Lélekerősítő levelek 59

Nem szoktam elolvasni a használati utasításokat
Glynnis Whitwer

„Igéd tartalma maradandó, és minden igaz döntésed örökre szól.” Zsolt 119,160

Nem szoktam elolvasni a használati utasításokat. Régebben sem. Pontosítanom kell: nem olvasom el a használati utasítást, amíg minden jól működik. Mire kézbe veszem, már rendszerint baj van.
Kitűnő példa legutóbb a gőzölős, kombinált takarítógépem. Megvettem, mert azt ígérték, nem lesz többé szükségem büdös felmosó vödrökre, tisztítószerekre, felmosó rongyokra, amikor a padlócsempét takarítom. Sokatmondó ígéret valakinek, aki két kutya és öt gyerek után próbálja tisztán tartani a padlót.
Mikor először használtam a gőzzel tisztító funkciót, kiválóan működött. Másodszor is elfogadható volt. Harmadszor már alig látszott a tisztítás, negyedszer pedig már csak egy száraz gépet húzgáltam végig a csempén. Ez volt az a pillanat, amikor kinyitottam a használati utasítást. Azt írta, az eldugulás elkerülése végett csak desztillált vízzel használjuk.
Nem sok embert ismerek, aki felnyitná a használati utasításokat, mielőtt szüksége lenne rá. Az autóét többnyire akkor szokták elolvasni, amikor leereszt a kerék, vagy valami ismeretlen villogás jelenik meg a műszerfalon.
Volt idő, amikor a Bibliával is úgy bántam, mint a porszívóm vagy a kocsim használati utasításával: akkor olvastam, mikor baj volt. Bibliaolvasásom a gyülekezeti újságunk idézeteire szorítkozott, vagy néha egy-egy hangulat hatására lapoztam fel Isten Igéjét. Ez a hozzáállás nem adott megoldást a kihívásokra, melyekkel diákként vagy ifjú feleségként szembesültem.
Nem látott el munícióval a házasságbeli önfeláldozáshoz, a munkahelyi identitáskereséshez. Fulladoztam a kötelező feladatok hegye alatt, mert nem tudtam, hogy Isten megmutatta, hogyan alakítsam ki a fontossági sorrendet.
Mire odajutottam, hogy a Bibliához nyúljak tanácsért, már általában javításra szorult valami az életemben. Egy tönkrement kapcsolat, csalódás, valami rossz döntés, amit hoztam. Aztán eljutottam odáig, hogy már ne csak segédkönyvként, hanem életem használati utasításaként olvassam a Bibliát.
Elkezdtem olvasni, nem azért már, hogy kiutat mutasson az élet problémáiból, hanem hogy felkészítsen rájuk.
Bibliaolvasó kiscsoportokhoz csatlakoztam, ahol együtt olvastuk Isten igéjét. Rengeteget segített! Felfedeztem, hogy Isten valóban tudja irányítani az életnek mondott járművet.
Isten irányvonalai lassan mindennapi töprengéseim tárgyává lettek. Nem valószínű, hogy valaha is érteni fogok a gőzölős takarítógépekhez, de igyekszem életem végéig Isten Igéjének diákja lenni. A padlóm nem tisztább, de az életem sokkal értelmesebb, mióta a legtökéletesebb „használati utasítást” követem.

Köszönöm, Uram, hogy egy átfogó, közérthető használati utasítást hagytál ránk. Fakassz lelkemben állandó szomjúságot Igéd után. Adj, kérlek, bölcsességet a nehezebb dolgok megértéséhez, és erőt parancsaid életre váltásához. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.21.
www.proverbs31.org

Kész válasz
Holly Good

„Hát ti kinek tartotok engem?” (Mt 16,15)

Találkoztál már olyan emberrel, aki örökre tartó nyomot hagyott benned? Akinek az emléke bevésődött a lelkedbe?
Sosem fogok elfelejteni egy lányt, akit Stephanie-nak hívtak. Sok-sok évvel ezelőtt ugyanarra az egyetemre jártunk. Nagyon különbözőek voltunk, de élveztük egymás társaságát. Egyik este volt egy beszélgetésünk, amit ma is fel tudok idézni.
Az egyetem parkjában sétálgattunk, s a beszélgetés egy pontján kijelentette, hogy ő ateista, és nem hisz Istenben. Tétovázás nélkül, magabiztosan beszélt a gondolatairól. Aztán elhallgatott, és kedvesen megkérdezte, hát én miben hiszek, mire alapozom az életfilozófiám.
Húsz év után is élénken emlékszem a válaszomra. Ki tudtam mondani, hogy én Jézusban hiszek, de nem tudtam beszélni a Jézusban való hitemről.
Még most is bánom. De vajon most van már kész válaszom, ha valaki megszólít?
Mikor Jézus megkérdezte a tanítványaitól: „Ti kinek tartotok engem?”, Simon Péter kész volt a válasszal: „Te vagy a Messiás, az élő Isten fia” (Mt 16,16).
Hát én? Kicsoda nekem Jézus? Mi mindent tett az életemben? Miért követem?
Ma már kész válaszom van. Négy szóból áll: Számomra Ő a Remény.
Mikor valamilyen katasztrófaszerű helyzetben vagyunk, a reménybe kapaszkodunk. A legkisebb reménysugár is segít túllátni a káoszon.
Napi rutintevékenységeink közben is a reménybe kapaszkodunk. A legkisebb reménysugár is segít bízni abban, hogy lesz még jobb is.
A reménysugár bizalom Abban, aki nem maradt a sírban. Abban, aki megment, megbocsát, szeret és átsegít mindenen. Ez a remény az egyetlen, amire szükségünk van. Ez a reménysugár Jézus.
Úgy szeretném, hogy ha rákérdeznek, bármikor azonnal meg tudnám magyarázni, miért hiszek. Hiszek Istenben, aki reményt ad körülményeinktől függetlenül. Túl az értelmen, a logikus gondolkodáson, a mindennapi tapasztalatokon.
Olyan reményt, amibe érdemes kapaszkodni.
Ma már nem csak azt tudom kijelenteni, hogy hiszek Jézusban, de beszélni is tudok a hitemről.
Ha tőled megkérdezné valaki, miben hiszel, mit mondanál? Jézust tartod életed Urának? Ha igen, ez hogy mutatkozik meg az életedben? Készen vagy a válasszal?

Uram, te vagy a reményem minden nap. Köszönöm, hogy szeretsz és irányítasz. Segíts, hogy minden eseményben, körülményben, ami bekövetkezik az életemben, megkeresselek. Valóban mindenben. Te vagy az a reménysugár, ami segít továbblépni. Köszönöm. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.22.
www.proverbs31.org

Mert szeretnek
Lysa TerKeurst

„Alázkodjatok csak meg Isten súlyos keze alatt, hogy annak idején fölmagasztaljon titeket. Minden aggódásotokat hagyjátok rá, mert ő gondot visel rátok.” 2 Pét 5,6-7

Katherine Lee barátnőm egyszer a következő kérdést szegezte nekem: „Ezt most azért csinálod, mert szeretnek, vagy azért, hogy szeressenek?” Nagy kérdés.
Valamit azért tenni, „hogy szeressenek”, csapda, amibe sokan bele szoktunk esni. Hamis motiváció, ha azért csinálok valamit, hogy felhívjam magamra a figyelmet, vagy mert azt szeretném, hogy igazán értékeljenek, hogy jót mondjanak rólam, hogy jobban tiszteljenek.
Én kerülök a figyelmem központjába. Irreális elvárásokat támasztok magam vagy a másik elé. S a bosszúság bűze áradhat belőlem, ha nem figyelnek fel rám, nem értékelnek, nem tisztelnek úgy, ahogy elvárom.
Fejére áll bennem minden, frusztrációmat magamra és a másikra is kivetítem. Szabotálom saját erőfeszítéseimet, megadom magam a lankadásnak, a kudarcnak.
Ha viszont valamit azért teszek, mert szeretnek, az hihetetlenül felszabadító tud lenni.
A kapcsolatot nem a lehetséges nyereség szempontjából nézem már. Arra figyelek, mi az, amit adhatok. Isten és a szeretet áll figyelmem fókuszában. Féken tartom a vágyaimat. Pazarolni tudom az áldást, amire tudom, nekem is mekkora szükségem van. Félelem nélkül élek, tiszta szívvel, tiszta elmével, tiszta lélekkel.
Honnan vehetem észre, hogy valamit azért teszek-e, mert szeretnek, vagy azért, hogy szeressenek? Figyeld meg, könnyű-e vagy nehéz alkalmazni, amit Péter levelében olvasunk: „Alázkodjatok csak meg Isten súlyos keze alatt, hogy annak idején fölmagasztaljon titeket. Minden aggódásotokat hagyjátok rá, mert ő gondot visel rátok. Óvatosak és éberek legyetek. Ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, hogy kit nyeljen el. Szálljatok vele szembe keményen a hit erejével, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket szerte a világon ugyanez a szenvedés éri. Isten pedig, minden kegyelem szerzője, aki Krisztusban örök dicsőségre hívott titeket, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.” (1 Pét 5,6-10).
Mert szeretnek, meg tudom alázni magam.
Ha azon igyekszem, hogy szeressenek, megpróbálok többnek látszani.
Mivel szeretnek, minden aggódásomat átadhatom Neki.
Ha azt akarom, hogy szeressenek, azon aggódom, hogy jól sikerüljön a mutatványom.
Mivel szeretnek, ellen tudok állni a Sátánnak, és szilárd maradok a hitben.
Ha arra vágyom, hogy szeressenek, hallgatok a Sátánra is, és megingok, mert saját érzelmeimre támaszkodom.
Mert szeretnek, tudom, hogy bármi ér, Isten azzal erősebbé akar tenni, és ezt én is szeretném.
Ha próbálom megszerettetni magam, nem erősebb akarok lenni, hanem arra vágyom, hogy könnyebb legyen az életem.
Igen, ha szeretnek, egészséges, szabad nézőpontról tekintek életemre, kapcsolataimra, céljaimra – mert szeretve vagyok.

Uram, nem akarom, hogy motivációim eltorzuljanak. Segíts, hogy ne magamra fókuszáljak. Azzal a tudattal akarom élni a napjaimat, hogy szeretve vagyok. Ettől szabaddá válok. Úgy szeretném, ha megszűnne végre a teljesítménykényszerem. Tudom, hogy Te szeretsz, Uram, tudom, hogy megerősítesz. Köszönöm. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.23.
www.proverbs31.org

Ez majd boldoggá tesz?
Marybeth Whalen

„A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik.” Préd 7,14

Kisfiamnak, Bradnek, három éves kora körül volt egy időszaka, amikor az érzelmeimre hatva próbálta elérni, amit akart. Ha valamire nemet mondtam neki, így válaszolt: „De anyu, ettől olyan boldog lennék!” És rám ragyogtatta legelbűvölőbb mosolyát, még a szemhéját is megrebegtette a jobb hatás végett.
Tudta, mivel vehet le a lábamról! Kérései olyasmikre irányultak, mint ebéd előtti nyalókázás, a lefekvés elodázása, stb. S bár pillanatnyilag lehet, hogy boldoggá tették volna, tudtam, hogy ezek ártanak neki. A bölcs döntés részemről, ha kitartok az eredeti „nem” mellett, függetlenül a manipulációs eszközöktől, amiket bevet a meggyőzésemre.
Pedig hányszor de hányszor viselkedünk mi is így Istennel!
Letérdelek Elé, és felsorolok egy hosszú kívánságlistát azokról a dolgokról, amik szerintem jobbá tennék az életemet. Semmivel sincs több fogalmam arról, mi jó nekem, mint a gyermekemnek volt. Hogy mi tesz boldoggá, függ az épp átélt időszaktól, és többnyire a körülményeken alapul.
Bár általában azt hiszem, tudom, mi tenne boldoggá, lassacskán megtanulom, hogy bizony fogalmam sincs róla. Ezért látszik a legjobb döntésnek, ha bízom Istenben, és az ő akaratára hagyatkozom.
Hányszor előfordul, hogy nagyon vágyunk valamire, aztán ha elérjük, vagy megkapjuk, rájövünk, hogy nem lettünk boldogabbak tőle. Mennyire szerettük volna, hogy miénk legyen az a bizonyos ház, hogy együtt járjunk azzal a bizonyos fiúval, hogy elérjük a sikert valamiben, hogy ilyen meg ilyen gyermekünk legyen – de lássuk be, hogy mindezek csak ideig-óráig okoztak boldogságot, nem járt velük az a kiteljesedés, amire számítottunk, az a tartós kellemes állapot, amire vágytunk.
Lassacskán rájöttem, hogy amikor rajtakapom magam, amint éppen valami vágyam beteljesülését kérem – olykor gyermekien nyafogva - Istentől, gondolkozzam el, valóban boldoggá tenne, ha teljesülne a kérésem? Már tudom, hogy bármi az a „valami”, amire vágyom, nincs ereje hosszantartó boldogságot adni, azt a mély, tartós örömöt, amit csak Isten nyújthat.
Lehetnek boldog pillanataim, amik aztán hamar elillannak. Lassan-lassan megtanulom félresöpörni ezeket az időszakos vágyakat, és csak Istent keresem. Hogy így szóljak Hozzá: „Nézd, szerintem ez így lenne jó nekem. De bízom Benned, történjék úgy, ahogy Szerinted a legjobb nekem.”
Megtanultam, hogy a nevem látványa egy kinyomtatott könyvön, a szekrényemben lógó csodálatos ruha, amiben remekül nézek ki, a gyermekemet ért elismerés, a wellness hétvége, az, hogy a megfelelő helyen lakom, nem tesz olyan boldoggá, mint amilyenre számítottam. Hiába keresem a boldogságot a földi dolgokban, történésekben. Ha így teszek, állandó csalódásra számíthatok.
Ehelyett figyeljek inkább Istenre, keressem Őt, hagyjam, hogy meglepjen váratlan áldásaival, az útközben átnyújtott kis boldogságcsokrokkal.
Ez nem jelenti azt, hogy nem nézek vágyakozva egy új iPodra, nem tapad a szemem egy különleges laptopra, vagy egy „menő cuccra”, s nem jelenik meg a „jaj de boldog lennék, ha…” mondat tudatom képernyőjén. De igyekszem megtartóztatni magam, s gondolataimnak más irányt adni, ha felfedezem ezeket a kísértéseket.
Hogy valóban boldoggá tenne? Egy időre biztosan. De hosszú távon csak Isten adhatja azt az örömöt, azt a boldogságot, amire valóban vágyom. Ezt tanulom napról napra, percről percre.

Istenem, segíts, hogy vágyaim a Te perspektívád szerint alakuljanak. Segíts, hogy figyelmem fókuszpontja oda irányuljon, ahova kell: tartósan Rád, és nem a világ dolgaira, amikről azt hiszem, boldoggá tehetnek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.06.24.
www.proverbs31.org

Hova tűnt az idő?
Lynn Cowell

„Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.” Zsolt 144,12

Mintha tegnap lett volna… barnahajú kis hercegnő táncol a dohányzóasztal tetején, csillag alakú napszemüveg az orrocskáján, énekel, mint egy rocksztár.
Hova tűnt az azóta eltelt idő? Szép fiatal nő mosolyog rám, ahogy ellép a tükörtől. Mosolya mintha most is azt mondaná: „Anyu nézd, ugye, milyen szép vagyok!”
Valóban szép. Nem csak külsőleg. Gyengéd a lelke, s úgy szeretném, ha megtudná, milyennek látja őt Isten. Semmi másra nem vágyom, csak hogy olyanná váljon, amilyennek Isten megálmodta.
A kívül-belül szép lányokról mondja Vicki Courtney egy helyen, hogy őket „elkészítik, nem megszülik”. És ez így is van.
Erről szól a mai igénk, csak kicsit másként. A paloták oszlopait nem a természet alkotta. Az oszlopokat készítették. A mester apró, gondos mozdulatokkal vési, csiszolja a nagy kőtömböt, és megalkot egy műremeket.
Leányod életében te lehetsz a kőfaragó, aki a Nagy Szobrásztól tanulja a mesterséget. Téged jelölt ki az Úr, hogy a nyers kődarabból palotákhoz méltó karcsú oszlopot formálj.
De ez nem megy egyik napról a másikra: idő, imádság és türelem kell hozzá.
Mennyi nyomás van a lányainkon, hogy olyanná váljanak, amilyennek az örökké változó kulturális elvárások kívánják. Nappal az iskolai környezet, este a család élete húzza-vonja őket, nem csoda, ha könnyen összezavarodnak.
Lányaink leginkább arra vágynak, hogy észrevegyék őket. Hogy számítsanak. Hogy tudják, valakinek fontosak, értékesek. Talán ezért találta ki Isten az édesanyákat – hogy elektromos kábelekként ők vezessék gyermekeik felé az Ő igazságát.
A mi dolgunk megmutatni gyermekeinknek, milyennek látja őket Isten. Tőlünk kell, hogy hallják: „az Ő akarata szült téged” (Jak 1,19). A tükörbe nézve, jusson eszükbe Isten végtelen szeretete irántuk, és az imáink, amiket elmondtunk értük és velük.

Uram, túl nagy feladatot bíztál rám. Kulturális környezetünkkel szemben olyan emberekké kell nevelnem gyermekeimet, akik ismernek Téged, és bíznak Benned. Azt akarom, hogy gyermekeim Benned teljesedjenek ki. Mutasd meg, mit mondjak, hogyan viselkedjem, hogy életem a Te igazságodat közvetítse feléjük. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.27.
www.proverbs31.org


Emlékkövek
T. Suzanne Eller

„Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogy Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az Úr mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott helyezték el azokat.”Józs 4,8

Egy dobozból a garázsban kezembe került egy régi naplóm. Fellapoztam, és imádságokat találtam benne, olyanokat, amiket fiatal anyaként írtam. Imádságokat, amikben azt kértem, hogy a gyermekeim Isten szeretetében nőjenek fel. Imádságokat, amikor eligazításra volt szükségem. Imádságokat, amiket akkor írtam, mikor rákot diagnosztizáltak nálam, s a gyermekeim még általános iskolába jártak.
Mikor papírra vetettem a szavakat, fogalmam sem volt még, hogyan fogja őket megválaszolni Isten, csak azt éreztem, erőt ad, ha Vele beszélgetek.
Aratási idő volt, magas volt a vízszint, mikor Józsué átvezette Izrael népét a Jordánon. Amint a papok a víz szélére értek, a folyó felső szakasza megállt. Jókora távolságra onnan felgyűlt magas fallá, az alsó szakasznak nem volt utánpótlása. A papok szilárdan álltak a száraz mederben, mialatt az egész Izrael áthaladt.
Isten azt a parancsot adta, hogy minden törzs emeljen ki egy követ a folyómederből, és vigyék magukkal. Hazaérve, a követ emlékkőnek felállították, és valahányszor a későbbi századokban a gyermekek megkérdezték, miért vannak ott a kövek, az idősebbek elmesélték, milyen csodás módon keltek át őseik a folyón, mikor Isten megállította a Jordán folyását.
A naplóimat böngészve magam is tisztán láttam életem emlékköveit. Azokban a nehéz időkben Isten nagyon közel volt hozzánk. Meghallgatta a fiatal édesanya imáját a Maga időzítése szerint. Akkor lehet, hogy nem volt egyértelmű, de most már látom, hogyan gondoskodott rólunk Isten.
Kényelem. Ellátás. Még csodák is történtek. Azok az imádságok fénycsóvaként megvilágították családunk történetének egy szakaszát és Isten fölénk kiterjesztett védelmező tenyerét.
Te milyen emlékköveket mutathatsz gyermekednek? Lehet az egy esti történet Isten szeretetéről, amit gyermeked ágya szélén ülve mesélsz el. Megnyugtathatsz egy önmagával és a világgal küszködő kamaszt egy emlékkel, amikor Isten belépett az életedbe mikor te küzdöttél. Megoszthatsz egy emléket felnőtt gyermekeddel, aki kétségbe vonja Isten gondviselő jelenlétét.
Az emlékkövek fontos lépcsőfokok lehetnek, amiken át vezeted gyermeked Mennyei Édesapja karjaiba, miközben együtt beszélgettek Isten hűségéről az életetekben.

Uram, néha előfordul, hogy imádkozom, aztán nem tudok örülni a válaszodnak, mert már tovább léptem a következő szükségletre vagy könyörgésre. Szeretnék most köszönetet mondani életem minden emlékkövéért. Hatalmas, szerető Isten vagy. Hálás vagyok gondoskodásodért, amivel engem és családomat körülölelsz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.06.28.
www.proverbs31.org