Az imádkozás nem önző dolog! Valahányszor megállok imádkozni, saját szívembe lépek be. Ugyanakkor, csodálatos módon, kapcsolatba kerülök minden igazságra és jóságra törekvő ember életével, akik hozzám hasonlóan imádságban emelik fel a szívüket. Az én és az ő imádságuk által az egész földkerekség Isten elé emelkedik. Vannak emberek, akiknek egész élete így zajlik – például a karthauzi, szemlélődő életet élő szerzeteseké, akiket a 2005-ös, A nagy csend című film mutat be. Ezek az egyszerű emberek, akik a csendre és az imádkozásra kaptak meghívást, éjjel-nappal az élő Isten misztériumának szentelik magukat, és folyamatosan Hozzá emelik a világot összes szükségletével együtt.
Mindegyikőnknek megvan a maga helye ebben a hatalmas imapanorámában – mert valahányszor megállunk imádkozni mindennapi elfoglaltságaink közepette, belépünk a Megszentelt Térbe, és csatlakozunk a világon imádkozó emberek sokaságához. A filmben újra meg újra felbukkan a Jeremiás 20,7 szövege: „Elcsábítottál, Uram, és én hagytam, hogy elcsábíts.” Ennek az erős fogalmazásnak különös jelentősége van, ha a karthauzi szerzetes rendkívüli helyzetére gondolunk. De ezeket a szavakat önmagamra is vonatkoztathatom. Amikor érzem, hogy vonz a csend és az imádkozás, engem is „csábít” Isten! Amikor Isten elé lépek, és igyekszem ezt a tőlem telhető legjobban, szegény szívem teljességével tenni, jelen van az egész világ, minden szükségével együtt.
www.szentter.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése