Lélekerősítő levelek 82

Kioldógombok
Lysa TerKeurst

„hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd … megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.” Ef 3, 17; 19

Mámorosan néztem, hogy a mérleg nyelve már nem éri el azt a pontot, ahonnan két hétig nem tudott elmozdulni. Boldogan pördültem egyet, s azt gondoltam: „Lám, lám, végre mégis jutottam valamire. Nagyszerű nap ez a mai! Tele vagyok lelkesedéssel! Hajrá, nyers zöldségek! Semmi sem állíthat meg most már!”
Sajnos nem volt tartós ez az állapot. Az élet dolgait többnyire nem lehet megjósolni. Nem vagyok matekzseni, de arra még emlékszem, hogy tanultunk a többismeretlenes egyenletekről. Ezek olyan algebrai képletek, amelyek valós számokat és változókat is tartalmaznak. Na, ilyen az én étkezési problémám is: vannak benne valós számok meg változók is. Szerintem a tied is ilyen. Miközben a valós számokra figyelünk - kevesebbet eszünk, többet mozgunk - jó volna, ha észrevennénk életünk változóit is.
A változók olyan kioldógombok, amikkel nem számolunk előre, de amik legjobb szándékainkat is el tudják hajlítani. Ezek a kioldógombok lehetnek hatalmasak, mint a kínzó magány egy szétment kapcsolat után, vagy egy gyermekkori trauma emléke. Lehetnek aprók, mint egy lelki fröccs a tinédzser lányodnak, aki később jött haza, vagy a friss fánkillat a munkahelyed büféjében. Ezek kioldhatják a gátat, s bekapcsolják a meggyőződést: „Ezzel szebb lesz az élet”.
A kioldógomboknak semmi közük a valódi éhséghez vagy a szabályos táplálkozáshoz. Hazugságok, amikre olyan sokáig alapoztunk, hogy jól kitaposott úton vezetnek a könnyelmű lépésekhez. Az élet nem lesz szebb attól, ha túltöltjük magunkat szénhidráttal.
Hogyan védekezzünk az elénk kerülő kioldógombok ellen? Mindenekelőtt álljunk meg egy pillanatra. Adjunk időt magunknak a gondolkodásra. „Azért kell ezt a sütit megennem, mert testemnek szüksége van táplálékra, vagy azért, mert a lelkemben érzem az ürességet?”
Ha valóban éhes vagyok, választhatok egészségesebb megoldást. Ha viszont a lelkem érzi a hiányt, vegyem tudomásul, hogy a fánk a gyomromat meg tudja tölteni, de a lelkemet soha.
Az egyetlen módja az érzelmi alapon történő evéskényszer megszakításának, ha tudatunkat az igazsággal szembesítjük: „Igazából nem is vagyok éhes, máshova kell fordulnom töltekezésért.”
Azt mondja a Biblia, hogy a szeretetben is gyökerezhetünk, nem csak az ürességben. Azt mondja, hatalmunk van arra, hogy az igazságot válasszuk. Hogy ha felfogjuk Krisztus szeretetét, be fogunk telni – nem a süti, hanem – Isten teljességével. És ez igazság, ebben nincsenek változók. Az igazság szilárd, biztonságos és biztos lehetőség, ami átjuttat életem váratlan eseményein.
Adj időt magadnak, hogy belegondolj Isten igazságába, ami áramtalanítja a kioldógombokat. Ha pedig valóban szükséged van táplálékra, az a kis szünet elegendő, hogy ne nyúlj a nasi után, hanem keress valami valódi ételt. Ami tényleg táplál.

Uram, segíts megküzdenem a mai napon a csábításokkal az igazság segítségével. A Te igazságodéval. Percről percre. Megértettem, hogy az étel megtöltheti a gyomromat, de a lelkemet soha. A lelkemet csak Te töltheted meg, és én hálás vagyok ezért. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.01.19.
www.proverbs31.org

És ha én törnék el?
Tracie Miles

„Melyik isten olyan, mint te, aki elveszed a gonoszságot, és megbocsátod a vétkeket? Aki nem haragszol mindörökre, hanem kedved leled az irgalomban?” Mik 7,18

Gyermekem kérdése meghökkentett és elgondolkoztatott. Pedig egyszerű, kicsit pimasz reagálásnak szánta, a szívem mégis megremegett tőle.
Egyik délután a konyhaszekrény egy olyan részét rendezgettem, amit ritkán szoktam kinyitni. Találtam egy régi, törött konzervnyitót. Odaadtam kilenc éves kisfiamnak, kértem, dobja a kukába. Elkezdte nézegetni, s ahelyett, hogy kidobta volna, megkérdezte, megtarthatja-e. Ugyan minek kellene egy kisfiúnak egy régi, koszos, haszontalan konzervnyitó? Ő mégis ragaszkodott a kéréséhez. Végül, hogy lezárjam a vitát, így szóltam: „Drágaságom, az a konzervnyitó törött. Nekem nem kell, nincs szükségem rá, légy szíves, dobd ki.”
„Ha én eltörnék, engem is kidobnál?” – kérdezte.
Hoppá. Egy közönséges konzervnyitóról indult beszélgetésünk nem akármilyen irányt vett. Biztosítottam, hogy nem dobnám el, ha bármi történnék is, mert túlságosan értékes nekem. Megöleltem, s ő már futott is, mert kezdődött egyik kedvenc tévéműsora. Én meg csak álltam ott, és töprengtem a kérdésén.
Jól emlékszem arra az időre, amikor olyan voltam, mint az a tönkrement konzervnyitó. Törött, koszos, haszontalan – legalábbis saját szememben. Fiatal lány koromban hoztam egy szörnyű döntést, aminek hatására éveken át azt hittem, hogy nem vagyok méltó a megváltásra Isten szemében. Évekig fojtogatta a szívemet a bűntudat, s megfertőzte hazugságaival, hogy Isten nem szereti az olyan bűnösöket, amilyen én vagyok.
Ahogy ott álltam a konyhaasztalnál, élénken emlékeztem a gyötrelemre, a fájdalomra, hogy elbuktam, nincs már bennem semmi szép és értékes. De aztán elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az a nap, amikor Isten felemelt elesettségemből. Egy dicsőítő alkalmon történt évekkel ezelőtt, ültem a padban, könnyek folytak az arcomon, s könyörögtem Istennek, bocsásson meg nekem. Kértem már korábban is, ha pontos akarok lenni, tizennégy éven át kértem, de ez most valahogy más volt.
Éreztem Isten jelenlétét, hittem bűnbocsátó ígéretében. Akkor először hallottam hangját a szívemben, ahogy azt mondja, túl értékes vagyok ahhoz, hogy elvessen magától. Másnap felfedeztem, hogy valami megváltozott. A múltam ugyanaz maradt, de már nem voltam összetörve.
Szívem széthullott darabkái újra összeálltak eggyé, és én elindultam egy csodálatos úton, hogy felfedezzem saját értékeimet Isten szemében. Az idők folyamán, olvasván ígéreteit, elhittem, hogy értékes vagyok, és nem csak szeret, de tetszem is neki.
Elesettnek, összetörtnek érzed magad? Szoktad néha úgy érezni, hogy Isten nem szerethet téged? Naponta felhánytorgatod magadnak múltbeli tévedéseidet, aktuális rossz szokásaidat, helytelen döntéseidet, önpusztító életmódodat?
Szoktad azt érezni, hogy már túlságosan el vagy rontva ahhoz, hogy megjavítsanak? Jó volna, ha nem éreznéd ilyen nyomorultul magad, vagy ha szakítani tudnál bűneiddel, csak nem tudod a módját?
Bárhogy hiszed is, nem vagy megjavíthatatlan, helyrehozhatatlan. Isten gyermeke vagy, és mint ilyen, értékes és szép, Isten örökségének része. Bármi oka legyen is, a reménytelenség, elveszettség hasogató fájdalmát Isten meg tudja javítani, el tudja simítani. Kérd Őt hittel. Aztán élvezettel fogadd el kegyelmét, irgalmát, megbocsátását.

Uram, bocsáss meg nekem, és gyógyíts meg, kérlek. Hozd helyre, ami összetört bennem. Könyörgök, adj reményt. Segíts, hogy a Te szemeddel lássam magamat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.01.20.
www.proverbs31.org

Imádkozó édesanyák
T. Suzanne Eller

„ A hit pedig bizonyosság abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk.” Zsid 11,1

Amikor a fiú elkezdett inni, a szülők nem tudták, mit tegyenek.
Aztán a fiút letartóztatták. Röviddel azután, hogy rájöttek, drogozik. Életében először, Mickey tehetetlennek érezte magát anyaként.
Mickey fia a gyülekezetben nevelkedett, egyszer még ifjúsági csoportot is vezetett. Otthonuk biztonságos hely volt, ahol megélték a hitet. A gyermekük elindult mégis lefelé, s bármit tettek, egyre lejjebb és lejjebb került a spirálban. A legkeményebb az volt, mikor éjjel betört a kis boltjukba, és kiürítette a pénztárt.
Ahogy Mickey körülnézett a gyülekezetben, látta, hogy más édesanyák is küszködnek hasonló problémákkal. Megszervezte a Tékozló Fiú Imacsoportot, kedd esténként gyűltek össze imádkozni a gyermekeikért. Imádkoztak egy évig, majd még egy évig, majd három évig.
Mickey látott visszatérő gyermekeket közben, de az ő fiáért mondott imák mintha hiába hangoztak volna el. Nem hagyta abba, továbbra is közös erővel imádkozott a többi édesanyával.
Milyen jó lett volna, ha van egy videokamera, ami felvette volna a fiú életét azokban a sötét napokban. Végigkísérhette volna drága barátnőm a folyamatot, ahogy Austin újra rátalál hitére, legyőzi a függőséget, és azzá a drága emberré válik, amilyennek most ismerjük.
Mickey-nek nem volt kamerája. Neki hite volt. Hite, ami újra meg újra próbára lett téve.
Mickey tudott fia minden döntéséről, de nem hagyta abba az imádkozást. Nem hagyta abba a bizakodást. Neki is nehéz lépéseket kellett megtennie, korlátokat kellett állítania. Meg kellett hallgatnia azokat az édesanyákat, akiknek nem jártak félre a gyermekei, és akik nem értették az ő küzdelmét.
Azt mondja, hogy azokban az időkben elkezdte a hit szemével nézni a fiát. Tudta, hogy neki nincs hatalma megváltoztatni őt, de Istentől erőt kaphat a kitartáshoz.
Gyakran mondjuk, mindent megtennénk a gyermekünkért. Ha valaki előre megmondja Mickey-nek, hogy éveken át fog imádkozni és bízni a változás legkisebb jelét sem tapasztalva, vajon vállalta volna? Azt mondja, igen.
Talán, kedves barátnőm, te is hasonló cipőben jársz. Felnevelted a gyermekedet, fiadat, lányodat, szeretetben. Biztonságos otthont nyújtottál neki. Megismertetted vele Jézust. És mégis, valahogy eltévedt, letért az útról. Biztatni szeretnélek. Az Atya szeret téged és a gyermekedet. Jézus történetében a tékozló fiúról (Lk 15,11-32) egy olyan gyermekről olvasunk, aki a szakadék mélyéig csúszott. Végül elhatározza, hogy hazatér. Figyeld, mit tesz az apa:
„És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek." (20-24. versek).
Jézus azért mesélte el ezt a történetet, hogy bemutassa a Mennyei Atya szeretetét. Egy imádkozó édesanya szépsége nem vész el a gyermek rossz döntéseinek káoszában. Nem vagy egyedül, mikor imádkozol, Ő veled együtt várja, hogy magához ölelje visszatérő gyermekedet.

Atyám, köszönöm, hogy még nálam is jobban szereted a gyermekemet. Nem vagyok egyedül. Te velem vagy. Maradj ma is velem, kérlek. Adj erőt. Adj megújult reménységet és bizakodó tekintetet. Jézus hatalmas, csodálatos nevében kérlek, Ámen.

Encouragement for today, 2012.01.23.
www.proverbs31.org

Isten kincse vagy
Amy Carroll

„Mert te az Úr, a te Istened szent népe vagy, téged választott ki az Úr, a te Istened a föld népei közül a maga tulajdon népének.” 5Móz/MTörv 7,6

Átalakul az életed, ha megtudod, hogy valakinek a kincse vagy. Ha felfogják ezt az igazságot, az emberek megváltoznak. Tudom, saját szememmel láttam.
Négy nőből és egy nagyon bátor férfiból álló kis csapatunk múlt ősszel elindult Indiába, hogy megtartson két nőkonferenciát. Csomagunk könnyű volt, de a szívünk megtelt imaszándékokkal, üzenetekkel, az elmúlt hónapok alatt kidolgozott tervekkel. Nagyot álmodtunk, de meg sem közelítettük álmainkkal az Isten-mértékű eredményeket.
Azt sem tudtuk előre elképzelni, mekkorák a sebek, amiket meg kéne gyógyítani. Megdöbbentettek és fájdalommal töltöttek el új indiai ismerőseim, barátnőim történetei.
Egyik asszony későn érkezett a konferencia másnapján, arca, karja tele volt horzsolásokkal, zúzódásokkal, a férje még meg is vágta valami éles tárggyal dühében, hogy a felesége részt vesz egy keresztény konferencián.
Egy tehetséges fiatal vezető szipogva mesélte el, hogy az apja pici korában ki akarta cserélni egy fiúval, és azt kívánta, bár halna meg.
Egy kimerült lelkészfeleség elmesélte, hogy férjével azt tervezik, abbahagyják a munkát, már nem bírják elviselni az állandó üldöztetést.
Egy szépséges tizenéves árva leány, aki egyedül tartja el nagymamáját és a húgát, arra ment haza előző este, hogy aznap megkötötték a házassági szerződését.
Egy szomorú fiatalasszony elmesélte, hogy megtérése óta levegőnek nézik a rokonai, úgy járnak-kelnek mellette, mintha ott se lenne.
A testi sebeket, lelki sérüléseket viselő nők történetei mintha sosem akartak volna véget érni.
Kis csapatunk lelkesen árasztotta a szenvedő asszonyokra Isten szívének igazságát mai alapigénk alapján. „Isten kincse vagy. Az ő hasonlatosságára vagy teremtve. Nem tudna ennél jobban szeretni téged, de ennél kevésbé sem. Annyira vágyik a szeretetedre, hogy menyasszonyának nevez. Mivel az Ő tulajdona vagy, meghívást és célt ad az életednek. Kiválasztott téged.”
Lassan, de biztosan a szomorúság könnyei átadták helyüket az örömkönnyeknek. Az arcok felragyogtak, ahogy felfogták az igazságot. A panasz helyett Isten jóságának jelei töltötték meg a termet.
A megvert asszony nemcsak visszajött bátran, de magával hozta a fiát is, hadd hallja, hogy ő is Isten kincse.
A fiatal vezető lány sírva dicsőítette Istent, megköszönve, hogy Ő, és a körülötte lévő asszonyok, lányok is szeretik őt.
A lelkészfeleség bizonyságot tett, izgatottan várja, hogy hazatérjen, és taníthassa a városukban lakó asszonyokat.
A fiatal lány, akit eljegyeztek, elmondta, hogy míg házasságra lép egy vadidegen férfival, tudni fogja, hogy az ő igazi férje Jézus, és ebből erőt merít majd.
A „láthatatlan” fiatalasszony azért imádkozott, hogy ő lehessen Jézus szeretete a szülei és testvérei számára.
Az első konferencia végén egyik résztvevő odalépett csapatunk egy tagjához, Peggyhez. A szemébe nézett, és így szólt: „Köszönöm, hogy fontosak lettünk.” Peggy gyorsan továbbadta a dicsőséget: „Édesem, Isten tett fontossá titeket.” „Igen – mondta az asszony -, de eddig nem tudtuk.”
A felismerés, hogy Isten kincse vagy, sok mindent meg tud változtatni benned. Ha te is tudod ezt az igazságot, örülj, és add tovább! Ha eddig nem tudtad, hajtsd ide a füledet, mert megsúgom neked:
Isten kincse vagy.
Hagyd, hogy átformáljon ez az igazság, s azt az örömteli, céltudatos életet élhesd, amire
teremtett az Úr.

Uram segíts, hogy teljesen felfogjam, mit jelent, hogy a kincsed vagyok. Ha végre sikerült, segíts, hogy tovább tudjam adni. Hozzád akarok csatlakozni, látni szeretném a csodát, hogyan változtatja meg mások életét is a te igazságod. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.01.24.
www.proverbs31.org


De tényleg ki nem állhatom
Samantha Reed

„Semmit se tegyetek önzésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.” Fil 2,3

Fegyverek töltve. Tíz lépés távolság lemérve. Kezdődhet a mérkőzés. Ő az asztal egyik végén, én a másikon. A tányérom volt a füstölgő puskacső. Babszemek voltak a golyók.
Jó volna azt állítani, hogy két éves dacos kisgyerek voltam. Szégyenkezve vallom be, hogy 25 éves felnőtt nőként tüzeltem egy asszonyra, akit ki nem állhattam. Láttam, hogy lopva oda-odapillant, ahogy módszeresen a tányérom szélére húzom egyik babszemet a másik után. Egy falatot sem vagyok hajlandó megenni a lepényéből, míg meg nem takarítom a zöldségektől.
Nem mintha nem szeretném a babot. Ellenkezőleg. Nagyon is szeretem. Őt nem szerettem.
Őt, a barátom anyukáját. Aki szorosan a köténye mellett tartotta. Aki mindig az asztalfőn ült. Aki befurakodott közénk. Aki fia kedvenc ételét tálalja. Nekem, a fia barátnőjének. Nekem, aki életre szóló kötelékeket próbálok kiépíteni. Aki ott ülök a fia mellett. Aki megpróbálok befurakodni anya és fia közé. Aki megvetem a házi sütésű lepényét.
Minden félretaszigált babbal erősödött a lelkemben édesanyám intő hangja: Nem számít, mit tett, edd meg a babot, Sam. Elkaptam ellenfelem tekintetét, mialatt még egy babot odatoltam az egyre növekvő halomba. Hagyd abba a lenézést, helyezd őt magad fölé, Samantha.
Határozott döféssel intéztem el az utolsó babszemet. Mindent kimondtam, anélkül, hogy egy szót szóltam volna: Csak azért sem fogom tiszteletben tartani a munkádat. Nem fogom tisztelni az érzéseidet. Nem foglak tisztelni téged. Anyám hangja szakította meg a felsorolást. Samantha, vedd elő az alázatosságodat!!
Az edények mosogatóba, a fegyverek a helyükre kerültek, és én meghallottam egy másik hangot. Csöndesen, de határozottan szólt hozzám az Úr: Sam, kértelek, hogy ne légy önző. Ez tökéletes alkalom lett volna az alázat gyakorlására. Ő időt szakított arra, hogy elkészítse nektek az ételt; az ő szempontját a tied fölé kellett volna helyezned, és meg kellett volna enned mindent, amit a tányérodra tettél.
Kész voltam a magyarázattal. De ki nem állhatom ezt az asszonyt. Mindenen rajta tartja a szemét, mindent ő akar irányítani. Nem tisztel sem engem, sem a fiával való kapcsolatunkat. Képtelenség kijönni vele, hát még tisztelni!
Számomra ő volt az ellenség, és ki kellett jelölnöm a harcvonalat. Pedig valahol mélyen tudtam, hogy nem kéne az ő viselkedéséhez igazítanom saját cselekedeteimet. Végül is keményen megdolgozott azért az ebédért. Ő a barátom édesanyja. És ami a legfontosabb, testvérem Krisztusban.
Ha csak az utóbbit veszem is figyelembe, tudom, Isten elvárja tőlem, hogy alázatos legyek. És nem csak azt, hogy megegyek mindent, amivel megkínál, hanem dicsérjem is meg a különleges fogást. Apróság lett volna, de ez lett volna a helyes, ez lett volna méltó Isten gyermekéhez.
Bár akkori barátommal és az anyjával való kapcsolatom régen megszűnt már, az alázatossággal közelebb kerültünk egymáshoz. És egyre jobb a kapcsolatunk, mert dolgozom rajta. Olyan apróságokról van szó, hogy megeszem valamit, amit nem igazán szeretek, megnézek egy unalmas tévéműsort valaki kedvéért, elmegyek egy előadásra, amikor inkább otthon maradnék. Vagy kedvesen szólok, bár dühös vagyok, imádkozom azért, aki megbántott, hátulsó helyet foglalok el, pedig elöl szeretnék ülni.
Rászoktattam magam, hogy amikor úgy érzem, megint a ravaszon az ujjam, jusson eszembe, hogy ha alázatos vagyok, ezzel Istennek adom meg a tiszteletet. Olyan öröm dicsőségére lenni Annak, Aki alázatosan lemondott az életéről, hogy én megtarthassam a magamét örökre. Ez a gondolat erőt ad ahhoz, hogy eltegyem a puskát, s kedvesen megkérdezzem: „Kaphatnék még abból a finom babos lepényből?”

Köszönöm, Uram, hogy tökéletes példáját adtad az alázatnak, a másik tiszteletének. Add, kérlek, kegyelmedet, hogy tiszteljek másokat, főleg azokat, akikre nehéz felnéznem. Köszönöm Igédet, amivel intesz, hogy másokat helyezzek magam elé. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.01.25.
www.proverbs31.org

A könnyű nem azonos a jóval
Lysa TerKeurst

„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel.” Mik 6,8

Bölcsen befektetni a kapcsolataimba: jó. Hagyni, hogy maguktól alakuljanak: könnyű.
Betartani a sebességet: jó. Túllépni kicsit a sebességhatárt: könnyű.
Egészségesen étkezni: jó. Bekapni valami nasit: könnyű.
Olvasni a Bibliát: jó. Előtte megnézni az sms-eimet és az emaileket: könnyű.
Mások érdekeit figyelembe venni: jó. A magam érdekét nézni: könnyű.
Pár éve egy barátnőm úgy döntött, otthagyja a férjét egy másik férfi kedvéért. Minden könnyebbnek tűnt a másik oldalán. Kellemes érzések. Kevés vita. Nem halmozódtak fel éveken át megoldatlan problémák, amiket kezelni kéne.
A jó helyett azt választotta tehát, ami könnyű volt. Elvált. Újraházasodott. Belefogott abba, ami annyira könnyűnek látszott.
Ha visszagondolok, már évek óta ez volt a stratégiája. Ha rászoktatjuk szívünket, hogy a kis dolgokban a könnyűt válasszuk a jó helyett, kockáztatjuk, hogy a nagy dolgokban is eszerint fogunk dönteni.
Nem azt mondom, hogy ha ma nem veszem elő a bibliát, holnap a válóperes ügyvédnél találom magam. De bizony csúszós lejtőre jutunk, ha beállítjuk szívünket, hogy rendszeresen a könnyűt válassza a jó helyett.
A könnyű nem azonos a jóval.
Attól még, hogy a világ hatalmas reklámtáblán hirdeti, hogy megérdemeljük, hogy könnyű legyen az életünk, hogy azt válasszuk, ami könnyebbnek tűnik – ugyan minek vesződni a nehezebb úttal, ha van egy könnyebb is –, mindez nem jelenti azt, hogy ez a jó.
Barátnőm előbb-utóbb rájött, hogy nem olyan könnyű az új férfival. Az érzések már nem voltak olyan kellemesek. Megszaporodtak a viták. És pár év alatt köztük is felgyűlt a megoldatlan kérdések tömkelege.
Egyik nap, mikor hazatért, második férjének hűlt helyét találta. A férfi úgy gondolta, elmenni könnyebb.
Ahogy a régi közhely mondja: Könnyen jött, könnyen ment.
Ennek fényében el kell gondolkoznom. Hol férkőznek be az életembe apró kis kompromisszumok? Életem melyik területén kezd kialakulni a könnyebb jobb séma? Egyáltalán, tényleg olyan fontos ez a kérdés?
Azt hiszem, igen.
„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel.” Mik 6,8
Annyira szeretném ezt a jó utat választani. Hogy méltányosan bánjak másokkal. Hogy hűségesen szeressem azokat, akiket az életembe helyezett Isten. Hogy úgy éljek, ahogy Isten várja: a jót válasszam, ne a könnyebbet.

Uram, mutass rá, kérlek, amikor a jó helyett a könnyűt készülök választani. Mindenben kedvedre szeretnék tenni. Segíts, hogy helyes szokásokat, döntési mintákat alakítsak ki, amik megfelelnek a Te céljaidnak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.01.26.
www.proverbs31.org