolata. A jelen helyzet szörnyűségei ellenére biztonságban érezte magát, bízott, mert tudta, hogy Isten vele van a félelmetes körülmények között is.
Isten bátorrá tehet minket, akár egyben van az életünk, akár szétesőben. Szívünk és elménk a helyén állhat, biztonságban, készen, Hozzá kapcsolódva akkor is, ha a körülmények azt sugallják: elbuktunk.
Szeretnék olyan lenni, mint Dávid. Bizalmammal Istenhez kapcsolódva. Ne rendítsenek meg helyzetek és körülmények. És ne tudjam megállni, hogy dicséretet ne zengjek Neki.

Drága Jézus! Annyira másként határozod meg Te a bukást, mint mi. Segíts kérlek, hogy semmilyen helyzet ne ingasson meg. Ha valami rossz történik, tekintsek úgy rá, hogy alkalmat ad Benned való bizalmam megerősítésére. Mindig csakis Benned. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: When My Mind Says „You Failed”
Encouragement for today, 2015.02.23.
www.proverbs31.org


Őrséget szám elé
Karen Ehman

„Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!” Zsolt 141,3

Máig emlékszem, mikor tűnt fel nekem először a csukott ajkak ereje.
A kollégiumi szobámban ültünk a lányokkal, és beszélgetés közben felmerült valakinek a neve, akit mindnyájan ismertünk a főiskoláról. Egymás után mindenki kifejtette a véleményét erről a személyről.
Mindenki - kivéve a szobatársamat. Ő csak ült az ágyán, és nézett kifelé az ablakon. Még mikor egyik lány odaszólt, hogy ugye ő is így gondolja, akkor sem válaszolt semmit.
Végül valaki megkérdezte tőle, hogy egyáltalán figyel-e. Válaszát sosem felejtem el. „Persze, hogy figyelek. De nem hiszem, hogy van mit mondanom. Nem kellene így kibeszélnünk őt a háta mögött.”
Süket csend támadt. Jó lecke volt.
Szobatársam igazat mondott. Senki se szeretné, ha mások így beszélnének róla. Akkor mi miért tesszük olyan lelkesen? Hát igen, nincs hatékonyabb módja annak, hogy kimaradjunk a pletykálásból, mint ha nem nyitjuk ki a szánkat. És ha szeretnél még egy jó módszert, elmondom, én mit gyakorlok már néhány éve.
Ígérd meg, hogy nem szólsz, és ragaszkodj az ígéretedhez.
Évekkel ezelőtt felhívott valaki, megkérdezte, olvastam-e az aznapi újságot. Nem olvastam.
De nem is volt már szükség rá, mert az illető részletesen előadta nekem, mi történt kicsiny városunkban. Megkérdezte, ismerem-e azt, akiről szó van, akit épp letartóztattak felszínre került szörnyű tetteiért.
Igen, ismertem. Egyik családtagjával jó barátságban voltam. Belesajdult a szívem, ahogy elgondoltam, hogy szenvedhet most a barátnőm, akinek fogalma sem volt arról, ami a háttérben zajlott. Alig tettem le a kagylót, újra csörgött a mobilom. Hangüzenetek is jöttek, jelezve, hogy emailem érkezett.
Helytelen dolognak tartottam, hogy csámcsogjunk erről az esetről, ezért egyszerűen nem vettem fel a telefont, és nem nyitottam meg az emailjeimet, mert féltem, hogy mind ugyanarról fog szólni. Isten és a barátnőm iránti tiszteletből el akartam kerülni a pletykát. Ekkor úgy éreztem, mintha Isten megszólítana: „Komolyan így gondolod? Akkor mondd el neki.”
Így hát küldtem egy sms-t, amiben elmondtam a barátnőmnek, mennyire szeretem és együttérzek vele. El sem tudom képzelni, min megy keresztül. Végül hozzátettem: „Tudd, hogy senkivel nem fogok erről az egészről beszélni, csak Istennel és veled. Mondd meg, hogyan imádkozhatom érted. És ha szeretnél beszélgetni, vagy bármire szükséged van, hívj, vagy írj. Szeretünk téged.”
Szerettem volna – és nagy szükségem volt rá –, ha az Úr megerősítene, hogy vissza tudjam fogni a nyelvem, és ne járjon a szám arról, ami ebben a családban történt. A 141. zsoltár szerzőjének ugyanerre a segítségre volt szüksége, ahogy a 3. versben olvassuk: „Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!”
Azzal, hogy felvettem a kapcsolatot a barátnőmmel, és ígéretet tettem neki, őrséget állítottam a szám elé. Valahányszor ingert éreztem rá, hogy megszólaljak, mindig sikerült visszatartanom magam. Nem tudtam megszegni az ígéretet, amit egy barátnak és Istennek tettem. Sorsfordítónak bizonyult az az ígéret. Megfogadtam, hogy nem pletykálok, és Istennek hála, meg is tudtam tartani.
Ha valaki felhozta a témát, nyíltan megmondtam, hogy megígértem a barátnőmnek, hogy Istenen és rajta kívül mással nem fogom ezt az ügyet megtárgyalni. Az ígéret erőt adott, hogy visszatartsam magam a pletykától, és mások is példát vettek róla.
Pletykaéhes társadalmunkban nem lesz könnyű távol tartanunk magunkat mások kibeszéléstől. De a zsoltárossal együtt kérhetjük Isten segítségét, tudva, hogy ő hűségesen őrt áll ajkunk kapujában.

Uram, add, hogy szavaim mindig méltók legyenek Hozzád. Állj őrt, kérlek a szám előtt, mikor olyasmit készülök mondani, ami sértő lehet Rád vagy valaki másra nézve. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: How to Keep Your Lips Zipped
Encouragement for today, 2015.02.25.
www.proverbs31.org