Családfám alakító metszése
T. Suzanne Eller
„Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.” Jn 15:4
Az Atwoods gondnoka azt hiheti, hogy leskelődni akarok. Én vagyok annak a piros Durangónak a vezetője, amelyik araszolva szokott végigmenni a kert oldalánál, valahányszor a városban járok. Már sikerült kiválasztanom két ellenálló facsemetét a faiskolából, s azt is meg tudom mondani, hova ültetem majd őket, ha eljön az ideje.
Tavasz. Már a szó kimondása is boldoggá tesz. Virágok. Madárének. Boldog ásás a kertben. Tegnap térden állva lestem a sötét kis hajtásokat a Knock Out rózsabokrokon, s a pici zöld bimbókat az évelőkön.
De van egy fa, ami sok fájdalmat okozott már. Családfám ágai függőségek, fizikai és verbális erőszak, és olyan nevelési elvek súlya alatt görnyedtek, amelyek bár nem voltak hatékonyak, tovább hagyományozódtak nemzedékről nemzedékre.
Mikor anya lettem eldöntöttem, hogy más irányt kell vegyenek családfám ágai. Semmire nem támaszkodhattam abból, amit kaptam. A szülői szerephez kapcsolódó tapasztalataim káosszal teli, zilált gyermekkorból eredtek.
Ide illeszkedett be a hit oltványa.
Imádkoztam, mialatt kólikás kisbabámat ringattam. Erőt kértem, mikor lelkileg teljesen lefárasztott a rengeteg szennyes ruha, a babaápolás, három kisgyermek biztatása és fegyelmezése. Bezárkóztam a szobámba a kamaszgyermekemmel való összetűzés után, hogy egyedül legyek Istennel, elismerve, hogy „Nem tudom, mi legyen a következő lépés, Uram”. A hit nem tett tökéletes szülővé, de reményt adott, hogy olyan anya lehetek, amilyen lenni szeretnék.
Az anyaság gyakran volt komoly kihívás, de határtalan áldásokkal is járt.
Ma még mindig anya vagyok, de a szerepem megváltozott. Két vejem van és egy menyem, akit imádok. És úton van a kicsi Elle. Első unokám júliusban fog megszületni, és a nagymama már alig várja, hogy a karjaiban ringassa.
Most is, hogy ezt írom, könnybe lábad a szemem, arra gondolva, hogyan hallgatta meg Jézus egy fiatal édesanya könyörgését.
Talán – mint az enyém – a te családfád is göcsörtös, beteg. Nem egyedül kell megmentened. A hit oltóvesszeje azt jelenti, hogy Jézust meghívod a kertészkedéshez. A hit a remény nedveit bocsátja a fa vérkeringésébe. Lemetszi a gyermeknevelésről hozott mintákat, a vasszigort, ami neked testi-lelki fájdalmat és sebeket okozott, hogy a helyén valami olyan nőjön, ami védi és táplálja gyermeked fejlődését.
És mindenekfölött új vesszők sarjadnak, amelyekből ágak növekednek, s egészen más irányba fordítják családodat.
Jézusom, kérlek, gyere, gondozd a családfámat. Ha valahol törés van rajta, Te légy a balzsam rá. A beteg végeket vágd le, hogy új élet hajtson a helyén. Szegődj mellém az anyaságomban. Hadd gyönyörködjem ezekben a gyermekekben, akiket Te helyeztél a szívembe, az életembe. Köszönöm, hogy mindennap mellettem állsz. Ámen.
Emcouragement for today, 2010.05.10.
www.proverbs31.org
18:47
Marybeth Whalen
„Erre megkérdezte tőlük: ’Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg.’ Mikor megszámolták, azt mondták: ’Öt darab, és két halunk.’” (Mk 6:38)
Rápillantottam az órára a képernyő sarkában. 18:47-et mutatott, az e-mailt, amit épp megbontottam, már órákkal előbb elküldték. Dühös voltam magamra, amiért nem néztem meg korábban a postafiókomat, s nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam eleget tenni barátnőm kérésének. Azt kérte, imádkozzam érte, mert a gyülekezet egy kiscsoportja előtt fog bizonyságot tenni. Újra átfutottam a levelet, s megtaláltam a kezdési időpontot: 18:30.
Kellemetlen érzés volt, s gyorsan írtam egy választ:
„Kedves Karen, 18:47 van, és imádkozom azért, hogy a tanúságtételed hatékony legyen a hallgatóid lelkében.” Nem is tudom, miért írtam meg az időpontot, úgy éreztem, így helyes. Talán azt akartam, hogy tudja, amint lehetett, megtettem, amit kért. Másnap reggel a következő e-mail várt:
„EZ NEM LEHET IGAZ!!!!!!!!! Azt mondták, 18:30-ra menjek, mert azonnal kezdünk, ahogy a hölgyek elfoglalják a helyüket. Amikor a vezető szólt, hogy kezdhetünk, ránéztem az órámra: 18:47 volt!!!!!!!!!”
Már sokszor voltam hasonló helyzetben, amikor nem tettem semmit, mert tudtam, hogy nem tudom jól elvégezni. Ilyen gondolatokkal ostorozom magam: Egy igazi jó barát azonnal imádkozott volna, ahogy az e-mail megérkezik. Egy rendszeresebb ember hamarabb megnézte volna a postáját. Hányszor de hányszor érezzük, hogy nem tudunk eleget tenni valaminek, amit keresztényként megtehetnénk. Szeretnénk többet adni, erőteljesebben imádkozni, gyakrabban tanúságot tenni, több időt szentelni valaminek, ami jó és helyes. És végül, mert nem tudunk annyit tenni, amennyit szeretnénk, inkább hozzá se fogunk. Mivel nem tudunk mindent adni, inkább nem adunk semmit.
Ahogy elolvastam a barátnőm levelét, örültem, hogy tettem valamit, fogtam azt a keveset, amim volt, és odaadtam. Az én időm szerint elkéstem, de Istené szerint időben voltam. Lekéstem a lehetőségről, hogy előre imádkozzam a barátnőmért, de Isten csodálatos módon úgy rendezte, hogy épp akkor nyissam meg a levelét, és épp akkor imádkozzam érte, amikor elkezdte az előadását.
A Márk 6:35-44-ben Jézus csodát tesz, megvendégel 5000 férfit. A tanítványok megmondták neki, hogy nincs elég ennivalójuk a tömeg számára. Feladták volna. Nagyon szeretem a kérdést, amit Jézus feltett nekik: „Mitek van? Menjetek és nézzétek meg.” Mikor visszatértek, és átadták Neki, amijük volt, Ő azt megsokszorosította úgy, ahogy nem is álmodták volna.
Hányszor állok Elé ugyanígy: „Nagyon kevés – pénzem, időm, lehetőségem, energiám – van.”
És Ő így válaszol: „Hozd ide, amid van. Csak ennyit kérek. Hadd rendelkezzem én vele.”
Mid van, amit oda tudnál adni? Lehet, nem tudsz 1000 dollárt, de tudsz 10-et. Lehet nem tudsz órákon át a közösségért dolgozni, de tudsz havonta egy órát. Lehet, nem szívesen beszélsz tömegek előtt, de négyszemközt szívesen elmondod, mit tesz Isten az életedben. Talán nem tudsz imacsoportot vezetni. De tudsz imádkozni egy barátodért, akinek szüksége van rá, még akkor is, ha szerinted elkéstél.
Add Istennek a keveset, hogy sokat csináljon belőle. Add oda Neki a 18:47-et, hogy az Ő kezében épp a kezdés időpontja legyen.
Édes Istenem, mutasd meg, mit adhatok, amikor úgy érzem, valamiből nincs elég. Segíts, hogy a kicsit is adjam a Te nevedben, és figyeljem, hogyan sokszorosítod meg. Nyisd meg a szemem, hogy észrevegyem, mikor adjam, amim van, és higgyem, hogy az elég, a többit Rád bízhatom. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.05.11.
www.proverbs31.org
Szégyen helyett
Susanne Scheppmann
„Kétszeres szégyenük és gyalázatuk után ujjonganak majd osztályrészüknek;ezért országukban kétszer annyit birtokolnak, és örök örömben lesz részük.” Iz 61:7
Dühösen és csalódottan hátat fordítottam Istennek. Eltoltam magamtól a szolgálatot, mint élethivatást. Az Úr megbántott, úgyhogy hitemnek új irányt szabtam.
Mindez huszonéves koromban történt. Két totyogó kisgyerek kapaszkodott a lábamba egész nap, és üvöltött megszakítás nélkül éjszaka. Testileg kimerültem. Érzelmi háborgás kezdte ki a házasságomat. Éretlen hitemből hiányzott a kitartás, amivel Istenhez tapadhatott volna. Hét év következett ezután, tévelygés a bűnben, válásban, nyomorúságos katlanokban, amelyeket magam ástam. Lelki aszály ideje volt – a szégyen évei.
Bár én eltávolodtam Tőle, Isten nem hagyott el engem. Megengedte, hogy megtapasztaljam a kétkedés vadonát, de végig ott volt, figyelt és várt rám, hogy visszatérjek ahhoz a szolgálatra-híváshoz, amit tizennyolc évesen kaptam.
Néha megengedtem magamnak, hogy érezzem jelenlétét az életemben. Lassacskán Jézus visszaédesgetett magához. Emlékszem a pontos idejére és helyére, amikor meghallottam, hogy a lelkemhez így szól: „Kezdjük elölről, de most ne rontsuk el.” Megkönnyebbülve sírni kezdtem örömömben. Tanulmányozni kezdtem a Bibliát, és hagytam, hogy megváltoztassa tönkretett szívemet. Most nem az eszemmel, a lelkemmel tanultam.
