Az igazak a bűnösökért
Sok évvel ezelőtt egy kisvárosban nem messze Párizstól, volt egy iskola, ahova összegyűjtötték az utcákon csavargó, otthontalan gyermekeket, akik különben tudatlanságban, a bűnözés világában nőttek volna fel. Amikor az iskola tanulói közül valaki megszegte a szabályokat, mint egy esküdtszéket összegyűjtötték a többieket, hogy eldöntsék, mi legyen az elkövetővel. Az egyik büntetés az volt, hogy néhány napra bezárták a „Fekete lyuknak” nevezett zárkába. A fogoly ezalatt kenyéren és vízen élt, és természetesen minden szabadságától meg volt fosztva.
Miután a fiúk ilyenformán ítéletet hoztak a társukról, és a tanítómesterük ezt elfogadta, a következő kérdéssel fordult a jelenlévőkhöz: „Akarja-e valamelyikőtök helyettesíteni az elítéltet, letölteni helyette a büntetést, hogy a vétkest szabadon engedjük?” Gyakran előfordult, hogy a bűnös egy kis barátja előlépett, és felajánlotta, hogy elviseli a büntetést helyette. Ily módon a vétkes egyetlen büntetése az volt, hogy minden nap neki kellett bevinnie a kenyeret és a vizet a helyette bezárt barátjának a zárkába. Legtöbbször az történt, hogy még a legelvetemültebb, keményszívű gazfickók is megtörtek, látva, hogy a társuk saját döntése alapján helyettük szenvedi el azt a büntetést, amit ők érdemeltek ki, amit nekik kellene elszenvedniük.
Egyszer egy kilenc éves fiú, Pierre került be az iskolába. Elviselhetetlen magatartása, indulatkitörései miatt már több iskolából kicsapták. Eleinte egészen jól viselkedett, de aztán kitört rajta rossz természete, s egy nap egy vele egykorú társával, Louis-val való veszekedés közben kést rántott, és mellkason szúrta a gyereket. A vérző Louis-t ágyba fektették, és ellátták. Sebe fájdalmas volt, de veszélytelen. Összehívták a fiúkat, hogy megbeszéljék, mi történjék Pierre-rel. Louis-t sokan szerették, így első döntésük az volt, hogy Pierre-nek távoznia kell az iskolából, és soha ne is engedjék vissza.
Az adott körülmények között érthető volt ez a hozzáállás, de a tanítómester úgy gondolta, nem bölcs döntés. Azzal indokolta ezt a fiúknak, hogy ha kicsapják Pierre-t az iskolából, az utcára kerül, ahol csak tovább fog romlani a természete, és valószínűleg az akasztófán végzi. Kérte a fiúkat, fontolják meg újra a döntésüket. Végül abban állapodtak meg, hogy kerüljön Pierre a „Fekete lyukba”, de ne szabják meg előre szabadságvesztése végét. Szokás szerint elhangzott a kérdés: akar-e valaki börtönbe menni Pierre helyett. Egy gyenge hang hallatszott: „Igen, én”. Mindenki elcsodálkozott, mikor rájöttek, hogy a hang gazdája Louis, akit Pierre megsebesített, és aki még fel sem gyógyult teljesen.
Így hát Louis beköltözött a zárkába, hogy elszenvedje a büntetést ahelyett, aki vad indulatában meg akarta ölni, Pierre-t pedig szabadon engedték. Hosszú napokon át járt Pierre a börtönbe, vitte Louis-nak a kenyeret és a vizet, de szívében csak büszkeséget és dühöt érzett.
Végül aztán nem bírta tovább. Társának látványa a sötét börtönben, aki még mindig gyenge volt a tőle kapott seb miatt, a tudat, hogy csak kenyeret és vizet kap, s mindezt azért, mert önként átvállalta a büntetést helyette, aki meg akarta ölni, a többiek megvetése, akik mindezt tudták, több volt, mint amit elbírt viselni. Bement a tanítómesterhez, térdre borult, zokogva ismerte be vétkét, és megígérte, hogy nagyon fog igyekezni, hogy megjavuljon, megváltozzon.
Az iskola egyik legjobb növendéke lett belőle.
www.ciadvent.ie
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése