2011.08.05.

"Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megmenti azt. Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe lelkéért?" Mt 16,24-27
"Senki sem szeret jobban, mint aki életét adja barátaiért." Jn 13,15
"Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért."

Az aláhúzott szavak az eredeti görögben mind ugyanaz a szó: psyche (és számazékai) !!! (Angolul tudóknak kiváló eszköz az interneten keresésre, összehasonlításra nagyon sok nyelven: bible.cc)

Jelentésmezeje igen széles. Eredeti jelentése lélegzet,lélek. (Tudjuk, ugye, hogy a mi lélek szavunk, szintén a lélegzettel függ össze). Az élet és lélek szavak mai értelmezését ha összeolvasztanánk, akkor közelíthetnénk meg a psyche (psziché) jelentését. Benne van minden, ami mi vagyunk, az idézett szövegrészletekben egy-egy helyen énünk más-más oldalára koncentrálva.
Pl. a jó pásztor nem valószínű, hogy a lelkét, a világról alkotott képét stb. adja oda juhaiért – itt a testi halálra gondolhatunk.
De a Jn 13,15-ben már kevésbé, hisz ez arra is vonatkozhat, mikor a szerzetesek, apácák, misszionáriusok adnak fel mindent a másokért való imádságért, a vezeklésért, engesztelésért, imádásért, Jézus és az emberek szolgálatáért.
"Életét adja barátaiért" az is, aki egy súlyos beteg vagy idős ember gondozása, ápolása miatt feladja állását, elképzeléseit, vágyait arra az időre, amíg szükség van rá.
„Aki érettem elveszíti életét” jelentheti a mártírok kitartásán túl – vagy innen – azt is, amikor minden addigi elképzelésünket életünkről feladjuk. Ha egyértelműen olyan feladatot bíz ránk Isten, aminek elvégzéséhez erre van szükség.
Ismertem egy nénit, nagyon sajnáltam. Két fia közül a kisebbik Down-kóros volt. Mikor felnőtt, és viselkedése néha kiszámíthatatlanná vált, pl. megütötte az édesanyját, bántotta a testvérét, aki gyengébb fizikumú volt nála, rávették a nénit, hogy adja be gondozó otthonba. Élete végéig nem tudott megnyugodni, vádolta magát.
Kívülről, idegenként nem láthatjuk, mikor tévedett: mikor beadta a fiát, vagy mikor vádolta magát. Első pillanatra úgy tűnhet, „meg akarta menteni életét”, amikor elvált a gyermekétől. Ám csavarinthatunk egyet a gondolkodásunkon: ő azt hihette, miután kiderült, hogy nem ép a gyermeke, hogy az élete gyökeresen megváltozik, haláláig ápolni fogja a gyermekét, és ezt hívő emberként vállalta is. Egy adott ponton a másik gyermek ép fejlődése érdekében „elveszíti életét”, amit elképzelt, amit vállalt, és gondozásba adja a gyermeket. Minden eset, minden meghatározó döntési pillanat más és más, és csak belülről látható, érezhető a hívás.
Istent mindig a jelenben tapasztaljuk meg. Mindig okozhat meglepetést, mindig ébernek kell lenni a hívására. A mécses nem aludhat ki, ha találkozni akarunk a Vőlegénnyel, és vele is akarunk maradni.