Ha a rohanásban megállok egy pillanatra, s el tudok csendesedni, megérezhetem magamban Isten jelenlétét. Belépek énem legmélyebb valóságába, ahol az élő Isten előtt állok. A hit emberei ezt mindig is tapasztalták. „Isten vagy, aki lát engem!” mondta Hágár is a pusztaságban. Egyedül volt, nyomorultan, miután elmenekült Ámbrahám és Sára házából. De megtapasztalta, hogy Isten ott van mellette, látja és megszólítja őt (1Móz 16,1-16). Ugyanígy én is lehetek bárhol, érhet bármilyen nyomorúság, Istent ott találom mellettem. Elmerültem, levegő után kapkodok, próbálok a felszínre törni, úgy érzem, nincs rá erőm. De Valaki megjelenik előttem. „Bátorság, Én Vagyok! Ne féljetek!”- szólította meg Jézus a rémült tanítványokat, ahogy közeledett feléjük, mialatt ők próbáltak evezni az éjszakai ellenszélben (Mt 14,27). Imádkozásomban mindig van valami ebből a valóságból. Meg JELENik a nagyszerű Jelenvalóság, és nevemen szólít. Mindegy, mivel foglalkozom gondolatban, mit választok elmélkedésem témájául csendes perceimben, a lényeg mindig az Úr jelenvalósága előttem és bennem. Az enyhe szellőben, a naplemente színeiben, vagy egyszerűen csak a szívem csendjében – Isten jelen van. Kimondja a nevem és magához emel.
www.sacredspace.ie
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése