Lélekerősítő levelek 35

Csitítva, csendesítve a lelkem
Van Walton

„Uram, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem.” Zsolt 131,1

Néztem a fiatal édesanyát a konyhában. Ámultam, milyen ügyesen tud fél kézzel dolgozni. Bal karján a kisbabáját ringatta. Jobb kézzel, könyökkel, vállal, csípővel fiókokat nyitott ki és tolt vissza; csészéket, tányérokat, kanalakat szedett elő; kávét mért és vizet töltött.

Mialatt a készülő kávé illata betöltötte a helyiséget, süteményt hozott elő a kamrából, üdítőt szedett ki a hűtőből. Amikor épp nem beszélgettünk, halkan dúdolt a gyermekének. Végül letelepedtünk az asztalhoz, hogy élvezzük a déli együttlétet, s akkor láttam, hogy pici mélyen alszik, nem zavarja a csörömpölés, anyja munkálkodása.

Oh, elcsitulva, békésen pihenni, míg körülöttem dúl a káosz! Milyen titkot rejt ez a pici szív?

A választ egy rövid, egyszerű zsoltár adja meg nekünk, amelyikből mai igénket is vettem. „Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermeké, olyan most a lelkem.”

Menekülni szeretnék az élet kihívásai elől. Néha olyan erővel törnek rám, hogy úgy érzem, összeroppanok.

Az idei év történései és próbatételei odáig vezettek, hogy azt gondoltam, ha nem nyílnak meg a zsilipek, megfulladok. Felemeltem a karom, mint a rendőr, ha leállítja a forgalmat, s azt kiáltottam Istennek. „Elég! Könyörülj rajtam, nem bírom tovább! Hogy gondoltad, hogy mindezzel megbirkózom?”

És akkor Isten a fülembe súgta: „Ahogy a gyermek nyugszik anyja ölében, csitítsd el a lelked.”

És minden művészek legnagyobbika elém festette a fentebb leírt jelenetet. Egy emlékképet a fiatal édesanyáról, aki gyöngéden és biztonságban tartja karján a gyermekét, mialatt az élethozta kötelességek egyre dagadnak körülötte.

Úgy érzed, elveszíted a lábad alól a talajt? Próbálsz úrrá lenni a káoszon? Ha hasonlítunk, akkor közel vagy ahhoz, hogy a kétségbeesés szélén állva Isten felé tárd a kezedet, s azt kiáltsd: „Uram, feladom!”

Igen, ezt kell tenned. Add fel.

Erről beszéltem.

Add fel, mint a gyermek az anyja ölében, bízz és pihenj.

Vannak dolgok, amiket magunktól nem tudunk megérteni. Hagyd, hogy Isten nyissa ki és csukja be az ajtókat. Hidd, hogy mindent elkészít, mindennel ellát. Ő alkotott téged, szeretett gyermekét. Erős, biztonságos karjával védelmez téged.

Mennyei Atyám, Igéd biztosít arról, hogy erős védelmünk vagy. Nem raksz rám több terhet, mint amennyit el bírok viselni. Engedelmesen hiszek neked, elcsitítom, lecsendesítem a lelkem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.24.
www.proverbs31.org



„Legyetek tökéletesek”
Rachel Olsen

„Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség.” Róm 8,5-6

Van egy pillanat, amit nagyon utálok, ha elmegyek állapotfelmérésre az orvosomhoz. Nem azt, hogy magamra kell vennem a tévesen köpenynek nevezett selyempapír zacskót. Még csak azt sem, amikor az ujjamat bökdösik, hogy elvégezzenek valami vérteszteket – bár kedvem volna sikítozni közben. Az az a pillanat, amikor a nővérke befejezi a kérdezősködést, mert kitöltötte papírokat, felveszi a mappáját, közli velem, hogy az orvos rövidesen behív, és magamra hagy. Becsukódik mögötte az ajtó, és én egyedül maradok a képzeletemmel.

Tudom, mit fog mondani az orvos, számtalanszor hallottam már. Azt, hogy nem vagyok megfelelő. Most sem értem el a szintet. Nem vagyok ideális. A testtömeg indexem magasabb annál, aminek lennie kéne. Magasságomhoz mért súlyom fölötte van az ideálisnak.

Nincs kegyelem. Nincs méltányosság. Nem számít, hány éves vagyok, hány gyereket hordtam ki és hoztam világra, azt sem, hogy a férjem minden este három emberre való mennyiséget eszik, mégsem hízik egy dekát sem. Csak a tökéletesség számít.

Néhány éve feltűnt egy ige, ami mintha a bibliai megfelelője volna a testtömeg indexnek. Egyetlen mondat, amihez mérhetem magam, és ami táplálja tökéletességre való igényemet. „Legyetek tökéletesek, amiként mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48).

Úgy gondoltam, ez a vers igazolja igyekezetemet, hogy gyermekeimre egymáshoz illő pulóvereket adjak, hogy július közepén elkészíttessem a karácsonyi képeslapra való fényképemet, mert épp tökéletesen sikerült a frizurám. Ebből nyertem felhatalmazást arra, hogy méregdrága fogfehérítőt használjak, ami eltünteti a kávé és teafogyasztás nyomait. És ezt hozhatom fel igazolásul, mikor megőrjítem családomat a teljes ház nagytakarításával, mert legújabb barátnőm jelezte, talán beugrik hozzám.

Egyik részről tehát ez a bibliai vers igazolta törekvésemet a tökéletesen fehér fogakra, a tökéletes fényképre vagy a tökéletesen tiszta otthonra, másrészt viszont fokozta csalódottságomat, bűntudatomat, olykor utálatomat, ha az életem, a testem vagy a családom nem felelt meg a fejemben kirajzolódó tökéletes képnek. Ahelyett, hogy segített volna a tökéletesség elérésében, önkritikámat táplálta. Az biztos, hogy nem ez volt Jézus szándéka!

Azóta, hogy először olvastam azt az igét, évek teltek el, és kialakult bennem a meggyőződés, hogy ha Isten életet alkot, annak lehetőségeit pontosan beszabályozza. Ez a meggyőződés segített megértenem, mit is értett Jézus azon, hogy „legyetek tökéletesek”.

Máté írta le ezt a mondatot. És az a szó, amit használt a tökéletességre, mást jelent, mint ahogy mi értelmezzük a „tökéletes” szót. Az itt használt görög teleos szó jelentése: „teljes, érett, fejlődő”.

A meghatározás első két fogalma valami beteljesedett dolgot jelent, a harmadik egy folyamatot. Az a tökéletesség tehát, amire Jézus sarkall, már teljes, és közben mégis fejlődik. Benne teljes; bennünk fejlődő. Megengedi, hogy alakulóban legyünk!

A meghatározás minden eleme ugyanakkor a jellem érettségére vonatkozik, nem a hibátlan testalkatra vagy egy feladat pontos elvégzésére. Jézus nem igazán törődik azzal, hogy poros a polc, sárgás a fogunk vagy meg van karcolva az autónk. Nem érdekli, hogy illik-e az ágytakarónk színe a függönyhöz: a lelki-szellemi érettségünkkel foglalkozik. Azt tanítja, hogy nem akkor válok értékessé, ha elérem az ideális testtömeg indexet, ha hibátlanul elvégzem a napi teendőimet, hanem ha az ő jellemét tükrözöm. Ha jószívvel adom és kapom a szeretetet.

Ez bizony jó hír egy gyógyulásban lévő maximalistának. Hozzátehetjük, amit János ír első levele 3, 18-19-ben: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, hogy bár szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.”

Édes Istenem, köszönöm, hogy jó vagy! Köszönöm, hogy irgalmas vagy! Köszönöm, hogy erőt adsz, hogy Igédnek alávetve magam egyre jobban hasonlítsak Hozzád. És köszönöm, hogy nem törődsz a porcicákkal meg a foltos pólókkal. Segíts, hogy engem is kevésbé érdekeljenek, és figyelmemet egyre inkább Rád irányítsam. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.27.
www.proverbs31.org

Maradj, kedvesem
Micca Monda Campbell

„Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.” Jn 15,9

Valóban lehetséges Isten állandó jelenlétében élni, félelem nélkül, az Ő szeretetének védelmében? Csodálatos módon, lehetséges. Gondtalanul élni Isten szeretetében megvalósítható.

Így élt Jézus a földön, és ezt az életet kívánja mindnyájunk számára. „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben” (Jn 15,9).

Minden nap szeretném megtapasztalni Isten szeretetét és kegyelmét. Mivel hiszünk, életünket Isten szeretete kéne, hogy körbeburkolja, és mégis sokan élünk félelemben, sokan érezzük legyőzöttnek magunkat. Hol van hatalmunk, hol van győzelmünk? Hol van békénk, mely folyamként hömpölyög? Ha Istennel szeretetkapcsolatban vagyunk, miért nem tükröződik ez rajtunk?

Sokan azért tűnünk erőtleneknek, azért tükrözünk szorongást szeretet helyett, mert nem ápoljuk hűségesen Istennel való kapcsolatunkat. Isten árnyékában állunk, de nem húzódunk közelebb Hozzá. Talán zavarban vagyunk, elhagyatottságot, csalódást érzünk, félünk Istentől. Vagy egyszerűen túlságosan el vagyunk foglalva mással, azért nem megyünk közelebb. Ez nem az Úr kívánsága. Ő vágyik arra, hogy velünk legyen.

Hogy valóban megtapasztaljuk Isten személyes szeretetét és jelenlétét, több időt kell Vele töltenünk. Istenről való ismereteink és az Ő személyes ismerete két különböző dolog. Olvashatjuk a Bibliát, tanulhatunk Isten szeretetéről, de ez nem jelenti azt, hogy megtapasztaljuk az Ő szeretetét. Az, hogy tudunk valakinek a dolgairól vagy személyes kapcsolatban állunk vele, két nagyon különböző élmény, tapasztalat.

Én nem szeretném, ha csak ismereteim lennének Istenről és az Ő szeretetéről. Meg akarom nyitni Felé a szívemet, meg akarom osztani Vele fájdalmaimat és örömeimet. Azt is ismerni szeretném, Ő mit érez. Hallani akarom, mit mond, ne csak én beszéljek állandóan. Olyan kapcsolatot szeretnék, amilyen Jézusé volt Mennyei Atyjával, míg itt élt a földön. És erre lehetőségem van, ha Benne lakom. És neked is lehetőséged van.

A valahol lakás azt jelenti, hogy tartósan ott vagy. A Kolosszé 3,3 pontosan megmondja, hol kéne lennünk: „Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben.”

Ott van a helyünk: Krisztusban kell maradnunk. Nem csak odaszaladunk Hozzá, amikor megijedünk. Krisztusban lakni azt jelenti, hogy egész nap az Ő jelenlétében maradunk – minden időszakban, minden élethelyzetben.

Az ottlakás több, mint imádságok elmondása, bibliai szövegek olvasása, dicsőítő énekek éneklése. Ugyanakkor az ottlakás nem azt jelenti, hogy többet kell cselekednünk, hanem hogy többet kell keresnünk Istent, és kapcsolatban kell állnunk Vele. Ma talán azt jelenti, hogy lubickolsz feltétel nélküli szeretetében. Holnap talán az erejéből táplálkozol. Bármire van szükséged, megtalálod Isten állandó jelenlétében.

Lehet úgy élni, hogy Istennel és az Ő szeretetével egész napon át kapcsolatban legyünk? Jézusnak lehetséges volt. Akkor nekünk is lehetséges kell, hogy legyen.

Uram, annyira vágyom rá, hogy minden nap Veled éljek, a Te szeretetedben, hatalmadban, békességedben, erődben. Uram, Rád akarok gondolni most mindaddig, míg megérzem a Veled való kapcsolatot. Jöjj, Uram, találkozz velem. Taníts meg, hogyan maradhatok állandóan Veled. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.28.
www.proverbs31.org

Fontos az elszámoltatási kötelezettség
Marybeth Whalen

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” 2Kor 5,10

Ültem az ágyam szélén, és nagyon csalódott voltam. Önmagamban csalódtam. Egy összejövetelről értem haza, ahol ahelyett, hogy tartózkodtam volna az egészségtelen ételektől, teletömtem velük magam. Miért nem tudom betartani az egészséges táplálkozást, amit elhatároztam? Tavaly döntöttem el, hogy kitartok a helyes étkezési szokások mellett, és sosem csalok. Elfogadtam a fogyás és a helyes táplálkozás előnyeinek az árát. Mialatt figyeltem arra, hogy nézek ki, s ami még fontosabb, hogy érzem magam, az akaraterőm egyre csökkent. Miért? Mi változott? Végiggondolva az elmúlt évet, rájöttem, hogy egy fontos feltétele a folyamatnak csökkent az idők folyamán: az elszámolási kötelezettség.

Tavaly minden héten elmentem az orvoshoz, aki megmért, és felvázolta a lehetőségeimet. Szó szerint el kellett számolnom mindennel, s gyakran ez a heti elszámolási kötelezettség tartott vissza attól, hogy olyasmit egyem, ami árt nekem. Rájöttem, hogy az elszámoltatás tudata nagyon sokat számít.

Ez a felfedezés arra késztetett, hogy körülnézzek életem más területein is, ahol szerepe lehet az elszámoltatásnak. Például, mikor végre eldöntöttem, hogy megírom a regényemet, amit már régóta dédelgettem magamban, volt egy barátnőm, akinek rendszeresen számot kellett adnom a haladásról. Ez a tudat annyira hatott rám, hogy be tudtam fejezni a könyvet, bár már semmi kedvem nem volt hozzá. Ugyanez a barátnőm számon kéri tőlem, hogy mivel töltöm az időmet. Rávesz, hogy figyeljek a fontossági sorrendre, s aszerint szervezzem az életemet. Olyan a kapcsolatunk, hogy mer kemény szavakat használni velem szemben akkor is, amikor nagyon nem akarom hallani őket.

Néha próbálunk ellenállni az elszámoltatásnak, bár tudjuk, hogy a javunkra szolgál. A férjem nemrég feltett a gyerekek laptopjára egy programot, ami rögzíti, milyen oldalakat nyitnak meg, és mennyi ideig ülnek a gép előtt, majd elküldi nekünk az adatokat. Tiltakoztak az állandó felügyelet ellen, de meggyőztük őket, hogy ez a helyes géphasználat szokásainak kialakulását segíti elő. Ha tudom, hogy valaki figyel arra, amit teszek, adott esetben rákérdez, mit csinálok, Krisztus jó intézője válhat belőlem. Néha ki kell alakítanunk valakivel ilyen elszámoltatási kapcsolatot, nem azért, mert kedveljük az elszámoltatást, hanem azért, mert hasznunkra válik.

Miről kéne elszámolnod? Talán több időt kéne a családdal lenned, talán a szavaidra kéne ügyelned, a férjeddel szembeni tisztelettel van gondod, vagy hasztalan dolgokra fecsérled az idődet, esetleg rendszeresen kéne úsznod, vagy le kéne szoknod valamiről, netán akaratod gyenge pontjaira kellene jobban odafigyelni?

Egy magányos ismerősöm több barátnőjét megkérte, hogy hívják fel és számoltassák be minden találkája után. Az a tudat, hogy ki fogják kérdezni, segített elkerülni a rossz döntéseket, amik a pillanat hevében könnyen megtörténnek. Néha az egész ügy kimenetelét befolyásolja, ha tudjuk, hogy felelni fogunk a tetteinkért.

Időnk végén Krisztus előtt fogunk elszámolni. A 2Kor 5,10 figyelmeztet, hogy minden, amit teszünk vagy jónak, vagy rossznak fog számítani. A „rossz” itt „értéktelent” jelent. Kijózanítólag hatott rám ez a felismerés. Jól elvoltam magammal, hisz amíg nem csinálok valami ténylegesen „rosszat”, minden rendben van. Ez a mondat viszont azt mondja, hogy Isten másként fog kérdezni. Valahogy így: „Értékesen töltötted az idődet? Amit cselekedtél számított Országom építésében?”

Ha majd valamikor el kell számolnom Neki, úgy gondolom, ideje volna már mostani életemben is figyelni erre. Helyes szavak, helyes döntések, helyes hangnem. Az elszámoltatás kötelezettsége bőségesebbé teszi az életet. Ha alávetem neki magam.

Uram, kérlek, mutasd meg nekem azokat az embereket, akik jók volnának elszámoltató társaknak az életemben. Segíts, hogy észrevegyem, mely területeken volna hasznos számomra az elszámoltatás. Szeretném, hogy ha bármit teszek, az a Te dicsőségedet és Országod építését szolgálná. Segíts elfogadnom az elszámoltatási kötelezettséget, és alávetnem neki magamat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.09.29.
www.proverbs31.org




Merjünk remélni
Wendy Pope

„De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek.” JSir 3,21

Sírtál már addig, míg elapadtak a könnyeid, s a szíved darabokra tört? Mondtad már: „Minden reményem elveszett”? Ha igen, akkor már hárman vagyunk: te, én és Jeremiás.

Sosem felejtem el azokat a hosszú éjszakákat, amikor álomba sírtam magam. Néha csendben hulltak a könnyeim, máskor hangos kiáltásokkal dörömböltem az Úr ajtaján: „Miért, Uram? Mit vétettem? Miért nem segítesz?” Az imádság végén a „legyen úgy, ahogy Te akarod” közben reméltem, hogy nem az az akarata, ami annak látszik.

Ezeken az éjszakákon néha a paplan alatt összegömbölyödve a fal felé fordultam, s reméltem, hogy imádságom meghallgatásra talál. Máskor, míg álomba sírtam magam, úgy éreztem, minden elveszett, a helyzet reménytelen.

Jeremiás, a siránkozó próféta, szintén reménytelen helyzetben találta magát, amikor végignézte, hogy a babilóniaiak lerombolják az Úr Templomát. Összetört a szíve. A Templom egyes elemeit, a víztartályokat, a koppantókat elrabolták, Babilonba vitték, és hamis istenek imádásához használták fel.

Jeremiás Isten üzenetét hirdette Júda és Jeruzsálem népének. A közvetlen jövő Isten népe számára a fenyítés volt, valamint Jeruzsálem és a Szent Templom lerombolása. Jeremiás elvégezte a feladatot, de büntetés, nevetségessé válás, üldözés, börtön volt a jutalma.

Jeremiás sírt, amíg minden könnye elapadt. Szívét hasogatta a fájdalom Jeruzsálem és Isten népe miatt. Gyötrődve panaszolta: „Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban!” (JSir 3,18).

Aztán a kétségbeesése reménykedésre váltott. Remélni kezdett abban, amire emlékezett.

Mind ismerünk valakit, akinek reményre van szüksége; talán nekünk magunknak van rá szükségünk, ezért jól fog ma, ha megtudjuk, mire emlékezett Jeremiás. Mert ami eszébe jutott panaszkodása közben, arra bátorította, hogy reménykedni kezdjen. Az emlék megváltoztatta a jelen szituációhoz való viszonyulását. Jeremiás reménykedni kezdett, és mi is reménykedhetünk, bármilyen helyzetben vagyunk. A Siralmak 3, 21-24-et olvasva szinte halljuk, ahogy Jeremiás hangjában a panaszt felváltja az optimizmus. Lelki szemeink előtt látjuk, hogy arcvonásai felderülnek. Ami eszébe jutott, kiemelte őt a kétségbeesés verméből a reménykedés szintjére. Ezt teheti velünk is. Mire emlékezett Jeremiás? Hogy a Szövetség Istene:

- változatlanul, mindig szereti őt

- új meg új kegyelmekkel árasztja el

- hűsége nem ér véget

- Ő az ő öröksége, osztályrésze.

Isten Igéje él és cselekszik. Arra szolgál, hogy teljesen átalakítson minket. Igazsága megváltoztatja szavaink hangnemét, perspektívánk irányát. Kétségbeesésem éjszakáin szerettem volna, ha a körülményeim megváltoznak. Sírtam, míg elapadtak a könnyeim. Gyakran tovább rostokoltam a fájdalom szakadékában, mint kellett volna. De ha eszembe idéztem Isten hűségét és a Tőle kapott kegyelmeket, arcvonásaim megenyhültek.

Megváltoztak-e a körülmények attól, hogy emlékeztem? Nem. Én változtam meg. A reménykedés azt jelenti, hogy bizalommal várakozol. Azokon a nehéz éjszakákon ezt választottam végül.

Ha szükséged van most reménységre, válaszd ezt te is: emlékezz Isten hűségére, szeretetére, kegyelmére, amit megtapasztaltál, mikor a körülményeid mostohák voltak. Kezdj el reménykedni!

Uram, úgy szeretnék reménykedni, de a körülöttem zajló élet ijesztő és bizonytalan. Segíts, kérlek, hogy tudjak remélni. Segíts, hogy újra meg újra eszembe jusson hűséged, szereteted, kegyelmed, amit már annyiszor bizonyítottál. Előre megköszönöm Neked mindazt, amit tenni fogsz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.10.01.
www.proverbs31.org

Ráharapok a nyelvemre
Rachel Olsen

„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” Róm 12,18

Milyen nehezet kér Pál apostol a Róma 12,18-ban…

Néhány évvel ezelőtt valaki, aki közel állt hozzám, bizalmasan elmesélte a terveit. Volt még néhány ember, akiknek beszélt róluk. Mind úgy gondoltuk, hogy butaság, amire készül, de nem szólt neki senki.

Engem kivéve.

Nem gondolta át eléggé, nem az Ige tanítása szerint igazította, féltem, hogy meg fogja bánni, és másokat is meg fog bántani. Nem akartam, hogy barátnőm elkövessen egy ekkora hibát. Ezért hát megpróbáltam logikusan és szeretettel felvázolni neki, miért ellenzem a szándékát. Szavaimat személyes sértésnek vette, megharagudott. Számítottam erre, hisz senki se szereti, ha terveinek útját állják, s megkérdőjelezik a döntéseit.

Amire viszont nem számítottam, hogy szavakkal nekem támad, pocskondiázza a jellememet, a házasságomat, a szolgálatomat. Pedig ezt tette, s ráadásul alaptalan vádaskodások, nyilvánvaló hazugságok is elhangzottak.

Utálok veszekedni, de ha kihoznak a sodromból, nagyon tehetséges vagyok benne. (Nemhiába oktatok kommunikációt.) Ha elérem a forrpontot, robbanok. Régebben meg se próbáltam kontrol alatt tartani az indulataimat, a szavaimat hasonló helyzetben.

Tele volt a tárházam, lett volna munícióm bőven a válaszlövésre, s a készségem is majdnem elég volt hozzá. De Isten Lelke rajtam volt, s Pál fenti mondatát valamikor jól megjegyeztem. Úgy döntöttem hát, hogy inkább ráharapok a nyelvemre.

Nem volt könnyű.

Éreztem Isten csitítását, nem vágtam vissza, nem kértem számon az illetőtől mindazt, amit mondott rám. Nem hivatkoztam arra, hogy amit én mondtam, az mindenki - köztük az ő - javát igyekezett szolgálni. Nem hánytorgattam fel, hogy az ő válasza az én jóindulatomra gyűlölködés volt. Ehelyett fogtam a dühömet, a sérelmeimet, az el nem mondott kiselőadásomat, és odavittem őket Jézus elé.

Imádkoztam, míg megbántott szívem igyekezett utolérni az értelmemet, mely arra indított, hogy nézzem el ezt a támadást. Az érzelmek sérülései lassan múlnak el.

Úgy éreztem, ez a legtöbb, amit tehetek.

Évekbe telt, míg ő is visszatért, de végül ez is megtörtént. Semmi sem lett azokból a terveiből. A csoport többi tagja annak vette kitörését, ami volt: a pillanat hevében kirobbant alaptalan támadásnak.

Ma már jó a kapcsolatunk, és nem volt kifogása az ellen, hogy leírjam ezt az esetet. Biztos vagyok benne, azért lehet ez így, mert inkább ráharaptam a nyelvemre és imádkoztam, semhogy felégessem kapcsolatunk hídját. Megkérdőjelezték a jellememet, ezért kértem Istent, legyen a tanácsadóm és védőügyvédem: segítsen, hogy cselekedeteim önmagukért beszéljenek. És ennek az egész folyamatnak egy momentumát sem bántam meg - nem úgy, mint azelőtt, amikor szabadjára engedtem az indulataimat.

Egy dolgot megtanultam életem során, azt, hogy nagyon nehezen tudunk békében élni egymással. De ha Isten Lelkének helyt adunk megsebzett szívünkben, Ő kegyesen kezeli konfliktusainkat, és segít, hogy elfelejtsük a támadásokat. Nem könnyű, de megéri.

A Zsidókhoz írt levélben ezt olvassuk: „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsid 12,14). Engedjük hát, hogy életünkben uralomra jusson a béke, és láthatóvá váljék Krisztus.

Uram, néha olyan nehéz kezelni a kapcsolatokat. Mutasd meg, kérlek, mikor tartsam a számat és imádkozzam inkább. Segíts, hogy ne törődjek a szándéktalan sértésekkel, sem azokkal, melyek a vita hevében születnek. És segíts, kérlek, abban is, hogy észrevegyem, mikor kell megszólalnom, kiállnom valami mellett. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.10.04.
www.proverbs31.org