Lélekerősítő levelek 32

Szeretetlevél
T. Suzanne Eller

Mivel pedig fiak vagyunk, Isten elküldte a szívünkbe Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: "Abba, Atya!" Gal 4,6

Néhány cetlit őrzök még belőlük. Tintával írt szavak tizenéves koromból. Akkoriban lettem keresztény, s egy kaotikus otthonban próbáltam megélni hitemet. Édesanyámnak idegösszeomlása volt. Apám elbújt az újságja mögé, onnan szólt ki néha: „Diliházban a helyed”, amivel csak egyre lejjebb taszította édesanyámat a dühkitörések és a reménytelenség örvényébe.

Kettős életet éltem. Egyiket a szétesett otthonomban. Másikat, a hitéletet, olyan emberek között, akik szerették Jézust, s akiknek az életén ez a szeretet meg is látszott. A templom számomra több volt egy épületnél. Szentély volt, menedék az otthoni hullámvasút elől. Órákat töltöttem az oltárnál sírva – nem fájdalmamban, magamat sajnálva, hanem mert felfedeztem a legcsodálatosabb igazságot: Isten VAN.

Két évvel Krisztussal való első találkozásom után egy levelet találtam a párnámon.

Drága Suzie! Figyellek egy ideje, s tudom, hogy amit felfedeztél, valóság. Kincs, amihez remélem, ragaszkodni fogsz…

Az ágy szélén ülve döbbenten olvastam tovább a levelet. Édesapám írta. Egy ember, aki nem igazán tudta kifejezni az érzéseit. Egy ember, aki egész életében próbált küzdeni a benne feltörekvő démonok ellen, aki hiszi, hogy a szeretet rak ételt az asztalunkra, és aki minden reggel 7 órakor munkába indul.

Az azóta eltelt idő tükrén át visszanézve két felnőtt embert látok, fiatalabbakat, mint én vagyok most. Küzdenek. Anyám szenved. Apám nem tudja, hogy segíthetne. Az a levél egy reménysugár volt. Megőriztem a fakó lapokat, mert akkor kaptam őket, mikor nagy szükségem volt rá. Sokszor imádkoztam a családomért, mégis minden nap ugyanarra a cirkuszra értem haza. Gyakran gondoltam, hogy elszököm otthonról, de inkább Jézushoz szöktem, s végig arra vágytam, bárcsak a szüleim is felfedeznék, amit én találtam.

Édesapám sosem említette a párnámra tett levelet. De a következő évben megkeresztelkedett. Édesanyámmal együtt elkezdtek járni a templomba. Hosszú, nehéz út volt, de idő múltával édesanyám meggyógyult. Újra tudott mosolyogni, megszépült.

Az elmúlt 30 évben sokszor olvastam levelet egy apától: Mennyei Édesapámtól.

A Biblia folyamatos kommunikációt jelentett köztem és Jézus között. Számtalanszor előfordult, hogy a Bibliával a kezemben bátorítást, jó irányba fordító lökést éreztem. Parancsot, amit teljesítenem kell, ígéretet, hogy sosem kell egyedül végrehajtanom. Nem speciálisan nekem íródott, de a Szentlélek mindig megjelöli a nekem szóló igazságokat.

Amikor szükségem volt rá. Amikor épp iránymutatásért imádkoztam. Amikor úgy éreztem, üresjáratban van a hitem.

Lehetek őszinte? Voltak olyan időszakok, amikor hagytam, hogy félrerakva heverjen a sokat érő Levél. Félretoltam, rá-rápillantva, mikor elmentem mellette, tudva, hogy majd később előveszem. Egy nap mégis rájöttem, hogy a Biblia ugyanolyan értékes, épp olyan megerősítő levél, mint azok az elrongyolódott lapok földi édesapámtól. Valójában az üzenete nagyon hasonló. A Szentírásban azt találom, hogy Jézus tudja, mit érzek, és eszembe juttatja, hogy lát és figyel engem. Megerősít abban, hogy valódi kincsre bukkantam, és bátorít, hogy tartsak ki mellette a legnehezebb időkben is. Főleg a nehéz időkben.

Talán már jó ideje nem vetted kézbe Szeretetleveledet. Azért imádkozom, hogy ma újra vedd elő, fogd a kezedbe, és olvasd újra, mintha először olvasnád.

Drága jó Atyám, Te ismered mindazt, ami rám nehezedik. Ismered gyengeségeimet is. Köszönöm, hogy tudod, mire van szükségem. Állítsd vissza lelkemben a megváltásom fölött érzett örömöt. Állítsd vissza a vágyat, hogy kommunikáljak Veled. Köszönöm a Szeretetlevelet, amit írtál nekem. Kérem, hogy Szentlelked jelölje meg vele az életemet. Jézusom nevében kérlek, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.24.
www.proverbs31.org

Az igazság a táskában van
Shari Braendel

„Mert te vagy az én sziklaváram, vezess és terelgess engem nevedért!” Zsolt 31,4

Nemrég kénytelen voltam végignézni, ahogy egy vásárló hölgy végtelen zavarban kotorászott a táskájában valami speciális kulcsot keresve. Ahogy egyre mélyebbre ásott, a legkülönfélébb tárgyak kerültek elő a pultra, némelyik le is esett a földre. Aztán kapkodva dobált vissza mindent.

Elgondolkoztam a táskáján: szép, csinos külseje teljes kuszaságot rejtett. Rájöttem, mennyire hasonlítanak egymásra a nők és a táskák.

Te talán egy apró, kecses táskához hasonlítasz, amibe kevés holmi fér. Viszont megpróbálsz úgy élni, mint egy puffadt kézitáska, többet gyömöszölsz az életedbe, mint amit be bírsz fogadni, s csodálkozol, hogy nem megy. Talán a begyömöszölt holmik közt Isten is ott van egy sarokba szorítva. Nem akarsz neki nagyobb helyet adni, nehogy átvegye az uralmat, jobban érzed magad, ha te irányítod az életed.

Talán egy nagy táskához hasonlítasz, amiben sokminden elfér. Csak mert képesnek tartod rá magad, felvállalsz egy csomó tennivalót anélkül, hogy valami kitűzött célod volna velük. Végül úgy jársz, mint a zavart vásárló, aki nem tudja kibányászni a kulcsát a nagy felfordulás mélyéről. Nem hagytál időt magadnak, hogy rendet és rendszert vigyél az életedbe, beleértve a lelki életedet is.

Tudom persze, hogy nem vagy táska, de ha jelképként használnánk, leginkább milyen táskára hasonlítanál?

Isten azt szeretné, ha külsőnk és belsőnk összhangban lenne egymással. Azt szeretné, ha szívünk Felé lenne fordítva, s a dobbanásai összhangban lennének azzal, amit Ő cselekszik bennünk.

Hol kezdjük el az összegabalyodott szálak szétfejtését, irányító hajlamaink ellazítását, s elfoglaltságaink ütemének Isten ritmusára hangolását?

Kezdd azzal, hogy lenyugszol. Némelyikünk minden idegszála borzolódik a nyugalom gondolatától is. De próbáljuk meg. Talán azért zűrzavaros az életed, mert el akarod fedni azt, ami valóban zajlik benned – ahogy a csinos táska elfedi a benne lévő rendetlenséget. Ülj le, maradj csendben, és kérd Istent, segítsen, hogy tudj Rá fókuszálni. Bármit érzel is, Istent nem leped meg vele.

Azután lazulj el, és bízz az Úrban. Néha a félelem a kontrollvesztéstől arra sarkall, hogy mindent magad körül kézben akarj tartani. Engedd el a félelmeidet, a kétségeidet, az aggódásait, amik elfoglalják Isten helyét az életedben.

Végül takarítsd ki a határidőnaplódat. Már megszokásból is túlszervezzük a napjainkat, heteinket. Ma azt tartják normálisnak, ha állandóan programja van valakinek. Miért hajtod magad? Félelemből? Értékesnek akarsz látszani? Ilyen az egyéniséged? Mérlegeld újra, hol és mivel töltöd el az idődet, hol és mire költöd el az energiádat. És mindezt miért.

Nem könnyű változtatni, de sikerülhet. Istenre időt szakítani, megtanulni bízni Benne, újragondolni az értékrendünket, a tennivalóink fontossági sorrendjét, eleinte kellemetlen és nehéz lehet, de biztosítlak, hogy távolról sem olyan nehéz, mint túlhajszoltan és szétszórtan élni.

Határozzuk el együtt, hogy rendet rakunk a „táskánkban”!

Atyám, kérlek, gyere, találkozz velem itt és most, csendesítsd el a lelkemet, segíts pihenni és újrarendeződni. Köszönöm, hogy tudhatom: még ha néha elveszítem is az irányt, Te soha nem veszed le a szemed rólam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.25.
www.proverbs31.org

A tanulás istene
Marybeth Whalen

„Összerogyott Bél, leroskadt Nebó, állatokra és barmokra rakták szobraikat, amelyeket nektek kellett hordoznotok; most fáradt állatokra kerültek teherként.” Ézs 46,1

Fontos az oktatás. Ezzel mind egyetértünk. De mennyire fontos? És milyen szerepet juttassunk neki az életünkben, főleg szülőként élt életünkben?

Állandó kérdés ez számomra, mialatt próbálom összebékíteni magamban az igényt gyermekeim jó oktatására és azt a vágyamat, hogy „a legjobbak” legyenek. Egyik oldalról felismerem, hogy a jó iskola ajtókat nyit ki előttük, ugyanakkor azt is érzem, hogy talán nem igazodom mindig ahhoz, amit Isten vár el tőlem, mint szülőtől.

Beismerem, hogy néha előbbre helyeztem a tanulást a jellemnevelésnél.

Egyszer egy barátnőm így fogalmazott: a Biblia nincs a vizsgatárgyak között. Megkérdeztem, hogy érti ezt. Azt válaszolta, hogy ő gyakran mondja gyermekeinek, függetlenül attól, milyenek az érdemjegyeik, vannak fontosabb dolgok, amiket nem lehet osztályzatokkal mérni. Gyermekeink jellemfejlődése és ragaszkodása az Úrhoz sokkal fontosabb bármilyen vizsgaeredménynél, de társadalmunk ezt nem veszi tudomásul.

A mai igénkben Nebo, az isten, akinek súlya alatt roskadoznak a babiloniaiak, a tudás istene. Elállt a lélegzetem, amikor elolvastam ezt a megjegyzést a Bibliámban. Isten rámutatott, hogy a tanulás istenének terhétől földre rogytak a babiloniaiak. Tudom, szülőként engem is megnyomoríthat a tanulás istene.

Fiatal szülőként, mikor arra figyelek, hogy gyermekeim mindent megkapjanak, ami felkészíti őket az óvodára; az otthontanulásra esküdő szülőként, aki azon igyekszik, hogy a megfelelő tanterv szerint haladjanak gyermekei; közoktatásban résztvevő gyerekek szülőjeként, mikor gyötröm őket a jó jegyekért - teher alatt nyögünk, mert istenünkké tesszük a tanulást.

Fontos, hogy odafigyeljünk gyermekeink tanulmányaira. Arra, hogy milyen iskolába küldjük őket, hogy felkészüljenek a továbbtanulásra. De sokkal jobban kellene figyelnünk arra, hogy Istennel való kapcsolatuk szoros legyen. Nagyon szeretném, hogy kialakuljon bennük a szomjúság Isten igéje iránt, hogy szenvedélyesen keressék az Ő útjait. De ahogy a barátnőm mondta, ezek nem vizsgatárgyak. Legalábbis a világ szemében nem azok.

Az örökkévalóságot tartva szem előtt lerakhatom a tanulás istenének terhét, ha az egyetlen igaz Istenre figyelek, és ehhez segítem gyermekeimet is.

Uram, szülőként azt szeretném, hogy mindenekelőtt Téged ismerjenek meg a gyermekeim. Segíts, kérlek, hogy mindig szem előtt tartsam a fontossági sorrendet, és ne hangsúlyozzam túl az iskolai haladást. Segíts, hogy mindent (beleértve a tanulást is) úgy végezzek, mintha érted végezném, és úgy neveljem a gyermekeimet, hogy Téged akarjanak követni elsősorban. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.26.

www.proverbs31.org



Mert Ő azt mondta
Rachel Olsen

„Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsai szerint élünk.” 2Jn1,6a

„Ezt most abbahagyod, kicsim, nem akarok több szót hallani hazáig.”

Négyéves kislányom egy gyülekezeti alkalmon volt az apjával. Este indultak haza. Extrovertált gyermekemet felpörgették az egész napi események, be nem állt a szája az autóban hazafelé. Minél többet beszélt, annál élénkebb lett. Ekkor döntött úgy a férjem, hogy kimondja a fent idézett mondatot.

„De miért?”- kérdezett vissza a kislány.

„Mert késő van, elfáradtál, le kell nyugodnod, hogy majd el tudj aludni.”

„Egyáltalán nem vagyok fáradt,” – erősködött.

„Nem tudod, de fáradt vagy; rég elmúlt a lefekvési idő, le kell nyugodnod.”

Pillanatnyi csend után a kislány közölte:

„Nem tudhatod, hogy mit érzek.”

Kommunikációból doktorált férjem azzal nyitott be az ajtón, hogy óvodás kislányunkkal szemben alulmaradt a vitában.

A kicsi meg akarja érteni a terveinket, indítékainkat, mindent megpróbál értelmezni. Ha nem érti valaminek a logikáját, nagyon nehezen fogadja el. Szeret minket, igyekszik a kedvünkben járni, de mielőtt engedelmeskedne, tudni akarja a miértet.

Ha meghallgatta az érveinket, engedelmeskedik. Ezzel együtt, a krédésözönt hallgatva-válaszolva nemegyszer kedvem lenne kimondani a hírhedt szülői érvet: „Azért mert azt mondtam!”

Vajon Istennek is kedve volna olykor használni velem szemben ezt a mondatot?

Néha megkérdőjelezem a felállított szabályokat. Ne ölj – rendben. Ne vedd hiába az Úr nevét – oké. Tiszteld apádat és anyádat – hm, rendben. Ne beszélj másokról a hátuk mögött – hm, még úgy sem, ha imát kérek értük? Ne hazudj – úgy érted, soha? És ha egy ártalmatlan kis hazugság megóv valakit a fájdalomtól? Ne irigykedj – ez egyáltalán teljesíthető?

Máskor megkérdőjelezem a módszereit. Nem lenne egyszerűbb az éhínség megoldása, ha mindenütt lehetővé tennéd a bőséges növénytermesztést? Miért lehet gyermekük a hitetlen, drogfüggő nőknek, Téged hűségesen követő barátnőm meg nem tud teherbe esni? Miért nem láttál el bőségesebben szervezőkészségekkel, ha ezt az embert és ezt az állást rendelted nekem? Biztos, hogy nem voltál nagyon szétszórt, mikor megalkottál engem? Vagy amikor ezt a csupakérdés gyermeket adtad nekem?

Isten végtelenül türelmesebb szülő nálam, és bőségesen rendelkezik irgalommal és szeretettel. Higgadtan fogadja a kérdéseimet, soha nem merül ki tőlük. Azért kíváncsi lennék, nem szeretné-e, ha egyszerűen csak bíznék benne és engedelmeskednék – azért, mert Ő az Isten?

Én is ezt szeretném!

Azt mondja az írás: „Szerintem a király parancsát meg kell tartani, márcsak az Istenre tett eskü miatt is. Ne hagyd el őt elhamarkodottan, ne állj rá semmi rosszra, mert mindent meg tud tenni, amit akar! Mert a király szava hatalmas, és ki mondhatná neki: Mit művelsz? Aki a parancsot megtartja, nem ismeri meg a veszedelmet, mert a bölcs ember tudja, hogy eljön az ítélet ideje.” (Préd 8, 2-5).

De jó lenne ilyen bölcsnek lenni!

A Biblia különben helyére teszi feleselési hajlamomat: „Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: ’Miért formáltál engem ilyenre?’ Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja?” (Róm 9,20-21).

De igen, hatalma van. Szeretnék álomszép edény lenni, de bíznom kell abban, hogy akkor fogom legjobban érezni magam, ha elfogadom azokat a célokat, melyekre engem formált.

Ma tehát nem kérdőjelezek meg semmit Istennél, hanem bízom és engedelmeskedem – még ha nehezemre esik is, és akkor is, ha nem értem, miért történik valami. Elfogadom, amilyennek alkotott, és a célokat, amiket elém tűzött.

Igen, tudom, hogy bármit megkérdezhetek az Úrtól, és Ő szeretettel fog a problémáimmal foglalkozni, de ma azonnal engedelmeskedni akarok a parancsainak – megteszem csak azért, mert Ő mondta.

Uram, segíts, hogy megismerjem parancsaidat, és engedelmeskedjem nekik. Adj ma nekem krisztusi lelkületet és engedelmességet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.27.
www.proverbs31.org



Gondolatápolás
Zoe Elmore

„Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti
engedelmességre” 2Kor 10,5

Ahogy beléptem, rám tört szokásos kisebbrendűségi érzésem. Imádkoztam, hogy mások ne vegyék észre a fejem búbján kibukkanó önértékelési mérőszalagot, ami a többiekhez mér engem. „Nem vagy elég csinos, nem vagy elég karcsú, nem vagy elég szép…”, visszhangzott az agyamban, s hamar rájöttem, hogy megint magamat másokkal összehasonlító gondolatokat ápolok elmémben.

Érted? Hagytam, hogy a tudatom „ápolja” azokat az ártalmas gondolatokat.

Elvárhatnánk, hogy ötven-egynéhány évesen már abbahagyom az ilyen gondolatok „ápolását”, felismerem és elvetem az ellenség hazugságait. Mégis rajtakapom magam néha, hogy még mindig elhiszem őket.

Te hogy állsz ezzel? Ápolsz magadban ellenségünktől, a Sátántól érkező hazugságokat? Ápolsz magadban méricskélő, elbizonytalanító gondolatokat?

Ha igen, kérlek, tanuld meg és alkalmazd a 2Kor 10:5-ben található igeverset: „foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre”. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, meg kell tudnunk különböztetni az igazságot a hazugságtól. Ha egyszer felismertük őket, vessük el a hazugságokat, és helyettesítsük őket Isten igazságával.

Isten újra meg újra bizonygatja, hogy szépnek tart minket - és nem csak külsőleg. Figyeld meg, mit olvashatunk az Efézusiakhoz írt levél 1,3-6-ban: „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtt szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.”

Kedves barátnőm, a kritikus gondolatok, melyek összehasonlítanak és elbizonytalanítanak, nem mennyei Atyától származnak, aki kiválasztott és szeret téged. Amikor a Sátán a füledbe súgja őket, azonnal válaszolj neki: „Ezt a gondolatot visszautasítom, mert hazugság. Csak Isten igazságából származó gondolatokat ápolok magamban.”

Ha ápolunk egy hazugságot, segítünk az ellenségnek, hogy elültesse azt az elménkben. Ha egyszer megfogant, nehéz nem ápolni őket, és még nehezebb nem venni tudomást róluk. A Sátán hazugságai ugyanúgy ellepik elménket, mint a gaz az elhanyagolt kertet. Vegyük komolyan a védekezést a Sátán hazugságai ellen. Védelmezzük éberen az elménket az igazság pajzsával, amiről visszapattannak a hazugságok.

Hallottam egyszer ezt a mondatot: „Minden lelki-szellemi csata a tudat küszöbén dől el.” Bár hiszem, hogy győzni tudunk a hazugság fölött akkor is, ha már a küszöbön belül került, sok gyötrődéstől óvjuk meg magunkat, ha időben felismerjük a Sátán hazugságát, visszaverjük, és Isten igazságát állítjuk a helyére. Keresztényekként segítségünk is van ebben a csatában: a Szentlélek. A mi feladatunk, hogy túljárjunk a hazugság atyjának eszén, és igazsággal helyettesítsük azt, amivel támad minket.

Uram, bevallom, hogy szoktam olyan gondolatokat ápolni, amikről tudom, hogy nem igazak. Összemérem magam másokkal, táplálom magamban az elutasítottságot, az aggodalmaskodást. A Szentlélek erejével vissza akarom verni az ellenség hazugságait, amint megjelennek tudatom küszöbén. Segíts, hogy behelyettesítsem őket a Te igazságaiddal, és azokat tápláljam inkább. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.08.30.
www.proverbs31.org



Amikor becsapnak
Melanie Chitwood

„Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!” Zsolt 62,9

A csalódás olyan, mint egy nehéz kő, ami lesüllyed a lelkem mélyére. Sokféle helyzetben éreztem csalódást: ha nem jött be egy üzleti vállalkozás, amikor visszautasított egy kiadó, amikor fiatal szívemet összetörte egy kapcsolat vége.

A legsúlyosabbak mindig azok a csalódások voltak, amiket emberek okoztak. És nem bármilyen emberek, hanem azok, akiket legközelebb éreztem magamhoz. Olyanok, akikről kiderült, hogy nem azok, akiknek hittem, akiknek reméltem őket.

Tudom, nem csak az én problémám, hogy hogyan viszonyuljak azokhoz, akik becsapnak, akikben csalódom. Épp a héten mondta elcsukló hangon egyik barátnőm: „Szeretném, ha szorosabb lenne a kapcsolatom anyámmal, de nem hiszem, hogy ez lehetséges.” Egy másik asszony csüggedten vallotta be: „Sosem beszélgetünk a férjemmel.” Hányszor hallottam, ahogy valaki keserűséggel a hangjában fogadkozott egy nagy csalódás után, hogy soha többé nem tud megbízni senkiben. És majd mindegyikőnk átélte már a „Pedig azt hittem, ő az igazi” reménytelenségét.

Többféleképpen próbáltam már kezelni a csalódást. Előfordult, hogy nem vettem róla tudomást, mintegy bezártam egy dobozba, s reméltem, hogy csukva marad. Máskor megpróbáltam okoskodással túljutni rajta: „Az emberekben gyakran csalódunk, de Isten soha nem csap be.” Ez igaz, de vajon segít túljutni a csalódáson?

Egyik reggeli imádkozásom közben kiöntöttem a lelkemet: szomorúságomat, dühömet, csalódottságomat egy közeli barátommal kapcsolatban. Míg folytak a könnyeim, könyörögtem Istennek, mutassa meg, mit tegyek. Legyen bármi, amit kér, meg fogom tenni, mert hiába próbálkozom, nem sikerül túljutnom rajta.

Tisztán, mintha egy csengő szólalt volna meg a lelkemben, Jézus így szólt: gyászolj, sirasd el.

Ez lenne a megoldás? – kérdeztem magamban. Felidéztem Jézus életének azokat a pillanatait, amikor megtapasztalhatta, mi a csalódás: Péter tagadását, Júdás árulását, azt, amikor a tanítványok elaludtak, míg ő vérrel verítékezett a megfeszítése előtt. Felidéztem más alakokat a Bibliából, akiket nagyon szerettem, s akiket cserbenhagytak, elárultak, Józsefet, Jóbot például. Ezek a példák megerősítettek abban, hogy Jézus nem értette félre a kérésemet, szomorúságomat nem vette hitetlenségnek.

Ezért hát sírtam, átéltem a csalódás minden momentumát. Elmondtam Istennek mit vártam ettől a kapcsolattól, milyennek hittem azt az embert, milyen vétkeket tudok a számlájára írni, mit vártam volna el tőle.

Amikor a fájdalom alábbhagyott, túl voltam a csalódáson. A sírás, a kapcsolat gyászolása volt az a híd, amin át kellett mennem, hogy túljussak rajta. A túlsó parton higgadtan tudtam már szemlélni a kapcsolatot, annak láttam, ami valójában volt.

A gyászolás túloldalán már tudjuk, hogyan viszonyuljunk ezentúl ahhoz az emberhez, aki csalódást okozott. Ennek többféle módja van. Van, amikor beszélnünk kell vele, vagy tanácsot kell kérnünk valakitől. Máskor ép, egészséges kapcsolattá kell alakítanunk, vagy egyszerűen hagynunk kell az egészet. Csak ha megengedjük magunknak a bánkódást, akkor tudunk úgy viszonyulni az illetőhöz, ahogy Isten várja tőlünk. Akkor válik üres közhelyből erősítő igazsággá, hogy „Az emberekben gyakran csalódunk, de Isten soha nem csap be.”

Uram, olyan, jó, hogy amikor úgy érezzük, senki sem ért meg, te megértesz. Te átélted, milyen az, ha elárulnak, de te ennek ellenére szeretted őket. Szeretném a példádat követni. Köszönöm, hogy tudod, hogy ez a szomorúság hozzátartozik a csalódás fájdalmából való gyógyuláshoz. Irányíts kérlek, mutasd meg, hogyan lépjek tovább – hiszem, hogy Te jót tudsz kihozni ebből is. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010-09-02
www.proverbs31.org