Lélekerősítő levelek 179

Megbocsát nekem Isten?
Suzie Eller

(Péter) „Kiment és keserves sírásra fakadt.” Lk 22,62

A tornácon várakoztunk. Holdfény szűrődött át az ágak között, egy érkező autó kerekei alatt csikorgott a kavics a felhajtón. Mikor ellépett az autótól, felálltunk. Meglátott, és lehorgasztotta a fejét.
Magunkhoz fogadtuk, hogy biztonságban éljen. Adott időre vártuk aznap este. Órák múltak el a megbeszélt időponton túl, az aggódás ereje késztetett rá, hogy kint, a hidegben várakozzunk rá.
Azt mondtuk neki, reggel megbeszéljük.
Másnap reggel, mikor bementem a nappaliba, a szőnyegen ült, két kézzel fogta a fejét, és előre-hátra himbálózott.
„Maradhatok?” – kérdezte.
Hát persze, tudhatta volna, hogy nem dobjuk ki.
Csakhogy nem tudta. Korábbi emlékei nem ezt tanították neki. Büntetést várt, ha nem is testileg, de legalábbis azt, hogy tovább már nem látjuk szívesen.
Férjemmel letérdeltünk mellé, átkaroltuk, és imádkozni kezdtünk.
Sok éve már ennek. Ma már az a gyönyörű fiatalember édesapa. Szerető férj. Lelkész, erős ember a hitben.
Az Újszövetségben is találunk valakit, aki aggódott, hogy nem bocsátanak meg neki: Péter, aki egész lényével szerette Jézust. Mégis, a Lukács 22 szerint azon az éjszakán, melyen Jézust átadták a hatóságnak, Péter azt is letagadta, hogy ismerné Őt. Keservesen sírva hagyta el a helyszínt. Aggódás és fájdalom voltak a társai.
Istennek hála, a történet nem ér itt véget.
Később látjuk Jézust, ahogy a tóparton beszélget Péterrel (Jn 21,17). Rövid párbeszédükben Jézus emlékezteti Pétert az identitására.
Kicsoda ő, és Kié.
Igen, Péter komoly hibát követett el. Olyat, ami látszólag helyrehozhatatlan, de Jézus túlnéz a hibán, Ő a szívre tekint.
Idővel Péterből tanító és előadó lesz, aki tömegeket vezet Jézushoz (ApCsel 2,14-36), és csodák kibontakozását szemléli. Ő a szerzője két levélnek a Bibliában, melyek nemzedékeken át milliók hitére hatottak szerte a világon.
Bukása után Péter újra megtagadhatta volna Jézust, ha visszautasítja szeretetét. Megtehette volna, hogy nem veszi komolyan Jézus szavait, és hagyja, hogy egész életére meghatározza a bukása.
Nem ez történt, Péter elfogadta, hogy Megváltója megbocsát a bűnbánó szívnek. Elfogadta, hogy Jézus mindenek ellenére szereti őt.
Talán te is elbuktál. Talán NAGYOT buktál. Leginkább az fáj, hogy cserbenhagytad Jézust, pedig ezt sosem akartad.
Van választási lehetőséged.
Beleragadhatsz a szégyenkezésbe.
Vagy odaborulhatsz Jézus szeretetéhez.
Talán van mit helyrehoznod. Az Ő segítségével, tedd meg.
Talán nehéz felállni, hibáztatod magad, és ennek nagyon nagy súlya tud lenni.
Engedd el ezt a terhet. Egyszer majd mérföldkőként fogsz erre a napra visszanézni, és rájössz, hogy mikor felkeltél, egyenesen Jézus karjaiban találtad magad.
Talán korábbi tapasztalataid alapján úgy gondolod, a hiba elutasítást von maga után. Ha elbuktál, ezzel felrobbantottad magad mögött a visszavezető utat. Csakhogy ez nem így van. Az igazság ez:
Isten be fogja fejezni a munkát, amit megkezdett benned (Fil 1,6).
Bűnbánatodra megbocsátással válaszol (1Jn 1,9).
Ha elfogadod az ajándékot, Mennyei Atyád meg fog változtatni (2Pét 1,3).
A fiatalember, aki valaha velünk élt, tanult a hibáiból. A fenti incidens nem az első, és nem is a legnagyobb volt, amin együtt keresztülmentünk, de valahányszor elfogadta a szeretetet, ahelyett, hogy elfutott volna tőle, megerősödött.
Aztán egy nap rájött, hogy ki ő.
És hogy Kié.
Istened szeret téged mindenek ellenére. Rólad alkotott tervét nem húzta át a vétked. Mikor választanod kell, hogyan tovább, válaszd azt, hogy odafutsz a karjaiba, és tiszta lappal indulsz tovább.

Drága Jézus! Bár úgy érzem, menekülnék Előled, segíts, hogy kinyújtsam kezem szereteted és megbocsátásod felé. Taníts azáltal, amin keresztülmentem, és add, hogy növekedjek általa. Köszönöm, hogy Neked hála, van még jövőm. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Will God Forgive Me?
Encouragement for today, 2015.01.02.
www.proverbs31.org


Mikor válogassuk meg a szavainkat
Karen Ehman

„Az igaz megfontolja szívében, hogy mit válaszoljon, a gonoszok szájából pedig árad a rossz.” Péld 15,28

Kedvenc szombat reggeli elfoglaltságom, hogy kimegyek az őstermelői piacra. Már a hatalmas épület látványa, tele közelről-távolról érkezett finomságokkal, gyönyörködteti a szemem. Egyik alkalommal Isten az almákat használta fel, hogy világos üzenetet küldjön nekem a szavaimról.
Árusok sorakoznak egymás mellett. Színpompás vágott virágok. Ragyogóan friss zöldségek. Illatozó gyümölcsök. Házi készítésű szappanok és testápolók. Szőttesek és szárított növények. Ez számomra a legjobb zárása a hétnek: bóklászom a piacon, és összeszedegetem a friss hozzávalókat a következő hét finomságaihoz.
Valahányszor almás pitét szeretnék sütni, mindig a Michigan Northern Spy fajtát keresem hozzá. Ez egy nagyméretű alma, a legjobb a család kedvencéhez. Így tanította édesanyám. Válogatom az almákat, felrakom őket az árus régi, szürke, fémből készült mérlegére, és figyelem, hogy épp elég legyen a süteményhez. (Ha tudni szeretnéd, három fontra – kb. 1,5 kg - van szükség egy-egy pitéhez!). A kiválasztott almákat egyenként ráteszem a mérlegre. A 3 fonthoz közeledve ügyelek, hogy megfelelő méretű almát válasszak utoljára, hogy a lehető legjobban megközelítse a mérleg mutatója a kívánt értéket. Beletelik egy időbe, de ha gondosan méricskélek, biztos lehetek benne, hogy épp a szükséges mennyiségű alma lesz finom, porhanyós süteményemben.
Hát így kéne bánnunk a szavakkal is. Ha azt akarjuk, hogy tökéletes legyen az eredmény, gondosan mérlegelnünk kell. Főleg – ahogy mai alapigénk tanít – amikor válaszolunk valakinek.
Mikor egy gyermek kérésére válaszolunk, mielőtt kinyitnánk a szánkat, gondoljuk át, mi a legjobb neki. A hirtelen válasz kényelmetlen helyzetbe hozhatja a szülőt.
Mielőtt munkatársunknak vagy családtagunknak válaszolunk, aki valamiért neheztel ránk, óvatosan mérlegeljük szavainkat, hogy amit mondunk, az igazságot fedje, de egyben a megértést, a békességet is szolgálja. Ha meggondolatlanul válaszolunk, érzelmi kitörés, hosszantartó vita lehet a következmény.
Előfordul, hogy olyan kérdést tesznek fel nekünk, amire szelíd, gyöngéd választ kell adni a gyors,megfontolás nélküli reagálás helyett. (Könnyebb mondani, mint megtenni!) Válogatnunk kell a lehetőségek között, kérjük a Szentlélek segítségét, hogy a legodaillőbb, leggyümölcsözőbb szavakat fűzzük egybe a választékból.
Ha az igaz úton akarunk járni, meg kell szívlelnünk mai igénk, a Péld 15,28 tanácsát: „Az igaz megfontolja szívében, hogy mit válaszoljon”.
Szívében. Nem a szájában.
Néha, mikor a szavak már az ajkunkon buzognak, késő meggondolni. Ha nem tartok szünetet, nem imádkozom és töprengek a szívemben, könnyen megeshet, hogy bántó szavak hagyják el a számat. Hogy elkerüljem a fájdalomokozást és a lelkiismeretfurdalást, megtanultam titokban elmélkedni szavaimon. Ami annyit tesz, hogy átfuttatom szavaimat a Szentírás szűrőjén, mielőtt engedném, hogy elhagyják ajkamat.
Újra és újra, ha kell. Keresve a legmegfelelőbbet, az igazat, a gyümölcsöt hozó válogatásokat.
Megpróbálod te is a mai napon megválogatni a szavaidat? Az eredmény jóleső ajándék lesz neked, a címzettnek és Istennek is. Talán még az én híres almás pitémnél is finomabbra sikerül!

Uram, a mai nap során is sok szót kell kimondanom hangosan is, online is. Segíts, hogy gondosan mérlegeljem őket a szívemben, mielőtt hagynám, hogy elhagyják ajkamat vagy a billentyűzetet. Szeretném, ha termést hoznának a Te dicsőségedre. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: When to Weigh Your Words
Encouragement for today, 2015.01.06.
www.proverbs31.org


Jusson eszedbe, mikor jelentéktelennek tűnik az életed
Alicia Bruxvoort

„Van-e valaki, aki megveti e szerény kezdet napját?” Zak 4,10a

Napjaimat mosott ruhák fogják keretbe. Tiszta fehérnemű és hajtogatni való pólókupacok, párosítatlan zoknicsomók, gyűrött nadrágok hegyei. Fejre állított kosarakkal volt tele a nappali padlója, mintha asztalkák volnának egy készülődő gyerekzsúrhoz. Ám nem igazán voltam partihangulatban. Önsajnálatom mély kútjából kortyolgattam
Kimerült vagyok. A csüggedés hangja a szívemben elnyomja az igazságot, amit hiszek.
Mivel telt el a napod?
Mikor jutsz már a munka végére?
Sosem lesz időd valami értelmes dologgal is foglalkozni.
Mosatlan és kosz, dühkitörések és kapkodások – egy anya élete némely napokon olyan haszontalannak látszik.
A tenyeremmel próbálom elsimítani a ráncokat a farmeron, ami a szárítóban rákerült, mert nem ellenőriztem. Bárcsak így el tudnám simítani a lelkem egyenetlenségeit is…
„Néha úgy szeretnék valami nagyobb dolgot végezni ennél…” – mondom a férjemnek, aki mellém kuporodik, hogy segítsen a hajtogatásban-válogatásban.
Gondolom, te is érezted már így magad. Nem kell otthonülő anyának lenned, hogy elcsüggesszen a mindennapi mókuskerék. Ügyeket intézel, vagy vállalkozást vezetsz, menüt tervezel vagy vállalati fúziót, a megszokott mindennapok csekélynek, jelentéktelennek tűnhetnek.
Párom hallgat, mérlegeli a szavait, mielőtt reagálna. Végül ennyit mond: „Csak mert valamit kicsinek érzel, még nem biztos, hogy az”.
Már-már elengedem fülem mellett a megjegyzését, ahogy félrerakom a szakadt zoknikat, mikor eszembe jut egy pár órával korábbi jelenet a kocsifelhajtón.
A gyerekek rózsaszín aszfaltkréta darabokkal versenypályát rajzoltak a betonra, majd felsorakoztak robogóikkal a startvonalon. Magam indítottam a versenyt egy intéssel, majd félreálltam, hogy figyeljem őket. Vinnyogtak a kerekek. Visítottak a gyerekek. Aztán egy sikítás véget vetett a versenynek. Tízéves kislányom elterült a földön, körülötte mindenütt a szétesett motor darabjai. A térde vérzett, kék szeme tele volt könnyel.
„Mi történt?” – kérdeztem odafutva.
„Nem tudom” – szipogott Hannah, és körülnézett a széthullott csavarokon, szegecseken, fogaskerekeken. „Csak egy pici alkatrész hiányzott, mikor összeraktam…”
Bosszús hangon magyarázta: „Valami kiesett a robogóból, a verseny előtt, de csak valami apró dolog, nem gondoltam, hogy számít.”
Mialatt Hannáh-t felsegítettem, az öccse egy vederbe szedegette a széthullott alkatrészeket. Pimasz képpel tolta oda a vödröt a nővére orra alá, és közben így szólt: „Elég nagy rumlit tudott az az „apró” dolog okozni!”
Zakariás ősi könyvében nincs ugyan szó robogóversenyről, de Isten üzenete mai alapigénkben mégis összecseng rózsaszín aszfaltkrétával kipingált kocsifelhajtónk emlékeztetőjével.
Ki az, aki meg meri vetni az apró dolgok napjait…
Isten eredetileg Júda gyermekeihez intézte e szavakat, akik a templomot készültek felépíteni téglánként. Tudta, hogy könnyen elcsüggesztheti őket a mindennapok egyhangúsága, a téglák naponta ismétlődő felrakása, talán jelentéktelennek, látszat nélkülinek érzik a munkájukat. De Isten tudta, hogy ha gyermekei hűségesek maradnak, és kitartanak a feladat végzésében, azokból az apró téglákból egy nap megépül az imádás csodálatos hajléka.
Mint Júda gyermekei, mi is választhatunk. Mérhetjük életünk értelmét teljesítményeink méretével, vagy ráhagyatkozhatunk Istenre, hogy használja saját dicsőségére mindennapjaink apró felajánlásait.
Én tudom, hogy kérni fogom Istentől, újítsa meg bennem a lelkesedést a ruhahajtogatós, gyermekhurcolós mindennapokért. Mert van a garázsban egy szétesett robogó, ami arra tanít, hogy az apró dolgok bizony nagyon is fontosak lehetnek!

Mennyei Atyám, bocsáss meg, hogy jelentőségemet a teljesítményeimmel próbálom mérni. Egész szívemmel Neked akarok szolgálni a kis dolgokban éppúgy, mint a nagyokban. Tölts fel új lendülettel a napi mókuskerékhez, és segíts, hogy mindennel, amit teszek, Téged dicsőítselek. Jézus nevében, Ámen.

Igazságok a mai napra:

„Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.” Kol 3,23

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Gal 6,9

Alicia Bruxvoort: The One Thing To Remember If Your Life Feels Small…
Encouragement for today, 2015.01.07.
www.proverbs31.org


Építkezés a múlt alapjaira
Amy Carroll

„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust uratoknak, éljetek is benne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hitben, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen bőséges.” Kol 2,6-7

Újévkor minden évben ugyanazt a dilemmát élem át: tegyek újévi fogadalmat, vagy ne tegyek. Egyfelől jó érzés újrakezdeni, reménykedni, hogy idén jobban sikerül. De az igazat megvallva, nem igazán reménykedem. Inkább félek a kudarctól, az újrakezdéssel járó „mi lesz, ha…” feltételezésektől.
Idén találtam egy fogódzót a Szentírásban, ami segít, hogy reménykedéssel, és ne rettegéssel gondoljak az újévi fogadalmakra. Mai alapigénk rámutat, hogyan tervezzük a jövőnket a hálaadásra koncentrálva. Segít, hogy a jövőt egy biztos alapokon álló múltra tervezzük, a jelen növekedési mintájával.
„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust uratoknak, éljetek is benne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hitben, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen bőséges.” Kol 2,6-7
Visszatekintve hosszú évekre, bámulva szemlélem, mennyire megváltozik az ember élete, ha átadja magát Jézusnak, mint Urának. Csúcsélményekkel, új igazságok felismerésének borzongásával, a nehézségek átértelmezésével gyökeret verünk, és megerősödünk. Jézus alapot épít bennünk, ami nem rendülhet meg, így köszönetet mondhatunk neki a múltunkért.
A jelenre azt kéri, hogy „éljünk benne”. Mindennapi életünk elvárásai között is igyekezzünk arra figyelni, hogy Istenben éljük életünket. Figyelmünk jutalmaként az Ő javaiban részesülünk: békesség, útmutatás, szeretet és megbocsátás lesz osztályrészünk.
Ajándékul kaptuk, hogy Benne élhetünk, ezért hálásak lehetünk a jelenünkért.
Azzal, hogy emlékezünk a múltra, és igyekszünk Istent jelenünk legfontosabb részévé tenni, „felépülünk őbenne”. Itt válik ez az egész izgalmassá a jövő szempontjából. A görög „felépül” szó jelentése: „a valakiben vagy valamiben rejlő potenciál növelése az adott folyamat szempontjából.”
Bámulatos, de igaz. Isten mindenkit képességforrásokkal, tehetségbimbókkal alkotott meg. Azt olvassuk a Szentírásban, hogy Isten előkészítette számunkra a jócselekedeteket (Ef 2,10). Tervezz tehát nyugodtan az új évre! Kérd Istent, hogy építsen tovább téged 2015-ben, tegye nyilvánvalóvá a még benned rejlő lehetőségeket. De miközben előre nézel, ne feledd a múltat és a jelent – burkold be az egészet a hála köntösébe.
Ma reggel üldögéltem a csendben, néztem ahogy a hajnal első sugarai megvilágítják az ablakokat. Nem kísérte kürtszó, sem parádé. Alázatra indító pillanat volt, mélységes békébe és túlcsorduló hálába mártva, ezért
hálát adtam Istennek a múltamért:
Szüleimért, akik olyan otthonban neveltek fel, ahol szerettük Istent.
A sok nehézségért és rossz döntésért, amik segítettek rájönnöm, hogy szükségem van Jézusra.
A vasárnap iskola tanáraiért, a közösségi vezetőkért, akik tanítottak.
Az utamra hullatott áldásokért: családomért, munkahelyekért, amiket szerettem, és amiket nem szerettem, az otthonomért.
Azután áttértem a jelen egyszerű ajándékaira:
A kezemben gőzölgő csészére.
A kandallótűzre, ami melegíti a szobámat.
A heverőn szundikáló kis vörös kutyámra.
Barátaimra, akik ismernek jól, mégis szeretnek.
A férjemtől kapott szeretetre, kedvességre.
A fiaim nevetésére.
Teremtőm rám áradó kegyelmére.
Végül pedig megköszöntem Istennek a 2015-ös évet az összes lehetőségeivel:
A leckékkel, amiket még meg kell tanulnom.
Az álmokkal, amik még beteljesedésre várnak.
Növekedési tapasztalatokkal.
Minden ismeretlen dologgal, amit hozni fog.
Most rajtad a sor. Még ha nem is úgy indult 2015, ahogy szeretted volna – adj érte hálát. Álmodj. Tervezz. Tégy fogadalmakat múltad alapzatán, a jelenben lakva. Kíváncsi vagyok, mi mindent tartogat számodra Isten 2015-ben!

Uram, köszönjük neked az új évet, az új kezdeteket, és áldunk téged a jelen pillanatért. Használd, Istenem, a múlt darabkáit, a jelen ajándékait, hogy felépítsd a jövőt, amit tervezel számunkra. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Building on the Past’s Foundation
Encouragement for today, 2015.01.09.
www.proverbs31.org


Adjátok meg a tiszteletet
Karen Ehman

„Mindenkit tiszteljetek, szeressétek a testvéri közösséget, féljétek az Istent, s tiszteljétek a királyt.” 1Pét 2,17

Délután volt, esett az eső. Hetedikes fiammal az iskola folyosóján haladtunk a kijárat felé az aligazgatónál tett látogatás után. Épp elővettem az esernyőmet, hogy védekezzem a kinti hideg zuhany ellen, mikor felhangzott mögöttem egy női hang:
– Helló! Elnézést. Kérdezhetek valamit?
Megfordultam, és felismertem az egyik konyhás nénit, ő jött utánam.
– Ön Spencer anyukája? – kérdezte.
– Igen – válaszoltam felé fordulva. – Valami baj van vele? – szorult össze a szívem. Épp az igazgatóhelyettestől jöttem, ahova a fiam osztálytermi vagánykodásáért hívtak be. Nem mondhatom, hogy feszült a keblem az anyai büszkeségtől. Megijedtem, hogy az ebédlőben is elkövetett valamit.
– Ó, dehogy! Nincs semmi baj, sőt! – jött a válasz. – Csak szólni akartam, milyen tisztelettudó fia van. Mindig rám mosolyog, és megköszöni, ha elé teszem az ételt, s néha még azt is megkérdi, hogy vagyok. És „asszonyomnak” szólít, a gondnokot meg „uramnak”. Gratulálni szeretnék, hogy ilyen kedves, tisztelettudó fiút neveltek!
Kevés lenne, ha azt mondanám, szavai simogatták anyai szívemet. Isten csókját éreztem, mikor ez a figyelmes iskolai alkalmazott rámutatott tinédzser fiam viselkedésének pozitív vonásaira.
A tisztelet jóformán eltűnt mai társadalmunkból. Személyesen – és főleg online – a másik becsmérlése, kifigurázása uralkodik. Újabban az a norma, hogy támadjuk a másikat, és rosszat mondjunk egymásról. Felnőttek és gyerekek egyaránt. A tiszteletnek meg nyoma sincs.
Már nem szoktuk „uramnak”, „asszonyomnak” szólítani azt, akit nem ismerünk. Ugyanilyen ritka az is, hogy tisztelettudóan bánjunk az idősebbekkel. Nem beszélve a felsőbb hatóság iránti tiszteletről, ami úgy tűnik, rég kiment a divatból.
A digitális világ sok új lehetőséget nyújt arra, hogy hallassuk szavunkat. Mindennapivá vált, hogy felhajítjuk a képernyőre a véleményünket – a szociális médiában, egy megjegyzésben vagy egy blogbejegyzésben. És sajnos véleményünket nagyon ritkán csomagoljuk a tisztelet borítékába. Cinizmusba, gúnyba, megvetésbe mártjuk inkább.
Pedig mai alapigénk a tiszteletről beszél. És nem csak arról, hogy tiszteljük a feljebbvalókat, a rendőröket, a bírókat, az elnököt vagy a kormányzót. Sokkal messzebbre megy, és azt kéri, tiszteljünk mindenkit.
MINDENKIT.
Úgy értsem, hogy a rosszindulatú szomszédot is, aki hagyja, hogy a kutyája összerohangálja és vécének használja az udvarunkat? Igen.
És a veszekedős rokont, aki mindig kibeszél a hátam mögött? Igen.
És mi legyen azzal a kiállhatatlan perszónával a bizottságban, akinek minden mozdulata, egész lénye az idegeimre megy? Hát ja. Őt is.
Megtanulhatunk tisztelettudóak lenni a körülményektől függetlenül. Hívjuk a Szentlélek erejét, hogy csillapítsa le nyelvünket, segítsen mérlegre tenni szavainkat, hogy udvarias hangnemben szólaljunk meg. Ez nem azt jelenti, hogy ne mondjunk igazat. Csak azt, hogy fogalmazzunk méltó módon.
Jézus szeretetét sugározzuk, amikor nyugodtan, összeszedetten, civil módon beszélünk.
Észre fogják venni – ahogy a konyhás néni észrevette az én csínytevő fiamon –, hogy a mi beszédünk nem goromba, nem tiszteletlen, nem durva. Szavaink tiszteletet tükröznek.
Nem csak azok felé, akikhez beszélünk, hanem ami ennél sokkal fontosabb: Isten felé is.

Atyám, segíts, hogy fontoljam meg, mielőtt kimondanék valamit, biztosítsd, hogy szavaim mindig tiszteletet sugározzanak, add, hogy hangom higgadt, viselkedésem kedves legyen. Szeretnék tetszésedre lenni, és megadni a tiszteletet másoknak a szavaimmal. Jézus nevében, Ámen.

Igazságok a mai napra:
„A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.” Róm 12,10
„A bölcsnek okosságot ad szájába a szíve, az ajkán meg a tudást gyarapítja.” Péld 16,23

Karen Ehman: R-E-S-P-E-C-T
Encouragement for today, 2015.01.12.
www.proverbs31.org


Isten lát téged, kedvesem
Liz Curtis Higgs

„De az Úr látta Lea megvetett voltát…” 1Móz 29,31a

Ha valaha is úgy érezted, nem vesznek észre, jelentéktelennek tartanak, bibliai nővérünk, Lea, jó hírrel szolgál: Isten mélyen a szívünkbe néz, és megérti legnagyobb szükségeinket.
Amikor senki sem lát téged, Isten igen. Amikor senki nem törődik veled, Isten igen.
Isten látta, hogy Leát nem szeretik azok, akik legjobban kellett volna, hogy szeressék: a férje: Jákób, testvére: Rákhel, apja: Lábán. Nagyon is jól ismerjük néhányan, milyen érzés, mikor a család utasít el.
Ott és akkor, abban a világban, a nőt az tette értékessé családja és háza népe előtt, ha fiút szült urának. Isten ezért így gyógyította Lea szomorúságát, a legkedvesebb ajándékkal: „megnyitotta az ő méhét, Ráhel ellenben meddő maradt” (1Móz 29,31b).
Nem volt Isten kegyetlen Ráhelhez, de számára a gyermekáldás ideje még nem jött el. Előbb a megvetett Leát áldotta meg, tudva, hogy az asszony Őt fogja dicsőíteni érte.
Ez így is történt. Lea megszülte fiát, és a Rúben nevet adta neki, ami szó szerint azt jelenti: „Nézd, fiú!” – mert „meglátta az Úr nyomorúságomat” (1Móz 29,32b). Aztán, mint bármelyik nő egy boldogtalan házasságban, reménykedni kezd, hogy a gyermek születésétől a dolgok jóra fordulnak: „most már szeretni fog a férjem” (1Móz 29,32b).
Gyorsan továbbolvasunk, remélve, hogy így is lesz: „És Jákób odafordult Leához, mondván: Drágám! Szerelmem!”
Hát nem ez következik. Igazából az egész szakaszban nem találunk semmi reakciót Jákóbtól. Egyetlen egy kis szót sem.
Sok-sok évszázaddal később is érezzük, hogyan hanyatlik Lea reménykedése. Isten újabb fiúgyermekkel gyógyítja összetört szívét. Lea ki is mondja: „Bizony, meghallotta az Úr, hogy milyen megvetett vagyok, azért adta nekem ezt is” (1Móz 29,33). Lea újból Istennek – és nem Jákóbnak – tulajdonítja, hogy fiúval áldotta meg, el is nevezi gyermekét Simeonnak, ami azt jelenti: „meghallgatás”.
Isten egyértelműen meghallgatta. És Lea egyértelműen imádkozott. Nagyszerű példa arra, hogyan kezeljük a csalódásokat. Kiborulás, hiszti helyett imádkozzunk és várjunk.
Isten lát. Isten hall. És időzítése mindig tökéletes.
Isten harmadik fiúgyermekkel is válaszolt Lea könyörgéseire, és ő újult reménységgel fordult férje szeretete felé: „Most már ragaszkodni fog hozzám a férjem, mert három fiút szültem neki” (1Móz 29,34). Lévinek nevezte el a kisbabát a héber „ragaszkodni” jelentésű szóból. Bár házasságuk során testileg ragaszkodott hozzá Jákób, Lea ennél többre vágyott: a szeretetére. És ezt továbbra sem kapta meg Jákóbtól.
Mikor Isten újból megáldotta Lea méhét, az asszony szívében valami történt. Az előző három alkalommal egy gyenge ember felé fordult szeretetért. Negyedszerre viszont az erős Istenhez fordul, és így szól: „Most már hálát adok az Úrnak” (1Móz 29,35). Milyen bölcs ez az asszony!
Mikor Lea Júdának nevezte el negyedik fiát, ami a héber „dicsőít” szóval cseng egybe, szinte halljuk, ahogy örömmel felkiált: „Áldom az Urat, ameddig élek, dicsőítem Istent, ameddig vagyok!” (Zsolt 146,2).
Azoknak, akik sóvárgunk a szeretetre, és újra meg újra csalódunk, Lea megmutatja az utat a megelégedés felé:
- Áldd az Urat azért, amid van, ahelyett, hogy hibáztatnád azért, amid nincs.
- Fogadd el a hatalmas igazságot, hogy elég neked az Ő bőséges szeretete.
Talán sajnáljuk, hogy Lea története nem a hagyományos happy enddel végződik – boldog házasságban élt szerető férjével -, de valójában a történet vége a legnagyobb győzelem: „Hiszen köztudomású, hogy Urunk Júda törzséből származott” (Zsid 7,14a). Most ezt képzeld el! A megvetett Lea ott van Jézus családfáján. Az asszony, akit látott, meghallgatott, megáldott és szeretett Isten.

Uram, Lea példája alázatra késztet. Segíts megnyugodnom szerető gondoskodásodban, és ne másoktól követeljek szeretetet. Adj erőt, hogy áldani tudjalak legsötétebb óráimban is, és ezzel dicsőségedet szolgáljam. Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: God Sees You, Beloved
Encouragement for today, 2015.01.13.
www.proverbs31.org