2010. december 3., péntek

Történetek Adventre 3.

A repedt vödör

Egy indiai vízhordó ember a vállára vetett rúd végeire akasztott két nagy vödörben hordta a vizet. Az egyik vödrön volt egy kis hasadás, a másik viszont tökéletes állapotban volt, s mindig tele érkezett meg a hosszú út végén a gazda házához, míg a másik edény a fele vizet elcsorgatta útközben. Így ment ez már két éve minden nap, a vízhordó ember mindig csak másfél vödör vizet vitt haza a gazdának. Az ép edény természetesen nagyon büszke volt magára és a teljesítményére, arra, hogy tökéletesen megfelel a célnak, amire készítették. Szegény repedt vödör szégyenkezett tökéletlensége miatt, rosszul érezte magát, hogy csak félig teljesítette a feladatot, amire szánták.
Két kudarcnak megélt év után végül megszólította a vízhordó embert: „Szégyellem magam, és bocsánatot szeretnék kérni” – mondta. „Miért?”- kérdezte az ember. „Miért szégyenkezel?” A repedt vödör így válaszolt: „Az elmúlt két éven át minden nap csak felét tudtad elvinni a gazdához annak a vízmennyiségnek, amivel elindultunk, mert útközben a fele víz kicsepegett a repedésemen. Az én hiányosságom miatt többet kell dolgoznod, és nem kapod meg munkád teljes értékét.”
A vízhordó embert elszomorította az öreg, repedt vödör bánata, s így szólt hozzá: „Hazafelé menet ne szomorkodjál, inkább gyönyörködj a szépséges virágokban, amik az út mentén virítanak”. Valóban, mialatt felfelé haladtak a dombon, az öreg vödör elnézegette, ahogy a nap sugarai játszanak a csodálatos virágszirmokon, s egy kicsit jobban érezte magát. Ám az út végére lehangolódott, mert megint csak félig telve érkezett a gazda házához, úgyhogy újból bocsánatot kért a vízhordó embertől.
Az ember így szólt hozzá: „Észrevetted-e útközben, hogy a gyönyörű virágok csak az útnak azon az oldalán nyílnak, amerre te haladsz, a másik oldalon pedig nem? Azért van ez, mert már régóta tudok a sérültségedről, s gondoltam, előnyt kovácsolok belőle. Virágmagokat szórtam végig az út mentére, és hazafelé jövet te minden nap megöntözted őket. Két éve szedek már gyönyörű csokor virágokat a gazdám asztalára. Ha te nem olyan volnál, amilyen vagy, nem részesülhetne e szépség áldásában.”
Mindnyájunknak megvannak a magunk hiányosságai. Valamennyien repedt edények vagyunk. De ha hagyjuk, Isten áldássá teszi hiányosságainkat a teremtett világ számára. Isten csodálatos gazdálkodása nem engedi, hogy bármi is kárba vesszen. Ezért, mialatt keressük egymás szolgálatának lehetőségeit, igyekszünk együtt dolgozni egymás javáért, ne zavarjon, ha nem tudunk mindennek tökéletesen megfelelni hiányosságaink miatt. Ismerjük és fogadjuk el őket, és hagyjuk, hogy előnyünkre váljanak, hogy szépséget hagyjunk magunk után az úton, amerre elmegyünk. Merjünk bátran nekiindulni, tudva, hogy gyengeségünkben erőt találunk, és Isten minden nem-ből Igent tud alkotni.

Maura Walsh

www.ciadvent.ie

1 megjegyzés:

  1. Ez az életem története....Köszönöm,hogy újra olvashattam!

    VálaszTörlés