Skatulyázás és szeretet
Karen Ehman
„A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!” Fil 4,5
Nagyon könnyen általánosítok. Tudod, miről beszélek: sztereotípiákról. Amikor egy embercsoport tagjait egy kalap alá veszed, berakod őket egy fiókba, s aztán címkét ragasztasz rá.
Péládul: „A ----------------k (népnév) --------------k (rossz tulajdonság). Vagy: A ----------k (korcsoport) ezt vagy azt csinálnak (furcsa magatartás). Nagyritkán esetleg valami jó vélemény is megjelenik a skatulyázásban.
Nemrég a kávézó-étkezdében voltam, ahova a munkahelyemről szoktam kilépni egy kis agyszellőztetésre. Előttem a sorban egy törékeny idősebb hölgy állt, ételt rendelt elvitelre. Szórakozottnak látszott, arca zavart tükrözött, ahogy előszedte az aprót a pénztárcájából, kifizette az eladót, átvette a nagy papírzacskót az ennivalóval, másik kezébe fogta az innivalót. Ahogy elindult a kijárat felé, hatalmas táskája kezdett lecsúszni a válláról, az ételt és őt magát is leeséssel fenyegetve.
„Jaj…hogy csináljam…óh,…nem bírom….” Motyogta maga elé, mialatt próbálta egyben tartani a csomagjait, s egyúttal a vállával az ajtót is megtolni.
Végre rám került volna a sor a vásárlásnál, de Isten megkocogtatta a vállamat a fenti idézettel – tedd félre a pillanatnyi tennivalódat. Gyorsan kiléptem a sorból, „Segítek”, mondtam, mialatt kitámasztottam az ajtót, és megtartottam az italát. „Segítsek elvinni ezeket a kocsihoz?”
A drága néninek földbegyökerezett a lába, majd hálásan rám nézett világoskék szemével: „Óh, aranyoskám, biztos él még a nagymamája, hogy ilyen kedves egy öregasszonyhoz.”
„Nem, nem él már,” válaszoltam, „de Jézus a barátom, és Ő szólt, hogy segítsek magának”.
Vonásai ellágyultak, bólintott egyet, majd határozottan kijelentette: „Hát persze! Maguk mindig segítenek nekem. Nem is tudom, mire mennék maguk nélkül.”
Maguk.
Úgy értette: „maguk, keresztények”.
Önmagát nem sorolta közéjük, nem azt mondta, hogy „köszönöm, testvérem, hogy segít nekem”. Úgy említett engem – és másokat, akik szeretik Jézust - , hogy „maguk”. Nem tudom, más keresztények hogyan segítették őt azelőtt. Bevásároltak neki? Elseperték a lehullott levelet vagy télen a havat a háza elől? Elkísérték az orvoshoz? A régi igazság jutott eszembe: többet érnek a tettek a szavaknál. És újra tudatosult bennem: az emberek figyelnek minket.
És skatulyáznak.
Mit látnak rajtunk? Azt talán, hogy együttérzőbbek vagyunk másoknál? Sajnos, más emlékeim is vannak. Egy pincérnő mondta egyszer: „A keresztények adják a legkevesebb borravalót; főleg nagy vasárnapi ebédek után. Néha nem is adnak semmit.”
Egy kollégiumi társam szavai: „Keresztény vagy? Te is ott állsz a tudomány épülete előtt, és bibliai idézetekkel bombázod, kijelentve, hogy pokolra jut, aki hisz az evolúcióban? Én nem hiszek az evolúcióban sem. Csak megpróbálom elvégezni az egyetemet.”
Egy kedves, félrevezetett kamaszlány mondta, aki zilált, erőszakos otthoni háttérrel rendelkezik, s szeretetéhségét az öltözködésével is kifejezi: „Egyszer megpróbáltam bemenni egy templomba. A bejáratnál volt egy tábla ezzel a felirattal: ’Mindenkit szívesen látunk, de kérjük, megfelelő öltözetben lépjen be’. Nem tudom, mit jelent a ’megfelelő’, de tudtam, engem nem látnának szívesen. Így hát nem mentem be.”
Ha azok, akik figyelnek minket, közömbös és élesen kritizáló keresztényekkel találkoznak, hogyan kapnának kedvet ahhoz, hogy közénk tartozzanak? Azért imádkozom, hogy ma te is meg én is, igazi Krisztus-követőkként, a néniféle „maguk” csoportba tartozzunk.
Az együttérző keresztények közé. Akik Istent, Krisztust és az Ő testét is jónak mutatják. Azok, akik hisznek, tudják, hogy Ő jó. De a többiek? Ők figyelnek. És skatulyáznak. Milyennek látnak téged?
Istenem, bocsásd meg, hogy néha az ítélkezést a szeretet elé helyezem; vagy úgy döntök, hogy nem csinálok meg valamit, amit pedig meg kéne. Kérlek, kocogtasd meg a vállam, kopogtass a szívemen, hogy tegyem félre, amit terveztem, és cselekedeteim pontosan tükrözzenek Téged. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.09.03.
www.proverbs31.org
A munka ünnepe
Rachel Olsen
„Azután megáldott és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után.” 1Móz 2,3
1882-ben Peter McGuire előjött egy új nemzeti ünnep ötletével: „Legyen egy ünnepnapunk, melyen utcai felvonulással fejeznénk ki tiszteletünket az amerikai ipar iránt.” Tizenkét évvel később Cleveland elnök aláírásával törvénnyé szentesítette, hogy szeptember első hétfője a Munka Ünnepe (Labor Day). A mai napon számos amerikai távol marad a munkahelyéről, kihasználhatja a szép nyári időt egy kis szabadtéri sütögetésre, bóklászásra.
A munka nélkül töltött nap nem volt újdonság, mikor McGuire felvetette. A pihenőnapot először Isten vezette be a Teremtés Könyvében. A világ megteremtése után, a hetedik napon, megpihent, és szentté nyilvánította a pihenés napját. Nem a Munka Ünnepének nevezte, hanem a Sabbath nevet adta neki.
A Sabbath nem a munkásoknak, hanem az Alkotójuknak való tiszteletadás napja. Pihenőnap a tested számára, megújulás a lelkednek azáltal, hogy figyelmed fókuszába az Alkotódat és a Vele való kapcsolatodat helyezed. A zsidó hagyományban Sabbath a hét fénypontja, nem a nagymosás napja, vagy az elmaradt tennivalók pótlásának napja. A zsidók három napig készültek a Sabbathra, és utána három napig elmélkedtek annak tanulságairól, amit Sabbathon Istenről hallottak. A Sabbathra figyelő, és ezáltal Istenre figyelő emberek voltak.
Keri Wyatt Kent, a Breathe (Lélegezz) szerzője írja: „Ily módon egy ritmus alakul ki az életünkben, aminek fókuszában nem a mindennapi dolgaink, tennivalóink elvégzése áll, hanem az Istennel való találkozás lehetősége.” Ezt írja még:
„Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett minket, és életmód-mintát mutatott nekünk saját teremtésünkkel. Nézzétek, ezek az élet tánclépései, mondta: dolgozz, légy kreatív, használd a képzeletedet, vesd bele magad abba, amit csinálsz, legyen bár mosogatás, meseolvasás a gyermekeidnek, háztartás-vezetés, kereskedelem, céges jelentések feldolgozása, vállalatirányítás. Minden nap végén állj meg. Pihenj, egyél jól, aludd ki magad, frissülj fel. Szakíts időt arra, hogy átgondold az elmúlt napodat, megkeresd benne Isten jelenlétét és áldását, és „lásd, hogy jó”, amit elvégeztél aznap. Aztán másnap folytasd. Hat nap után egy egész napot pihenj. És mondd: „Ez valóban jó”. Tölts egy egész napot azzal, hogy szünetelsz a munkáddal, gyönyörködsz abban, ami „jó”, aztán kezdd újra a táncot egy tartható ritmus szerint a tanult lépésekkel.”
Ez nagyon jól hangzik. Akár itt vagy velem az Egyesült Államokban, akár valahol másutt Isten Földjén, legyen ez a mai Munka Ünnepe emlékeztető, határozzuk el mindnyájan, hogy pihenni fogunk, és Istenre összpontosító emberekké válunk.
Uram, szeretnék megpihenni Benned. Mutasd meg, hogyan lehet így élni. Találkozz velem imádságom, elmélkedésem, kontemplációm idején. Jézus nevében Ámen.
Encouragement for today, 2010.09.06.
www.proverbs31.org
Az igazgyöngy ára
Rachel Olsen
„Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.” Mt 13,46
Pierre Cartier, a neves ékszerész 100 dollárért vette meg azt az Ötödik sugárúton álló házat New Yorkban, ahol ma az ékszerüzlete van. Adott még érte egy kétsoros igazgyöngysort.
Az igazgyöngy sokkal értékesebb és drágább a termesztett gyöngynél. Azt a dupla gyöngysort, amivel Mr. Cartier fizetett 1917-ben, akkor egymillió dollárra becsülték!
Pár éve elhatároztam, hogy veszek magamnak egy gyöngysort – olyan elegánsat, ami a déli vidékeken alapkiegészítőnek számít. Hamar felfedeztem, hogy a kiskereskedelmi árrés az egyszerű ékszerboltokban is háromszorosa az interneten rátett árrésnek. A különbözetet hasznos dolgokra fordíthatnám. Igen ám, de ez azzal jár, hogy látatlanban veszek meg egy gyöngysort. Eléggé kockázatos vásárlás.
Mit tegyen az ember lánya? Fizesse ki a teljes kiskereskedelmi árat, de legalább biztos lehet abban, hogy minőséget kap, vagy spóroljon meg más vágyaira valamennyi pénzt, kockáztatva hogy rossz minőségű terméket, esetleg valami bóvlit kap a pénzéért.
Ez a kérdés egész életünk kérdése is.
Miért érdemes kiskereskedelmi árat fizetni? Jézus szerint Isten Országáért. A Máté 13-ban megtalálod, mire gondolok. Jézus felbecsülhetetlen értékű igazgyöngyhöz hasonlítja Isten Országát: „Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.” Jézus ékszerhez hasonlítja az országát – ez nagyon kedvemre való…
Az ékszerkereskedő, akiről Jézus beszél, elszántan kereste a legnagyobb értékű kincset. Nem térítette el szándékától a csillogó, még megfelelő áru: a legjobba akarta fektetni pénzét. És amikor megtalálta, nem tétovázott, hogy kifizesse érte a teljes árat. Bármilyen áldozatra képes volt érte.
Csodálom ezt az embert – képes mindent feláldozni azért, amit arra méltónak talál. Tudta, mi a legértékesebb, és nem tágított. Bátran odadobott érte mindent, és elégedett volt a döntésével. Ilyen akarok lenni én is: tántoríthatatlanul befektetni egész életemet Isten Országába, tétovázás, bánkódás nélkül.
Annyi minden el akar téríteni. Csillogó holmik a piacon igyekeznek magukra vonni a figyelmemet. Kultúránkban nagy tiszteletnek örvendő értékek vonzanak a dicsőség felé. Élvezetes dolgok az életemben azt sugallják, hagyjam abba a törekvést az eredeti cél felé, lazítsak, érezzem jól magam.
Matthew Henry, a bibliakommentátor, írja: „Minden ember hajt valamiért … egyik, hogy gazdag legyen, másik tekintélyre vágyik, a harmadikat a tudás vonzza; de legtöbbjük beéri a hamis gyönggyel, amit rátukmálnak … Jézus Krisztus a nagyértékű igazgyöngy … ha Ő a miénk, elég vagyonunk van, hogy boldogok legyünk itt és most és mindörökké.”
Valóban hisszük, hogy Jézus elég a boldogsághoz – nem csak az örökkévalóságban, de itt is? Hajlandók vagyunk mindent befektetni abba az igazságba, hogy Jézus a páratlan igazgyöngy? Ez a kérdés húzódik meg az ékszerkereskedőről szóló példabeszéd mögött, és ez húzódik meg a mi életünk mögött is.
Azóta sem vettem magamnak gyöngysort. Viszont megpróbálok úgy élni, mintha Jézus lenne a gyöngyök gyöngye, amire bárki rátalálhat. Bele akarom vésni a lelkembe, hogy Jézus és az Ő Országa százszor többet ér, mint az idő, pénz és energia, amit megszerzése kíván tőlem.
Jézust akarom, mint millió dollárt érő gyöngysort viselni minden nap, amíg élek.
Hát te? Hajlandó vagy kiárusítást tartani az egyetlen igaz dologért, ami érdemes arra, hogy mindent odaadj érte?
Jézusom, te vagy a legnagyobb, mindent felülmúló gazdagság! Segíts, hogy ezt mindig így lássam, és ennek megfelelően éljek, Ámen.
Encouragement for today, 2010.09.07.
www.proverbs31.org
A konfliktus jó oldalán
Lysa TerKeurst
„A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt.” (Péld 15,1)
Húszas éveim elején semmit sem utáltam jobban, mint a konfliktust. Nem akarom az ősi szólást használni, hogy „kerültem, mint a leprásokat”. De mert mégis használtam, elismerem, hogy minden áron igyekeztem elkerülni a konfliktusokat.
„Nyelj egyet, és mosolyogj”, volt a jelszavam. Ha csak megjátsszuk, hogy minden rendben van, s közben nem ez a helyzet, olyan, mintha elzárnánk a gőz útját, ami egyre nagyobb nyomással akar kitörni. És valahol ki is fog. Ha volt már olyan, hogy túl közel tartottad a kezed a kiáramló gőzhöz, tudod, mennyire éget.
Sokkal egészségesebb megközelítése az elkerülhetetlen konfliktusnak, ha azonnal szembenézünk vele, méltósággal és alázattal, s egyetlen kérdést teszünk fel magunknak. Ez a kérdésfeltevés annyira fontos, hogy az elmaradása a kapcsolat helyreállítása helyett a konfliktus kirobbanásához vezethet.
Mi hát ez a döntő kérdés?
Mi a cél: hogy bizonyítsam saját igazamat, vagy hogy gazdagítsam a kapcsolatomat a másikkal? („prove” vagy „improve” angolul)
Ha a magam igazát védem, a konfliktushelyzet arra szolgál, hogy teljes fegyvertárammal támadjam a másikat. Ügyem védelmében felsorakoztatok minden régi fájdalmat, sérelmet. Össze akarom törni az "„ellenfelet". A düh és a sértettség talaján állva olyasmiket mondhatok, amiket később nagyon megbánok.
Ha viszont azt szeretném, hogy javuljon, fejlődjön a kapcsolatunk, megpróbálok rájönni, ő hol áll. A kapcsolatért harcolok, nem ellene. Ahelyett, hogy első dühömből reagálnék, megállok, és hagyom, hogy a Szentlélek megszakítsa kitörésemet. A problémával foglalkozom, nem a személlyel.
Íme néhány kérdés segítségül, ha úgy akarjuk kezelni a konfliktust, hogy közben épüljön a kapcsolatunk a másikkal:
- Segíts, hogy megértsem, miért érzel így.
- Egyezzünk meg, kérlek, hogy a mostani dologról beszélünk, s nem hozzuk fel a régieket.
- Mit szeretnél, mi legyen a vége ennek a helyzetnek?
- Milyen köztes megoldásban tudnánk megegyezni?
Férjemmel új nevet adtunk csatározásainknak. Eddig „küzdelmek” voltak, ezentúl „növekedési alkalmaknak” nevezzük őket. S minél tovább gyakoroljuk ezeket a praktikákat, annál ritkábban kerülünk konfliktusba egymással.
De nem akarom egy rózsaszín szalaggal átkötni, és lezárni ezt az elmélkedést. Igaz, hogy Art és köztem mostanában kevesebb a „növekedési alkalom”, de a másokkal való konfliktusok mintha mindig lesben állnának. Tehát nehogy úgy értelmezd, amit leírtam, hogy ez egy könnyű dolog. Szó sincs róla. Épp múlt héten is volt néhány „növekedési alkalmam”, amik közben mintha tűz folyt volna az ereimben, annyira feldühödtem.
De. Amit mondani akarok az, hogy ezek a helyzetek előre is vihetik a kapcsolatainkat. Gazdagíthatják őket. Ezt nevezem a konfliktus jó oldalának.
Uram, segíts megértenem, hogy minden konfliktusban, amivel találkozom, választhatom azt, hogy gazdagítom a kapcsolatunkat, s ne mindenáron a magam igazát akarjam bizonyítani. Ez nehéz nekem, Uram, nagyon nehéz. De szeretnék fejlődni, és tudom, hogy első lépésnek ez nagyon jó. Segíts, Uram. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.09.09.
www.proverbs31.org
Túl a várón
Susan Meissner
„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” Józs 1,9
Képzelj el egy magánorvosi várószobát: fotelek, kis asztalkán színes magazinok, lágy zene a fejed fölött, a sarokban akvárium színesen csillogó halakkal.
Miért alakít ki az orvos ilyen megnyugtató környezetet? Mert tudja, hogy az emberek nem szeretnek ott üldögélni és várni a sorukra. Az igazság az, hogy sehol sem szeretünk várakozni.
Az meg, hogy Istenre kell várnunk, nagyon le tud hangolni. Jobban, mint bármilyen más várakozás. Isten nem szokott sietni. Mi pedig nem akarunk a Rá várakozással türelmet tanulni – pedig gyakran ez a legjobb módja a türelem fejlesztésének.
Lássuk az ellenkezőjét. Képzeld magad elé azt a pillanatot, mikor kinyílik a rendelő ajtaja, de mi még mindig üldögélünk, gyönyörködünk a kis halak játékában, s nagyon nem akaródzik felkelni, és elhagyni a várószoba biztonságát.
Néha azon kapjuk magunkat, hogy bár érezzük Isten noszogatását: vége a várakozásnak, indulj el – mi inkább maradnánk, húzzuk az időt, azt remélve talán, hogy majd akad valaki, aki megteszi helyettünk a ránk váró feladatot.
Igen, vannak időszakok, amikor Isten várakozásra késztet, és van, amikor felszólít a cselekvésre. Ahogy hallgatnunk kell rá várakozás közben, engedelmeskednünk kell, amikor jelzi, hogy vége a várakozásnak.
Mikor Isten szólt Mózesnek, hogy küldjön kémeket Kánaán földjére, a tizenkettőből csak ketten tértek vissza készen a feladatra. A többiek inkább a várószobában maradtak, kézbe vettek egy magazint, vagy a halacskákat kezdték nézegetni. Féltek hittel nekiindulni, pedig számtalanszor látták már, hogy Isten előkészíti útjukat a pusztaságban, és végigvezeti őket rajta. Isten azt kérte ezektől az emberektől, hogy bátran álljanak fel, és bizalommal lépjenek be a várón túli világba. Nem rugdosta ki őket a váróból. Csak kérte őket, és ők nemet mondtak. A történet folytatásából tudjuk, mit szalasztottak el ezzel (Szám13,26-14,25).
Volt rá eset, hogy kértél valamit Istentől, aztán mikor lehetőséged lett tenni érte, visszakoztál? Maradtál a várószobában – talán mert engedted, hogy a rettegés beszivárogjon a lelkedbe, s meggyőzzön, hogy jobb a biztonság és a semmittevés, mint kockáztatni, hogy Isten eszköze légy?
A várószobának megvan a maga rendeltetése. Itt készülsz fel lelkileg arra, ami következik. Nem arra szolgál, hogy ott élj. Arra van, hogy túllépj rajta, ha nyílik az ajtó. A várón túli világ vár rád!
Istenem, segíts minket minden nap, hogy levessük félelmeinket, kételyeinket, és engedelmeskedve Neked, azt az életet éljük, amit Te szántál nekünk. Tölts fel Szentlelkeddel, erősíts meg, hogy megtegyünk mindent, amire hívsz, s amire felszereltél minket. Bocsáss meg, ha a váróban maradtunk, mikor kinyílt az ajtó, és Te szólítottál. Add, hogy szenvedéllyel éljük a hitünket. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.09.08.
www.proverbs31.org
Megszentelő fenyítés
Wendy Blight
„Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa” Zsid 12,11
A fenyítés fáj.
Ha mi kapjuk, gyűlöljük. Sírunk. Nyögünk. Panaszkodunk. Bűnös természetünk védekezik, lázad, igazolja magát.
Mindezt a Zsidókhoz írt levél szerzője is ismeri. Azt írja: „Semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek.”
Igen. Tetszik, ahogy Isten igazolja érzéseinket. A fenyítés fáj!
De a második részében a mondatnak kapunk egy ígéretet is Istentől. Azt ígéri, hogy „később az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa”. Isten azt ígéri, hogy gyümölcsöt hoz a fenyítés. Ez a gyümölcs az Ő isteni fenyítésének hatása. Valahányszor megfenyít Isten, egyre közelebb vezet minket a szentséghez, az igaz élethez.
De annyira tud fájni. Nemrég végignéztem és végighallgattam, ahogy a férjem szerintem kemény szavakkal intette a fiamat a viselkedése miatt. Úgy éreztem, hogy a fiam gyermekes viselkedését túlreagálta az apja. Ezt meg is mondtam, ott helyben – a fiunk jelenlétében. Visszatekintve persze látom, hogy ezzel csorbítottam a férjem tekintélyét, tiszteletlen voltam vele. De akkor nem ezt néztem. Csak azt láttam, hogy meg kell védenem a gyermekem lelkét, azt hittem, helyesebb, jobb módszerem van, mint amit a férjem alkalmazott.
Később, mikor magunkra maradtunk, a férjem felhozta ezt a jelenetet. Úgy éreztem, kioktat. Na, ennek megfelelően reagáltam… Védekeztem, igazolni próbáltam a szavaimat.
Isten – mert Ő Isten – már előre megszervezett nekem másnap délutánra egy közös kávézást egy kedves barátnőmmel, aki a gyermeknevelésben tíz évvel előttem jár. Kávézás közben megkérdeztem, hogy van a legkisebb fia. Hosszan beszélt róla, s beszéde oda vezetett, hogy az asszonynak tisztelnie kell a férjét, és bízza rá a fia fegyelmezését. Külön hangsúlyozta, hogy a feleség ne csak tisztelje a férjét, de bízzon is benne, és imádkozzon érte – hogy adja meg neki Isten a bölcsességet és erőt a gyermekek, különösen a fiúk fegyelmezéséhez.
Huhh! Nem tudott semmit a tegnapi történetről, amikor megosztotta velem ezeket a gondolatokat. Könnyek gyűltek a szemembe, mikor rájöttem, hogy Isten általa szól hozzám.
Isten meglágyította a szívemet. Miért hagytam? Ha őszinte akarok lenni, azért, mert nem a férjem szájába adta ezeket a szavakat.
Rádöbbentem, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon. Barátnőm szavai megmutatták, hogy férjem intése azzal kapcsolatban, amit tettem, Isten fegyelmező és megszentelő munkája volt rajtam. Ezzel az új szemlélettel készen álltam elfogadni a fenyítést, együtt akartam működni Istennel, nem ellene tenni.
Együttlétünk végén barátnőm gyönyörű szavakkal imádkozott értem, és ez szívemet bűnbánatra indította. Alig vártam, hogy este hazajöjjön a férjem, és megosszam vele, mire tanított Isten.
Az ígéret nem áll meg itt. A Zsid 12:12-ben így folytatódik:
„Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon.”
Isten gyógyít a fenyítéssel. Ő a legjobbat akarja nekünk. Szeret minket. Gyönyörködik bennünk. Terve van számunkra. Csak ha tudatosan engedjük, hogy megszentelje a szívünket, és kiemelje onnan a bűnt (gőgöt, keserűséget, félelmet, bizalmatlanságot, szégyent, bűntudatot, dühöt, stb.), akkor tud felhasználni minket, és véghezvinni tervét bennünk és általunk.
Mennyei Atyám, adj nekem olyan szívet, ami boldogan veti alá magát fenyítésednek. Atyám, bármibe kerül, formálj egyre hasonlóbbá Hozzád. Hozd létre az igazság és a béke gyümölcsét az életemben. Ámen.
Encouragement for today, 2010.09.13.
www.proverbs31.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése