Lélekerősítő levelek 101

Ha kételkedsz magadban
Renee Swope

„Gedeon így válaszolt: „Engedj meg, Uram! Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.” Bír 6,15

Hát nem nagyszerű lenne, ha attól kezdve, hogy kereszténnyé lettünk, minden kételkedésünk, minden félelmünk elszállna?
Néhány éve elvállaltam valamit, amit még sohasem csináltam, de rövidesen szinte megbénított az önbizalomhiányból fakadó szorongás. Kértem Istent, töltsön fel biztonságérzéssel, de mivel ez nem történt meg, azért imádkoztam, mutassa meg, mi okozza ezt a bizonytalanságot, ezt a bizalmatlanságot önmagammal szemben.
Gedeon jutott eszembe, akit meghívott Isten, de aki úgy érezte, alkalmatlan a feladatra. Elolvastam a történetét a Bírák 6-ban, amiből kiderült, úgy győzte le az önbizalomhiányt, hogy arra koncentrált, mit tart Isten róla, nem pedig arra, hogy ő mit tart önmagáról.
De mindenekelőtt nagyon őszintén fel kellett dolgoznia Istennel a kételyeit. Az utóbbi idők konfliktusai, vereségei késztették Gedeont arra, hogy kételkedjék Isten jelenlétében és ígéreteiben. Mikor megjelent az angyal, és felszólította, hogy menjen, és győzze le Midiánt, Gedeon így felelt: „Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.” (Bír 6,15).
Bizonytalanságát az a kép okozta, amit önmagáról alkotott. Megcsalt érzelmeink, múltunk vereségei nagy hatással vannak mai énképünkre.
Tudtam én is, hogy itt az ideje az őszinteségnek Istennel. Nem csak egy felületi csiszolásra van szükségem. Fel kell fejtenem a felszínt, hogy rátaláljak, mi indította el önbizalomhiányomat, mi vezetett ide, a feladattól való szorongáshoz.
Nem kellett messzire mennem. A hét elején volt egy konfliktusom, ami után már abban is kételkedtem, hogy alkalmas vagyok-e a szolgálatra, amit végzek. Az önbizalomhiány ezt suttogta a fülembe: Ha még arra sem vagy képes, hogy mindig, minden területen egészséges kapcsolatokat ápolj, hogyan tudnál segíteni másokon?
Ugyanazon a héten tettem közzé egyik új munkámat, s izgatottan vártam a fogadtatást. Egyetlen kemény kritika felülírt minden jót, amit mondtak róla, és elvonta a figyelmemet a pozitív megjegyzésekről.
Összehasonlítottam magam a többi előadóval, akit szintén meghívtak a közelgő eseményre, s úgy láttam, mindegyikük tehetségesebb nálam. Az önbizalomhiány meggyőzött.
Konfliktus – kritika – összehasonlítás: ezek taszítottak a bizonytalanság, a kételkedés mocsarába.
Te hogy vagy ezzel? Veled is megesik, hogy egy otthoni vagy munkahelyi konfliktus elbizonytalanít, úgy érzed, nem vagy alkalmas a munkádra, a hivatásodra, de másra sem? Meg tud bénítani a negatív kritika? Ilyenkor úgy érzed, semmit sem tudsz megfelelően elvégezni? Szoktad magad összehasonlítani a nálad jobbakkal, legalábbis akiket te annak tartasz? Aztán úgy látod, mindenki jobb nálad abban, amiről épp szó van? A legutóbbi könyvem épp arról szól, hogyan engedjük Istent, hogy átalakítsa gondolkodásmódunkat, amivel aztán megváltoznak érzéseink, sőt akár az életünk is.
Ez nem tüneti kezelést jelent, hanem egy hatékony folyamatot, aminek során azonosítjuk önbizalomhiányunk kiváltó okait, és megtanuljuk, hogyan adjuk át magunkat Isten hatalmának, ami el tud vezetni az Ő ígéreteinek biztonságába, ahol már nem kételkedünk önmagunkban.
Legközelebb, ha alkalmatlannak érzed magad, kérdezd meg Istentől kételkedésed kiváltó okát. Aztán gondold át az egészet Isten szemszögéből nézve. Kérd meg, mutasson rá a hazugságokra, amiknek bedőltél, kérd, hogy cserélje le őket igazságokkal. Engedd, hogy alakítsa át gondolkodásodat, hogy ezentúl azt lásd, amit Ő gondol rólad, ne pedig azt, amit te gondolsz magadról. Például:
Mikor úgy érzed, valami túl nehéz ahhoz, hogy el tudd végezni, jusson eszedbe, hogy Isten azt mondta, mindenre képes vagy Krisztusban, aki megerősít téged (Fil 4,13).
Mikor kételkedsz saját képességeidben, gondolj arra, hogy Isten csodálatos alkotása vagy, az Ő művei mind csodálatosak, és te egy vagy közülük (Zsolt 139,14).
Egy dolog biztos: Jézus azt akarja, hogy bízz Benne és bízz önmagadban! Van, amikor az a kérdés, mire hív téged, mit kell tenned, de többnyire arról szól a történet, hogy Ő mit akar véghezvinni benned, mialatt megtanulsz teljesen ráhagyatkozni.

Uram, belefáradtam már abba, hogy nem bízom magamban. Mutasd meg, kérlek, mi váltja ki ezt a kételkedést, és segíts, hogy ne az én, hanem a Te szemeddel lássam magamat. Meg akarom tanulni, hogyan támaszkodjam ígéreteidre, hogyan éljek ezek biztonságában. Segíts, kérlek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.12.
www.proverbs31.org


Tiszta szív
Luann Prater

„Ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná.” Mk 7,15

Mikor kicsi voltam, és csúnyán beszéltem, szappanos vízzel kimosták a számat. Szörnyű íze volt! Egy dolgot biztos nem mosott ki belőlem: azt a hajlamot a szívemben, ami a csúnya szavak kimondására késztetett.
Jézus így folytatta az oktatást: „Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.” Mk 7, 21-23.
Nem akármilyen lista! De miért tartotta fontosnak Jézus, hogy ezeket a rossz dolgokat egyenként mind felsorolja? Tudjuk, hogy a Bibliának egyetlen szava sem hiábavaló, tehát oka van annak, hogy Jézus felsorolta a bűnöket. Talán tudta a hallgatóiról, hogy ha kívülről rendeseknek látszanak is, a szívük tisztátalan.
Gondolom, ők sem lepődtek meg, hogy a gyilkosság, a házasságtörés, a lopás szerepel a felsorolásban. De kíváncsi vagyok, mit szóltak hozzá, hogy ilyen rejtett bűnök is belekerültek, mint a kevélység, az irigység, a kapzsiság.
Az értelmező szótár szerint kevély az, „aki magát alaptalanul és túlzottan nagyra tartja, másokat pedig bántó módon lenéz.”
Első látásra, nem illik ránk. De ha engedjük, hogy Szentlélek fénycsóvája bevilágítson a rejtekbe is, talán eszünkbe jutnak ilyen gondolataink: „ Azért nála még én is ügyesebb vagyok.” Vagy „Csodálom, hogy tudott ilyen jó gyerekeket nevelni.”
Az irigység is alattomosan el tud bújni a szívünkben. Amikor megcsap az elégedetlenség szele, ha valakinek a sikeréről hallunk. Új autót vett a barátnőd, nagyon jól néz ki, szép az otthona? Volt úgy, hogy ennek nem tudtál felhőtlenül örülni, irigyelted kissé, vágyakoztál hasonlóra, vagy sajnáltad magad? Ha igen, akkor ez irigység, tudjál róla.
Aztán a kapzsiság –mikor valaki „nagyon vágyódik egy tárgyra, dologra, minden áron meg akarja magának szerezni,( … ) aki minél több vagyont igyekszik magának szerezni”. Talán úgy gondoljuk, nem visszük túlzásba a vágyakozást a több után, de belegondoltál, mennyi időt töltesz azzal, hogy több pénzt keress, vagy hogy vásárolj? És mennyire tudunk ragaszkodni ahhoz, amink van!
Próbáljuk meg ezt a három dolgot kitisztítani a szívünkből. Legalább egy napra. A kevélység ellentéteként tegyünk meg jó szívvel valami önzetlen dolgot, ahol mi nem számítunk. Az irigység ellen gondoljuk végig hálásan, mi mindenünk van: tárgyakban, kapcsolatokban, áldásban. A kapzsiság ellen nézzük át, mi mindenen tudnánk túladni, ami másnak örömöt szerezhetne.
Tisztább szív egy napra!
Ma tehát kihívásként értelmezem Jézus szavait: „Ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná.” Megpróbálok alázatos, elégedett, adakozó lenni. Első lépésként a tisztaszívűség felé.

Uram, köszönöm, hogy átvilágítod a szívemet, hogy meglássam benne a tisztátalanságot. Mutass rá azokra a hajlamaimra, amelyekkel beszennyezem magam, és mosd át, kérlek, szívem belsejét. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.13.
www.proverbs31.org

Gond van az apaképemmel?
Glynnis Whitwer

„Ugye két verebet adnak egy filléren? A Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre.” Mt 10,29

Egyik barátnőm édesapja elhagyta a családját, mikor a gyerekek még kicsik voltak. Ennek a kislánynak felnőtt korában is nehezen ment Istenre apaként tekinteni. Egy másik barátnőm apja kemény, kritikus ember volt. Évekbe telt, amíg ez a lány hinni tudott Isten feltétel nélküli szeretetében.
Fiatal keresztényként én nem éreztem, hogy gond lenne az apaképemmel. Édesapám nem volt ugyan keresztény, de hagyta, hogy anyukám elvigyen minket a húgommal a templomba. És bár apámtól sosem hallottam azt a szót, hogy „szeretlek”, sosem láttam iskolai ünnepélyen, ahol én is szerepeltem, mégis tudtam, hogy szeret a maga módján. Apám jó ember volt, keményen dolgozott a családjáért, hűséges volt hozzánk. De valahogy nem volt igazán jelen az életemben.
Ha valami gondom volt, édesanyámhoz fordultam. Ha bajba kerültem, anyát hívtam. Ha tanácsra volt szükségem, sejted már, kit kérdeztem. És ez így volt természetes.
Éveken át büszke voltam magamra, hogy semmi neheztelés nincs bennem apám távolságtartása miatt. Tökéletesen tudtam, hogy ennél sokkal rosszabb is lehetett volna a helyzet, s hálát adtam Istennek a boldog gyermekkoromért. Úgy tíz évvel ezelőtt aztán kicsit mélyebbre kezdtem ásni a témában, hogyan befolyásolja földi apánkról alkotott képünk Istenképünket. Hogyan viszonyulunk emiatt Mennyei Atyánkhoz.
Arról beszéltek akkor sokan, hogy „apa-problémájuk” van Istennel (eredendően bűnös) földi édesapjuk miatt. Szerettem volna félresöpörni a kérdést, de aztán úgy döntöttem, foglalkozom vele. Vajon igaz rám is ez a képlet? Lehet, hogy hiányzik valami az Istennel való kapcsolatomból? Mélyre ásva felismertem, hogy bár bízom Isten szeretetében, igazából nem számítok a jelenlétére a bajban. Közbelépne, ha bajba kerülnék? Egyáltalán észrevenné, törődne vele?
Mindegyik kérdés ugyanarra a zavaró igazságra mutatott rá: a szívem mélyén nem tudok valóban, igazán, mélyen bízni Istenben. Hinni? Igen. Szeretni? Igen. De bízni benne? Szavak szintjén megy, de a szívem nem visszhangzott rá.
Ez a felismerés árnyékot vetett egy csomó dologra, amivel addig nem igazán foglalkoztam. Például, hogy nehezen tudok önmagamért imádkozni. Vagy a sok-sok félelemre a gyermekeimmel és magammal kapcsolatban, meg hogy nem fordultam Isten bölcsességéhez tanácsért, amikor döntéseket kellett hoznom.
Úgy látszik, mégis vannak „apa-problémáim”, amelyek hatnak az Istennel való bensőséges kapcsolatomra. Nincsenek élményeim, milyen az, ha édesapámhoz fordulok, mikor valami jó vagy rossz dolog történik velem. De meg akartam tanulni. Nagyon szerettem volna Istent a tökéletes apaként megismerni.
Így, bár idegenkedtem tőle, mégis próbáltam változtatni a kapcsolatunkon. Személyesebbé tettem az imádságaimat, még azzal is kísérleteztem, hogy az Atyát apunak, sőt apucinak szólítsam (Mk 14,36). Amikor valami kérdés merült fel, még az apróságokkal is Istenhez fordultam (Jak 1,5). Ha valami félelem kerített hatalmába, például mielőtt repülőgépre szálltam, így szóltam magamban: „Nem a pilótában bízom, nem a szerelőkben, akik a biztonsági övet felrakták az ülésre, nem az időjárásban, Benned bízom, Istenem!” (Zsolt 91).
Lassacskán a hitem és a bizalmam mélyülni kezdett. Elkaptam a kételkedő gondolatokat (2Kor 10,5), és tudatosan kicseréltem őket olyanokkal, amik Isten megbízhatóságáról szóltak a nehéz helyzetekben. Évekbe telt, míg beépítettem a tudatomba, hogy Isten akar és képes Mennyei Édesapám lenni. És bevallom, még mindig nem készültem el vele teljesen.
Mikor vissza-visszacsúszom eredetei függetlenségembe, tudatosítom újra meg újra azt, amit igaznak hiszek: van egy Mennyei Apukám, aki a hősöm, a bajnokom, a védelmezőm, a bizalmasom lehet – ha hagyom.

Mennyei Atyám, Te mindenben tökéletes vagy. Igéd azt mondja, szerető Apa vagy, és én ilyennek akarlak megismerni. Csak Te tudod, milyen hiányosságok vannak a kapcsolatunkban, amik az én tökéletlen ismereteimből származnak. Mutass rá ezekre, kérlek, és segíts feldolgoznom őket. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.16.
www.proverbs31.org

Mikor nincsenek szavaid
Lysa TerKeurst

„Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van azokra, akik bíznak benne.” Náh 1,7

Nemrég megállt egy költöztető teherautó a barátnőm háza előtt. A költözés járhat örömteli izgalommal, de mély fájdalommal is.
Ez a költözés valaminek a végét jelentette. Néhány órás rakodás után egyik költöztető kihozta a házból a barátnőmék bekeretezett esküvői fotóját, és megkérdezte: „A képeket válasszuk külön a többitől?”
„Igen”, mondta, érzékelve a szavak iróniáját. Különválva. Ez a mostani állapota. Különválva a szomszédságtól. Különválva a férjétől. Különválva megálmodott életétől.
Kézbe vette az esküvői képet, és elbizonytalanodott. Könnyeivel küszködve felhívott. „Nem tudom, mihez kezdjek ezzel a képpel. Te mit csinálsz azokkal a dolgokkal, amiknek már nincs helyük az életedben? Együtt építettük fel az életünket, de ez az „együtt” nincs többé.”
Tudtam, hogy ez nem a kegyes tanácsadás pillanata. Pár éve, amikor a haldokló nővérem ágya mellett álltam, valaki így akart vigasztalni: „Egyszerűen ereszd el, és fogadd be Istent.” Jót akart, de csak feldühített. Nem, nem fogok odabökni valamit csak azért, hogy ne legyek csendben. A közhelyszerű szövegek nem fognak odabújni mellé éjszakánként, nem ölelik át nyugtalan szívét.
Biztos voltál te is hasonló helyzetben. Akármelyik oldalon álltál is – a fájdalom nyomasztott, vagy az, hogy nem tudod, mit mondjál –, megértem. Néha tudomásul kell vennünk, hogy egy darabig nem érezzük jól magunkat. Olyankor, amikor nincs mód arra, hogy jobb legyen, vessük meg lábunkat az egyetlen biztos ponton: Isten igazságán.
Szavai nem múlnak el úgy, mint az érzelmek.
Az ő igazságát nem nyelik el a könnyek.
Az ő igazsága veled marad akkor is, amikor belülről fakadó szavaid nem tükrözik kereszténységedet.
Végül ezt mondtam: „Nincsenek szavaim. De imádkozni még tudok. Le fogom írni Istennel való beszélgetésemet, abból látni fogod, hogy Ő most sem hallgat. Lát és hall téged. És vigasztalni akar az Ő igazságával.”
Elővettem a Bibliámat, és kiöntöttem magamból a fájdalmat és szomorúságot. „Uram, mutasd meg a válaszaidat. Használd a kezemet, hogy valami vigasztalót írhassak ki Igédből a barátnőmnek.”
ÉN: Uram, olyan rossz nézni, hogy szenved a barátnőm. Kért Téged, hogy mentsd meg a házasságát, és őszintén megmondom, nem értjük, miért esett szét mégis.
Az ÚR: Olyasmit érzel, mint Jób? „Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai.” (Jób 7,11).
ÉN: De Uram, hát nem látod a könnyeit? Ha nekem megszakad a szívem ettől, biztos a tiéd is.
Az ÚR: Jusson eszedbe, milyen jó érzés bízni Abban, aki látja, mi van, és azt is, ami ezután jönni fog. „Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van azokra, akik bíznak benne.” Náh 1,7
ÉN: Bízom benned, Uram. De nagyon nehéz elviselni, hogy így legyen vége. Olyan értelmetlennek látszik.
Az ÚR: Semmi nem értelmetlen, amit én megengedek. A legnagyobb szomorúság idején is munkálkodom érte: most is, és a jövőben is. Nagyszerű tervem van számára. „Hallgass a tanácsra, és fogadd el az intést, hogy végre bölcs légy! Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr célja valósul meg.” Péld 19,20-21
ÉN: Tudni szeretném, miért kell mindezt elszenvednie.
Az ÚR: Nem kell mindenre tudnod a választ. Bíznod kell. „Magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Ézs 55,9b.
ÉN: De mi lesz a vágyaival, Uram?
AZ ÚR: Egyedül én tudom teljességgel, mire irányulnak a vágyai. Új vágyakat adok neki, és segítek, hogy megvalósuljanak. Te csak biztasd, hogy bízzon bennem, és hogy bölcs döntéseket hozzon. „Bízzál az Úrban, és tedd a jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” Zsolt 37,3-4.
Elküldtem a barátnőmnek ezt a lejegyzett párbeszédet. Levelem nem szüntette meg a fájdalmat, nem adott választ a kérdéseire. Nem mutatta meg, hova tegye azokat a dolgokat, amiknek már nincs helyük az életében. De arra indította, hogy nyissa fel a Bibliáját, és kezdjen el beszélgetni az Úrral ő maga. S most hogy tovább indul, ez egy jó irányba tett első lépés.

Uram, Feléd nyújtom szenvedő barátnőmet. Te vagy az Egyetlen, aki felemelheti. Élete hullámvölgyeiben segítsd, hogy személyes közelségbe kerüljön Veled, és tudjon bízni Benned. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.17.
www.proverbs31.org

A kiborulás nem föltétlen rossz dolog
Lysa TerKeurst

„Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak. Ne adjátok át tagjaitokat a bűnnek a gonoszság eszközeként, hanem mint a halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat meg az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek.” Róm 6,12-13

Mindig úgy gondoltam, hogy ha kiborulok, ha ingerülten reagálok, az rossz dolog. Persze az is, hogyha ártok vele valakinek. De nemrégiben felismertem valamit nyers érzelmeim hátteréről. Megnéztem néhány képet egy csodálatos házról, ami a rossz elektromos vezetékek miatt a tűz martaléka lett. Ezek hatására jöttem rá egy lényegbevágó igazságra.
A szépen berendezett ház még nem jelent jól megépített házat. Egy ideig megkapó látvány lehet, de idővel a rossz alapozástól megrepedezhet, a sérült vezetékektől lángra kaphat, függetlenül attól, hány gyönyörű festmény lóg a falakon. Az egész ház összeomolhat.
Ugyanez áll a szépen berendezett életekre is. Álcázhatom a mosolyt, de ha egyre mélyülő repedések vannak a felszín alatt, előbb-utóbb összeomlok.
A töredezettség jele lehet az ingerlékenység, az érzelmi feszültség, aminek akár okát sem látom. A kiborulás olyan, mint mikor a mélyben fortyogó érzelmek buborékai a felszínre kerülve kipattannak. Ne hagyjuk figyelmen kívül, ha ezt tapasztaljuk.
Ezért nem egyértelműen rossz dolog a kiborulás.
Mint mikor hiába várjuk, hogy kigyulladjon a fény, miután megnyomtuk a kapcsolót, arra gondolhatunk, hogy valami baj van a vezetékkel, ugyanígy egy kiborulás, egy túlreagálás azt jelezheti, hogy talán újra kell huzalozni a bensőnket.
A külső reagálás a belsőre utal.
Ha a látható megnyilvánulás ingerült, odabenn valami sérülés rejlik. Olyasmi, amiről tudomást sem veszünk, míg rá nem kényszerülünk, hogy foglalkozzunk vele. Bármilyen fájdalmas is a szembesülés a problémával, a látás - önmagunk csupasz, mély, őszinte szemlélése – igen jó dolog.
Mikor benézek ingerült reakcióim ablakán, talán büszkeséget látok, amit nem akarok elismerni. Régóta fennálló neheztelést. Mélyen ülő keserűséget. Elfojtott dühöt. Örömrabló féltékenységet. Elmarasztaló szégyenérzetet. Sajgó lelkiismeret-furdalást. Érthetetlen elutasítottságot. De láthatok egy túlcsordult napirendet, túlfeszített élettempót is. Vagy azt, hogy magától értetődőnek veszik, és nem méltányolják fáradozásaimat.
Meg kell néznünk, mi van a felszín mögött. A Római levél 6,12 azt kéri, ne engedjük, hogy uralkodjék rajtunk a bűn – de ehhez az kell, hogy felfedezzük a jelenlétét odabenn. Ahhoz, hogy jóra forduljanak a dolgok, el kell ismernünk annak a valóságát, ami a felszín alól táplálja ingerlékenységünket.
Nem biztos, hogy tetszeni fog, amit látunk, de legalább tudni fogjuk, mivel állunk szemben. Nevén nevezhetjük, és Isten elé vihetjük segítségét kérve.
Dühösen szoktam reagálni, Istenem. Mit tegyek?
Idegesít a jelenlétük, Istenem. Mit tegyek?
Mindig csak szidom őket, Istenem. Mit tegyek?
Az igazat megvallva, nem fordulok elég gyakran Istenhez, hogy megkérdezzem, mit tegyek. Te hogy vagy ezzel? Talán ha tisztább képet kapok a felszín alatti önmagamról, az segít gyakrabban járulni Isten elé – gyakrabban, őszintébben, alázatosabban.
Ezek után egyetértesz, hogy nem föltétlen rossz dolog a kiborulás, ha közelebb tud vinni Istenhez? És fényt vet arra, ami rág belülről, ami tönkreteszi az alapozást? A kiborulás áldás lehet, ha neki köszönhetően a sérült állapotból újra egészek – egész-ségesek – lehetünk.

Uram, nyisd meg, kérlek, a szívem és a szemem, hogy megláthassam a sérüléseket, és töltsd rájuk gyógyító erődet és igazságodat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement fot today, 2012.07.18.
www.proverbs31.org

Korlátok
Lynn Cowell

„Az Úristen parancsot adott az embernek: ’A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.’” Ter 2,16-17

Néhány éve megadatott nekem és a férjemnek, hogy ne a fotelből nézzük végig a Super Bowl bajnokságot, hanem harsány szurkolóként a helyszínen. Tudtuk, hogy ilyen egyszer van az életben, ezért már fél nappal a kezdés előtt megérkeztünk, hogy láthassuk az előkészületeket.
Mindent megnéztünk, azt is, ahogy a pályakarbantartó csapat tagjai kocsijukat tolva felfestették a pályát és a pálya egyes részeit határoló hófehér vonalakat. Ezek a vonalak egy-egy játszma során meg az időjárástól állandóan megrongálódnak.
Eső, hó, rúgások, lecsapódó testek koptatják őket. A játszma végén már nem mondhatók sem fehérnek, sem egyenesnek. Egyes szakaszok el is tűnhetnek teljesen. De mikor a következő hétvégi meccs közeledik, a pályakarbantartók megjelennek, és újrafestik a vonalakat.
Háromgyerekes anyaként gyakran fárasztó újra meg újra meghúzni a határvonalakat. A kortársak, a tévé, a zeneszámok, a Facebook egyre rongálják a védelmező meg a keresztény értékrendet tükröző korlátokat, amikkel karbantartom gyermekeim játékterét.
Mikor elindulnak otthonról kezükben a kocsikulccsal, megkísért a gondolat: Nem kell újra szólnom, hogy ne bömböltessék a zenét, hisz tudják. Már annyiszor mondtam.
Aztán eszembe jut, hogy a világ is állandóan hajtogatja, amire rá akarja venni őket. Ezért hát újra csak meghúzom a fehér vonalakat, amiknek kijelölését az életükben az Úr rám bízta szülőként. Ezek a korlátok arra szolgálnak, hogy megvédjék őket rossz döntéseik következményeitől.
Néha, amikor fáradtak vagy elfoglaltak vagyunk, nehéz tartani magunkat a határokhoz, amiket meghúztunk. Vagy amikor túl sok meztelenséget látnak a tévében, s azzal védekeznek, hogy „nincs más, mit nézni”. Vagy ha egy szám tele van közönséges szavakkal, de „mindenki ezt hallgatja”. Igen, egy-egy fárasztó nap végén könnyebb lenne lazítani a korlátokon, de tudom, nem hagyhatom, hogy elmosódjanak a fehér vonalak a pályán.
Isten maga a legjobb példa, amikor korlátokat állítunk gyermekeinknek. Az Édenkertben világosan megparancsolta gyermekeinek, hogy ne egyenek a jó és rossz tudásának fájáról. Ádámon és Éván múlott, hogy engedelmeskednek-e. Átléptek a vonalon, amit Isten húzott, és viselniük kellett bűnük következményeit.
Nemrég megint volt egy vitám a gyermekeimmel, de kitartottam a korlátozás mellett. Nem örültek neki! Nekem viszont eszembe jutott egy korábbi megjegyzése egyiküknek: „Anya, köszönöm, hogy sosem engedtél későig kimaradnom. Sok mindent megúsztam azzal, hogy időben haza kellett jönnöm.” Azt is láttam ebből, hogy a gyerekeim, még ha pillanatnyilag bosszankodnak is, tudják, hogy ha – szeretettel – meghúzom a korlátokat, ezzel csak őket féltem, őket akarom védeni.
Jó volna azt mondani, hogy sosem lépik át a korlátokat. De ez nem volna igaz. Felnőtté érve nekik maguknak kell meghúzni a határokat, s nem mondhatom, hogy mindig azt teszik, amit szerintem Isten vár tőlük. De ha ilyen van, s a szívem majd megszakad, akkor is jólesik arra gondolni, hogy én megtettem, amit Isten tőlem, anyaként várhatott. A többi az Ő kezében van. Naponta imádkozom értük, és várakozva nézem, hogyan alakítja Isten az útjukat.
Érted is imádkozom, hogy mikor egy hosszú napon megpróbálsz egyszerre főzni a családnak, kimosni a szennyest, rendet rakni, számon tartani a gyermekek programját, ne fáradj bele, ne add fel, hogy meghúzd a fehér vonalakat. És hogy egy napon a gyermekeid visszajöjjenek, és megköszönjék kitartásodat.

Uram, segíts. Belefáradtam, hogy mindig szembe menjek az árral, a világgal, ami nem ismer korlátokat. Hatalmaddal segíts szeretettel mutatnom a helyes utat a gyermekeimnek. Lágyítsd meg a szívüket, hogy elfogadják, és bízzanak bennem, amikor Téged követlek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.19.
www.proverbs31.org