2011. január 1., szombat

Kövek

Egy gazdasági képzésen az időbeosztásról tartott előadást egy szakember. A szemléltetésnek köszönhetően sikerült örökre hallgatói emlékezetébe vésnie mondandója lényegét. Te sem fogod elfelejteni, ha elolvasod ezt az írást.
Teljesítményorientált közönsége előtt állva így szólt. „Most pedig egy kvízjáték következik.” Elővett egy széles szájú ötliteres befőttes üveget, és az asztalra helyezte. Aztán vagy egy tucat öklömnyi követ szedett elő, és egyenként gondosan belerakta őket az edénybe. Mikor már nem fért több bele, megkérdezte a hallgatóságot, tele van-e az üveg. Mindenki igennel felelt.
„Úgy gondolják?” – kérdezte, majd lenyúlt az asztal alá, és előhúzott egy vödröt, ami tele volt apró kavicsokkal. Beleszórta a kavicsok egy részét az üvegbe, majd megütögette az edényt, hogy a kavicsok behulljanak a nagy kövek közti résekbe. Ezt folytatta, amíg már nem fért több kavics az edénybe.
Majd újra megkérdezte: „Most tele van az edény?” A hallgatóság már óvatosabb volt, a többség nemmel felelt.
„Helyes”, mondta az előadó, és finom tengerparti homokkal teli vedret szedett elő az asztal alól. Óvatosan eregette a homokot az üvegbe, amíg a homok minden látható helyet kitöltött az edény pereméig.
„És most tele van?” „Nincs!” - kiabálták a hallgatók.
„Helyes”, mondta az előadó, és egy vizes kancsót vett elő, amivel lassan vizet töltött a homokra, amíg ki nem csurrant az üveg száján.
„Önök szerint mi a kísérlet tanulsága?” kérdezte az előadó, körbejártatva szemét a hallgatóságon.
Egyik lelkes diák azonnal jelentkezett, és így válaszolt. „Azt tanulhatjuk a bemutatóból, hogy akármennyire tele van is a határidőnaplónk, ha nagyon igyekszünk, mindig bele tudunk még szorítani valami programot.”
„Nem”, mondta az előadó, „ez téves következtetés. Az igazság, amire ez a kísérlet tanít minket az, hogy ha nem a nagy kövekkel kezdünk, akkor azok sosem fognak beférni az üvegbe. Mik a nagy kövek az életünkben? A gyermekeink. A házastársunk. A szeretteink. A barátaink. A tanulás. Az álmaink. Egy ügy, amit fontosnak tartunk. Mások tanítása, segítése. A kedvenc időtöltéseink. A saját magunkra fordított idő. Az egészségünk. Sose felejtsék el, először a nagy köveket kell behelyezni, mert különben ezek sosem fognak beférni. Ha a kis dolgokra (kavics, homok) figyelnek először, életüket feltöltik velük, és sosem marad elég idejük és energiájuk a nagy, a fontos dolgokra (a kövekre).”

Gondolkozz el rajta, melyek a nagy kövek az életedben? Először azokat tedd be az üvegbe.
Legyen szép napod!

Provided by Free Christian Content.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése