2012. április 19., csütörtök

Rendhagyó bejegyzés

Kérlek, olvassátok, adjátok tovább. Nővérem volt tanítványa az édesanya.

rozsaabigel.blogspot.com

Abi lányunkról 2 éves születésnapját betöltve tudtuk meg a végleges és pontos diagnózist: súlyos kétoldali belsőfül eredetű hallássérülés....".gyakorlatilag nem hall semmit "- volt az orvosok első mondata vizsgálat után.
Az emberben ilyenkor egy világ omlik össze, az ő saját, személyes, előre megtervezett kis világa. A Mi világunk, melyet most újra kell álmodjunk avval, amit az élet elénk tárt.
Ehhez az újratervezéshez kell a segítségetek, hogy Abi hallhasson és beszélhessen kis barátaihoz hasonlóan, amit nagy munka, akarat és kitartás árán el is érhet...de nem magától. Cochleáris implantátumra van szüksége, ami egy beültethető segédeszköz súlyos halláscsökkenés és siketség esetén, mely alternatívát jelent ott, ahol a hallókészülékkel nem lehet megfelelő eredményt elérni. Erről a csodáról van szó, így működik:

http://www.youtube.com/watch?v=-WA7-k_UcWY

És itt elkezdődik egy nagy harc,
harc az idővel, hiszen minél hamarabb el kellene végezni a műtétet. A korai implantáció hatékonyabb beszédtanulást, nyelvi és olvasásbeli fejlődést tesz lehetővé, ugyanakkor jelentősen javul a gyermek beszédértése és beszédprodukciója is, így később normál hallók közt folytathatja tanulmányait.
harc a pénzzel: egy fülre az implantátum ára 20-25 ezer euró. Ennek az összegnek kicsiny töredéke van csak kezünkben.

Segítségeteket kérjük, előre is megköszönve önzetlenségeteket.


Rózsa Róbert,végzettsége egészségügyi aszisztens
és felesége, Etelka, jelenleg iskolai logopédus


Elérhetőségek:

Róbert 0743-459-392 rozsa_robert@yahoo.com
Etelka 0742-796-934 ardai.zilah@yahoo.com 2820101314014 (személyi szám)


Adományaikat a következő számlákra várjuk:

Banca Transilvania cod SWIFT: BTRL RO22XX


lejben : RO13-BTRL-0130-1201-U06796XX

dollárban:RO37-BTRL-0130-2201-U06796XX

euróban: RO85-BTRL-0130-4201-U06796XX

forintban: RO83-BTRL-0131-2201-U06796XX
Bejegyezte: Rózsa Etelka dátum: 23:35

Ugyanez angolul:

English

After her second birthday, we found out about our daughter Abi the final and accurate diagnosis: profound sensori-neural hearing loss.....“Practically she can not hear anything” was the first sentence after the medical examination.
In this kind of moments, it feels like the world is crashing, our own, personal, pre-designed small world. Our world that we have to replan the way the path of life has brought to us. For this we would need your help, so that Abi should be able to hear and speak just like her little friends, this would be possible only through great work, perseverance, but not by itself.
She needs a cochlear implant, which is a surgically implanted electronic device that provides a sense of sound to those who are profoundly deaf or severely hard of hearing; this is the alternative where satisfactory results can not be achieved with a hearing aid.
This miracle works the following way:
http://www.youtube.com/watch?v=-WA7-k_UcWY
Here we start a big battle,
a battle against time, because the operation should be carried out as soon as possible. Early implantation makes possible an effective language learning and development of reading skills, and at the same time it allows the child to significantly improve her speech comprehension and speech production as well, so she can learn among children with normal hearing.
this is also a battle for money: the price of an implant for one ear is between 20,000-25,000 euro. We have only a small fraction of this amount.

Please help us, thank you in advance for your generosity.

Rózsa Róbert, qualified medical assistant
and his wife,
Etelka, currently school speech therapist
Contact:
Róbert 0743-459-392 rozsa_robert@yahoo.com
Etelka 0742-796-934 ardai.zilah@yahoo.com
2820101314014 (personal identification number)

Your donations are welcome in the following bank accounts:

Banca Transilvania SWIFT code : BTRL RO22XX


in EURO: RO85-BTRL-0130-4201-U06796XX

in DOLLARS :RO37-BTRL-0130-2201-U06796XX

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése