Lélekerősítő levelek 81

Újra bízni
Micca Monda Campbell

„Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” Jn 11,40

Miután a férjem meghalt, úgy éreztem, Isten nem szeret, megfeledkezett rólam. Pedig bíztam Benne, azt hittem, hogy az Ő gyermekeként semmi rossz nem történhet velem. Amikor bekövetkezett a tragédia, szaván fogtam: „Tudtam, Isten! Te sosem szerettél engem!” Azt ígérte, sosem hagy el, és most ott álltam egyedül. Hogy volt képes elárulni? – kérdeztem magamban.
Mária, Márta és Lázár Jézus legbelső baráti köréhez tartoztak. „Bennfentesként” Márta és Mária biztos volt benne, hogy Jézus azonnal jön, ha megüzenik neki, hogy Lázár megbetegedett. Vadidegeneket gyógyított, ismeretleneken segített sokszor, ők maguk is látták. Mennyivel inkább fog igyekezni azok megsegítésére, akiket szeret. A János 11,4-6-ból látjuk, hogy tévedtek.
Jézus valóban szerette a három testvért. Mikor meghallotta, mennyire beteg Lázár, mégis két napot várt, mielőtt elindult volna.
Itt álljunk meg. Ezt nem értjük. Ha Jézus szerette a barátait, miért nem ment azonnal hozzájuk? Ezek a sorok mintha alátámasztanák félelmünket, hogy megfeledkezhet rólunk Isten. „Ha Jézus nem törődött a barátaival, miért törődne velem?”
Ismered azt az ürességet, tehetetlenséget, ami kíséri az elutasítottság, a veszteség, a magány fájdalmát? Talán az otthonodat veszítetted el vagy a magzatodat, túl hosszú ideje vagy már egyedül, vagy valaki elutasította szerelmedet… A fájdalom figyelmeztet, hogy ne merj bízni többé, túl kockázatos.
Amikor érzelmi vagy testi trauma ér, és Isten nem úgy reagál, ahogy szerintünk kellene, két dolgot tehetünk. Vagy odafordulunk Hozzá, és Rá bízzuk a folytatást; vagy elfordulunk tőle, és tápláljuk magunkban a keserűséget. Elkerülhetjük a második utat. Megtanulhatunk újra bízni. Ne feledjük, a körülmények beszűkítik a látómezőt. Isten mindig pontosan tudja, mit miért tesz, és mindig szeretetből cselekszik. Fiatal özvegyként, mikor rám tört a félelem, igazából nem válaszokra vártam. Biztonságra volt szükségem, a tudatra, hogy Isten itt van, kézben tartja a dolgokat, törődik velem és az életkörülményeimmel.
Mások elvethetnek maguktól, de attól nem kell félnünk, hogy Isten fordul el tőlünk. A férjem halála utáni hetekben, hónapokban lassan rájöttem, hogy Isten nem hagyott el, velem volt a gödörben. Kezdtem az igazság mélyére látni. Igen, történhetnek velem rossz dolgok az életben.
A betegség, az erőszak, a halál hozzátartozik elesett világunkhoz, melyet Isten egy nap felemel majd. Addig megengedi, hogy ilyen dolgok történjenek velem. Nem azért, hogy értelmetlen fájdalmat okozzon. Megengedi, és lelkem gazdagítására használja. Charles Stanley így magyarázza: „Némely dolgok annyira fontosak Istennek, hogy létrejöttük kedvéért egy időre megszakítja gyermekei boldogságát és egészségét.”
Ez igaz volt Mártára és Máriára is. Jézus megmondta Mártának, hogy ha hisz, látni fogja Isten dicsőségét. Ha a félelem helyett a hitet választjuk, látni fogjuk, hogy Isten dicsősége fájdalmunkat életre és áldásra fordítja. Hosszú évek alatt, ahogy a fájdalomról az Úrra fordítottam a tekintetemet, láthattam dicsőségét áldásaiban, amivel elhalmozott: új férjemben és három gyermekemben.
Mária és Márta hitt, ezért tanúi lehettek Isten dicsőségének, amikor feltámasztotta testvérüket a halálból. Félelmük elszállt, hitük újraépült. Nekünk is, ha azt akarjuk, hogy félelmeink hitté váljanak, hinnünk kell, hogy amit Krisztus szán nekünk, az megéri a fájdalmat, amit most elszenvedünk.

Uram, amikor nem értem, mit miért cselekszel, segíts hinnem, hogy Te mindig a javamat akarod. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.01.11.
www.proverbs31.org

Miért ne kényeztessem magam
Lysa TerKeurst

„Áldalak, amiért félelmetesen és csodálatosan megalkottál” Zsolt 139,14

Isten csodálatosnak alkotott téged. Ezt állítja a 139. zsoltár. Szép vagy és szeretve vagy a magad valójában, az alakodtól függetlenül. Ha mégis küzdesz a külsőddel, vagy állandó kudarcélményed van miatta, Isten szeretete nem akarja, hogy ez így maradjon.
Volt idő, amikor úgy éreztem, mindig vereséget szenvedek az egészséges étkezés terén. Tudtam, hogy változtatnom kell a szokásaimon, de rájöttem, nem a mérleg mutatója vagy a ruhaméretem miatt. A harc a lelkemben zajlik. Vágyaim, gondolataim az ételekre irányultak, a napomat az étkezések köré rendeztem.
Pedig bibliatanár vagyok, Jézus szeretett leánya. Miért nem tudom rendbe hozni életemnek ezt a területét? Annyi téren értem már el sikereket, itt miért nem sikerül? De egyáltalán miért vesződjek vele? Miért ne kényeztethetném magam?
Egy nap elgondolkoztam a kényeztetés szó jelentésén. Korlátok nélkül megadni mindent, amit kíván a kényeztetett személy. Én ettem mindent, amit megkívántam. Az étkezés önmagában nem hiba. Isten ételt ad nekünk, hogy tápláljon, erősítsen. Táplálékkal ünnepelhetünk is. A baj akkor kezdődik, amikor vágyainknak nem szabunk korlátokat. Őszintén be kellett látnom, hogy jobban vágyom az ételre, mint Istenre. Szorongásomat csokoládéval oldottam fel. Sütikkel jutalmaztam magam. Chipset rágtam, ha örömre vágytam. Ha szomorú voltam - vagy épp boldoggá tett valami -, enni akartam.
Éreztem, Isten azt várja tőlem, hogy adjam át Neki az irányítást. Teljesen adjam át. Annyira, hogy lelki egészségem érdekében gyökeresen változtassak szokásaimon – igen, lelki egészségemért még inkább, mint a testiért. Önátadásomhoz fel kellett tennem magamnak egy durván hangzó kérdést. Megengeded, hogy neked is feltegyem?
Létezik, hogy jobban szeretem az ételeket, jobban függök tőlük, mint ahogy Istent szeretem, mint amennyire Hozzá ragaszkodom?
Mielőtt most gyorsan bezárod a levelemet, hallgass végig. Ez egy kulcsfontosságú kérdés. Meg kell válaszolni ahhoz, hogy eredményt érjünk el. Komolyabb célja kell, hogy legyen az étkezéssel való harcunknak, mint az, hogy kisebb legyen a ruhaméretünk, és megdicsérjék az alakunkat. Sekély vágyak sekély energiát mozgósítanak. Kívánatos dolgok ezek is, de nem annyira, mint adott pillanatban egy frissen sült köménymagos kifli, egy zacskó chips vagy egy szelet csokitorta.
Egészségesebbé válásunk folyamata nem szólhat csak a fogyásról és a tükörben elénk táruló látványról. Nem a diéta összeállításáról szól és a sikerben való reménykedésről. Át kell kalibrálnunk lelkünket, hogy a helyes cél érdekében akarjunk megváltozni: azért, mert félelmetesen és csodálatosan alkotott meg minket Isten. A győzelemre alkotott meg, nem a vereségre.
Életem egyik legjelentősebb és egyúttal legmerészebb lelki utazása volt, amikor étkezési szokásaimon ezért akartam változtatni, ehhez kértem Isten állandó segítségét. Szeretettel hívlak téged is erre az utazásra.

Uram, ha teljesen őszinte akarok lenni magamhoz és Hozzád, el kell ismernem, hogy néha jobban vágyom egyes ételekre, mint a Veled való együttlétre. Át akarom állítani a lelkemet, a helyes célt akarom magam előtt látni. Az egész folyamat alatt Rajtad akarom tartani a szememet. Légy velem, Uram, minden nap. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.01.12.
www.proverbs31.org

Tökéletesnek lenni
Rachel Olsen

„A testi ember bizony testiekre vágyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik. De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke.” Róm 8,5-6

Van egy pillanat a háziorvosi váróban, amitől mindig rettegek. Nem az, amikor rám teszik a köpenynek csúfolt papírszalvétát. Még csak az sem, amikor megbökik az ujjam – pedig irtózom a vértől. Azt a pillanatot utálom, mikor a nővér befejezi az adatok felvételét, felkapja a tábláját, és közli, hogy a doktor úr mindjárt fogad.
Becsukja maga után az ajtót, és én ott maradok a következő percek kellemetlen tudatával. Mert tudom, mit fogok hallani. Ugyanazt, mint máskor. Hogy nem vagyok megfelelő. Nem vagyok olyan, amilyen lehetnék. Nem vagyok ideális. A táblázat megmutatja, mennyi lenne a tökéletes testsúlyom, és én bizony annál több vagyok. A táblázat könyörtelen, nem ismer kegyelmet. Nem veszi figyelembe a koromat, hogy hány gyermeknek adtam életet, hogy a férjem három tele tányér ételt is megehet vacsorára, mégsem látszik meg rajta. Nem, a táblázat elvárja a tökéletességet.
Pár éve hallottam egy igét, ami olyan volt, mint a testsúly/magasság táblázat. Egyetlen mondat, amihez mérhetem saját értékemet, tökéletességre törekvésemet. „Legyetek tehát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48).
Azt képzeltem, ez az ige engem igazol, amikor felöltöztetem családtagjaimat egymáshoz illő pulóverbe, hogy elkészítsük a karácsonyi képeslapunkat júliusban, mert végre tökéletesre sikerült a frizurám. Igazolja, hogy méregdrága fogkrémet használok, mert teát és kávét iszom, s annak nyoma marad a fogzománcon. Erre hivatkozhatom, mikor nagytakarítást végeztetek családtagjaimmal, mert lehet, hogy másnap beugrik a barátnőm. Ez az ige szolgált a tökéletes fénykép, a tökéletes fogkefe, a tökéletesen tiszta otthon igazolására. Ugyanakkor állandó csalódást, néha duzzogást is okozott, mert az életem, az alakom, a családom nem ütötte meg a bennem kialakult eszmény mértékét. Ahelyett, hogy jóérzést, megelégedést nyújtott volna, táplálta, súlyosbította önértékelési gondjaimat. Ki van zárva, hogy Jézusnak ez lett volna a szándéka!
Mióta először hallottam ezt az igét, eltelt néhány év, és ezalatt kialakult egy elméletem: Ha Isten teremtette az életet, egyedül ő mondhatja meg, milyennek kell lennie. Ez a meggyőződés késztetett rá, hogy utánajárjak, hogyan értette Jézus a „tökéletes” jelzőt.
A „tökéletes” jelentése az ógörögben nem egészen az volt, amit mi értünk most rajta. A görög ’teleos’ jelentése: „teljes, felnőtt, fejlődő”.
Az első két szó beteljesedett állapotot jelöl, a harmadik viszont folyamatban lévőt.
A tökéletesség tehát, amit Jézus elvár, már kész, és mégis még fejlődésben van. Teljes Benne; még kialakulóban bennünk. Megengedi, hogy ne legyünk még készen!
A tökéletességnek ez a meghatározása nem tökéletes alakot, patyolat-otthont, tévedhetetlenséget takar tehát, hanem a jellem érettségére vonatkozik. Jézus nem törődik azzal, ha poros a kredenc, ha teafolt látszik a fogunkon, vagy meg van karcolva az autónk. Az sem érdekli, mennyire illik az ágytakaró a függönyhöz. Ő a lelkünk érettségével foglalkozik.
Azt tanítja Jézus, hogy értékünket csak az befolyásolja, mennyire tükrözzük az ő jellemét. Jó szívvel adni és kapni. Ahogy János írja az 1 Ján 3,18-20-ban: „Gyermekeim, ne szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal. Erről ismerjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e, és így lehet nyugodt a szívünk az ő színe előtt. Ha szívünk vádol minket valamivel, az Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud” (1Jn 3,18-20).
Jó hír ez egy gyógyulófélben lévő perfekcionistának.

Uram, köszönöm kegyelmedet! Köszönöm irgalmadat! Köszönöm, hogy erőt adsz a Hozzád hasonuláshoz, mialatt igyekszem Igédet követni. Köszönöm, hogy Téged nem érdekelnek a porcicák, sem a foltos ingek. Segíts, hogy én is kevesebbet törődjek ezekkel a dolgokkal, és fordítsam Rád szívem figyelmét. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.01.13.
www.proverbs31.org

Ford. megj.:
Ha a „Legyetek tökéletesek” parancsát visszahelyezzük szövegkörnyezetébe, világossá válik, miben kell hasonlítanunk az Atya tökéletességéhez:
„Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” Mt 5,43-48

Másfajta istentisztelet
Holly Good

„A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.” Róm 12,10.

Pár évvel ezelőtt szokásos autóutam során másként mentem templomba, mint ahogy szoktam.
Naponta kétszer, reggel és délután, iskolába menet és onnan hazafelé egy kicsi, romosnak tűnő ház előtt vezetett el az utunk. Szemét volt körülötte, kimustrált autók, kidobott holmik, amik mintha a lomtalanításra várnának. A bejárati kapu is lassan elvált az alaptól, néha azon morfondíroztunk, lakik-e itt valaki egyáltalán.
Ez a rozoga ház minden egyes nap könyörögve vonta magára a figyelmünket.
Azon a napon a gyerekszállítás után bementem az élelmiszerboltba a heti bevásárlást elintézni, de ezalatt sem szabadultam a ház képétől. Csak mentem a polcok között, lassan megtöltöttem a bevásárlókocsit olyan termékekkel, amiket előzőleg nem is volt szándékomban megvásárolni.
Egyre a Róma 12,10 járt a fejemben: „A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.” Éreztem, magamévá kell tennem, életre kell váltanom ezt az igazságot.
Aznap másfajta istentiszteletre mentem.
Számomra az istentisztelet mindig egy épületet jelentett, dicsőítő énekeket, üzenetet az igazságról és Isten szeretetéről, és sok-sok embert körülöttem, akikkel együtt imádkozom, énekelek. Aznap reggel másfajta istentisztelet járt a fejemben.
Az iskolából hazafelé szóltam tinédzser lányomnak s a velünk lévő többi gyereknek, hogy útközben meg kell állnunk valahol egy rövid időre. „Ma másfajta istentiszteletre megyünk”, mondtam csendesen, s reméltem, nem érzik meg az idegességet a hangomban.
Utasaim nem lelkesedtek, mikor behúztunk a romos ház elé. Kényszeredetten segítettek kirámolni a csomagokat az autó hátuljából, és félszegen jöttek a nyomomban a kapu felé.
Erőteljesen megkopogtattam a málló festésű ajtót.
Középkorú asszony jött elő, kedvesen mondtam neki, hogy élelmiszereket hoztunk. Nem hívott be, de gyorsan, türelmetlenül vette át a csomagokat.
„Köszönöm - mondta, - nem is tudják, milyen jókor érkeztek.”
Mivel nem ismertem a részleteket, azt sem tudtam, kicsodák, félszegen annyit mondtam, imádkozni fogunk értük.
„Imádkozzanak, kérem” - mondta még könyörögve, s gyorsan becsukta maga mögött az ajtót.
Míg az autóhoz lépkedtem, szorongásom lassan feloldódott, s Isten békessége vette át a helyét.
Hazafelé menet nem csomagoltam kegyes prédikációba a látogatásunkat, nem veregettem vállon magamat az ügyességemért. Csendben ültünk az autóban hazáig, s azon gondolkoztunk, hogy ma másfajta istentiszteleten voltunk.
Elmosolyodtam, mikor észrevettem, hogy a Róma 12,10 még mindig ott zsong a fejemben: „A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz…”

Uram, segíts, hogy mindig meglássam, ha valaki szükséget szenved, s tegyem meg, ami tőlem telik. Segíts, kérlek, hogy túllássak önzésemen, és Téged képviseljelek. Adj bátorságot, hogy megmutassam gyermekeimnek, mennyire szeretlek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.01.16.
www.proverbs31.org

Ott áll egyedül
Glynnis Whitwer

„Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.” 1Kor 15,58

Törölgettem a homlokomról az izzadságot, miközben az autó felé toltam a bevásárlókocsit. Gyorsan átrámoltam mindent a csomagtartóba, beültem a kormány mögé, remélve, hogy ott majd jobb lesz. De a hőség utánam jött. Bekapcsoltam a légkondicionálást, s kitolattam az áruház mögötti parkolóból.
Ekkor vettem észre. Ott állt egyedül.
Egy apró alak állt a mellékutcában egy téglaépület előtt, szemben a fallal. Fekete anyagból készült lepel fedte a fejét, lejjebb hosszú ujjú fekete ruha, fekete pamutharisnya, fekete, fűzős cipő. Bár háttal állt az útnak, láttam kezében a nyitott bibliát. Feje a könyv fölé hajolt, ahogy állt ott a tikkasztó hőségben. Egyedül.
Csak pár másodpercig tartott, míg elhajtottam mögötte, de a látvány, ahogy ott áll egyedül, beivódott az agyamba. Persze, láttam már másokat is egyedül állni egy épület előtt. De ez nem akármilyen ház volt. Nem bank volt, nem is étterem. Buszmegálló sem volt előtte. A nők, akik ide betértek, elesettek voltak, és nem gyógyulást keresni mentek oda.
Azon a forró nyári napon egy asszony ott állt egyedül, és imádkozott értük meg a szívük alatt hordott gyermekekért.
Ott állt egyedül, teljesítve Isten akaratát, amit szerinte aznapra szánt neki. A hőségben. Vállalva a kellemetlenséget, a furcsálló pillantásokat, a talán gúnyolódó megjegyzéseket. Mondhatná valaki, hogy értelmetlen áldozat. Sosem tudhatjuk.
Nem tudhatjuk, kinek a szándékai változtak meg az ő imájának hatására, az ő kitartására, hogy ott álljon egyedül.
Mielőtt észrevettem, minden gondolatom a hőség körül forgott. Az ő szilárdsága felvetette bennem a kérdést: Vajon milyen ügyért állnék ki egyedül?
Ez a látvány azért is érintett meg ennyire, mert ismerem a hiábavaló küzdelem okozta kimerültséget. Én inkább csalódott voltam akkor, mint kitartó és állhatatos. Ismerem a csüggedést, amikor látszólag semmi eredménye az erőfeszítéseimnek. Sarokba szorítva érzem magam, nem győztesnek.
Néha nincs erőm, hogy kiálljak azért, amit hiszek. Arra gondolok, mások hatékonyabban kiállhatnak, kevesebb erőfeszítéssel. Jobban megküzdenek a csüggedéssel. Ők irgalmasak tudnak lenni, ahol én csak mérgelődnék. Valaki más… valaki másnak kell ezt helyettem elvégeznie.
Megint megjelenik a szemem előtt az alázatos női alak képe. És az Úr megszólít:
Csak hiszed, hogy egyedül van. Nincs egyedül. Ott állok mellette. És ott fogok állni melletted is. Tarts ki.
Nagy levegőt veszek. Magam elé képzelem a kedves nővért a fal előtt. De már nincs egyedül. Jézus ott áll mellette.
Én pedig az én utcámban, az én életemben, az én otthonomban, a saját hivatásomat követve – elhatározom, hogy ma is ki fogok tartani. Ki fogok állni az ügyért, Krisztus ügyéért, akárhova rendel engem. Ott fogok állni.

Uram, köszönöm, hogy rávilágítottál, hogy amikor azt hiszem, ott állok egyedül, ez nincs így. Köszönöm, hogy reményem vagy a nehéz időkben, hogy megtartasz, amikor már ki akarok szállni. Juttasd mindig eszembe, hogy Te azonnali segítség vagy, bármi történik is. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.01.17.
www.proverbs31.org

Istenre figyelve
Renee Swope

„De Jézus tovább hirdette:’Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is’.” (Jn 5,19)

Istenre figyelő ember szeretnék lenni. De néha nem tudom, az Ő hangját hallom-e vagy a saját gondolataimat.
Ha még őszintébb akarok lenni, amikor rájövök is, hogy Ő szól hozzám, nem mindig vagyok oda attól, amit hallok. Például amikor a legkisebb kétely nélkül tudtam, Isten azt akarja, nyilvánosan tegyek bizonyságot. Tíz éven át bujkáltam a feladat elől.
Az utóbbi huszon-egynéhány évben megtanultam, hogy ha hallgatok Istenre, a legjobbat kapom, amit Ő nekem szánt. És növekszik a Belé vetett bizalmam is.
Számtalanszor megtapasztaltam, hogy az Ő útjai jóságához vezetnek, s ha követem Őt, irgalma követ engem. Miután tíz évig menekültem lelkemben attól, amitől borzasztóan rettegtem – hogy megosszam a közönséggel elesettségem történetét – végül megadtam magam Isten hívásának.
Elkezdtem Rá figyelni, úgy döntöttem, teljesen megbízom Benne, hogy naponta megtapasztaljam jelenlétét, biztatását. Onnantól kezdve tervei elkezdtek fokról fokra kibontakozni.
Életem nagy lépései előtt gyakrabban kerestem Istent, hittem, hogy ha rájövök, mik az Ő szándékai velem, akkor azzá válhatok, akivé Ő teremtett, és betölthetem a hivatást, amit nekem szánt.
Voltak-e már ilyen gondolataid: „Bár megmutatná Isten, hova menjek dolgozni / kihez menjek férjhez / melyik gyülekezetbe járjak / milyen szolgálatot vállaljak – akkor kiteljesedne az életem, akkor teljes szívemmel bízni tudnék Benne”?
Az a baj, hogy ha egy villanásban meg is pillantjuk, hová akar küldeni Isten, a következő pillanatban már azt hisszük, tudjuk, hogyan kell oda eljutnunk.
Vagy felfogjuk, mit akar tőlünk Isten, és azt hisszük, már azt is tudjuk, hogyan kell azt elvégeznünk. Hányszor beleestem már ebbe a csapdába, s aztán csodálkoztam, hogy nem jutok előre.
Idővel megtanította Isten, hogy amit vár tőlem, az nem annyira az erőfeszítés, mint az állandó Rá figyelés.
Tőle való naponta megújuló függőséget, Vele való napi együttműködést, szeretetkapcsolatot vár. És sokkal jobban törődik a jellememmel, mint a határidőnaplómmal.
Mai alapigénkben Jézus megvallja, hogy az Ő élete mind nagy vonalaiban, mind apró részleteiben az Atyától függött. Állandóan figyelt, és azonnal engedelmeskedett. ’Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is’.” (Jn 5,19)
Mi is fel fogjuk fedezni Isten akaratát az életünkkel, ha mint Jézus, szívünkkel Rá kapcsolódunk, Őt figyeljük – napról napra, percről percre. Állítsuk hát be szívünk, elménk, lelkünk adóját, s hallgassuk, mit mond ma nekünk.

Uram, szeretnék Rád figyelve élni. Vágyakozó, kereső lélekkel jövök ma Eléd, nem csak azt kérem, hogy mutass irányt nekem, hanem arra kérlek, adj tisztánlátást, alázatot, add, hogy Tőled függjek – minden egyes lépésben, amit az Általad kijelölt úton megteszek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.01.18.
www.proverbs31.org