Lélekerősítő levelek 60

Nehezék
Karen Ehman

„Ezért vessetek el minden romlottságot és mindenféle gonoszságot, s fogadjátok szelíd készséggel a belétek oltott igét, mely meg tudja menteni lelketeket.” Jak 1,21

Van valami olyan attitűdöd, viszonyulásod, hozzáállásod, ami néha ki tudja szívni belőled az életet? Lekókad a lelkesedésed, elhervad az örömöd, elfonnyadsz tőle, mint egy régóta nem öntözött növény.
Ez a kép jutott eszembe, mikor elgondolkoztam valamin, amit anyósomtól tanultam. Ő híres a gyönyörű növényeiről, a virító évelőágyásáról. Lényegében kora tavasztól késő őszig tele a kertje szebbnél szebb virágokkal.
Egy alkalommal rákérdeztem, van-e valami titka a virágok gondozásának. Elmagyarázta, hogy a művelet neve, amivel az állandó virágzást biztosítja: „lefejezés”. Ez annyit tesz, hogy amint egy virág fonnyadni kezd, halványul, hervad, le kell csípni a fejét.
A gyakorlatban kiderült, hogy ez egy aprólékos, soha véget nem érő munka. Mikor azt hinném, hogy már minden elfonnyadt virágot eltávolítottam, másnap tucatjával jelennek meg az újak. De azt akarom, hogy a növényeim tovább virágozzanak. Naponta folytatom a lefejezést, mert a száradó virágfejek elvonják az éltető nedveket a növény többi részétől. Kiszívják az energiát, amit újabb virágok kibontására használhatna.
Ha megszabadítom a növényt a száradó, lekókasztó nehezéktől, a rügyekből káprázatos szirmok törnek elő mindaddig, míg élet kering a szárban.
Miközben lecsipkedem az elszáradt virágfejeket, Krisztussal való életemen gondolkodom. Vannak olyan szegletei a szívemnek, olyan gondolatai az elmémnek, kívánságai az akaratomnak, amik rossz attitűdből erednek. Ők lelki életem nehezékei.
Ezek a mélyen gyökerező gondolati sémák és társaik: a kételkedés, a félelem, a rossz döntések, régi szokások, dédelgetett neheztelések vagy pillanatnyi konfliktusok – akadályozzák a növekedést, nem engedik kibontakozni Istentervezte teljes pompánkat.
Reggel reménykedve ébredünk, de hamar megadjuk magunkat annak, ami bánt. Kételkedésünk önmagunkban vagy mások fölötti ítélkezésünk gyakran olyan negatív gondolatokból és nemkívánatos cselekedetekből ered, amik nemcsak a mi napunkat teszik tönkre, hanem azokét is, akik körülöttünk élnek. De ha tudatosan lecsipkedjük ezeket, amint megjelennek, meglepő növekedést tapasztalhatunk meg Krisztussal való életünkben és egészséges kiteljesedést kapcsolatainkban.
Jakab leveléből vett mai igénk arra szólít fel, hogy vessük el magunktól ezeket a negatívumokat, s alázattal engedjük, hogy Isten igéje felszívódjék a lelkünk mélyéig. Ahelyett tehát, hogy egy kísértő gondolatot dédelgetnénk mindaddig, míg bűnné sarjad, csöndesen irányítsuk figyelmünket az Írás valamelyik igazságára, mint például: „Főpapunk ugyanis nem olyan, aki ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el.” (Zsid 4,15).
A Szentírás szavai megerősítenek, nem szívják el energiánkat. Ez a legkifinomultabb, lélekben történő „lefejezés”. Ha sikerül áthajlítanunk ebbe az irányba gondolati sémáinkat, megmenekülhetünk a rossz döntésektől, az egészségtelen kapcsolatoktól, a belülről gerjesztett szívfájdalomtól.
Érzed-e, hogy ráférne lelkedre egy kis „lefejezési” művelet? Vannak-e benned elszáradt virágfejek, amiket magaddal hurcolsz, s amik elszívják lelki-szellemi energiádat, fejfájást okoznak, könnyeket fakasztanak? Tépd ki magadból a rosszat, az ártalmasat. Ültesd helyébe Isten Igéjét. Aztán lépj hátra, és várd türelemmel, hogy megjelenjenek a szemet gyönyörködtető csodálatos virágfejek.

Uram, bevallom Neked, hogy régóta hordozok lelkemben elfonnyadt virágokat. Segíts, kérlek, hogy kitépjem és eldobjam őket. Add, hogy akarjam helyükre a Te igédet ültetni jó mélyen, kitéphetetlenül. Öntözd meg lelkemet kiapadhatatlan forrásodból, hogy a virágok, amiket elültetsz és felnevelsz bennem, mások figyelmét is megragadják, és a Kertészre irányítsák. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.29.
www.proverbs31.org

Ne vesd meg a keveset
Lysa TerKeurst

„Ki bölcs és értelmes köztetek? Bizonyítsa kifogástalan életével, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz.” Jakab 3,13

Mi tűnik kevésnek az életedben? Amiről nagyot álmodtál, de a valóság ezt nem követi. A befolyásod? A lehetőségeid? A munkád sikere? Az, amit adni tudsz? A szolgálatod?
Nézd meg jól, mi a kevés, és mondd meg nekem.
Lehetek olyan bátor, hogy belessek az életedbe, és megmondjam, mit látok?
Látok egy ki nem bontott ajándékot, amiből, ha megbecsülik, bölcsesség és megértés bomlik ki, amit semmi más nem tud nyújtani. Látom a Jakab 3,13 szerinti „bölcs szelídségből fakadó tetteket”, amik alig várják, hogy kibontakozzanak az életedben.
Látom azt a pontot, ahonnan megszülethet az alázatosság. Ez a csodálatos, ritka vonás, amit ma annyira semmibe vesznek. Ami tudja, hogy a valódi sikerhez égre emelt tekintet, térdre borulás, és az Egyetlennek suttogott dicséret szükséges.
Az Egyedülinek.
Annak, Aki ad.
Annak, Aki vissza is tart. Nem azért, hogy bosszantson, nem tudatlanságból, nem érdektelenségből, és főleg nem azért, mert azt nézi, ki az, aki jobban megérdemli.
Nem. Azért tart vissza, hogy védelmezzen. Olyan önuralommal, amit még elképzelni sem tudunk, visszatartja a sokat, hogy megőrizze a kevés értékeit.
A kevését, amit nem szabad megvetnünk.
A csöndes gondviselést, a felszín alatti lassú kibontakozást, amit külső szemlélő nem észlel.
Életünk útja elágazáshoz érkezik. Választani kell. Egyik út a gőgé, a másik az alázaté.
Ha a lélek még nem érezte meg a kevés jó ízét, megvetéssel fordul el az alázatos szegénységtől. A sok felé törekszik, egyre többet, egyre nagyobbat akar, míg a nagy már nem bírja tovább, megdagad, eltorzul, és szétpukkad. Minden, ami gőg, mikroszkopikus részecskékre szakad szét.
Annak a léleknek viszont, aki ismeri és kedveli a kevés jó ízét, az alázat a legnagyobb nyereség. Erre az ízre vágyik. Ezt akarja fogyasztani. Minden, ami alázatos, naggyá növekedik.
Mekkora ajándék a kevés!
A kevés valódi ismerete.
A kevés nem jelenti a hivatás kicsiségét, nem a jövőbeli kilátások jelzője.
A kevés egy hely. Egy csodálatos, semmibe vett helyzet. Amit védeni kell és megtartani. Egy hely, ahonnan a „sok” megfelelő perspektívában, a maga igaz valóságában látszik.
A kevés nem visszatart a csodálatos jövőtől.
A kevés megtart minket a csodálatos jövőre.

Uram, segíts, kérlek, hogy elégedett legyek a kevéssel. A Te szemeddel akarom látni, mit terveztél nekem a jelenre. Add, hogy megértsem és felfogjam a kevés csodálatos ajándékát. Köszönöm. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.30.
www.proverbs31.org

A heves függetlenségvágy elengedése
Glynnis Whitwer

„Elizeus ezt mondta: Menj, kérj kölcsön edényeket ott kinn minden szomszédodtól, üres edényeket, de nem keveset.” 2Kir 4,3

Gondok. Megtartom őket magamnak. Heves függetlenségvágyam arra indít, hogy becsapjam a bejárati ajtót a közeledő szélroham első jelére. Magyarán, senki be ne tegye a lábát, míg a vihar el nem vonul. Istent persze beengedem. De te – maradj kívül.
Az évek során Isten szembesített a függetlenségvágyammal, s nevén nevezte. Úgy hívják: büszkeség.
Nem nyílt ellenséges magatartás, ám az, hogy távol tartok magamtól mindenkit, azt mutatja, hogy elég vagyok a magam számára, nincs szükségem mások segítségére. Ráadásul a bennem élő bizonytalan kislány attól fél, hogy ha gyengének láttok, nagyot esek a szemetekben. Biztosabb, ha mindent magamban tartok, s kívülről csak a magabiztosság büszke oromfala látszik.
Pedig valójában ez sosem működött tökéletesen. Isten újra meg újra olyan helyzetbe hozott, amit nem oldhattam meg egyedül. Csodákat tett, ha alázatosan megkértem másokat, imádkozzanak valamiért. Áthághatatlannak látszó falakat döntött le, ha hagytam, hogy mások meglássák valódi arcomat. Láttam keze műveit, amelyeket barátaim kérésére cselekedett.
Már tudom, hogy Isten közös munkára teremtett minket. Ugyanannak a nagy kirakónak a darabkái vagyunk, s az élet értelmesebbé válik, ha összekapcsolódunk.
Van egy történet az Ószövetségben, ami rávilágít, mennyire fontos Isten tervében az együttműködés. A Királyok második könyvében olvashatunk egy özvegyasszonyról, aki nagy bajba került. Égetően szüksége volt pénzre, de csak egy kis olaj volt a házban. Elizeus különös tanácsot adott neki: járja körbe a szomszédságot, és mindenkitől kérjen üres edényeket. Minél többet. Aztán menjen haza, és kezdje beletölteni az edényekbe azt a kis olajat, amije van. Az özvegyasszony így is tett. Mikor hazatért, kezdte megtölteni az edényeket. Amikor megteltek, a fiai újabbakat hoztak neki. Minden kölcsönkért edényt megtöltöttek olajjal. Ekkor Elizeus arra utasította, menjen, adja el az összes olajat, a pénzből fizesse ki a hitelezőit, a többit pedig használja a mindennapi szükségletekre. Így is történt.
Azt szeretem ebben a történetben, hogy az eladható olaj mennyisége egyenes arányban állt a szomszédok számával, akiktől az özvegyasszony segítséget kér. Ha öt emberhez fordul, öt korsó olaja van. Tíz szomszéd tíz edényt jelent. És így tovább. Minél több emberhez fordul segítségért, annál bőségesebb Isten gondoskodása.
Van egy része a történetnek, ami nincs megírva, de szeretem magam elé képzelni. Miután eladta az olajat, az asszony visszaviszi a szomszédnak az üres edényt. Elmeséli, milyen csodát tett vele Isten, és hogy a szomszéd milyen szerepet játszott ebben a csodában. Micsoda bizonyságtétel lehetett!
Isten másképpen is tudott volna csodát tenni, hogy segítsen rajta, de Ő ezt a formát választotta, amibe minden szomszédot bevont. Biztos vagyok benne, hogy ezek az emberek mind mássá lettek, miután részesei voltak egy ilyen csodálatos eseménynek.
Számomra világos az üzenet. Isten gyakran úgy intézi, hogy mások bevonásával oldódjanak meg a gondjaim. Ha én mégis magamnak tartom a bajaimat, áthúzom a tervét, hogy barátaimat megáldhassa, hogy hűségét bebizonyíthassa. Lassan megtanulom visszautasítani a büszkeség lelkének hazugságait, s megadom magam az alázatosságnak, aki segítséghez folyamodik. Heves függetlenségvágyamat elengedem, hogy Isten közösségalkotó terve megvalósuljon.

Istenem, bocsásd meg nekem azokat az alkalmakat, amikor magamba zárkóztam, azt gondolva, hogy elég vagyok a problémáim megoldására. Ilyenkor talán akadályoztam terveid megvalósulását, hogy szükségleteimet másokon keresztül elégítsd ki. Segíts, hogy felismerjem a büszkeséget, és átadjam Neked. Segíts, hogy alázatos, tanulékony legyen a lelkem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.01.
www.proverbs31.org

Gödrök
Lisa Whittle

„Egymás terhét hordozzátok…” Gal 6,2a

Mindenki életében előfordul, hogy gödörbe kerül – mély árokba, ahonnan nem tud kivergődni saját erejéből. Néha saját tévedéseink eredménye, mert tudatosan döntöttünk olyan irányba, ami végül ide vezetett. Máskor tudtunkon kívül, más vagy mások döntései, vagy tőlünk független történések juttatnak oda.
Bárhogy legyen is, ilyenkor nagy szükségben vagyunk – szükségünk van valakire, aki megért, aki meghallgat, valakire, aki elérhető, hogy együtt szomorkodjon, együtt sírjon velünk, akármekkora is a sötétség.
Életem során én magam is többször voltam gödörben. Diákkoromban, mikor lelki atyámat börtönnel fenyegették. Mikor belevetettem magam a partizásba, hogy szabaduljak a fájdalomtól, de csak egyre mélyebben süllyedtem bele. Évekkel később gödörbe kerültem, mikor férjem hosszú időre munka nélkül maradt.
Olyan jó lett volna, ha valaki odajön hozzám, s így szól: „Nézd, itt vagyok melletted. Nem hagylak el. Túl leszel rajta, én szeretlek mindentől függetlenül.” Mindegyikünkben ott él a vágy, hogy legyen valaki, aki nem távolodik el tőlünk még akkor sem, ha csúnya dolgokat tapasztal részünkről, mikor a legnagyobb harcainkat vívjuk.
Ez az igazi barát ismertetőjele. Ritka kincs.
Egyszer egy előadó arról beszélt, hogy a közösségükben szokás volt hét napig együtt maradni azzal, akit nagy veszteség vagy fájdalom ért. Egy pillanatra sem hagyták magára. Elgondolkoztam azon, mekkora súlya, mekkora ereje van a közösségnek legnehezebb pillanatainkban, amikor mély gödörben találjuk magunkat, ahonnan nincs erőnk kikecmeregni, s esélyt sem látunk rá, hogy ez sikerülhet.
A barátságnak erre a szép vonására utal az igénk, amikor azt kéri egyszerűen: „Egymás terhét hordozzátok…” Osszátok meg a terhet. Hívő ember számára ez nem javaslat. Jézus elvárása felénk, akik Őt képviseljük.
Krisztus szeretetét úgy terjeszthetjük legjobban, ha önzetlenül szeretjük és szolgáljuk egymást. Nem könnyű valakinek a terhében osztozni, főleg, ha nagy az a teher. De ez a helyes, a jó magatartás. Jézus is ezt teszi értünk.
Mind voltunk már gödörben, megértjük, milyen kemény megpróbáltatás. Sokan most is benne vagyunk. Jézus akkor teszi nekünk a legnagyobb szolgálatot, amikor olyan mélyen vagyunk, hogy sem körömmel, sem ásóval nem tudjuk kiszabadítani magunkat. Itt találkozhatunk Vele, mert a kétségbeesés elvezet Hozzá – oda, ahol mindig lennünk kellene.
Barátaim, tartsuk nyitva szemünket, fülünket, hogy észrevegyük, ha le kell másznunk egy gödörbe, hogy osztozzunk valaki terhében. Akarjunk ott lenni a barátunk mellett, ahonnan ő maga nem tud kilábalni. Gondoljunk Arra, aki mindig jelen van a gödörben, ahova mi jutottunk.
És ne felejtsük megköszönni gondoskodását, jelenlétét, hűségét ott, ahol legnagyobb szükségünk van Rá – életünk gödreiben.

Uram, köszönjük Neked, hogy nincs olyan mély gödör, nincs olyan sötét hely, ahol Te meg ne találnál minket. Neked köszönhetően sohasem vagyunk egyedül. Köszönjük gondoskodásodat, hűséges szeretetedet. Segíts, hogy osztozni tudjunk mások terhében, és hogy Téged keressünk legnagyobb szükségünkben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.06.
www.proverb31.org

Önuralom
Lysa TerKeurst

„Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma.”
Péld 25,28

Volt-e már olyan, hogy vitatkoztál valakivel, aki közel áll hozzád, s hirtelen a vérnyomásod az egekbe szökött, az idegszálaid pattanásig feszültek, és legrosszabb éned készült kirobbanni belőled?
Velem ez nem történhet meg.
Na persze.
Még hogy nem történik meg. Emberek között élek én is. Amit viszont mindenképpen meg szeretnék érteni, ez az önuralom-dolog. Annyiszor kérik a Bibliában, hogy uralkodjunk magunkon. Példabeszédek 25,28; Galaták 5,23; 1 Péter 4,7 – hogy csak néhányat említsek.
De nehéz türtőztetnünk magunkat, mikor valaki olyasmit csinál, amitől tehetetlen düh önti el az agyunkat. Igyekszem elsajátítani egy trükköt, ami használ. Abból indulok ki, hogy amikor valaki felhúz, mindig van lehetőségem a választásra. Igen, mindig, akkor is, ha ott helyben nem így érzem. Akkor úgy tűnik, muszáj a pillanatnyi érzelmeimnek engedelmeskednem. De ez nem igaz. Van alternatíva. Én döntöm el, hogy hagyom-e, hogy az, ami történt, uralkodjék az érzelmeimen.
Amikor üvöltök, odacsapok, vagy szitkozódom, a hatalmamat átruházom arra a másik személyre. Ha pedig nincs hatalmam, nincs önuralmam sem. Tehát ha uralkodni akarok magamon, meg kell őriznem a hatalmamat, a bennem lévő erőt.
Tisztázzuk: amikor a „bennem lévő erőről” beszélek, nem olyasmire gondolok, amit magamtól elő tudok varázsolni. Isten bennem működő hatalmáról beszélek. Ha Isten Igéje szerint cselekszem, érzem magamban ezt az erőt. Ha Isten Igéjével ellentétesen működöm, erőtlen vagyok.
Az Ézsaiás 55,10-11 eligazít, hogyan tudok az adott szituációtól függetlenül, bármikor rákapcsolódni Isten erejére.
„Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely a számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Kiemelés tőlem.)
Látod már? Úgy tudom magamban tartani Isten erejét, ami létrehozza bennem az önuralmat, ha befogadom Isten igéjét. Szívembe, agyamba ivódó szavai működni kezdenek, jó és igaz dolgokat visznek végbe, erőt adnak, hogy uralkodni tudjak magamon.
Ez tehát az új taktikám: Amikor olyan helyzet adódik, hogy valaki az utolsó, még ép idegszálamat is elszakítással fenyegeti, Isten igéjét kezdem magamban felidézni jelen időben. Példaként álljon itt az 1 Péter 5,6-8. Ha egyik magzatom épp "kevésbé cukin" kezd viselkedni, így beszélek magamban:
Uralkodni akarok magamon, éber leszek. Amit csinálsz, attól legszívesebben üvöltenék, és megcsapnálak. De tudom, hogy van egy ellenségem, és az nem te vagy. Az ördög üvöltve körbejár most, és lesi, hogy elnyeljen, ha elveszítem az önuralmamat. De én Isten lánya vagyok. Igen. Az vagyok. Tehát lecsillapodom, és alázatosan Istenhez fordulok, hagyom, hogy Ő működjék most bennem. Ha ezt teszem, Isten kiemel engem és nyúzott idegeimet ebből a helyzetből, és átnyújt nekem egy sokkal helyesebb válaszreakciót, mint amit most magamtól adni tudnék. Kérek hát néhány percet, s aztán nyugodtan megbeszéljük a dolgot.
Lányok, ebben erő van.
S ettől az erőtől olyan ragyogó önuralomra teszel szert, hogy sem gyermekeid, sem barátaid, sem férjed vagy a munkatársaid nem tudnak kizökkenteni belőle.
Ez pedig csak egy rövid részlet volt Péter 1. leveléből. Képzeld el, milyen lenne, ha kiírnánk más, erőt adó igéket apró cédulákra, amiket mindig magunknál hordanánk, és amikor helyzet van, kihúznánk egyet, s hagynánk, hogy az ige működni kezdjen bennünk.
Olyan jó Isten lányának lenni, ugye?

