2010. december 10., péntek

Történetek Adventre 9

A menny csak várjon, fő az egészség
mókás, de elgondolkodtató

John és Sophia 60 éve házasok. Noha távolról sem voltak gazdagok, sosem nélkülöztek, mert mindig igyekeztek jól beosztani a pénzüket. Bár elég idősek voltak, mindketten jó egészségnek örvendtek Sophia kitartásának köszönhetően, amivel rávette Johnt, hogy az utóbbi tíz évben egészségesen étkezzenek, egészségesen éljenek. Öt darab gyümölcs vagy zöldség és két mérföldnyi séta naponta.
Ám a jó egészség nem óvta meg őket attól, hogy egy nap a régóta tervezett üdülésükre utazva a repülőgépük le ne zuhanjon, meggyorsítva ezzel a mennybe kerülésüket. Elérkeztek a Gyöngykapuhoz, ahol Szent Péter betessékelte a házaspárt. Csodálatos, arannyal, márvánnyal díszített kúriához vezette őket. Tökéletesen felszerelt konyha volt benne, a fürdőszobában szökőkút csobogott. Egy szobalány épp kedvenc ruhadarabjaikat akasztotta be a szekrénybe. Elbűvölve járatták körbe a szemüket, Szent Péter pedig mosolyogva szólt: "Isten hozott benneteket a Mennyországban. Ezentúl ez lesz az otthonotok.”
Ezután elmentek a klubként is működő étterembe, ahol a világ legkülönbözőbb tájairól származó ételcsodák között válogathattak a tenger gyümölcseitől a sült marhaszeletig, egzotikus desszertektől hagyományos édességekig, ingyen ihattak bármilyen nekik tetsző italból, amennyi jólesett. „Nem kell megkérdezni”, szólt Szent Péter a férfihez. „Ez itt a Mennyország, minden ingyen van a ti örömötökre.”
John körülnézett, és idegesen pillantott a feleségére. „Igen, de hol vannak az alacsony kalória- és koleszterintartalmú ételek meg a koffeinmentes tea?” kérdezte. „Az a legjobb ebben”, válaszolt Szent Péter, „hogy bármiből bármilyen mennyiséget ehettek, és sosem fogtok tőle meghízni vagy megbetegedni. Ez a Mennyország!” Az öreg tovább akadékoskodott: „És nem kell testmozgással elégetni a fölösleget?” „Nem, ha csak nem épp ehhez van kedvetek”, jött a válasz. „És nem kell ellenőriztetnem a vércukorszintemet, a vérnyomásomat, a …” „Nem, soha többé. Itt nincs más dolgod, csak hogy jól érezd magad.”
Az öreg rosszallóan nézett a feleségére: „Te meg a korpa, gabonacsíra, meg a sovány tej, a cukor nélküli, alacsony kalóriatartalmú ételek, mű majonéz, meg ízetlen adalékok! Már 10 éve itt lehetnénk!”

www.ciadvent.ie

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése