Lélekerősítő levelek 24

Megerősítésre vágyva
Lysa TerKeurst

„Csak ami igaz…azokról gondolkodjatok…és a békesség Istene veletek lesz.” Fil 4:8-9

Az utóbbi hónapokban minden eddiginél jobban vágytam arra, hogy érezzem Isten gyöngéd szeretetét. Nem mintha valami krízishelyzetet éltem volna át. Egyszerűen csak kétségbeesetten vágytam Rá.

Ha már hallottátok a bizonyságtételemet, tudjátok, hogy emlegetni szoktam azt a kicsi lányt, aki voltam, aki az apja körül forgolódva leste bár a legkisebb jelét a szeretetének. Talán a maga módján szeretett engem. De valami elszakadt a kapcsolatunkban, és emiatt egész életemben kétségbeesetten vágytam az elismerésre, a biztatásra, a megerősítősre.

Az évek során Isten csodálatos módon gyógyítgatta sebeimet. Szívembe súgott mindent, amit édesapámtól hallani szerettem volna. Biztosan tudom, hogy Isten szeretete irántam mély, megingathatatlan, szilárd.

És mégis vannak olyan időszakok, amikor azon kapom magam, hogy újra forgolódom. Újra kiáltozom. Újra vágyom a tökéletes biztonságra. Utálom a bizonytalanságomat. És megőrjít, hogy a harc, amiről azt hittem, végleg lezárult, újra feltör a lelkemben.

Talán nem is szűnik meg soha teljesen.

És talán ez nem is olyan rossz dolog.

Fenntartja bennem a megerősítés utáni vágyat, amit semmi más nem tud kielégíteni. Táplálja vágyakozásomat Istenre.

Hallom, ahogy a férjem százszor elmondja, hogy szeret, és hogy nem is olyan nagy a fenekem…, s mégis érzem, hogy a szívem szüntelenül forgolódik.

Egyetlen dolog szünteti meg ezt a kétségbeesést, a bizonytalanságot, a forgolódást – ha a Szentlélek végigsimít a szívemen, és elcsendesíti. Az Ő jelenlétének és védelmének takarója tudja egyedül befedni a belém vésődött mély gyűrődéseket és hasadékokat.

Nem tudhatom, hogy te milyen nehéz időszakokon, élményeken estél át, kedves húgom, de azt tudom, hogy a lelki törések mindenkit érintenek. Mindegyikünk életében vannak olyan dolgok, amik forgolódásra, az elismerés utáni vágyakozásra késztetnek.

De hadd mondjak valami csodálatosat.

A széttörtség egyetemes, ám Isten megváltása is mindenkié, aki Krisztust Úrnak vallja. Mindegy, milyen gyűrődések és hasadások vannak a szívünkben, ha mindenekelőtt Isten igazságát keressük, Ő elég ahhoz, hogy feltöltse a réseket a lelkünkben. „Csak ami igaz…azokról gondolkodjatok…és a békesség Istene veletek lesz.”

Észrevetted mostanában, hogy lelked forgolódik megerősítésre vágyva? Engedd ma néhány percig, hogy az alábbi igazságok beszivárogjanak a szívedbe, és betöltsék az ott keletkezett hiányt:

„Az Úr, a te Istened veled van, erős ő és megszabadít, örvendezik majd feletted örömmel, újjáéleszt szeretetével, és ujjongva vigad fölötted, mintha ünnepet ülne.” (Szof. 3:17)

„Ezért hajtom meg térdemet az Atya előtt, adja meg nektek, hogy megerősödjetek az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, és megismerhessétek Krisztus szeretetét, mely minden ismeretet meghalad…” (Eféz 3:17-18. alapján).

„Minden gondotokat Ő reá vessétek, mert Ő gondot visel rátok” (1 Pét 5:7).

„A távolból megjelent nekem az Úr: ’Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel’” (Jer 31:3).

Istenem, kérem, hogy lelked ereje újra járjon át ma mindegyikőnket. Figyelmeztess Önmagadra. Öleljen át biztonságod. Maradj velünk. Segíts megpihennünk Atyai szeretetedben. Jézus nevében, Ámen

Encouragement for today, 2010.06.10.
www.proverbs31.org

Add át a gondjaidat
Micca Monda Campbell

„Az én Istenem kielégíti majd minden szükségteket gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.” Fil 4:19

Isten biztosan előre látta azokat az eseményeket gyermekei életében, amelyek miatt ők majd aggodalmaskodni fognak. A legérettebb keresztények is gyakran eltúlozzák, és szorongva nyögnek gondjaik terhe alatt. Aggódunk a személyes dolgaink, a családi problémák, anyagi gondjaink miatt, szorongással töltenek el múltbeli és eljövendő történések.

Péter apostol komoly tehernek látta ezt az aggódást, és bölcs tanáccsal látott el minket a kezeléséhez. Péter tanácsa, hogy vessük minden gondunkat Istenre. Bízzuk Isten bölcs és irgalmas gondviselésére problémáinkat, amelyek lekötik figyelmünket, nyomasztanak, megsebzik testünket-lelkünket. Megteheted, mert „Ő gondot visel rád” (1 Pét 5:7). Hát nem lenyűgöző? Nem kell magunkkal cipelnünk gondjaink terhét. Neked se, meg nekem se. Isten ki akar szabadítani a gondok súlya alól, és át akarja venni őket.

Ez nagyon jól hangzik. Nekem nem esik nehezemre Istennek átadni a gondjaimat. Először úgy érzem, megkönnyebbülök. Mindaddig, míg azt nem tapasztalom, hogy Isten nem úgy válaszol, ahogy én elképzeltem. Olyankor aztán nehezemre esik, hogy vissza ne vegyem a terhet.

Miután elvesztettem a férjemet, sokat fájt a gyomrom. A testem így reagált a stresszre. Úgy gondoltam, ha átadom Istennek a gondjaimat, és megkérem, hogy Ő vigye tovább, majd szépen elmúlnak a gyomorproblémáim. Azt reméltem, hogy nem kell többet a méregdrága terápiára járnom hetente. De mindez nem így történt. Továbbra is fájt a gyomrom, ami azt jelezte, hogy tovább kell járnom a tanácsadásra. Abban is bíztam, hátha a terapeuta csökkenti a tartozásomat, ehelyett emelte a tarifát.

Mi értelme volt átadnom Istennek a gondjaimat, ha nem változik semmi? – töprengtem.

Jegyezzük meg: amikor te vagy én átadjuk Istennek a gondjainkat, az jár a fejünkben, hogy az Ő felelőssége, hogy törődjék velünk. Elfelejtjük, hogy Isten nagy vásznon fest. Ő látja az egész képet. Mi csak azt, hogy mi történik velünk ott és akkor. Ez az oka, hogy Isten hagyja, hogy bizonyos történések megessenek velünk – jó dolgok és rossz dolgok, olyanok, amelyeknek látjuk az értelmét, és olyanok, amelyeknek nem.

Valamit, amit mi ketten fájdalmasnak, rombolónak élünk meg, Isten jóra használja az életünkben – építi általa a szentséget viselkedésünkben, jellemünkben. Semmit nem enged meg, amit előzőleg át nem szűrt védelme hálóján.

A legnagyobb rossz, ami történhetne velünk, ha Isten olyannak hagyná meg a jellemünket, amilyen akkor volt, amikor Rátaláltunk. A nehéz időszakokban erre az ígéretre számíthatunk: „Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk” (2Kor 4:8-9). Isten nem fogja megengedni, hogy nehézségeink tönkretegyenek. Lehet, hogy önmagukban tragikusak, de Isten jóra fogja használni őket.

Igen, te is, én is Istenre bízhatjuk a gondjainkat, mert az Ő felelőssége, hogy vigyázzon ránk. Ha átadjuk életünket, hogy helyezze be azt a nagy képbe, amit alkot, a súly felemelkedik lelkünkről, és a béke elmossa szorongásunkat.

Istenem, ha nehéz idők jönnek, nem fogok félni. Hiszek szerető gondviselésedben, abban, hogy törődsz velem és a családommal. Vedd át, Uram, a terhet, és tölts békét a szorongás helyére a lelkemben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.11.
www.proverbs31.org

Szívemre szorítva a Bibliámat
Karen Ehman

„Vizsgálj meg Istenem, és ismerd meg szívemet; tégy próbára és ismerd meg utaimat, lásd vajon a gonoszok útján járok-e, és vezess az örökkévalóság útján engem.” Zsolt. 139:23-24

Átlagos délután volt. Laurel barátnőm úgy döntött, hogy mint annyiszor, előveszi a Bibliáját, s mialatt feleségként és anyaként éli a napját, egy időre összekapcsolódik Istennel. Előrehajolt, hogy fél kézzel felvegyen valamit, s közben a másik kezével a nyitott Bibliát a szívére szorította. És akkor észrevette. A vékony bőrfedélen keresztül apró csomót érzett a mellében.

Felkeresett egy orvost, elvégezték a teszteket, és félelmei beigazolódtak. Mellrákja volt.

Napok, hetek, évek következtek kórházi bennfekvésekkel, sugarazással, tesztelésekkel, szurkálásokkal, bizonytalansággal, rosszullétekkel.

A megpróbáltatások ideje óta évek teltek el, drága barátnőm testéből kitisztult a gyakran halálos kór. Egészséges gimnáziumi nyelvtanár, aki Jézus iránti mély szeretettel és örök hálával éli mindennapjait. Mindenekelőtt azért hálás Istennek, mert úgy intézte a dolgokat, hogy még nagyon korai stádiumban felfedezhette a rákot - azáltal, hogy a szívére szorította a Bibliáját.

Nemrég elgondolkoztam Laurel élményén. Kényes szituációba kerültem egy barátommal, s tele voltam nehezteléssel. Úgy éreztem, kihasznált, megbántott, nem értékelte, amit tettem érte. Leültem imádkozni, hogy majd elnyöszörgöm bánatomat Istennek, s kiöntöm neki a lelkemet. Ebben az állapotban juttatta eszembe a fenti igét. Megkerestem egy olyan kiadásban, ahol az eredeti görög és héber szavak segítségével világítják meg a mondatok értelmét. Ott akadt meg a szemem a hangsúlyozott személyes névmáson: Vizsgálj meg engem, van-e bennem valami bántó, gonosz …

Ahelyett, hogy a barátom cselekedeteivel foglalkoztam volna, elhatároztam, hogy Isten igéjét a szívemre – az én szívemre – szorítom, hogy lássam, nincs-e bennem – és nem a barátomban – valami gonosz. Isten azonnal megmutatta, hol hibáztam. Mélyen bennem gyökerező minták, amik felütik fejüket, és kellemetlen magatartásban nyilvánulnak meg; úgy viselkedtem, ahogy Jézust-követő lányoknak nem szabad viselkedniük. Rájöttem, hogy én legalább annyira hibás voltam ebben a történetben, mint ő.

A Bibliával, mint szikével, Isten nyitott szívműtétet hajtott végre rajtam aznap – és azóta több alkalommal. Ma már rendszeresen járok ellenőrzésre a Nagy Doktorhoz, és Ő hűségesen újra meg újra rámutat hibáimra, s arra ösztönöz, hagyjam, hogy az Ő gondolatai sugarazzák át a lelkemet, s öljenek ki minden burjánzást, ami rákként akar elterjedni és tönkretenni barátságokat, szeretetkapcsolatokat.

Vajon hány kapcsolati betegséget lehetne meggyógyítani, ha hajlandók lennénk még a kezdeti stádiumban a szívünkre szorítani a Bibliánkat, hogy megérezzük a bűn aprócska csomóját a lelkünkben?

Édes Istenem, segíts, hogy feltétel nélkül tudjak szeretni, és csak a magam hibáival törődjem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.14.
www.proverbs31.org

Itt az idő!
Amy Carroll

„…én irántam legyen az Úr kegyelmes, hogy ki ne nyújtsam kezemet az Úr felkentje ellen! Nos hát vedd a dárdát, mely a feje mellett van meg a vizeskorsót, s menjünk.” 1 Sám 26:11

Kiváló alkalom lett volna, nem is egyszer, hanem kétszer, ám Dávid kivárt. Kétszer szembesült a kísértő lehetőséggel. Ölje meg a fegyvertelen, sebezhető királyt, vagy várjon Isten időzítésére? Dávid a várakozást választotta, bár úgy tűnhetett, hogy ez a „B terv” része.

Dávid évekig várt attól kezdve, hogy felkenték Izrael királyává, addig míg hivatalosan viselhette a címet. Ezek az évek a juhok között teltek a legelőn, majd a palotában az uralkodó zenészeként, és a barlangokban a dühöngő Saul elől menekülve. A Zsoltárok igazolják, hogy Dávid mégsem vesztette el a reményt. Ahelyett, hogy kétségbe esett volna, hogy az „A terv” ideje sohasem jön el, Dávid kijelentette: „Én azonban olyan vagyok, mint a termékeny olajfa Isten házában, bízom Isten irgalmában, mindörökkön örökké. Áldalak téged mindörökké, hogy így cselekszel, remélek nevedben, mert jó vagy szentjeid színe előtt” (Zsolt 52:10-11).

Hitte, hogy Isten számára nincs hiábavaló perc, hiábavaló esemény, hiábavaló megpróbáltatás. Állhatatosan bízott benne, minden történés hozzájárul Isten évekkel ezelőtt tett ígéretének beteljesüléséhez. Erősen kapaszkodott a reménységbe, hogy majdan király lesz, anélkül, hogy az ügyek irányítását a saját kezébe vette volna.

És az a nap végül elérkezett. Elsiratta Sault és Jonatánt, s megkérdezte Istent. Követte az útmutatást, és királlyá nyilvánította magát. Dávid készen állt arra, hogy Isten tökéletes tervébe lépjen Isten tökéletes időzítésével. Nem nézett vissza többé a legelőkre, a barlangokra, előre haladt sorsa útján mindazzal a tapasztalattal és bölcsességgel, amivel Isten ellátta az idevezető lépések során.

Nekem is hasonlóképpen döntenem kellett: várjak, míg Isten ígérete az Ő idejében teljesül, vagy tegyek valamit, hogy megtörténjék az én erőmből? Mialatt várok, hogy beléphessek abba teljességbe, amire hiszem, hogy Ő hívott, bízom-e Benne, hogy minden lépés, ami oda vezet, az én javamat és az Ő dicsőségét szolgálja? És amikor eljön az ideje, hogy a teljesült ígéretek földjére lépjek, előre haladok-e az izgalmas, új hely felé, vagy visszafordulok, s inkább azt választom, ami ismert és biztonságosnak látszik?

Ezek a döntések foglalkoztattak ebben az évben. Több mint egy éve meghallottam Isten halk hívását és ígéretét a szívemben. Visszafelé tekintve azt láttam, hogy a tanulmányaim, korábbi munkám és tapasztalataim gátolni akarják ezt az álmot. Néha úgy tűnt, az a hely a „B tervhez” tartozik, pedig ez sosincs így. Az engedelmesség minden lépése az új hely felé irányított.

Februárban döntenem kellett: maradok a régi állásomban, vagy kilépek valami új felé. Amit eddig dolgoztam, arra is hívást kaptam annak idején, de most azt mondta Isten: „Nem”. Ráébresztett, hogyha az eddigi állásomat választom, a „B terv” mellett döntök, és ez engedetlenséget jelent. Isten mindig az „A tervre” hívj a gyermekeit. Lehet, hogy kényelmetlenség, várakozás, megpróbáltatások vannak az úton, de az engedelmesség mindig az „A terv”, és áldás azt kíséri!

Istenem, segíts, hogy mindig az „A terv” szerint éljek, ha nehézséggel jár is. Olyan döntéseket akarok hozni, ami a Te tökéletes időzítésed szerint történik, s amelyekben Veled járhatok, ahelyett, hogy egyszerűen ott maradnék, ami biztonságosnak tűnik. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.15.
www.proverbs31.org

Testünk, Isten temploma
Tracie Miles

„Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok és Isten Lelke lakik bennetek? Ha valaki az Isten templomát lerombolja, lerombolja azt az Isten. Mert Isten temploma szent, s ti vagytok az.” 1Kor 3:16-17.

Nem mondom, furcsa beszélgetés volt.

A templom felé autóztunk tizenhat éves lányommal, aki menet közben közölte, hogy éhes. A gyorsétterem elé hajtottam, s lányom a lehúzott ablakon át rendelt egy dupla szalonnás Combo szendvicset, tudjátok, azt a hamburgert, amiben 6 szelet bacon, sajt, öntetek vannak, hozzá nagy adag sült krumpli és Cola.

Szelíden figyelmeztettem, hogy az egészségtelen étkezés megárthat neki. Aztán érdekes fordulatot vett a beszélgetés.

Nemrég tanulmányoztam a Leviták Könyvét, amiben az izraeliták felépítik Isten templomát az Egyiptomból való szabadulás után, s a jelek szerint az agyamra ment a templomépítés.

Elmagyaráztam a lányomnak, nem szabad elfelejtenie, hogy a teste Isten temploma; vigyáznia kell rá, és ehhez az egészséges étkezés is hozzátartozik. Erre – igazi tinédzseres arcjátékkal – megkérdezte: „Azt akarod mondani, hogy bűn, ha megeszem egy hamburgert?!”

Néhány percig még eltartott ez a komikus párbeszéd, mialatt próbáltam meggyőzni róla, milyen fontos, hogy Isten templomaként kezelje a testét, ő pedig kitartott amellett, hogy a hamburgerevés nem bűn.

A Szent Sátorról való megszámlálhatatlan apró részlet elolvasása után friss képzetem alakult ki annak szent voltáról. Alátámasztotta ezt, hogy az Úr valóságosan a Templomban lakott. Elkápráztatott a rengeteg munka, amit belefektettek a Sátor megépítésébe, s a számtalan szabály és elvárás, amit Isten a sátor iránti tiszteletről és gondoskodásról felállított.

Az Újszövetség sok helyen figyelmeztet, hogy mi vagyunk Isten lakóhelye. Már nincs szükség arra, hogy egy bizonyos helyre járjunk Istent dicsőíteni, imádkozni, Vele beszélgetni, mert Ő bennünk lakik.

Első látásra az 1 Kor 3:16-17 hatalmas felelősséget ró ránk: értsük már meg, hogy mi valóban Isten temploma vagyunk, csak mi magunk tudjuk e templomnak gondját viselni, és Isten ezt meg is parancsolta nekünk. De szerencsére egy templomról való gondoskodás nem jár annyi vesződséggel, mint az izraeliták számára. Lássuk csak, hogyan kell gondoznunk ma Isten templomát.

- Az eredeti templomnak szövetből volt a fala. Arra szolgált, hogy megvédje a szent dolgokat, amik benne voltak. Ugyanígy, a mi dolgunk is az, hogy megvédjük templomunk tartalmát: a bennünk lakó Szentlelket.

- A templomot gyakran ki kellett takarítani. Mi a szívünk és elménk tisztán tartásával takaríthatjuk a templomunkat.

- A templom az imádás helye volt. Isten arra hív, hogy naponta dicsőítsük Őt, naponta szánjunk időt Rá és Igéjére.

- Isten szólt a templomban, és szavát meghallották. Az Úr ma is szól hozzánk, a szívünkben, s akkor halljuk meg a hangját, ha szoros kapcsolatot ápolunk Vele.

Az 1Kor 6:20 azt kéri tőlünk, hogy dicsőítsük meg Istent a testünkben. Ez azt jelentené, hogy soha nem ehetünk hamburgert vagy fánkot? Dehogyis! Isten nem azt parancsolja nekünk, hogy tökéletes alakunk legyen, hogy hibátlan étkezési szokásaink legyenek. Azzal sem foglalkozik, hogy mit veszünk magunkra, milyen színű a hajunk, hány ránc van az arcunkon.

Mit mond Sámuelnek (1 Sám 16:7)? „Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt. Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.”

Isten a szívünket nézi, az Ő Templomát. Arra hív, hogy naponta gondozzuk a Templomát, igen, egészséges evéssel is, de elsősorban szívünk és elménk tisztán tartásával.

Uram, segíts, hogy sose felejtsem el, hogy a Te templomod, a Te lakhelyed vagyok. Segíts, hogy megdicsőítselek minden cselekedetemmel. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.16.
www.proverbs31.org

Cidri cica
T. Suzanne Eller

„Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét.” 2 Tim 1:7

Ott álltam a sziklafal szélén, mindkét kezemmel a vékony rúdba kapaszkodva. Egy régi gyermekdal jutott eszembe, ahogy túl a szikla peremén a két működő vulkánból előtörő füstcsíkokat néztem.

Cidri cica, cidri cica...

El Salvadorban voltam a polgárháborúban árván maradt gyermekekkel. King Castle volt a kedvenc helyük, s egy nehéz nap végén néhány gyermek és egy segítő felcipelt engem is a káprázatos látványt ígérő sziklára.

„Ugorjon!” - kiabálták. Közben a mélyben lévő kráterre mutogattak, ami egyszerre vonzott és töltött el rémülettel. Felhívták a egy lent köröző csónakra, hogy bátorságot merítsek. Aztán egyenként megragadták a botokat, és ellökték magukat a szikláról, majd pillanatok múltán nagyot csobbantak a lenti tóban.

Munkatársaimra néztem. Egyikük sűrű fejmozdulatokkal integetett: hajrá.

Megragadtam a rudat, éreztem, hogy remegnek a térdeim. Behunytam a szemem, ellöktem magam, s egy kiáltással zuhanni kezdtem. Nagy csobbanással értem a jéghideg vízbe. Fejem fölött gyerekek kiabáltak, tapsoltak nekem. De alig hallottam őket elragadtatásomban.

Akkor ott nem is annyira magától az ugrástól féltem, mint az ismeretlentől. A folyamat néhány eleme ismerős volt: a víz, a műugrás, de a magasság és a vulkánok közelsége minden biztonságérzetemtől megfosztott.

Hasonlót éreznek néha a tinédzserek szülei. Mikor három gyermekem elmúlt tizenhat éves, hirtelen sokminden megváltozott. Voltak ismerős elemek, de egy csomó új dolog is bekerült a folyamatba: autóvezetés, találkák, a szabadság igénye. Ragaszkodni akartam a megszokotthoz. Én vagyok a főnök, az lesz, amit mondok. Nem érdekel, másoknak hányra kell otthon lenni, a te kötelező hazaérkezésed időpontja nem változik.

Egyik nap észrevettem, hogy legidősebb lányom, Leslie, elzárkózik előlem. Nagyon fájt. Tizenhat éves volt, és minden okom megvolt, hogy büszke legyek rá. Kincsként őriztem a kapcsolatunkat, ezért nagyon zavart a hallgatása.

Aztán rájöttem a probléma gyökerére. Bennem volt a hiba. Félelemből neveltem.

Cidri cica, cidri cica…

Nem azért mondtam neki nemet, mert a jelleme vagy a magatartása bizalmatlanságra adott volna okot, hanem azért, mert féltettem a rossz hatásoktól, attól, hogy elmenjen, hogy kézbe vegye a maga sorsát. Láttam néhány tinédzsert, akik részt vettek életmód-változtató programjainkon, s megijedtem tőlük. Ezért szorosabban tartottam a lányomat. Nem távolodhatott el egy arasznyira sem.

Noha húsz éven át serdülőkorú fiatalok ezreivel dolgoztam, a magaméval nagyot hibáztam. Nem gondoltam arra, hogy amikor Leslie-vel bánok, abból induljak ki, milyennek ismerem őt. Hagytam, hogy a félelem alakítsa a kapcsolatunkat.

Még ennél is rosszabb, hogy viselkedésemet úgy értelmezhette, hogy nem bízom benne.

Azon a napon felléptem a tinédzsert nevelő szülők sziklájára, és körülnéztem. Számbavettem az ismerős dolgokat. Leslie jó döntéseket szokott hozni. Lassan nővé érik. Nem volt tökéletes, de nagyon igyekezett a helyes úton járni, nem az én kedvemért, hanem saját meggyőződéséből.

Néha rémisztő dolog szülőnek lenni. Lazítani a gyeplőn nagyon nehéz, de egyik legfontosabb hozzávaló a magabiztos, jellemes felnőtté válás receptjében.

De mi van, ha visszaél a bizalmammal? Ereszd el a gyeplőt. Engedd, hogy vállalják a felelősséget tetteikért. Aztán hagyd, hogy visszanyerjék a bizalmat.

Ma már Leslie 28 éves férjes asszony, ügyvéd, várja első gyermekét. Szívesen mondanám, hogy azóta soha nem féltem szülőként, ám ez egyszerűen nem lenne igaz. De legalább helyén tudom kezelni a félelmemet: nem más az, mint egy hasztalan reakció, ami eltorzítja a valóságot, elhomályosítja a döntéshozatalt.

Azzal, hogy hátraléptem, s egészében tekintettem át a képet, lehetővé vált, hogy igent mondjak a fejlődési lehetőségekre – esélyt adjak magamnak szülőként és a gyermekemnek serdülőként.

Édes Istenem, segíts, hogy tisztán lássam a gyermekemet. Ha korlátokat kell felállítanom, add, hogy szeretettel és bölcsességgel tegyem. Ha itt az idő arra, hogy bátorítsam gyermekem önálló fejlődését, nyújtózkodását, hadd legyek elég bátor, hogy elengedjem. Köszönöm Neked gyermekem sorsát. Köszönöm, hogy van egy terved serdülő gyermekem életére. Ebben a tervben akarok bízni. Jézus nevében, Amen.

Encouragement for today, 2010.06.17.
www.proverbs31.org