A 2010. okt. 19. bejegyzés folytatása
A bűn, a szenvedés, a halál nem azért van, mert a Sátán „belepiszkított” a teremtésbe. Azért van, mert az ember, az elsőként megteremtett ember, akkor a legelején, az első próbán megbukott. Életbe lépett a B terv. Paradicsomi állapotok megszűnnek, az ember megtapasztalja választása gyümölcsét: a szenvedést. A szenvedést Jézusig nem lehetett másként magyarázni emberi értelemmel, csak mint megtorlást elkövetett bűnökért. Isten az első próba alapján (amikor azok az emberek, akik őt „személyesen”, színről színre ismerték, elbuktak, mert a Sátán csábítására önmaguk dicsőségét választották Istené helyett: „olyanok lesztek, mint Isten”) tudta, hogy ezzel végleg eldőlt a teremtett ember sorsa. Soha senki nem lesz olyan erős, hogy Istent válassza a Sátán helyett.
Hacsak. Hacsak Isten maga meg nem testesül. Születik egy ember, aki egyszerre ember és egyszerre Isten. Igen, neki van esélye. És ha neki sikerül, akkor megmenekül az ember. Hiszen a Sátán hatalma addig tart, amíg az első vereséget el nem szenvedi, míg egyetlen ember be nem bizonyítja, hogy ellen tud neki állni.
(Jób közel állt ehhez az eredményhez. Megmaradt Isten mellett, de nem „szolgálta” őt. Megkérdőjelezte Isten döntését, azt hitte, saját logikája alapján ítélkezhet Isten tettei felett. Pedig mit tudta ő, micsoda világrengető erők feszültek egymásnak a háttérben!)
A Szentlélek erejéből egy tiszta, zsidó leánytól megszületett Jézus. Az egész emberiség – az azelőtti, az akkor élő és a később születő összes ember – sorsa azon múlott, hogy emberként képes lesz-e nemet mondani a Sátánnak, képes lesz-e Isten mellett dönteni, amellett az út mellett, amit Isten mutatott neki. Sok a titok. Mikortól tudta Jézus, hogy mi az útja? Talán az után világosodott meg, miután az első nagy próbán, a Sátánnal való pusztai találkozáson sikeresen túljutott. A kánai menyegzőn már tudta, hogy eljön az „órája”. Amikortól kezdve élesben megy a játék.
És végigcsinálta. A legnagyobb szenvedések (lelki: azok is elhagynak, azok sem értenek meg, azok sincsenek mellettem, akik a legközelebb állnak hozzám, akikben leginkább bízhatnék; és testi kínok), az elgyengülések (vedd el tőlem ezt a pohárt) ellenére kitartott Isten akarata mellett haláláig. Pedig még azt is át kellett élnie, hogy Isten is elhagyta őt, ami számára a legnagyobb fájdalom lehetett az összes között.
Nem pusztította el a Sátánt, de megtörte a hatalmát. Bebizonyította, hogy az ember képes a jót választani. A Sátán hatalma megtörésével együtt a halál is megszűnt egyetlen alternatívának lenni. Jézus feltámadt. „Elsőként a halottak közül.” Ettől mi nem lettünk erősebbek mint az első megteremtett ember. Mi ugyanolyan gyarlók vagyunk. Jézus nélkül továbbra sem tudnánk mindig Isten mellett dönteni. Jézus tette meg helyettünk. És Ő egész életével, tanításával előttünk áll a Szentírás lapjain. Nekünk csak bele kell kapaszkodnunk. Nincs bezárva a Szentírásba, ott csak a tanítása és az élettörténete van. Jézus él. Bennünk és velünk (is). Nem kell már emberfeletti hatalmunk legyen, hogy ellenálljunk a Sátánnak, aki tovább végzi a dolgát. Csak kapcsolódjunk Jézushoz. Történjék velünk bármi, bukhatunk bármekkorát, Ő utánunk nyúl, ha kérjük. (Olykor akkor is, ha nem kérjük, mert tudja, hogy kérnénk, ha tudnánk.)
A szenvedés nem szűnt meg. A szenvedés továbbra is próbatétel. Annak, aki átéli, és annak is, aki segít a szenvedőnek. Szenvedés nélkül az emberiség már elpusztította volna önmagát. A szenvedés a figyelmeztető felkiáltójel: eddig, és ne tovább! S ami a legfontosabb, szenvedés nélkül nem volna esélyünk Istent – nekünk keresztényeknek Jézust, az Ő útját - választani. Elfeledkeznénk Istenről, mennénk a magunk útján, nem tudnánk együtt érezni, mindig a magunk java szerint döntenénk, nem lenne bennünk szánalom – hisz csak az tudja átérezni a másik szenvedését, aki maga is szenvedett már. Lenne egy Isten nélküli, ember léptékű világ – amíg mindent el nem pusztítanánk magunk körül - beleértve magunkat is, mert Isten nélkül és a másik szolgálata nélkül értelmetlen lenne az életünk. Szeretet nélkül megszűnne az élet, a szeretetet a szenvedés generálja.
Egyszer véget ér a próbatétel ideje az emberiség számára. Most még nyitva van a kapu, be lehet menni a vendégségre. Vagy visszautasíthatjuk a meghívást. Most még. Csak az Atya tudja a pontos idejét, hogy mikor, de be fogja csukni a kaput. Isten nem akarja, hogy kívül rekedjünk. Jézussal bizonyította be, mennyire szeret, mekkora áldozatra képes azért, hogy Vele legyünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése