Nagyszombat

Zárt ajtók mögött: várakozva
Dr. Ray Pritchard

„Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.” Lk 23,56

A négy evangélium nem sokat árul el arról, mi történt szombaton, Nagypéntek és Húsvétvasárnap között. Tudjuk, hogy miután Jézus meghalt, a tanítványok együtt maradtak zárt ajtók mögött, félve a zsidó vezetőktől (Jn 20,19). Félelmük nem volt alaptalan. Azt is tudjuk, hogy azon a szombaton a főpapok és farizeusok találkoztak Pilátussal, és kérték, pecsételtesse le a sírt, nehogy a tanítványok ellopják Jézus testét (Mt 27,62-66). A feltámadás után ugyanezek a vallási vezetők lefizetik a katonákat, hogy terjesszék el a hírt, miszerint a tanítványok lopták el Jézus testét a sírból (Mt 28,11-15). Bizarr csavar a történetben, hogy Jézus ellenségei jobban hittek feltámadásában, mint a tanítványok. Egyetlen részlet még, amit tudunk a szombati napról, hogy az asszonyok, akik Jézussal voltak a keresztnél, nyugalomban töltötték a napot, betartva a parancsot (Lk 23,56).
Az a szombat nagyon hosszú, és nagyon nehéz lehetett. A tanítványok bizonyára az elmúlt 48 óra eseményeit tárgyalták. Álomnak tűnt az utolsó vacsora az emeleti teremben. Utána minden olyan hirtelen történt.
Elfogták, vallatták, megtagadták, ütlegelték, keresztre feszítették, eltemették.
Egy dolog biztosnak tűnik arról a szombatról. Senki sem számított a feltámadásra. Mind a négy evangélium beszámol az asszonyok döbbenetéről, zavarodottságáról, mikor üresen találják a sírt vasárnap reggel. Bármivel töltötték is a szombatot, senki szájából nem hangzott el ez a mondat: „Már alig várom a vasárnapot, hogy Jézus feltámadjon.” Hiába mondta meg előre, hogy fel fog támadni, a Golgota brutális történései vágyakozássá silányították a próféciát.
Hosszú ez a csendes szombati nap. Sok szempontból jelképe mai életünknek. Bár szeretjük azt mondani, hogy mi a Húsvét fiai vagyunk, valljuk be, az is igaz, hogy inkább valahol Nagypéntek és Húsvétvasárnap között éljük az életünket. A keresztre feszítés már mögöttünk, de a halál még velünk van, és végső győzelem valamikor a jövőben fog bekövetkezni. Minden temetés emlékeztet rá, hogy a halál az utolsó ellenségünk, ami majd megsemmisül (1Kor 15,26). Jézus már legyőzte a halált, de még nem semmisítette meg. Az a boldog nap még előttünk van.
Nagyszombat üzenete ez: „Álljatok készen. Valami történni fog. De még nem történt meg.” Hála Istennek, nem visszafelé, nem a keresztre feszítés felé tartunk. Tűnhet hosszúnak a szombat, de bátorság: a keresztre feszítés mögöttünk van, a szombat nem tart örökké. Talán hamarabb, mint gondolnánk, eljön a Vasárnap. Valaki úgy fogalmazott, hogy mikor Jézus kijött a sírból, övéi is mind vele jöttek.
Igen, Húsvét népe vagyunk, Nagypéntektől indultunk, s haladunk Nagyszombaton át Húsvét Vasárnapja felé. Még nem vagyunk ott, de jó irányba megyünk.
Szombat van, de közeledik a Vasárnap. Merítsen ebből erőt ma a lelked.

Uram, oly nehéz a várakozás. És ez a nap semmi másról nem szól, csak a várakozásról. Adj, kérünk hitet, amíg várakozunk, hogy ne csüggedjünk, hanem legyünk készen, mikor végre a Vasárnap elérkezik. Ámen.

http://www.crosswalk.com/blogs/dr-ray-pritchard/behind-closed-doors-waiting.html