Uram, ez az elmélkedés újra tudatosította bennem, hogy a Te gyermeked vagyok. Te alkottál. Ismersz. Úgy alakítottad szívemet, elmémet, lelkemet, hogy befogadja Igédet, a benne lévő erőt, és aszerint éljen. Amikor saját erőm nem elég az önuralomhoz, segíts, hogy a Te igazságodhoz forduljak helyes, nyugodt válaszért. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.07.
www.proverbs31.org

Nem olyan, amilyennek képzeled
Micca Monda Campbell

„Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim”, mondja az Úr. Iz 55,8

Mikor éjjel megszólalt a telefon, rögtön arra gondoltam, hogy megtörtént, amitől annyira rettegtem. A rendőrségtől hívtak. Elmondták, hogy 21 éves fiam elaludt a volánnál útban egyik barátja háza felé.
Mitch alig volt négy hónapos, amikor biológiai édesapja meghalt. Azóta két dologtól rettegtem: egyik, hogy az életét nagyban befolyásolja majd apja halála, a másik, hogy ő maga is meg fog halni fiatalon.
Mitch négy éves korában az egyik félelmem feloldódott. Isten az utunkba hozta Patet, aki be tudta tölteni életünkben mind az édesapa, mind a férj szerepét. Mint minden igazi édesapa, Pat csodálatos ember, aki jóban-rosszban családja mellett áll. Ezen az éjszakán a rossz történt meg. Mikor Pat a helyszínre ért, Mitch összetört kocsijának a látványa fogadta, belegabalyodva a 15 m hosszú, összevissza hajlott védőkorlátba, ami megakadályozta, hogy a túlsó sáv szembejövő forgalmába hajtson.
Mitchnek semmi baja nem lett, sem törés, sem zúzódás, de még egy fia karcolás sem volt rajta. Az apja értetlenül állt, de a rendőr is csodálkozott. Ő volt az, aki így szólt a fiamhoz: „Én a helyedben most nem hazaindulnék lefeküdni, hanem elmennék a legközelebbi templomba hálát adni Istennek az életemért, mert láthatóan célja van vele.” Mintha Isten maga szólt volna a rendőr szájával. Pat nem is mondott Mitchnek semmit hazafelé a kocsiban. A rendőrtől már hallotta. Mi mást mondhatott volna még?
Vasárnap elmentünk a roncstelepre, hogy hazahozzuk Mitch holmiját, ami az autóban maradt. Az első dolog, ami a szemembe tűnt, a dátum volt, amit nagy sárga számokkal az összetört kocsi szélvédőjére festettek: 09. 09.
Ekkor ugrott be. Mitch balesete az édesapja halálának évfordulóján történt. Még különösebb, hogy annyi idős volt, mint az apja, amikor meghalt. Döbbenten bámultam a számokat, s rájöttem, hogy ez Isten üzenete volt – világos jelzés odaföntről. Mitch Isten kezében volt.
Ahogy rádöbbentem az üzenet értelmére, a Sátán suttogásainak hatalma megtört. Már nem féltem attól, hogy korán elveszítem a fiamat.
Isten terve Mitch-csel más, mint ami az apjával volt. A tudatommal mindig tisztában voltam ezzel az igazsággal, de akkor, ott a roncstelepen mindez ténnyé vált. Hogy kételkedhettem volna tovább Istenben, mikor a fiam épen megúszott egy halálközeli eseményt épp az apja halálának az évfordulóján? Nem lehetett kételkedni.
Az én kételyeimtől és rettegésemtől függetlenül, Istennek van egy terve. Általában más, mint ahogy én elképzelem. Ez az élmény megtanította újra, hogy az én gondolataim nem Isten gondolatai. Ő az egészet látja. Ő tisztában van saját terveivel. Arra is ösztönzést kaptam, hogy boruljak térdre, és tegyem le Isten elé az összes félelmemet, bízva az Ő tökéletes tervében a gyermekeim életéről.
Tudod, az egyetlen dolog, amit tehetünk rettegéseinkkel, hogy átadjuk őket Isten kezébe. Ha ezt tesszük, megszabadulunk az éjjel nappal elénk ágaskodó „mi van, ha…?” kérdésektől. Ehelyett megnyugodhatunk abban a biztonságban, hogy Isten gondolatai, útjai és tervei százszor csodálatosabbak, mint bármi, amit én el tudnék képzelni.

Uram, segíts, hogy a dolgokat a Te szemeddel lássam, ne az enyémmel. Tápláld belém, hogy a te útjaid jók és csodálatosak, és bízhatom bennük. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.08.
www.proverbs31.org