A hitem újra sínen volt, de nem hittem abban, hogy valaha is méltó leszek a szolgálatra. Nemde túl messzire eltávolodtam az istenes élettől? Isten bizonyára nem tart már igényt a szolgálatomra. Bizonyára vannak felkészültebb lányai, akik az én szennyes, szégyenteljes múltam nélkül tudnak szolgálni másoknak.
De hát Isten nagyon másképp gondolkozik. „Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását” (Róm 11:29). Az Úr azt várja, hogy túllépjünk a múltbeli hibáink miatti szégyenen, és kövessük hívását. Ő helyreállít, hogy Országának hasznára váljunk. Időbe telik, nem pillanat, hanem folyamat, de a Mindenható Istennek még terve van az életünkkel. A szégyent örömmel helyettesíti, hogy élő csodának lásson a környezetünk.
Azt hallom, hogy „Úgy legyen”?
Uram, köszönöm, hogy irgalmas vagy hozzám. Mutasd meg szándékodat az életemmel. Tegyél alkalmassá a kegyelmek és a hívás beteljesítésére, hogy mások is megértsék irgalmasságodat és hatalmas erődet. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.05.12.
www.proverbs31.org
Emlékezzél meg
Luann Prater
„Emlékezzél meg szavadról, melyet szolgádnak mondtál, amellyel reménységet nyújtottál nekem.” Zsolt 119:49
Kétségbeesett voltam. Nem láttam kiutat. Teljes súlyával rám nehezedett a tudat, hogy három kisgyermek függ tőlem. Mobilházam padlójára borulva sírtam mérhetetlen magányomban. Nem tudtam, lesz-e mivel táplálnom őket, tudok-e fedelet biztosítani a fejük fölé.
142 dollár volt a gyerektartás összege, de ritkán kaptam meg. Teljes munkaidőben dolgoztam, mosást vállaltam, nyáron pincérkedtem. Ha a három gyermek egyszerre betegedett meg, rémálommá változott az élet. Többször eszembe jutott, hogy levetem magam egy szikláról, de visszatartott a gondolat, hogy milyen következményei lennének ennek gyermekeim hátralévő életére.
Szerettem volna, ha valaki (néha úgy éreztem, hogy AKÁRKI) legalább úgy tenne, mintha törődne velem. Kijutok ebből valaha?
Egyik nap eldöntöttem, hogy megpróbálom megtalálni a jó pillanatokat. A legkisebb gyermekem hajlandó volt bilire ülni (nagy dolog ám ez!). A legnagyobb integetett, mikor elindult az iskolabusszal. A fiam szívmelengetően rám mosolygott. Kerestem az okokat sírás helyett a nevetésre, de néha olyan volt ez az egész, mintha elásott kincs után kutatnék. Mégis, legtöbb nap találtam valami jót; csak kevésbé volt feltűnő, mint a rossz. Mikor sikerült ráirányítanom a figyelmemet, az olyan volt, mintha friss tavaszi levegő áramlana a tüdőmbe.
Carol King Beautiful című száma lett a vezérdalom, aminek egyik sora: „Minden reggel mosollyal az ajkadon kelj fel”. A szürke ború túlságosan régóta jellemezte a napjaimat, ideje volt, hogy újra megjelenjen a napfény az életemben.
Figyeltem azokat az anyukákat, akiknek vidám gyermekei voltak, hogy ellessem a titkukat. Meg azokat, akik nyugodtnak, békésnek tűntek ugyanolyan romhalmaz közepén, amilyen az enyém volt, s ami engem kikészített. Mijük volt, ami jobban működött, mint az én módszerem, hogy saját hajamba kapaszkodva rántsam ki magam a gödörből.
Jézus. Egyszerűen csak rátaláltak a Béke Fejedelmére, aki elküldi szívünkbe a Vigasztalót, ha elfogadjuk Őt. Figyelve ezeket az asszonyokat, egyre jobban vágytam erre a kapcsolatra.
Visszatekintve látom a döntések láncolatát, a pontokat, amelyek egyszerre csak összekötődtek. Ezek vezettek el a mai naphoz. Ehhez a pillanathoz, amikor itt ülök a konyhaasztal mellett, bámulom a sziporkázó csillagokat az égen, és írok neked, barátnőm, egy emlékeztetőt. Így szól: „Te is meg tudod csinálni. Nem láthatjuk az utat magunk előtt, nem mindig értjük, hová vezet, de biztosíthatlak, hogy a világegyetem Teremtője összeköti a látszólag szanaszét álló pontokat.”
Uram, szükségem van a segítségedre, hogy végigvigyem a mai napot. Hogy észrevegyem a jót. Ne hagyd, hogy elfelejtsem, hogy te minden eddigi küzdelmemen átsegítettél. Segíts, hogy megosszam ezt a jó hírt olyanokkal, akiknek szükségük van rá. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010. 05 13.
www.proverbs31.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése