Lélekerősítő levelek 52.

A hollók tudják
Marybeth Whalen

„Megadja táplálékát a baromnak, a hollófiaknak is, amelyek kiáltanak.” Zsolt 147,9

Néztem, ahogy a madár leereszkedett a himbálózó kábelre, nem tudván az áramról, mely magaslese belsejében lüktetett. Csőrét felemelte, nagyot kiáltott a felhők felé – éneke inkább sürgető volt, mint dallamos. Ha nem ismerném a mai igét, azt hihetném, hogy a párját hívta, vagy a területét akarta kijelölni, túlharsogva a társait. Ennek az igének a fényében viszont szerintem azt tette, amit Isten egész teremtett világa ösztönösen tud: Teremtőjéhez kiáltva közölte szükségleteit.

A madarak között a holló nem nyerne szépségversenyt. Nem dicsekedhet a jégmadár vagy a bíborospinty ragyogó színeivel, sem a harkály vagy a kolibri különleges képességeivel. Kevéssé alkalmas arra, hogy kiérdemelje Isten különleges figyelmét. A zsoltáros mégis őt említi a 147. zsoltárban: Isten meghallja kiáltásukat, és ellátja őket eledellel.

Talán úgy érzed, jelentéktelen vagy, nem vesznek észre, nincs rajtad, benned semmi különleges. Úgy érzed magad, mintha tarkabarka, csillogó madarak között álldogálnál mélyfekete tollazattal. Miért is hallaná meg Isten a hangodat? Semmit sem tudsz nyújtani viszonzásképpen.

Ez az ige bizonyságul szolgál, hogy Isten nem aszerint reagál ránk, hogy kik vagyunk, vagy mit tudunk nyújtani neki. Tisztán és egyszerűen, azért válaszol nekünk, mert az Övéi vagyunk. Azért válaszol, mert a természetéhez tarozik, hogy ellásson minden szükségessel. Kiáltásunk beindítja a válaszát. Teljes szívünkből bíznunk kell ebben az igazságban, és ennek alapján várjuk válaszát.

Tudom persze, hogy ezt könnyebb mondani, mint megélni.

Talán már nagyon régóta várakozol. Elveszítetted a reményedet, hogy könyörgésedre válasz érkezik. Talán már azt gondolod, hogy nem is hallja, amit mondasz.

Én is éreztem így. Voltak idők, amikor a jövőt olyan feketének láttam, mint a holló tolla. Amikor, ha olvastam a fenti igét, arra gondoltam, igen, azt a madarat meghallhatja, de az én kiáltásomat nem.

Azokban az időkben azon töprengtem, mit tehetnék, hogy felhívjam magamra Isten figyelmét. A János 6,28-29-ben azt kérdezik az emberek Jézustól, mit tegyenek, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjenek. Szeretnének tetszeni Istennek, és tudják, Jézus meg tudja mondani, mi ennek a módja. Elképzelem, hogy mialatt türelmetlenül várták válaszát, azt gondolták, majd kapnak egy hosszú, pontokba szedett listát, amiket csak ki kell pipálni, s amire később hivatkozni lehet.

Ehelyett Jézus azt válaszolja, hogy nem kell mást tenniük Isten tetszéséért, csak higgyenek abban, akit Ő küldött. Jézus tudta, hogy a hit tevékenység. A szív munkája. Hinni Jézusban, amikor úgy tűnik, nagyon messze van, nem válaszol, egyike a legnehezebb feladatoknak, amivel követése során meg kell küzdenünk. De ez minden, amit vár tőlünk.

A hollók tudják, hogy Ő mindig ellátja őket eledellel, és ezzel a bizalommal kiáltanak, függetlenül a körülményeiktől. Mennyire szeretnék én is ilyen lenni! Gyere, kiáltsunk, énekeljünk, és bízva ígéreteiben, maradjunk állhatatosak az éneklésben.

Uram, nem hagyom abba az éneklést, hinni fogom, hogy válaszolsz kiáltásaimra, mert szeretsz, és a legjobbat akarod nekem. Megteszem, amit vársz tőlem, és bízni fogok benne, hogy mindig ellátsz azzal, amire szükségem van. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.12.
www.proverbs31.org

Kapcsolatra sóvárgunk
Renee Swope

„Összejöveteleinkről ne maradjunk el mint némelyek szoktak, hanem buzdítsuk egymást annál inkább, minél közelebb érzitek a napot.” Zsid 10,25

Rajtakaptad már magad, hogy naponta többször megnézed az emaileidet, a facebook oldaladat?

Egyik reggel, ahogy felkeltem ellenőriztem az emaileimet. Aztán elkészítettem a reggelit, majd újra megnéztem a postaládámat. Reggeli áhítat után ismét. Elmentem ügyeket intézni, és mikor haza értem, megint. Bevallom, szeretem a bejövő leveleimet rendszerben tartani, de azért ez ennél többről szólt.

Próbáltam magyarázatot keresni. Éreztem, hogy a Szentlélek gyengéden arra késztet, álljak meg egy percre, és kérdezzem meg magamtól: „Miért nézegeted annyit az emaileidet?”

Hagytam, hogy a szívem őszintén feleljen. Nem tudom, Isten válasza volt-e vagy az enyém, de a Lélekkel összefonódott gondolataimban így fogalmazódott meg a válasz: Azért térsz mindegyre vissza, mert szeretnél kapcsolatban lenni egy jó baráttal.

Ám az is igaz, hogy hiába néztem meg akárhányszor az emaileket, sosem éreztem, hogy ez kielégíti sóvárgásomat.

Valamikor életem hajszájában lecsökkentettem a barátaimmal való kapcsolatot rövid levélváltásokra. Az elmúlt évben annyira megtelt a napi életem a gyerekekkel, iskolai programokkal, családi szükségletekkel, a házas életem szinten tartásával és új munkahelyi feladatokkal, hogy mindezekért valamit fel kellett áldoznom.

Nem akartam, hogy a családom vallja kárát a sűrű programnak, ezért kértem Istent, mutassa meg, hogy tudnék mindent egyensúlyban tartani.

Úgy éreztem, arra indít, hogy csökkentsem a telefonálgatásokkal, a szomszédokkal való csevegéssel, a barátokkal töltött időt. Nem szakítottam meg a kapcsolataimat, de a személyes találkozásokat a minimális szintre korlátoztam.

Aznap reggel a gépem előtt ülve rájöttem, hogy nem találtam meg az egyensúlyt. Átestem a ló túlsó oldalára. Mindegyre megnézem az emailes postaládámat, mert a bennem lévő, Isten által alkotott vágyat a kapcsolatra a fehér képernyővel, billentyűkkel írt fekete betűkkel akarom kielégíteni.

A szívem többért sóvárgott. Isten rámutatott email-vadászatom okára és céljára, arra, hogy lelkem magányos szegletét csakis barátokkal való személyes találkozásokkal, beszélgetésekkel tölthetem ki.

Később felhívtam egyik legjobb barátnőmet. Ráért, ezért kikapcsoltam a gépet, félretettem a munkát, és egy kávézóban találkoztam vele.

Igen, erre vágytam: szem- és szívkapcsolatra, személyes beszélgetésre.

Tudom, nem könnyű barátságot építeni. Időt igényel. És időnk korlátozott mai rohanó életünkben. De a fejlett technológia korában észre kell vennünk, hogy az email, a tévé, az sms, a túl sok program hamis kapcsolatérzést kelt.

Bár mindezek a dolgok szükségesek, csak módjával használjuk őket, mert nem helyettesítik a személyes kapcsolattartást.

Akkor a távoli ismerősökkel, az internetes barátokkal való kapcsolattartás nem is lényeges? Dehogynem. De Isten olyan kapcsolati formákra teremtett minket, amikor egymás szemébe tudunk nézni, megölelhetjük egymást, és szemtől szemben beszélgetünk.

El kell szakadnunk a géptől, a tévétől, és tudatosan szakítsunk időt közelben lakó barátainkra. Keressünk alkalmat, hogy leüljünk beszélgetni, és szemtől szemben ülve megoszthassuk mindazt, ami velünk történik.

Mai igénk arra hív, hogy ne hanyagoljuk el az összejöveteleket, ahol közösen imádkozhatunk, és erősíthetjük egymást. Itt és másutt is a Bibliában azt látjuk, hogy az „összejöveteleket” fontosnak tartja Isten.

Jézusnak is szüksége volt a személyes kapcsolatokra. Barátokkal vette körül magát, bár állandó kapcsolatban volt az Atyával. Mindig mellette volt János, Péter és Jakab, s leggyakrabban a többi kilenc tanítvány is. De más barátai is voltak, mint Mária, Márta és Lázár. Együtt étkeztek, beszélgettek többek között a lelkiélet igazságairól, s azok alkalmazásáról a mindennapi életükben. Jézus példájából is látjuk, mennyire fontos kielégítenünk a személyes kapcsolatok utáni sóvárgásunkat.

Uram, belém ültetted a barátok iránti vágyat. S én mégis alig szakítok időt a napi rohanásban a személyes kapcsolattartásra. Segíts, hogy mindenekelőtt Téged, a legtökéletesebb Barátot, keresselek, s aztán nyissak a többiek felé, hogy igazi jó barátjuk lehessek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.13.
www.proverbs31.org

Az idő az Ő kezében van
Wendy Pope

„És veszteg maradt a nap, megállott a hold is, míg ellenségein bosszút állt a nép.”
Józs 10,13a

Vágytál már arra, hogy csak egy kicsivel később sötétedjen, s be tudd fejezni, amit aznapra terveztél? Amikor több időre volna szükséged, szoktad Istentől kérni? Végülis az idő az Ő kezében van.

A mai igénk szerint Isten, aki tudta, hogy Józsuénak kicsit több időre van szüksége, megadta neki.

Józsué és az izraelita hadak az amoriták öt egyesült hadával találták szemben magukat, amikor a nekik kijelölt országot akarták elfoglalni, miután átkeltek a Jordánon. Józsué és emberei fáradtak voltak. A területért vívott küzdelem kimerítette őket. Józsué úgy döntött, hogy egy egész éjszakai menetelés után váratlanul tör az ellenségre. Megkérte Istent, állítsa meg a holdat, tartsa veszteg a napot, hogy legyen idejük a harcra.

Úgy tíz évvel ezelőtt Isten arra hívott, hogy időmet bízzam Őrá, s keljek fel minden hajnalban, hogy Vele és Igéjével töltsem az időt, s így indítsam a napjaimat.

Hogy tudnám ezt megoldani? – kérdeztem Tőle annak idején.

Azzal érveltem, hogy elfoglalt feleség és anya vagyok, rengeteg dolgom van. Ráadásul ott a pár hónapos kisbabám is. Szükségem van alvásra.

Eszembe nem jutott volna Istentől kérni, hogy alakítsa úgy az időmet, hogy beleférjen az Ő hívásának való engedelmesség és az összes többi felelősségteljes tennivalóm is.

Engedelmeskedtem ugyan, de csak félszívvel. Nem mintha nem akartam volna jobban megismerni Istent imádkozás és bibliaolvasás által. A gondot az jelentette, hogy azt hittem, jobban be tudom osztani az időmet, mint Ő. Hittem az ámításnak, hogy kézben tartom a dolgokat, magam osztom be az időmet, és sokmindenben helyt tudok állni. Azzal áltattam magam, hogy ilyen mindennapi aprósággal nem kell Istenhez fordulnom. Napom első gyümölcseiből nem kell tizedet adnom Istennek. Az ámítás hazudott.

Ahogy az amoriták, úgy az én önámításom is vereséget szenvedett. Az elmúlt tíz évben megtanultam, hogy mint Józsué, szólítsam meg Istent, és kérjem, állítsa meg a napot és a holdat, hogy elvégezhessem, amit rám bízott. Az a fontos mostmár, hogy harmóniában legyek az ő időzítésével, s nem az, hogy kipipáljam minden tennivalómat.

Hiszem, hogy kezébe vette az időmet az én kedvemért? Igen, hiszem. Hogyan lehetséges ez? Ő Isten, a hatalmas ÉN VAGYOK, az idő Teremtője. Én egy kis „nem vagyok”, aki egyszerre mindig csak egy napot élvezhet Isten történetéből.

Ha időre van szükséged, ezentúl Istenhez fordulsz? Engeded, hogy szögekkel megsebzett kezében tartsa az idődet?

Uram, segíts mindig tudnom, hogy Te jó vagy, és bízhatom Benned. Juttasd eszembe, hogy az időm a Te kezedben van. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011. április 19.
www.proverbs31.org

A félelem valódi arca
Micca Monda Campbell

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 2Tim 1,7

Észrevetted már, hogy a tévéreklámok mindig csöppentenek annyi igazságot a termékbemutatójukba, hogy az hihetőnek tűnjék? Bár ez hamis reklámozás, a termék mégis meggyőzőnek látszik. Csak akkor derül ki az igazság, mikor megveszed a terméket, és kipróbálod.

Ez a trükkje a Sátánnak is, aki a hamis reklámozás nagymestere. Igencsak ért hozzá, hogy félelmeinket valóságosaknak mutassa be, amikor pedig nem azok.

Azt jelenti ez, hogy minden félelem alaptalan? Szó sincs róla. Egy szikla pereméhez közeledve a félelem akadályozza meg, hogy a legszéléig lépjünk, és leessünk. Ugyanakkor a Sátán hamissága magatehetetlenné tesz, és megakadályozza fejlődésünket. A Sátán hamis reklámja megfojthatja hitünket, táplálhatja félelmeinket.

Belegondoltál már, hol kezdődött az ember hánykódása hit és félelem között? Malcolm Smith rámutat egyik könyvében, hogy a félelmet a Sátán hazugsága vezette be az emberi történelembe.

Az Édenkert volt az első hely, ahol a kígyó rászedte Évát, kiforgatva Isten szavait. Az Úr így szólt Ádámhoz: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod” Ter 2,16-17. Ha ő vagy Éva esznek arról a fáról, lelkük meghal. Éva nemcsak evett a tiltott gyümölcsből, de adott belőle Ádámnak is, és ő is evett.

Amint Ádám engedetlenné vált, kapcsolata Istennel megváltozott. Nem csak félni kezdett, hanem kétségbe vonta Isten hatalmát, barátságát, gondoskodását. A Sátán hazugsága elhitette vele, hogy nincs szüksége Istenre. Sőt, hogy ő lehet önmaga istene, elégséges önmagának minden tekintetben.

Volt idő, mikor én is elhittem a Sátán hazugságait, és függetlenedni igyekeztem Isten jelenvalóságától. Úgy tettem, mintha minden rajtam állna, s nem mertem bevallani, hogy minden zavaros bennem és körülöttem. Olyannak akartam látszani, mint aki kezében tartja élete irányítását.

Ám Istennek sosem az volt a szándéka, hogy mi irányítsunk, hogy erősek legyünk önmagunkban. Ő azt akarta, hogy gyengeségünkkel az Ő erejét sugározzuk, Aki gondoskodik szükségleteinkről. Arra teremtett, hogy kisgyermekek módjára éljünk, mennyei Atyánktól függve.

Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a magunk módján éljünk, saját erőnkből, ugyanazt fogjuk tapasztalni, mint Ádám és Éva. Félelemben fogunk élni. Hát épp ez a Sátán célja.

Ha az ellenségnek sikerül minket a félelem hálójában fogva tartani, képtelenek leszünk élni lehetőségeinkkel, nem tudunk egymás életébe se változást hozni. A Sátán tudja, mire vagyunk képesek Krisztus nélkül. Hogy megakadályozza felébredésünket, a félelem mérgét árasztja belénk: nem merünk hinni Istenben, nem merjük alávetni magunkat az Ő terveinek. A félelem alapja: valóságosnak látszó hamis bizonyíték. (Angolul e szavak kezdőbetűje a „félelem” szót adja: false evidence appearing real. Ford. megj.)

Nem arról van szó, hogy tilos foglalkoznunk az élet olyan területeivel, mint a biztonság vagy az egészség. De ha az aggódástól éjjel fent vagyunk, nappal meg lent, úgy élünk, ahogy nem méltó embervoltunkhoz.

Isten jelenlétében kell élnünk, az Ő ígéreteire és gondoskodására hagyatkozva. Csak így tudunk különbséget tenni igaz és hamis között. Csak így válik értelmünk lényegévé a hit a félelem helyett.

Uram, segíts megkülönböztetnem a hamis félelmet a valódi törődéstől. Add, hogy míg Igédhez ragaszkodom, igazságod leheljen életet szívembe, s legyőzve a félelmet, a hit által tudjak élni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.18.
www.proverbs31.org

A tisztítószer édes illata
T. Suzanne Eller

„Hagyjátok csak a gyermekeket, s ne akadályozzátok meg, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Mt 19,14

Elismerem, hogy nem tudom szépen rendben tartani a fényképeket. Különböző dobozokban vannak a ház egy-egy eldugott szegletében. Egyszer megpróbáltam rendszerezni őket. Szétválogattam, majd nagyméretű borítékokba raktam a fényképeket, hogy utána albumokba rakosgassam őket. Még mindig a borítékokban vannak dobozokban.

Gyermekeim, Melissa, Ryan és Leslie, már elmúltak 20 évesek, mindhárman fiatal házasok. Nem sok esélyt látok arra, hogy valaha is rendbe rakjam ezeket a kedves emlékeket, de rájöttem valamire. Az emlékeket nemcsak a fényképek őrzik.

Emlékszel, anya? hangzik el számtalanszor mostanában. A mi házunk lett a találkozási pont, ami az én generációmban férjem szüleinek előjoga volt. Ünnepeken, s különleges hétvégeken megérkeznek az autók, s nagy halom bőrönd és utazótáska lepi el a vendégszobákat. Rengeteget kacagunk és emlékezünk az asztal körül ülve. Emlékszel, mikor elindultunk kincset keresni a legelőre? Emlékszel, mikor felálltál az ágyon, és olyan magasra hajítottad Ryant, hogy te még nála is jobban megijedtél? Emlékszel a sárga vízi csúszdára?

Hogyne emlékeznék. Ám jól emlékszem a három kisgyermekkel bajlódó fiatal anyukára is, aki állandóan azon gyötrődött, hogy nincs tökéletes rend, ha beállít egy váratlan vendég. Emlékszem a hajtásra, hogy mindent elvégezzek, s az esti fáradtságra, mikor vége volt a napnak anélkül, hogy minden munkám elvégeztem volna.

De emlékszem olyan alkalmakra is, amikor szélnek eresztettem a szorongást, ugráltam az ágyon, bár mások ezt rosszallóan nézték volna. Fogtam egy ásót, műanyag vödröket adtam a gyermekek kezébe, s átmentünk a szomszédos, elhagyott telekre régi üvegcséket, csecsebecséket keresgélni. Vagy mikor mosogatószert kevertünk a vízbe, s nagyokat nevettem, ahogy a gyerekek buborékosan, villámgyorsan siklottak le a sárga vízi csúszdán.

Néhányat a régi emlékekből megőrzött a digitális kor előtti technika, de legtöbbről nem készült fénykép. Ám lenyomatuk mind ott van fiatal felnőtt gyermekeim szívén.

Viszont tudod, mire nem emlékeznek? A fenyőillatú tisztítószer számomra oly kedves illatára. Hogy mennyire volt rend vagy tisztaság a házunkban, összevetve más otthonokkal, erről fogalmuk sincs.

Akkor mégis minek aggódtam?

Jó dolog, ha tisztaság és rend van? Bizonyára. De ne hagyd, hogy nyomás alatta tartson a vágy, hogy tökéletes anya és feleség és háziasszony legyél. Egyszerűen csak játssz a gyermekeiddel. A bevetetlen ágy megvár, ott lesz akkor is, mikor befejezitek a játékot. De azt bizton állíthatom, hogy a gyermekeid nem várnak, nagyon hamar fel fognak nőni.

Szánj rá egy percet ma is, tedd félre az ünnepi készülődést, az eltervezett tennivalókat, s merj gyermek lenni. Lehet, hogy nem lesz fényképre való a pillanat, de emlékként meg fog maradni bennetek.

Uram, olyan gyorsan repül az idő. Lassíts le engem, kérlek. Segíts, hogy élvezni tudjam az apró örömöket. Segíts, hogy játsszam a gyermekemmel ahelyett, hogy a tennivalók listáját igyekezném kipipálni. Segíts, hogy együtt nevessek tizenéves gyermekemmel ahelyett, hogy megint letorkoljam valamiért. Áldalak, Uram, a kedves emlékekért, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.22.
www.proverbs31.org

De az én „halálomat” legyőzi-e?
Glynnis Whitwer

„Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmasságával, Jézus Krisztus halottaiból való föltámadása által, élő reménységre szült újjá minket” 1Pt 1,3

Húsvét volt, de nem volt kedvem ünnepelni. A tudatom elfogadta az új élet igazságát, de a lelkem úgy érezte, a holtak völgyében járok.

Minden húsvétban arról énekeltünk, hogy Jézus legyőzte a halált, és örvendtünk feltámadásának. Általában csodálatos ünnep volt, de abban az évben nem így történt.

Egy külső szemlélő talán kigúnyolta volna az indokaimat. Nem volt szó valóságos halálesetről, hála Istennek. Inkább napi kis meghalások tömkelege borította el az életemet. Szívem szakadt meg egy hőn szeretett egyházi szolgálati munka elvesztésén. Hálát adtunk Istennek örökbe fogadott lányainkért, de az állapotukból adódó szükségleteik véget vetettek családunk megszokott életmenetének. Ugyanezért le kellett mondanom valamiről, amiben mindig örömöt, kikapcsolódást találtam. Egyik kis „halál” a másik után.

Ahogy álltam a templomban azon a húsvétvasárnapon, karjaimat inkább könyörgésre, mint dicsőítésre tárva, arcomon folyt a könny, s így kértem Istent: „Tudom, hogy feltámasztottad Jézust a halálból. De legyőzöd-e az én halálomat? Megváltod-e azt, amit itt és most halálként élek meg?”

A fájdalom hullámai áradtak szét bensőmben.

Azelőtt sosem fogalmaztam meg magamnak, hogy halálként élem meg ezeket a veszteségeket. De most nyilvánvaló volt. Segített, hogy nevet adtam annak, amit érzek. Az ének véget ért, letöröltem a könnyeimet, s az istentisztelet folytatódott. Nem villant fel semmi fény, de a szívemet kicsit könnyebbnek éreztem.

A következő hetekben hagytam, hogy a lelkem átélje a veszteség fölötti gyászt. Mikor rám tört a szomorúság, újra meg újra ugyanazt kérdeztem Istentől: „Uram, tudom, hogy képes vagy rá, legyőzöd-e az én halálomat is?”

Új életért imádkoztam életem meghalt területeire.

Pár hét múlva eljutottam egy konferenciára, ahol Isten elárasztotta elmémet ötletekkel, meglátásokkal. Amikor eljöttem onnan, évek óta nem érzett jóleső izgalom volt a lelkemben a jövőre vonatkozóan. Nyáron egyszercsak rájöttem, hogy Isten levette szívemről a szeretett szolgálat elvesztésének terhét.

Nyár végén egy másik, hihetetlen szolgálattal ajándékozott meg, amit be tudtam illeszteni zűrzavaros programomba. Az ősz elején sikerült találnunk egy terapeutát, aki segíteni tudta családunkat egyik lányunk gondozásában, a vele való foglalkozásban. Könyörgő imádságom után pár hónappal már láttam, hogy Isten feltámasztotta, amit halottnak hittem.

Bár nem történt változás minden körülményben, a szívem megnyugodott. A reménységem feltámadt.

Jézus megmutatta, hogy Ő legyőzi a halált: itt, ebben a világban, egyszer s mindenkorra. Isten messzehangzó Igen!-t felelt a kérdésemre. Igen, le tudja, és le akarja győzni a halált. Nem kell az örökkévalóságra várnom, hogy átéljem szívem feltámadását. És neked sem kell.

Drága Istenem, áldalak hatalmadért, amivel legyőzöd a halált - a testit és a lelkit egyaránt – itt a földön és az örökkévalóságban. Köszönöm, hogy törődsz a veszteségekkel, amik érnek, és feltámasztó hatalmaddal jelen vagy mindennapi gondjaim szintjén is. Átnyújtom neked szomorúságomat, fájdalmamat, kérem, hogy gyógyító érintésed adjon nekem új életet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.23.
www.proverbs31.org